2010. június 30., szerda

Subidubi

Imbisz a legjobb 50-ben a gasztroblogok versenyén. Nahát. Most mondjam, hogy jólesik? Jól bizony. Klassz. Köszönöm a beválasztást, danke, danke!
Este koccintunk is Herr Paprikával egyet az egészségemre. Micsoda mázli, hogy pont ma van a Borszerda...

Jó, azért ennyi pohár nem lesz...

Padlizsános tünetek

Volt már az imbiszen függőséget okozó padlizsánrecept, a mainak is hasonló hatása van. Én legalábbis ugyanazokat a tüneteket produkálom: nem tudom abbahagyni, szigorúan védem a magam részét, aztán persze titokban lecsúszik 1-2 falat, irigy leszek és bánatos kutyatekintettel kéregetek Herr Paprikától. Többször készült már ilyen Sukorón is, ott aztán a többiek "jajj, csak egy szeletet eszem" felvezetésű akcióit kellett kontrollálni. Keveset sütni tehát nem érdemes.
A recept egyébként családi, Herr Paprika mamájától tanultam és készítem azóta szorgalmasan. Kell hozzá némi türelem és koncentráció, de azután jó lesz nekünk. Általában hús mellé kerül kísérőként, de ehető magában vagy mással. Egy biztos: én bárhogy szeretem.

Recept

5-6 kisebb padlizsán (vagy amennyit szeretnének)
2-3 gerezd fokhagyma
1 marék bazsalikomlevél
olívaolaj
balzsamecet


A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük, a leveles végeket vékonyan levágjuk. Egy nagy és igazán éles késsel kb. fél centi vastag szeletekre vágjuk a padlizsánokat. Fontos, hogy ne legyenek vékonyak a karikák, különben a végére inkább száraz chipset ropogtathatunk. Ha valaki fél a keserű íztől, sózza be a szeleteket, hagyja állni mondjuk 10 percig, majd csöpögtesse le a vizet és itassa is fel a folyadékot egy papírtörlő segítségével. Én már évek óta 1 link alak vagyok, kihagyom ezt a szakaszt mindig, de még sosem volt keserű. Felelősséget viszont nem vállalok.
Ha idáig eljutottunk, több lehetőségünk is van. Ha adott a kert és grillezhetünk, akkor kenjük be a szeleteket egy kis olívaolajjal és sütögessünk, nem baj, ha egy kicsit odapirulnak. Használhatunk elektromos grillsütőt is, türelmetleneknek és kevésbé hőállóknak ez a megoldás javasolt, a karikákat itt is olajozni kell. Ha egyik sem működik, akkor kapjunk elő egy szép nagy tepsi, tegyünk bele alufóliát, a padlizsánszeleteket rakjuk egymás mellé (ne legyen átfedés!) és olajjal locsoljuk meg, majd kicsit mozgassuk a karikákat, nehogy később leragadjanak. Állítsuk be a sütőt kb. 200 fokra és süssük a padlizsánt, amíg színt kap és megpuhul. Közben egyszer fordítsuk meg a szeleteket, hogy mindkét oldaluk szépen megpiruljon. Lehet meccset nézni, telefonálni, fröccsöt inni, de a szemünk félig mindig a sütőt figyelje, különben könnyen szén lesz belőle 1 pillanat alatt. Sütögetünk addig, amíg elfogynak a korongjaink.
A végeredményt (bármelyik módszerről is legyen szó) szedegessük óvatosan 1 mélyebb tálba, locsoljuk meg bőségesen olívaolajjal, kevesebb balzsamecettel, reszeljük bele a fokhagymákat és dobjuk a bazsalikomleveleket is. Az egészet óvatosan forgassuk át, sózzuk meg közben, ha kell, még locsoljunk egy kis olívaolajat. Hagyjuk hűlni, később tehetjük a hűtőbe is, eláll pár napig, persze ha marad belőle. A legjobb szobahőmérsékleten.

Nyár lett, hát sütögessenek, közben persze pótolják a folyadékot is. És ne feledjék: irigynek lenni nem szép dolog, de azért egyenek sokat, nehogy más gyorsabb legyen.

2010. június 29., kedd

Péter pannája

Tegnap ígértem, következzen hát a desszert. Eredetileg nem terveztem harmadik résztvevőt a vacsorára, de mivel ennyit késtünk a meghívással, gondoltam, nem árt egy kis prémium. A panna cotta tökéletesen alkalmas vendéges desszertnek, elkészíthető korábban, sok törődést nem igényel, jól variálható. Karácsonykor például mákos készült mangószósszal (Tudom, mákos tészta után nem volt valami klassz barackot kapni a menzán, de ez jó volt. Komolyan.). Én különösen kedvelem, ugyanis ha meghívottaknak főzök, néha bizony kitör rajtam a pánik-jaaajj-nem leszek kész-már megint paprikás vagyok, ilyenkor aztán remek érzés, hogy a desszert már kész, csak kiveszem és örülök.
A citromos kakukkfű most először került bele, és nagy megelégedésemre az elképzelés nem volt rossz. Próbálom leírni: a legjobb, amikor 1-1 levélke szétmállik a nyelvünkön, az olyan hú de klassz érzés. Érthető?

