Képes kertészeti híradó

Írásra már nem jutott idő és szufla, ezért most csak képekben következik az idei első kertészeti híradó. Tavaly óta egyet léptünk előre, az erkélykertészet mellett megpróbálkozunk egy minikerttel is, szóval került a kézbe már gereblye, ásó és kapa, aztán majd kiderül, megvalósulnak-e a tervek, lesz-e gyümölcse és persze zöldsége a munkának. Magok egy része elvetve itt is, ott is, kísérletezünk néhány növénnyel, aztán vagy siker lesz, vagy kudarc, majd beszámolok. 

Következnek a képek, én pedig már most kívánok mindenkinek remek napokat, pihenjenek, mulassanak, gyalogoljanak, tekerjenek, főzzenek, egyenek, igyanak és így tovább. Imbisz is pihen, hétfőn a tervek szerint újra itt.

Télbúcsúztató süti

Decemberben talán még nem gondoltunk rá, de januárban már emlegettük gyakran, februárban pedig minden héten terveztük, aztán egyszerre vége lett a télnek. Először persze csak naptár szerint, de március elsején valahogy azonnal zöld színű, ropogós, éppen előbújt dolgokra vágyom, még akkor is, ha éppen esik a hó. De most megállapodtunk abban Herr Paprikával, nem múlhat el a szezon vagy inkább utószezon anélkül, hogy legalább egyszer fondüztünk volna. Így aztán március ide, tavaszi levegő oda, szombatra vendégeket hívtunk, sajtot és egyebeket vásároltunk, elővettük a svájci sajtszövetség remek 1983-as kiadványát, ami a  "D' Chäs Chuchi" névre hallgat, hogy felidézzük a receptet, azután elővettük az eszközöket is. A fondükészletünket néhány éve Herr Paprika mamája vásárolta egy svájci bolhapiacon, és csak annyit mondanék, hogy remekül fest, és mi nagyon szeretjük, egyszer talán majd lefotózom, igazán megérdemelné. 

A fondüzésre tehát minden készen állt, én pedig azon törtem a fejem, hogy mit is ehetnénk majd a sok sajt után. Kellene valami édes, mondjuk egy süti. És ha már ilyen márciusi tél köszöntött be a konyhában, akkor adódott a remek alkalom, hogy kipróbáljam a cékla és a csokoládé párosát. Valószínűleg sokan sütöttek már valami hasonlót, számtalan recept található az interneten, én most egy régebbi csokis sütimből indultam ki. Nem szerettem volna, ha nagyon édes, ezért minimális mennyiségű méz került bele, és mivel mostanában próbálkozom mindenféle liszttel, a sütihez most tönkölylisztet használtam. A végeredményt úgy láttam, mindenki szerette, a céklától puha maradt a tészta, és persze a másfél tábla csoki sem maradt észrevétlen. Aki pedig édesebbre vágyott, kanalazott a tetejére egy kis lekvárt. 

Itt a vége, sütit sütünk.

Céklás-csokis süti

3 kisebb cékla

15 dkg étcsokoládés (magas kakaótartalmú)

7-8 evőkanál tönkölyliszt

1-2 ek méz

4 tojás

10 dkg vaj + egy kevés a formához

só

A céklákat meghámozzuk, elfelezzük, majd puhára főzzük. Miután leöntöttük róluk a vizet, tegyük még vissza 1-2 percre a tűzhelyre, hogy minél kevesebb nedvesség maradjon rajtuk. A kihűlt céklákat reszeljük le egy mélyebb tálba. A tojásokat válasszuk szét, a sárgákat keverjük egyenként a céklához, majd jöhet a méz is, tegyünk bele annyit, amennyire édesnek szeretnénk a végeredményt. A tönkölylisztet evőkanalanként szórjuk a céklára, közben keverjünk géppel vagy kézzel folyamatosan. 

A csokoládét törjük kisebb darabokra, majd a vajjal együtt olvasszuk meg vízgőz felett. A felolvadt vajas csokit egy picit hagyjuk hűlni, majd keverjük a céklához. A fehérjéket verjük egy csipet sóval kemény habbá, majd forgassuk óvatosan a masszába. Egy 16-18 centis kapcsos tortaformát vékonyan vajazzunk ki, kibélelhetjük az alját sütőpapírral is, majd öntsük bele a céklás tésztát, és szépen egyengessük el. A sütőt melegítsük elő 170 fokra, légkeverést én most nem használtam, és süssük a sütit 20 percig, majd hagyjuk 5-8 percig a sütőben hűlni, azután nyissuk ki résnyire a sütőajtót, várjunk, majd ha már langyos a sütő, akkor vegyük ki. Lazítsuk meg késsel a süti szélét, majd nyissuk ki a formát.

