Tíz

Menjünk vacsorázni. Ha már egyszer tíz, akkor ünnepeljünk. Teljes egyetértés, de hova? Közelben kevés az érdekes, ha meg már gyalog nem érjük el, akkor legyen izgalmasabb a gyomornak. Rövid tanácskozás után a Parázs Presszó csípte el az első helyet. Ehetünk csípőset, a közös múltunkhoz ez amúgy is passzol. Tegnap este elindultunk, négy keréken, kanyarogtunk néhányszor, mire célba értünk, parkolás, be, lépcsőkön le. Csak néhány asztal volt szabad, több terem, mindenhol füst, pincérnő 1, pincérnő 2, nem szólt hozzánk senki. Megtettünk egy kört, választottunk egy helyet, étlap, nem részletezem a többit, itt ez most nem a mi esténk volt, végül egymásra néztünk. Menjünk? Igen. Vígszínháznál az indiai? Nézzük meg.

A Pándzsáb Tandoori külsejében kicsit használt, hogy úgy mondjam, viszont éppen ezért is kellemes kis hangulata van. Csöndes, udvarias pincérünk volt, szólt, amikor kellett, figyelt ránk, de nem lihegett a nyakunkba. Pár perces nézegetés után rendeltünk, bárányból masalát és vindaloot, legyen azért zöldség is, kértünk paradicsomos csicseriborsót és naant. Lehet csípős? Persze, vágtuk rá bátran. Pincérünk felvilágosított, hogy ami itt csípős, az iszonyúan az. Kisebb lett a mellényünk, hát akkor úgy közepesen.

Érkezett minden hamar, Herr Paprika később bevallotta, kicsit félt, hogy éhen marad, persze nem tudtunk mindent megenni. Egy falat, hú ez jó, másik, hmm ez is, harmadik egyaránt. Nem is csípős annyira. Aztán az ötödik után dehogynem. Ég a szám, de jó. Herr Paprika aztán kibökte, ő bizony nem bírja tovább, ami maradt, jöjjön inkább velünk haza. De azért a pisztáciás fagylaltot még kóstoljuk meg, nem? Egy adag, ketten, csak éppen édes, jól lehűti a szánk.
Fizetünk, köszönünk, tetszett, olyan jól ég a gyomrom, mehetünk haza.

Akkor? Jöhet a következő tíz.


Pándzsáb Tandoori, XIII. ker. Pannónia u. 3.