Recept


5 dl tejszín
2 tasak bourbon vaníliás cukor
5-6 ág citromos kakukkfű

1 tasak zselatinpor (doktoros fix)

40 dkg meggy

barna cukor

fél lime

A tejszínt a vaníliás cukorral kis lángon felmelegítem, de nem forralom fel, majd lezárom a gázt. A zselatinport folytonos intenzív keverés mellett hozzáadom, közben nem ér megállni, különben jönnek a gonosz kis csomók. Ha elfogyott a zselatin, még keverjük tovább, a biztonság kedvéért. A kakukkfüvet megmossuk, leitatjuk a vizet egy papírtörlő segítségével, majd lecsipegetjük a leveleket és a tejszínhez adjuk. A keveréket formákba töltjük, én egy hatos szilikon muffinformát használtam erre a célra. Várunk, míg teljesen kihűl, azután letakarva hűtőbe rakjuk és hagyjuk hűlni nagyjából 4-5 órán át.
A meggyet megmossuk, szárítjuk, kimagozzuk, majd egy edénybe szórjuk és adunk hozzá annyi cukrot, amennyit jónak látunk. (Nálunk az történt, hogy Herr Paprika mojitóval kívánta megörvendeztetni Pétert, amihez csinált cukorszirupot, jó sokat, én pedig felhasználtam a meggyhez a maradékot. Szóval, ha sok a cukorszirup, akkor ne hagyják parlagon.) Alacsony hőmérsékleten főzögessük a meggyet, amíg egy kicsit összeesik és besűrűsödik, de persze nem lekvár a cél. Én a végén még belefacsartam 1 fél lime levét, de ez nem kötelező, ki hogyan kívánja. Tálaláskor a peremét lazítsák meg óvatosan 1 késsel, akkor könnyen tányérra borítható, alá, mellé, rá vagy külön jöhet a meggy.

Mielőtt megkérdeznék, igen, belül is van kakkukkfű, csak szépen az alsó régiókban csoportosultak. Gondoltam, kattintok 1 fotót róla fejjel lefelé, de olyan tréfásan festett, hát elvetettem a tervet. Hinniük kell, nincs mese. Ki ne maradjon: Péternek ízlett a pannája.

2010. június 28., hétfő

Péter nálunk vacsorált, avagy a kakukkfüves este

Péter (aki civilben Herr Paprika apukája) decemberben kerek számot ünnepel, hétszer 10 évet, az eredmény könnyen kiszámolható. Karácsonykor ezért gondoltunk egyet és 7 vacsorát ajándékoztunk 2010-re, megírtuk a menüket, sőt még egy verset is, de ennek közlésétől most eltekintenék. Februárban még nem volt blog, így hát arról se kép, se írás (a kedvenc marharagu csak később szerepel), aztán jött volna a tavaszi forduló, de egy kicsit megcsúsztunk, most a harmadik megelőzte a másodikat, spárgaügyben így is meglehetősen kritikus volt a helyzet. De megoldottam, megszereztem.
A cím első fele így már érthető, a többi magyarázata is egyszerű: a 3 fogás valamelyik alkotórészében biztosan szerepelt nagy kedvencem, a citromos kakukkfű. Ha tehetik, szerezzenek be egy cseréppel, az illata lehengerlő, ízében pedig egyaránt passzol sóshoz és édeshez. Egyetlen hibája, hogy nem viseli jól a betegséget, szóval érdemes rá nagyon odafigyelni.

Recept

4 szelet szárított sonka (minél nagyobb, annál jobb)
4 sárgabarack
20 dkg ricotta
7-8 dkg kéksajt
fél marék rukkola
néhány ág citromos kakukkfű
tejszín
méz
fél citrom
olívaolaj
kb. 3 dkg vaj
salátalevelek tetszés szerint

bors

A töltelékkel kezdjünk: a ricottát egy kicsit törjük össze 1 tálban, adjuk hozzá a szétmorzsolt sajtot, az összevágott rukkolát (amit persze mostunk, szárítottunk) és 1-2 ek tejszínt. Keverjük össze alaposan, majd sózzuk és borsozzuk. Terítsünk ki 1 szelet sonkát, kenjük meg a krémmel óvatosan, de nyugodtan nagyvonalúan, majd tekerjük fel és ültessük egy tányérra. Tegyük ugyanezt a másodikkal, harmadikkal, negyedikkel.
Az öntethez keverjünk össze kb. 3 ek olívaolajat 1 ek mézzel, majd adjuk hozzá a fél citrom levét, keverjünk megint, végül pici só és több bors. A kakukkfüvet mossuk, papírtörlővel itassuk fel a vizet, csípjük le a leveleket (nem ez a legizgalmasabb rész), majd adjuk az öntethez és keverjünk újra. A barackokat mossuk meg, töröljük szárazra, felezzük, a magokra természetesen nem lesz szükség. Tegyük a vajat egy serpenyőbe, olvasszuk fel közepes lángon, majd tegyük bele a barackokat (belsejükkel lefelé). Süssük addig, amíg szépen megpirulnak, de megégniük nem kell semmiképp.
Tegyünk a sonkák mellé néhány salátalevelet (ne legyenek túl nagyok, inkább közepesek és formásak), jöhet tányéronként 2 fél barack, majd locsoljuk meg egy kevés kakukkfüves keverékkel. Szerintem akkor jó, ha a barackok melegek-langyosak, Herr Paprikának azért hidegen is ízlett.
Péter véleményét is tolmácsolom, ez mégis az ő vacsorája volt. A tányérja megüresedett, a kombináció tetszett neki, a ricottás töltelék külön dicséretben részesült.

A második elem receptjének nem szánok külön bejegyzést, a kakukkfű itt a csirkemellre került fokhagyma és bors kíséretében. A spárgás-paradicsomos újkrumpli pedig már régebbi kedvencünk, az elkészítés elolvasható chili&vanília blogján, kipróbálása mindenképp ajánlott, ha nem most, akkor majd jövőre. A desszerttel holnap jövök.
A kissé ferde képet viszont azért választottam, mert valamit még mindenképpen szeretnék megemlíteni: Herr Paprika kezében a bort. Sauvignon blanc-t kerestünk a spárga mellé, végül tanácskérés után a Káli Kövek 090909 nevű borát választottuk. És nem bántuk meg. Sőt. Hárman lelkesedtünk az asztalnál, ki hangosabban, ki halkabban, de a vélemény egyező volt. Próbálják ki. Szerintem remek.