Tányér, szelet süti, villa. Aki édesebben szeretné, kanalazzon a tetejére valamilyen gyümölcsszószt, narancslekvárt vagy narancsszirupot. Készen is vagyunk.

A fondüzős este egyébként igazán jó volt, sajttal, borral, sütivel együtt. Így aztán elhatároztuk Herr Paprikával, hogy kipróbálunk még egy receptet a Chäs Chuciból. Ha így lesz, majd beszámolok.

Karfiol kanállal

Gondoltam, újra felhasználom a Pénteki gyors címet némi kiegészítéssel, de aztán elvetettem, mert ki tudja, lesz-e és ugyan rendszeresen-e valami hasonló az utolsó hétköznapra. A fejben megkezdett sorozat végül ott is maradt, persze ez mit sem változtat azon, hogy a mai szereplő egy nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető leves. Szóval a pénteki gyors.

A megmaradt karfiol tehát fazékban végezte, ugyan az elején még nem voltam biztos abban, milyen is lesz a külseje a végén, azt tudtam már, hogy egy kicsit csípős lesz, egy kicsit kókuszos, egy kicsit savanykás. Aztán úgy alakult, hogy a könnyebbik megoldást választottam, és előkerült a szekrényből a turmix, így elég lenne egy bögre is, de én azért hű maradok a kanálhoz. 

Itt is a vége, elfogyott belőlem a szó, de annyit azért még muszáj, hogy a leves jó társaság, főzzenek gyakran, krémleves pedig számtalan zöldségből készíthető. Variálják csak, ahogy éppen kedvük tartja. A fűszeres, kókusztejes levesek pedig különösen szerethetők, ha egyetértenek velem.

Jön is a karfiol.

Chilis-kókusztejes karfiolkrémleves

1 kisebb karfiol

1 vöröshagyma

1-1,5 dl kókusztej

kurkuma

chilipehely

1 thai citromfű

fél zöldcitrom (vagy citrom)

olaj

só

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük (ezeket még kisebbre vághatjuk), a torzsáját kisebb darabokra vágjuk, egy szűrőbe rakva megmossuk, majd alaposan lecsöpögtetjük őket. A citromfű vékony szárát levágjuk, majd alaposan megmossuk, szárazra töröljük, hosszában kettévágjuk, egy kés lapjával kicsit szétnyomjuk.

Egy kisebb fazékban felmelegítünk egy evőkanál olajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk, míg üveges nem lesz. Akkor jöhetnek a karfiolrózsák és a torzsadarabok, két teáskanál kurkuma,  citromfű, keverés, majd az edénybe öntünk annyi forró vizet, amennyi a karfiolt éppen ellepi. Só, ízlés szerinti mennyiségű chilipehely, azután félig lefedve addig főzzük, amíg a karfiol teljesen megpuhul. Akkor kivesszük a citromfűdarabokat, a levesbe öntjük a kókusztejet, majd simára turmixoljuk, ha esetleg túl sűrű lenne, lazíthatunk rajta kókusztejjel vagy vízzel. Én hiányoltam még egy kis savanykás ízt, ezért a levesbe került még egy fél zöldcitrom kifacsart leve, helyette használhatnak egy kevés citromlevet is. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, ne feledjék pótolni.

Mindenkinek jó hétvégét innen is, kívánságom a megszokott. Járjanak, keljenek, mulassanak, egyenek jókat, és szívjanak friss márciusi levegőt.

Citrom, párna, karfiol

Leplezetlenül kívánok mindenféle zöldséget, számolok vissza, hogy legyen több, és menjünk a tavaszba egyre jobban. Kiürült a szervezet, úgy érzem, mindenféle téren, legalábbis ezzel magyarázom, hogy a most olvasott regény hetvenedik oldalán valahogy nem sikerül túljutni. Mikor lehetne rá esély, jobban vonz a párna a betűnél, szóval elalszom, olyan gyorsan, hogy magam se veszem észre. Friss levegő kell, gyaloglás, sok zöldség, sok tavasz, és hogy szinte ráunhassak a napsütésre. Akkor majd újra éber leszek.