2010. június 25., péntek

Zsázsaszüret

A zsázsa szeret engem, vagy csak ilyen magától, az ablakpárkány ládájában mindenesetre óriásira nőtt. Nem zavarta se szél, se eső, virágokat növesztett, aztán elhullatta a szirmokat és kis kerek tasakok virítottak, bennük pedig a magok. Nincs mese, tenni kell valamit, mondtam magamnak néhány hete. Terveztem levest, salátát, rántottát, de végül nem történt semmi. Ránéztem a konyhaablakra, hát igen, a gigantikus zsázsa még mindig ott lengedez.
A héten aztán megtörtént a csoda, elvetettem minden ötletet és ráálltam valami másra. Rizottó lesz, abba rossz nem lehet, meg citromos gomba, azt amúgy is igen szeretem (próbálják ki melegen, valamilyen zöld salátára öntve, jó sok citrommal és kakukkfűvel), de megkönnyebbültem. Elő az ollót, szépen levágtam az ágaskodó részeket, leszedegettem a leveleket, a kerek magtartó pedig tálcára kerültek, mi lesz velük, még nem tudom, hivatalosan most szárítom, aztán majd kialakul.

Recept (kb. 4 adag)

20 dkg rizottó rizs (arborio)
1 kisebb fej vöröshagyma
50 dkg gomba
fél citrom
1 marék zsázsa
néhány ág (citromos) kakukkfű
1 dl száraz fehérbor
kb. 1 liter alaplé
6-7 dkg vaj
parmezán
olívaolaj

bors

A gombát bő víz alatt lemossuk, egy szűrőn hagyjuk lecsöpögni, száradni. A hagyma héját lehúzzuk, apróra vágjuk. A zsázsát, kakukkfüvet megmossuk, papírtörlővel leitatjuk a vizet, előbbit felvágjuk, utóbbi leveleit lehúzzuk az ágakról. Az alaplevet felmelegítjük (ha 1 fagyasztott tömb, mint az enyém volt tegnap, talán beelőzheti a többi lépést). A rizottó a szokásos módon készül: a vaj felét felolvasztjuk egy nagyobb edényben, majd jöhet a hagyma, üvegesedésig sütjük. Ezután az edénybe öntjük a rizst, 1 percig pirítjuk, majd felöntjük a borral, hagyjuk, hogy felszívja a folyadékot. Ezután merőkanállal adjunk hozzá az alapléből, keverjünk, majd ha már tűnőben a folyadék, merjünk újra. Kevergetünk, figyelünk.
Közben elkészülhet a gomba. Egy nagyobb serpenyőbe tegyünk olívaolajat, nagy lángon forrósítsuk fel, közben a gombákat vágjuk közepesen vastag szeletekre. Ha már forró a serpenyő, jöhetnek a gombák, pirítsuk óvatosan forgatva nagy lángon, amíg szépen megpirulnak. A nagy hő fontos, különben inkább főtt és nem sült lesz az a gomba. Ha már szépen megpirultak és kezdenek egy kicsit levet engedni, facsarjuk rá a citromot, keverjük át, sózzuk, borsozzuk és zárjuk el.
A rizottóról nem feledkezünk meg eközben sem, öntünk, keverünk, a végeredmény krémes állag, puha, de nem szétfőtt rizs. Ha már itt tartunk, jöhet a vaj másik fele és egy nagy adag parmezán (nincs mennyiség, amennyi jólesik), keverjük át, zárjuk el. Most szórjuk bele a zsázsát és a kakukkfüvet, még egy keverés, ennyi. A tányérokra kanalazzunk rizottót, tetejére ülhetnek a gombák, ehetünk.

Jó ez a bejegyzés, benne a zsázsa, csak a képeken nem látszik. De higgyék el, benne van, csak túltengnek a többiek, ráadásul én még szórtam egy kis kakukkfüvet, mert olyan fotogén. Nem igaz?

2010. június 24., csütörtök

Akkor ez most pesto?

Minden ellenkező feltételezéssel szemben azért főzök is. Mondhatják persze, hát nem úgy látszott az elmúlt 3 napban, de mit tegyek, sok volt a mondanivaló, nem tudtam bent tartani. Ma viszont előrukkolok 1 recepttel, az idő is melegebb, így tehát nagyon passzol, gyorsan elkészül, valami ropog benne, egy kicsit piros, egy kicsit zöld, 1 kézzel megehető, focit nézni vele remek, sőt, még bespájzolni is lehet, aztán nem kell gondolkodni, hogy mit együnk, mi és mások.
Csak a műfaja, az egy kicsit meghatározásra szorul. Én azt mondanám pesto, aztán lehet, valaki majd megcáfol. Akkor Frau Paprika pestója lesz belőle. Elkészültének egészen egyszerű a magyarázata: Pannitól kaptam 1 doboznyi hajdúsági friss, fehér, krémes sajtot, hát történnie kellett valaminek. A kenyeres megoldást nem tűnt elég jónak, hát egy kicsit gondolkozásra fogtam magam, végül így alakult. Vannak ám támaszaim, szokás szerint Ágó és Herr Paprika, egyikük sem köpte ki, ami persze még nem vonzhat senkit az elkészítésre, de szerintem kedvelték. Így már jobb azért, igaz?

Recept

50 dkg semleges ízű friss sajt
2 nagy maréknyi dió
2 paradicsom
1-1 marék bazsalikomlevél és rukkola
olívaolaj

bors

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd hagyjuk hűlni. A bazsalikomot, rukkolát megmossuk, leitatjuk egy papírtörlővel a vizet. A sajtot szépen simára keverjük. A többi folyamat kétféle módszerrel készíthető: rusztikusabbak nyúljanak a mozsárhoz, praktikusabbak a robotgép aprítójához. Egy adag diót törjünk össze 1-2 evőkanál olívaolaj segítségével, majd adjuk a sajthoz. Az összes dióval tegyük ezt, olívaolajból viszont csak annyit használjunk, amennyit szükségesnek látunk. Ha ezzel végeztünk, akkor következhetnek a paradicsomok, mossuk, szárazra töröljük, a zöld részt kivágjuk, majd ugyancsak aprítjuk a választott módszerrel, ezután ez is a sajthoz kerül. Végül a rukkolát, bazsalikomot aprítjuk, a krémhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, ha kell, még adjunk hozzá olívaolajat. A végeredmény nem lehet túl krémes, vagy híg. Kerülhet üvegbe, 5-6 napig hűtőben jól eltartható.

Ha azonnal ennénk, főzzünk tésztát a szokásos módon, viszont leszűréskor hagyjunk rajta egy leheletnyi vizet. Tegyük az adagokat tányérra, kanalazzunk rá a pestónak nevezett keverékből, adhatunk hozzá még némi friss bazsalikomot, borsot és kész. Már csak 1 villa kell.

2010. június 23., szerda

Mád, a trilógia vége

A befejező rész következik, Szepsy és a Napudvar után még minden, ami kikívánkozik. Várható bor és étterem, ráadásként némi ezt meg kell nézniük.
Ha megéhezünk Mádon, akkor tapasztalatunk szerint sok választás nem akad, kétszer kérdeztünk, kétszer kaptuk a választ: Mádi Kúria. A másodiknál már nem tétováztunk, üres gyomor, akkor bemegyünk. Szép, de semmi különös belső tér, vendég rajtunk kívül nincs jelen, a pincér kisiet, foglaljunk csak helyet, étlap, nézelődünk, közben jöhet az ital. Az étterem gyenge pontja mindenképpen ez, a borok közül csak a harmadikból sikerül kapnunk 1 üveggel, ami a helyi beszerzési lehetőségeket tekintve mindenképp furcsa. De sebaj, ezen gyorsan átlendülünk, a lényeg, mi kerül a tányérunkra, hát rendelünk gyorsan, rövid várakozás után már emelkednek is a kanalak, később a kések és a villák. Három ételről készült fotó, kitalálhatják, éhes voltam már nagyon. Sorrendben: grillezett oldalas fóliában sült burgonyával, plusz a saláta, borjúpörkölt tojásos nokedlivel és szarvaspörkölt juhtúrós sztrapacskával.


A szarvaspörköltről és Herr Paprika oldalasáról tudok nyilatkozni, mindkettő ízlett, tányéromon nem hagytam semmit. Volt még leves és desszert is, az előbbit nem kóstoltam, az utóbbit pedig nem is láttam, ugyanis mire visszaértem Ágóval (szippantsunk egy kis levegőt), már eltűnt minden. Gondolom, akkor azért rossz nem lehetett.
Jöjjön a második fejezet, az esti borkóstoló a Leskó családnál.

2007-es, majd 2000-es furminttal kezdtünk, szerencsére itt is jegyzeteltem, így tudom, hogy a másodikat találtam jobbnak, nagy csillag virít az évjárat mellett. Következett két zenit, előbbi száraz, utóbbi édes, jelöltem újra, Zsuzsi kedvéért. Közben jöttek a történetek, magyarázatok, mi figyeltünk, kortyoltunk, kérdeztünk. Két cuvée (hárslevelű, furmint) került sorra, 2006-ból és 2007-ből, csillag van itt is és egy zárójeles megjegyzés: A tokaji a gondviselés bora. Befejezésként a 2002-es 4 puttonyos tokaji aszút és a 2000-es aszúeszenciát kóstoltuk, s közben megtudtuk, '72-ben annyi eszencia volt a vidéken, hogy már nem tudtak vele mit kezdeni. Sajnos akkor még gondolat sem voltam. Volt még ürmös is, de erről már tegnap írtam, kíváncsiak megtalálják könnyedén.
Házigazdáink a lelkünkre kötötték, hogy a mádi zsinagógát mindenképp nézzük meg, ha tehetjük, nem csak a különleges műemlék, de az azt felügyelő gondnok személye miatt is. Másnap tehát felkerekedtünk, az épületnél hamar megjelent Barna bácsi is és megkezdődött életem eddigi legtréfásabb bemutatója. A zsinagóga még az 1700-as évek végén épült barokk stílusban, néhány éve újították fel, megkapta az Europa Nostra-díjat, civilek és hírességek egyaránt szívesen látogatják. Barna bácsi ellátott minket minden fontos információval, majd vicceket mesélt, felidézte a köztársasági elnök látogatását, megmutatta a vendégkönyv érdekesebb bejegyzéseit, a róla szóló újságcikket. Nevettünk percenként, innen is köszönjük a tréfás élményt.

Befejeződik a beszámoló, most már valóban, remélem, nem unták nagyon. Látogassanak el Mádra, kapnak egy nagy csomag élményt, s ha már arra járnak, ejtsék útba Füzérradványt is. Herr Paprika gyerekkori nyarainak helyszínét.

2010. június 22., kedd

Napudvar, avagy fűben-fában orvosság

Szepsy és Mád, ennyi biztos volt, de hol alszunk? A legjobb lenne egy közeli, borosan gyalog is elérhető szállás. Keresgéltem, válogattam, bent maradt kettő, Herr Paprika telefonált, 1 szabad, jó lesz, legalább nem kell dönteni.
A Napudvar Mád központjában található, de azért nem olyan könnyedén, a kapu kicsit messzebb az úttól, előtte fák, krétával írt felirat, felette tábla, rajta egy jó kedélyű nap. Mi sem vettük egyből az akadályt, de rövid tanácstalan keringés után telefonos segítség nélkül sikerült odatalálni. Autóból ki, forgattuk a fejet jobbra, azután balra: egy kert, akár a mesében. Jól van, gondoltam, ez már rossz nem lehet.