A mai gerslirizottó nagyon jól csillapította a hiánytüneteket, visszatapsoltam, ahogy letettem a villát, szóval előfordul hamarosan újra. Citromos rizottót nemrég főztem Ágónak, akkor nagyon jól szerepelt, hát valami hasonlót szerettem volna most is. Karfiolt amolyan "meglátni, megszerezni" hangulatban vettem, és jó, hogy hallgattam magamra, mert megsütve remekül dolgozott a citrommal, gerslivel. A spenót volt a ráadás.

Itt a vége, de hamar, jön a recept.

Citromos gerslirizottó sült karfiollal

15 dkg gersli

1 nagyobb citrom

4 dkg vaj

1 szál szárzeller

1 kisebb vöröshagyma

fél dl száraz fehérbor

6-7 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bio leveskockából)

5 dkg natúr, lágy sajt

3-4 karfiolrózsa

olívaolaj

egy marék bébispenótlevél (választható)

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A szárzellert megmossuk, szárazra töröljük, kis kockákra vágjuk. Egy kisebb edényben vagy egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pároljuk, míg üveges nem lesz. Jöhet a szárzeller és a gersli, egy-két percig kevergetve pirítjuk, majd az edénybe öntjük a fehérbort. Várunk, amíg az alkohol elpárolog, majd merőkanállal adagolni kezdjük a meleg alaplevet, közben rendszeresen keverjük a gerslit. A citromot forró víz alatt alaposan megmossuk (kezeletlen citrom persze még jobb), majd lereszeljük a héját, és a gerslihez adjuk. Ha már megpuhult a gersli,     levesszük a tűzhelyről, hozzákeverjük a maradék vajat, és ráreszeljük a sajtot, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. 

A karfiolrózsákat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd kisebb darabokra szedjük őket. Serpenyőben felforrósítunk egy kevés olívaolajat, és megsütjük a karfiolt. Ha már megpirult, adhatunk hozzá egy kevés vizet, és fedő alatt párolhatjuk néhány percig. És persze só.

Tányér, citromos gerslirizottó, tetejére néhány spenótlevél (amit előzetesen természetesen megmostunk), végül a karfiol és villa a kézbe. Két adagra számítsanak.

Ha van hozzá kedvük, tegyenek vele egy próbát, azt azért nem ígérem, hogy segít majd aluszékonyság ellen. A végén pedig csak annyit mondanék, befejezésre vár a megmaradt karfiol. Ki tudja, meglátjuk.

Szervusz tavasz!

Most már félvállról veszem az időjárást, még ha hidegebb is néha a vártnál. Próbálok következetes lenni, így aztán nincs nagykabát, kesztyű, sapka, csizma, aztán persze lehet, hogy nátha lesz a vége, de azért nem számítok rá. Szóval tavasz van, egyre jobban érzem, és bizony én is azok közé tartozom, akiknél már a napsütés és a redőny egyre későbbi leengedése is hangulatjavítóként működik. Örülök a kevésnek, hogy aztán jöjjön majd a többi, és persze minél hamarabb. Gyaloglás, erdő, próbatekerés a megszerelt lábbal, kertészeti híradó, jövés-menés, születésnap és egyre több tavasz a konyhában is. Addig meg próbálok várni. Mondjuk türelemmel.

A mai bulgur passzol a hangulathoz, színes, ropogós, van benne zöldség, gyümölcs és fűszernövény is, zöldhiány esetén nyugodtan alkalmazható. A pénteki vacsorára készült, ha jól emlékszem, a végén sikerült megelőznie a lencsesalátát, ezért írom most nyugodt lelkiismerettel, hogy jól sikerült. 

Itt a vége, jön a recept.

Almás-mogyorós bulgur

25 dkg bulgur

1-1 csokor korianderzöld, petrezselyem
3-4 ág menta

10 dkg sótlan mogyoró

1-2 alma (mérettől függően)

1 csokor újhagyma

extra szűz olívaolaj

só

A bulgurt sós vízben puhára főzzük, az esetlegesen megmaradt folyadékot leöntjük róla, majd  egy mélyebb tálba szórjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, átkeverjük. A petrezselymet, koriandert és a mentát megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, a mentáról lecsipkedjük a leveleket, majd összevágjuk a fűszernövényeket, és a bulgurhoz adjuk. A mogyorót megpirítjuk száraz serpenyőben, miután kihűlt, mozsárban összetörjük, majd a bulgurhoz keverjük. Az újhagymákat megmossuk, szárazra töröljük, a zöld szárak végétől megszabadulunk, majd felkarikázzuk a hagymákat és a tálba szórjuk. Az almát, almákat megmossuk, cikkekre vágjuk, magházat kivesszük, majd vékony csíkokra vágjuk, a bulgurhoz adjuk. Alaposan átkeverjük a bulgurt, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Tányér, bulgur, villa, mellé esetleg lepény vagy egy kis zöldsaláta. Készen is vagyunk. 