Nagy nézelődésre nem volt idő, jöttek is a házigazdák, Leskó István és a felesége, Ilike. Gyors bemutatkozás, irány a vendégház, közös tér, középen egy fából készült nagy asztal, lépcsők, az emeleten a szobák, akkor mi öten leszünk (Herr Paprika horkol, de sebaj, a szemfülesek hoztak füldugót), kilátás a kertre. Megérkezett közben a csapat másik fele, pakolás, azután már mentünk is, irány Szepsy és a bor. Néhány órás pohárfogás, kortyolás után a házigazdák iránymutatása szerint ebédelni indultunk, amiről majd egy másik bejegyzésben, hiába, mádi hét, ez, csak meg ne unják.
A délutánt és estét ezután már a Napudvarban töltöttük, ahol rövid beszélgetés után megkezdtük a kert felderítését, előbb egyedül és találgatva (Ez rebarbara? Hát nem hiszem. De ez citromfű, az biztos.), majd szakértő kíséretével. Leskóék ugyanis nem csak borral foglalkoznak, hanem gyógynövényekkel is. Első pillantásra azt gondolhatnánk, nő itt mindenféle zöld nagy összevisszaságban, de aztán kiderül, a káoszban rend van ám. Orbáncfű, citromfű, sokféle menta, körömvirág, gingko fa, levendula, szemvidítófű, kamilla, tárkony, macskagyökér és még tucatnyi más növény sorakozik egymás után, de van itt bambusz is. Leskó István elől, mi utána, na, felismerik, mi tippelünk, akad, amit eltalálunk, mást nem láttunk még sosem. Közben elhangzanak a különféle gyógyhatások is, ez jó a vérkeringésnek, ez köhögés ellen, ez gyógyítja a sebeket, ettől jobban alszunk. Bárhova lépünk, mindenhol növekszik valami érdekes, csak az a sok csiga ne lenne, nagyon nézünk a lábunk elé, hogy ne okozzunk sérülést.


Este következik a borkóstoló, erről majd holnap, tartunk a második-harmadik pohárnál, amikor eszembe jut, hogy elhangzott, van itt egy virág a kertben, ami minden este 8 körül virágzik. Felpattanunk az asztaltól, Leskó úr elől, ez lenne az, a liget szépe, van ám még belőle, figyeljék ezt a bimbót, ez lesz a következő. És valóban, kipattannak a szirmok, mi lelkendezünk, ilyet sem láttunk még, és ez minden este, de jó lehet, nekünk marad a felvétel, újra és újra.


Folytatjuk a borozást, közben hallgatjuk a történeteket, mi sikerült jól itt Mádon, mi mehetne jobban, hogyan épült a ház és így tovább. A legvégén előkerül még egy üveg, ezt még meg kell kóstolniuk. 2008-es cuvée 13 féle gyógynövénnyel, egy 1700-as évekből származó recept alapján. Az ürmös keserű egy kicsit, de nem bántóan, evés előtt de jó lehet a gyomornak. Folyik még tovább a szó, lassan aztán lefekszünk, akkor 9-kor reggeli.
Ébredés, nem hiszem el, milyen éhes vagyok, lent már megterítve, kerti séta, akkor együnk. Tea a család 13-as gyógynövényes keverékéből, házi szőlőlé, a lekvár is saját főzésű, savanykás, szilva és más egyéb. A nap azután zajlik tovább, délután pakolunk, búcsúzunk, Herr Paprika rákérdez még a családi ecetre, kóstolják csak meg, kis pohár, hú, ilyet veszünk. Szamorodni ecet citromfűvel, tárkonnyal, akkor még 2 üveget szeretnénk. És még teát, a 13-asból, a szőlőlevet el ne felejtsük.
Bepakolunk, elköszönünk, jöjjenek máskor is. Így lesz, nem is kérdés.

2010. június 21., hétfő

Szepsy

Oszitól levél érkezett néhány hete, mehetnénk Szepsyhez, ha van kedv és szabadok vagyunk a megbeszélt napon. Sok gondolkozási időre szükségünk nem volt, a tavalyi látogatásról remek emlékek a fejünkben, persze hogy megyünk. A társaság többi tagja sem tanakodott sokáig, így aztán szombaton kilencen érkeztünk meg Mádra.
11-kor már a család házának udvarán álldogálunk, felvértezve kóstolásra, érkezik Szepsy István, köszönés (Herr Paprika boldogan nyugtázza: megismert), rövid szabadkozás, hogy ilyen korán kezdünk, de a délutáni programja sem lemondható (én akár reggel 8-ra is jöttem volna, ha kell), akkor kezdjünk. Az újaknak egy kis bevezetéssel.

Földtani ismeretek következnek, talajszerkezet, a különböző kőzetek, ásványok, hogy mi laikusok is jobban értsük egy kicsit, még mitől lesz az a bor olyan egyedi és egyszeri. Mi figyelünk, mint egy jó osztály, jegyzetelni még elfelejtek, hát most ne várjanak részletesebbet, a végén pedig nem csak nézhetjük, de akár meg is foghatjuk az egyes darabokat, amik a mádi földet adják.
Akkor menjünk a pincébe! Felsorakozunk, Szepsy kezében kosár, benne a borok, poharak, kinyílik az ajtó, lefelé a lépcsőn, körben elhelyezkedünk, előttünk a hordók sora:

Kézbe vesszük a poharakat, jönnek a borok. A száraz sor. 2008-as furmint, azután a 2008-as hárslevelű a Király dűlőről. Itt már kezemben a füzet, írok, különben elfelejtek mindent, Zsuzsi súg, a hárslevelűhöz tegyél egy csillagot, ez nagyon jó. Mert mi a jó és miért is jó, az csak a mi szánkon, érzésünkön, élményünkön múlik, Szepsy nevet mond, egy-két szót a dűlőről, a bor sikeréről, vagy a különbségekről, de hogy milyen ízt kellene éreznünk, nem hangzik el sosem.
Következik a 2008-as Szent Tamás, hozzá egy kis történet, hogy a legtöbb pontot kapta (az aszúk mellett) egy fontos kritikus értékelésén. Szeretném hinni, hogy értem, miért. Közben tréfás sztorikat mesél, borkóstolón ennyit még nem nevettem, meg persze komolyabb dolgokról is szó esik, az eredetvédelmi rendszer céljáról, egymás vállalásáról, a bor tiszteletéről és a jövőről. Közben magamban azt gondolom, jó lehet, ha valaki ilyen önazonos tud lenni, legyen Párizsban vagy éppen a pincéjében velünk.
Töltődik a poharunk újra, furmint az Urbán dűlőről 2007, a nagy meglepetés, mondja Szepsy és hogy kakukktojásként nyert meg egy bortesztet. Hárslevelű újra, 2007-ből, Zsuzsinak teszek még egy csillagot, végül a 2007-es Szent Tamás.

Akkor hozom még az utolsó borokat - mondja Szepsy. Várakozunk, kattognak a gépek, a hangulatunk remek. Visszatér a kosár, emeljük a poharat, 2006-os szamorodni, Herr Paprikának villan a szeme, értem, palackot szereznünk kell. Botond cuvée 2006, nagy sóhajtások, teljesen mangó, és tényleg, mintha a poharunkban lenne. Amiből, miután az utolsó cseppet is felszívtuk, az illatot próbáljuk valahogy az orrunkba menteni. Jön a befejezés, 2005-ös aszú, lelkesedünk töretlenül, Oszi kérdez, de szóljon, ha már indulnia kell, Szepsy nem szól, de mi értjük, az asztalra kerülnek az üres poharak. Köszönünk és elköszönünk, fél 3, hát ma is érdemes volt felkelni, következik még egy növényekben gazdag délután Mádon és egy boros este, de erről majd részletesebben egy másik bejegyzésben.
Vasárnap még visszatérünk, Oszi felvezetésével, kerül néhány bor a csomagok közé, búcsúzás, akkor majd jövőre (ugye, mi is?). Felvettem a legjobb élmények közé.

2010. június 18., péntek

A te lecsód, az én lecsóm

Kell sok hagyma, idáig rendben vagyunk. Jóval több paprika a paradicsomnál, ez sem kérdés. Szalonna nem maradhat el, de itt már kezdődik a különcködés. Én benne hagyom, Panni inkább kiveszi. Nálam nincs pirospaprika, azt hiszem, ők szeretik. Józsi és Paprikáék kolbászpártiak, anélkül hozzáfogni sem érdemes, Ágó és Oszi már kevésbé ragaszkodik ehhez, Panni általában külön süti, vegye, aki vágyik rá. Én csak krízishelyzetben eszem tojással, Józsi, Panni ugyancsak a klasszikus vonal, Herr Paprika viszont kihízelgi magának a plusz sütést. Tojáskérdésben Ágó is inkább vele, nem nélküle, Oszi is újhullámos, azt hiszem.
Két dolog viszont szóba sem jöhet. Nem veszünk lecsókolbászt semmilyen körülmények között, csak az igazi játszhat szerepet. Rizs? Pláne soha, semmikor.
Tudták követni? Akkor már megy fejből is az én lecsóm. Azért a könnyebbség kedvéért:

Recept


1 kg zöldpaprika

2 csípős paprika
5-6 szem paradicsom

3 vöröshagyma

2-3 vékony szelet szalonna

3/4 szál kolbász


bors

olaj


A hagymákat meghámozzuk, apróra vágjuk. A paprikákat mossuk, szárazra töröljük, kicsumázzuk, kisebb darabokra vágjuk. A szalonnát felkockázzuk, a kolbászt félbe vágjuk, vékonyan felszeleteljük.
Egy nagyobb serpenyőbe teszünk 1 ek olajat, rádobjuk a hagymát, néhány percig sütjük, majd jöhetnek a szalonnakockák is. Amikor a hagyma már üveges, szalonna elengedte a zsírját, következhetnek a kolbászdarabok, keverés, várjunk, amíg az egész egyöntetű piros színt vesz fel. Tegyük a serpenyőbe a paprikákat, keverjük át alaposan, süssük néhány percig, majd fedjük le, hogy kiengedje egy kicsit a levét. Sózzuk, borsozzuk.
Közben mossuk meg a paradicsomokat, töröljük szárazra, vágjuk kis darabokra (héjlehúzással én nem foglalkozom, nem zavart még sosem). Ha már kicsit összeesett a paprika, akkor adjuk hozzá a paradicsomokat, keverjük át, hagyjuk még a tűzön fedő nélkül, amíg a paradicsom szépen megpuhul. Ha igényeljük, fűszerezzünk.

Keveset készíteni nem érdemes, így is sokkal többre számítunk, mint amennyit végül látunk a serpenyőben. Legyen kenyér, kicsit vastagodunk ugyan, de nélküle mit sem ér. És egy hideg fröccs, ugye egyetértenek.

2010. június 17., csütörtök

Borsónyi titok

Leleplezés következik. Amikor Ágó meg én még gyerekek voltunk, a nagy nyári szünidő alatt kaptunk néha egy-egy feladatot. Ha elkövetkezett a borsó szezonja és csak úgy ömlött a lakásba a sok zöld héj, akkor bizony mi voltunk a pucolásban az illetékesek. Csináltuk is rendesen és szorgalmasan, na de nem igaz, hogy úgy néz ki, mintha még meg sem érintettem volna. Igazán elfogyhatna már. Egy ideig tehát kitartottunk, de amikor közeledett a vége, előfordult, hogy egy kis cselhez folyamodtunk. Az üres héjakkal befedtük szépen a maradékot, és úgy tettünk, mint akik 100 százalékos munkát végeztek. Nem emlékszem rá, lebuktunk-e valaha, de a család másik 3 tagja biztosan.
Ma már persze nem kell felügyelni, nem tüntetem el a borsó végét, felnőtt vagyok, azt mondják, hát kifejtem az utolsót is. Nem ez a kedvenc tevékenységem, de közben például remekül lehet meccset nézni. (Hajrá Argentína!)
A borsóból leves készült, klasszikusnak indult, de végül meggondoltam magam.