Egyenek bulgurt, hétköznapi vacsoraként is remekül teljesít, és persze nyugodtan készítsenek  más variációt, nem kell ragaszkodni imbiszhez. Ha mégis, akkor azért örülök.

Ha pedig újra lelkes bevezetőt írnék a következő hetekben, nézzék el nekem, tavaszi gyerek vagyok és erősen elfogult. Hajrá április!

Tönkölylepény avagy kockáztatok

Ha hiányzott volna valakinek az elmúlt napokban imbisz, akkor üzenem, hogy a terveim szerint így március elején le is tudtam a tavaszi fáradtságot. Azért nem ígérgetek, a végén még elbukom, és nem lesz más választásuk, mint hogy jól leszidjanak. Szóval csak annyit írok, igyekszem visszaszorítani a hiányzásokat.

A péntek este a lányoké volt, én voltam a házigazda, ők meg a vendégek, ettünk, teáztunk, beszéltünk, aztán a végén elfogadtam egy igazolt hiányzást, a többiek pedig pizsamába bújtak, tehát szombat reggel volt még kávé, ébredés, tea, ébredés, aztán mindenki útnak indult, hogy piacon kezdje vagy folytassa a hétvégét. 

Főztem tehát, mindenféle okok miatt próbáltam meglehetősen egészséges vacsorával előrukkolni, készült zöldségleves minimál verzióban,  rozmaringos tönkölylepény, bulgur zöldfűszerekkel, almával, mogyoróval és egy lencsesaláta dióval, szárzellerrel, zöldhagymával. Utóbbi szerepelni nem fog imbiszen, de azért egy fotót megnézhetnek róla a facebookon. A desszertről Dzseki gondoskodott, kölespudingot ettünk almával, körtével, rizssziruppal, és bár furcsának tűnhet, higgyék el, finom volt.

Most tehát következik a leves és a lepény, amiből igazából az utóbbi az érdekes. Tönkölyliszttel nem próbálkoztam még, előzetesen attól féltem, hogy a végeredmény kőkemény vagy fullasztó lesz, de gondoltam, kockáztassunk. A lepény ugyanúgy készült, mint máskor, nem változtattam az arányokon, viszont sütés előtt még meglocsoltam olívaolajjal, és talán ennek köszönhetően puha maradt. Én pedig megkönnyebbültem.

Itt a vége, leves fő, lepény sül.

Zöldségleves rozmaringos tönkölylepénnyel

1 kg sárgarépa

1 nagy zellergumó

2 közepes vöröshagyma

olívaolaj

só

bors

25 dkg tönkölyliszt

2 dkg friss élesztő

szárított rozmaring (a friss persze még jobb)

olívaolaj

só

A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A zellert és a répákat meghámozzuk/megtisztítjuk, majd kis darabokra vágjuk. Egy nagyobb edényben felmelegítünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig, azután jöhetnek a zeller- és sárgarépadarabok. Egy-két percig kevergetve pároljuk, majd felöntjük a zöldségeket annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi őket. Só, frissen őrölt bors, azután félig lefedve addig főzzük a levest, amíg teljesen megpuhul a zeller és a répa. Miután elkészültünk, hűlni hagyjuk, majd simára turmixoljuk. Kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Természetesen nyugodtan gazdagíthatják tejszínnel, zellerlevéllel vagy más fűszerekkel a levest, nem kell ragaszkodni a minimál verzióhoz.

Következhet a lepény. Az élesztőt futtassuk fel másfél deci langyos vízben. A tönkölylisztet szitáljuk egy mélyebb tálba, közepében alakítsunk kis egy mélyedést, öntsük bele az élesztős vizet, adjunk hozzá egy kevés sót, locsoljuk meg egy evőkanál olívaolajjal, majd kezdjük összedolgozni a liszttel. Gyúrjuk a tésztát lisztes kézzel addig, amíg szép egynemű nem lesz (ha esetleg nagyon ragadósnak éreznék, adjanak hozzá még egy kevés lisztet), akkor formáljunk belőle golyót, kicsit még lisztezzük be, majd takarjuk le konyharuhával a tálat, tegyük meleg helyre, és hagyjuk kelni úgy egy órán át.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, borítsuk rá a megkelt tésztát, és kézzel lapítgassuk addig, amíg lepényformát nem kezd ölteni. Használhatnak persze belisztezett deszkát és nyújtófát is. Szórjuk meg a lepény szárított rozmaringgal, majd locsoljunk a tetejére olívaolajat, és egy ecset segítségével egyenletesen oszlassuk el. Süssük a lepényt 180 fokos sütőben 8-10 percig.

Tányér, leves, kanál és egy darab rozmaringos lepény. Készen is vagyunk.

A próba jól végződött, sőt még a hazatérő Herr Paprika is pozitívan értékelte a tönkölylisztes lepényt, így aztán mi más is következhetne, mint további lelkes sütögetés. Majd beszámolok vagy nem.

Holnap bulgur+színek.

Kifli a krumpli

Mielőtt még rátérnék a tányér tartalmára, szeretném egy kicsi mentegetni imbiszt a hét eleji némaság miatt, vagy inkább magamat, amiért nem jutott az írásra elég kedv, idő és szufla. Főztem én, például nővérnek egy hétvégi citromos rizottót némi fokhagymás sajttal, de kivételesen sikerült olyan jól bánnom a mennyiségekkel, hogy egy rizsszem sem maradt az edény alján. A testvéri reakció viszont volt annyira jó, hogy érdemes legyen megismételni, szóval talán még láthatóvá válik. A lánynap keretében volt még zellerleves, piac és túrókrém, és teszteltük az egyik cukrászda macaronjait is, hát ettünk már jobbat is, annyit mondhatok.

Magyarázkodás után akkor kezdődjék a bejegyzés tartalmasabb része, főszerepben egy nagy adag kiflikrumplival. Őszintén elárulom, nagyon szerettem volna kiflikrumplit venni, aztán valahogy sokszor vagy lebeszéltem magam, vagy hiába volt meg az elhatározás, nem találtam. Végül aztán szereztem egy zacskóval, és megnyugodva, megkönnyebbülve elpakoltam egy kosárba a kamrában, majd szépen megfeledkeztem róla. Most viszont rátaláltam, épp idejében azt hiszem, és miután elzavartam azt a kis lelkiismeret-furdalást, gyorsan salátává alakítottam a konyhában. 

Itt a vége, krumpli fő.

Krumplisaláta dióval, fetával

kb. 80 dkg kiflikrumpli (vagy más salátának való)

2 zellerszár

1 marék dió

5-6 dkg fetasajt

egy csokor petrezselyem

zellerlevél

dióecet

extra szűz olívaolaj

só

bors

római kömény (választható)

A krumplikat megmossuk, majd egy fazékban, sós vízben puhára főzzük, de vigyázzunk, hogy ne főzzük szét. A megfőtt krumplikra hideg vizet engedünk, majd miután kihűltek valamennyire, meghámozzuk és felkarikázzuk őket. Egy mélyebb tálba rakjuk a krumplikarikákat, és meglocsoljuk olívaolajjal, dióecettel, rászórjuk a római köményt, sózzuk és borsozzuk, majd óvatosan összeforgatjuk. A zellerszárakat megmossuk, szárazra töröljük, majd kis darabokra vágjuk, a krumplihoz adjuk. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, miután kihűlt, mozsárban összetörjük, a tálba szórjuk. A petrezselymet és a zellerleveleket megmossuk (én a zellerszárak belsejében lévő leveleket használtam), papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd apróra vágjuk, a krumplikra szórjuk. A tálba morzsoljuk a fetát, végül óvatosan összekeverjük újra a salátát. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Nálam egyedül szerepelt, de társítsák mással kedvük szerint.

Tányér, villa, kb. 3 adagra számítsanak.

A zöldfűszereket helyettesíthetik mással, és a dió helyett is használjanak nyugodtan mogyorót, imbiszen azért szerepel mostanában gyakran, mert a szüleim jóvoltából egyelőre diónagyhatalom vagyunk. 

Így a végére pedig vidám február 29-ét kívánok mindenkinek.