Recept

1 kg borsó
5-6 szál újhagyma
4-5 vékony zsenge répa
2 tk garam masala
1 tk kurkuma
chilipehely

1 dl tejszín
fél ek liszt
olaj

A zöldborsót megpucoljuk, mossuk, leitatjuk a vizet. A hagymák külső héját lehúzzuk, karikákra vágjuk. A répákat ugyancsak megtisztítjuk, kisebb hasábokra vágjuk. Egy nagyobb edényben melegítünk 1 ek olajat, beletesszük a hagymakarikákat, néhány percig sütjük. Ezután következhet a garam masala és a kurkuma, kevergetve pirítsuk még néhány percig. Öntsük az edénybe a répát, keverjünk újra, majd szórjuk rá a lisztet, pirítsunk. Ezután lassan öntsünk hozzá vizet, folyamatosan kevergessük. A folyadék csak épphogy ellepje a répát. Fedjük le és főzzük 5-6 percig, majd tegyük a levesbe a borsót, öntsünk újra vizet, vigyázzunk, ne legyen túl híg. Sózzuk, kedv és ízlés szerint szórjuk meg chilivel. Fedjük le és főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak, de nem főnek szét, mielőtt lezárnánk, keverjük bele még a tejszínt.

Most rendesebb voltam, mint az epernél, a leves kétfős tesztelésen esett át. Értékelés duplán pozitív volt, Herr Paprika a távolban evett, Ágó viszont előttem, egész jókedvűen. Rossz tehát nem lehetett, vagy pókerarca van.

2010. június 16., szerda

Édesen a sós

Eperből eleget nem lehet enni. Szerintem. Nekem legalábbis még sosem sikerült, pedig voltak igazán sikeres nyaraink, amikor vödrökben vittük haza az eperszállítmányt a kertből. Ilyenkor néhányszor a fejem búbjáig ehettem magam, azután ha már önmagában nem volt elég, következtek a különböző variációk, nagy melegben a legtöbbször cukorral, tejföllel, nagy mennyiség jól lehűtve. Megunni még akkor sem lehetett.
Mostanában ennyire nem jó nekem, kell a megszerzéshez piac és pénztárca, de azért kétszer mellénk szegődött a szerencse, és kaptunk Panniéktól igazit, otthonit, édeset. Herr Paprika ilyenkor mindig habos, babapiskótásról álmodik, nálam az egyszerűbb megoldás a nyerő. A mai, nagy túlzással receptnek nevezhető epersaláta (ami egyszerűsége okán engedi, hogy szóval nem spóroló legyek) egyszerre édes és sós. A tökmagolaj ezen célú felhasználása nem az én fejemből pattant ki, még évekkel ezelőtt láttam egy ilyen párosítást egy német főzős újságban. Most kipróbálásra került.

Alapanyag (kb. 4 személyre)


fél kg eper

1 nagy maréknyi sós mogyoró
tökmagolaj

Ez lesz az eddigi imbiszlét legrövidebb leírása: epreket megtisztítjuk, megmossuk, leitatjuk róluk a vizet, majd karikákra vágjuk. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, miután kihűlt, egy mozsárban kicsit összetörjük. Az eperkorongokat elrendezzük a tányérokon, locsolunk rá egy kis tökmagolajat, végül megszórjuk az összetört mogyoróval.

Most az én személyes véleményemre kell hagyatkozniuk, mivel egyedül ettem meg az egészet. Nem szép dolog, tudom. De a lényeg: könnyű, édes eper, a tökmagolaj egy nagyon lágy bevonatot képez és a mogyoró sóssága az én számban passzolt hozzá. Meggyőződni csak próbával lehet.

2010. június 15., kedd

Vendégposzt: Panni nyári káposztája

Mit ennétek? - jött a kérdés, amikor bejelentettük hazatérési szándékunkat. Hát, nem is tudom, tárgyalok még Herr Paprikával - mondtam. Herr Paprika nem gondolkodott sokat, mi lenne, ha megkérnénk Pannit, hogy azt a remek nyári töltött káposztát főzze... Kérést továbbítottam, Panni igent mondott, én pedig figyelmeztettem, hogy ebből bizony bejegyzés lesz, jegyzetelnie kell.
Panni igazi szabolcsi lány, szeret és tud is főzni, így aztán nekünk mindig jó dolgunk volt. Annyit elárultam már a fojtott krumpli receptjénél, hogy sokat tanult Messzi Mamától (névmagyarázat: messzi, mert bizony gyerekként nekünk nagy volt a távolság), ez a recept is tőle származik, Panni szerint ő tudta a legjobban főzni a világon. És most imbisz egy kicsit érzelmesebb lesz a megszokottnál.
Panni írta a jegyzetelés végén Mamáról: Az iránta érzett szeretetem sokszor arra késztet, hogy azokat a kedvenceket főzzem, amiket ő tett a mi asztalunkra. Közben gyakran emlegetjük, egy kicsit mintha még mindig velünk lenne. Én is ugyanezt az élményt, érzést akarom átadni, hogy majd a gyerekek is szívesen főzzék a mi hagyományos, családi ételeinket.
Igyekezni fogunk.


Recept
(kb. 4 személyre)

2 fej közepes új káposzta
60 dkg darált sertéshús

20 dkg rizs

2 tojás

4-5 gerezd fokhagyma

1 fej vöröshagyma


bors

pirospaprika
4 zöldpaprika

5 paradicsom
1 paradicsomsűrítmény (nagyobbik változat)

1-2 ek liszt

5 dkg zsír

2 ek olaj

ecet


Vizet forralunk egy nagyobb edényben némi sóval és egy kis ecettel. A káposzta csumáját kivesszük, majd a forrásban lévő vízbe rakjuk, 2-3 perc után elzárjuk a vizet és még 4-5 percre letakarva állni hagyjuk. Ezután kivesszük a káposztát, lecsöpögtetjük a vizet és levelekre szedjük, a nagyobbakból óvatosan (nehogy sérüljenek) kivágjuk az ereket. A káposzták belsejét, amiből már nyerhetők levelek, apróra vágjuk.
A töltelékhez meghámozzuk a fokhagymát, hagymát, előbbit lereszeljük, utóbbit apróra vágjuk. A húst elkeverjük a rizzsel, a felsorolt fűszerekkel, zsírral (kacsa, liba), fokhagymával, vöröshagymával, a 2 tojással és alaposan összedolgozzuk. Ezután szépen megtöltjük a leveleket, óvatosan feltekerjük.
Egy nagyobb önöttvas edény aljára kerül az összevágott káposzta egyik fele. Ezután jöhetnek a töltött csomagok, az edényt kb. 3/4 részig rakjuk. A tetejére újból apróra vágott káposzta, paprika és paradicsom kerül. A paradicsomsűrítményt felhígítjuk vízzel és felöntjük a káposztát, az edényben annyi folyadéknak kell lennie, amennyi éppen ellepi.
Lassú tűzön főzzük, közben néha nyugodtan zárjuk le a gázt, hogy minél lomhábban rotyoghasson a káposzta. Amikor megpuhult (villával ellenőrizzük), olajjal, liszttel vékony rántást készítünk. A tűzről levéve pirospaprikát is teszünk a rántásba, fokozatosan felöntjük vízzel, simára keverjük, majd a káposztára öntjük, lassú tűzön összeforraljuk. Állni hagyjuk.

Ágó ma meglátogat, káposztát eszünk és jó lesz nekünk.

2010. június 14., hétfő

A helyzet kissé bogaras

Most, hogy magunk mögött hagytuk az esős évszakot, Herr Paprikával újra pecsétgyűjtésbe kezdtünk, tehát túrabeszámoló következik, némi gasztro (főleg a hol pótolhatjuk a folyadékot) és még a Kis növényhatározó is szerepet kap ma.
Szombat, kánikula, de sebaj, 22 km meg se kottyan, kemények vagyunk. Józsi és Panni kíséretében megközelítjük Mátraházát, légmentesen lezárjuk a bőrünket nap és szúnyog ellen. Indulás. A 21-es útvonal Sirokig vezet, az első cél feljutás Kékestetőre a sípályán. Magamban már itt nehézségekre számítottam, de nem fogyott el rögtön a levegő, a pulzusom is egészen baráti volt, belülről feszített is a büszkeség, egyre jobb vagyok. (Zárójelben jegyezném meg, ezen a napon éppen csúcsfutást tartottak, szerencsére a versenyzőkről lemaradtunk, mégse lett volna motiváló elrobogó lábszárakat nézni.) Pecsételés, hova üljünk, legyen terasz és árnyék, hát betértünk ide:

Akad egy kis panoráma, lehet pótolni a folyadékot és enni is, de a kipróbálás nekünk most elmaradt. Jókedvűen haladtunk tovább, szóltunk Józsinak, hogy nem kell kimentenie, nincs is kánikula, micsoda mázli, a célban találkozunk. Dinamikusan előre, még indulót is gyártottam magamban (Paprikáék újráznak, a Mátrában túráznak...), Hármashatár, Herr Paprika izgult kicsit, lesz-e pecsét, de persze megtaláltuk gyorsan, a próbanyomás:

Ezután jöttek a nehéz pillanatok. Kevesebb lett a fa, magasabb a fű, hegyre fel, pulzus rákapcsolt, jajj, hol a levegő a tüdőmből. A nap se sütött kevésbé, patakok a hátamon és szomjas voltam folyton. De nagy rutinosan nem vittünk elég vizet, így aztán Herr Paprika szigorú pillantása mellett egy korty, forgasd meg a szádban ismétlődött. Szerencsére aztán találtunk egy forrást, jéghideg tiszta víz, úgy meghúztam az üveget, hogy még a homlokom is megfájdult.
A legnagyobb ellenséges csapat viszont a harmadik harmadban tört ránk, alacsonyabb részek, jó magas aljnövényzet és rengeteg bogár, szúnyog, akik kitartóan követtek minket, főleg a fejünk volt szimpatikus, amire szépen kiült már a só. Herr Paprika bízott a verbális sikerben, ezért ismétlődően a teremburáját hallatszott, de a bogarak valahogy nem vették az adást.
Voltak azért pozitív találatok is, lehetett nézni jó messzire, remek kilátás lépten-nyomon, illatos bodza (Szedjüüüüünk! Nem! Látod a sok csalánt?!), valamilyen vadhagyma és szamóca, utóbbit meg is dézsmáltuk egy kicsit.


Nem szépítek, a végén már a befejezésre vágytam, végre vasútállomás, utolsó pecsét, azután még 3 km Sirok központjáig az aszfalton. Józsiék vártak, irány az első hideg sör, terasz, Panni elárulta az esti vacsorát, de éhes lettem, lassan visszaállt a testhőmérséklet, megcsináltuk. Hősök vagyunk.
Másnap megmozdultam, valami furcsa... Nincs izomláz. Nahát. Nehézségek elfeledve, már tervezzük is a következőt. Talán megelégszünk a 30 fok alatti időjárással is. És viszünk elég vizet.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails