2010. november 30., kedd

Csiga, most megeszlek


Panni és Józsi szombaton jött, ölelt és hozott mindenféle jót, a szállítmány konkrétan befedte a konyha egyik részét. Hirtelen tulajdonosa lettem egy méteres fokhagymafüzérnek (amit Józsi saját kezűleg font), több üveg házi paradicsomlének, frissen készült savanyú káposztának, uborkának, érkezett hagyma és krumpli, akácméz, kis üvegben darált csípős paprika, alma és dió a kertből, szépen megpucolva. Igen, én is úgy gondolom, nagyon jó nekem (és innen is ölelés érte). 
Tegnap aztán egyedül maradtam, Herr Paprika 3 napig egy másik országban tartózkodik, szóval enyém a pálya (Zárójelben annyit azért elárulok, a kanapén aludtam és voltam már kisimultabb is. Hiába, két Paprika jobb az egynél.). Így most magamnak sütöttem, alma mellé került a megmaradt zeller, gyömbér és rozmaring, és persze dió, ha már egyszer így megnövekedett a készletem.
Recept.




Zelleres-almás csiga 

1 közepes zellergumó
1 alma
friss gyömbér (kb. 2 cm-es darab)
1 marék dió
rozmaring (szárított is megfelel)
fél dl száraz fehérbor
3 tk méz
1 csomag leveles tészta
3 dkg vaj
1 tojás 



A zellert meghámozzuk, felezzük, felszeleteljük, majd a szeletekből kb. egyforma kockákat vágunk. Az almát megmossuk, szárazra töröljük, cikkekre vágjuk, késsel kiszedjük a magház darabjait, majd kis kockákra, darabokra vágjuk. A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük. Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rádobjuk a zellerkockákat, néhány percig alacsony hőmérsékleten kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral, alkoholt elforraljuk, azután jöhet 1 kávéskanál szárított rozmaring (vagy 1 teáskanálnyi apróra vágott friss), keverünk, 4-5 percig lefedve pároljuk, de nem hagyjuk magára, nehogy megszökjön a folyadék és leégjen a zeller. Az idő leteltével lekerülhet a fedő, jöhetnek az almadarabok és fél deci víz, majd újra fedő kb. 3-4 percig. A végén csurgassuk a serpenyőbe a mézet, vegyük magasabbra a fokozatot, kevergetve hagyjuk, hogy befedje az almát és a zellert a vaj és a méz, a folyadékot pedig hagyjuk elpárologni. Közben a diót pirítsuk meg száraz serpenyőben, azután hagyjuk egy kicsit hűlni, majd mozsárban törjük meg (de ne zúzzuk porrá).
A tojást villával keverjük habosra. A leveles tésztát belisztezett felületen kicsit nyújtsuk ki, majd osszuk el rajta egyenletesen a tölteléket (ha túl sok lenne, inkább hagyjuk meg, nehogy kipukkadjon), szórjunk a tetejére diót, majd szorosan tekerjük fel, a végét kenjünk meg egy kevés tojással, hogy szépen összetapadjon, végül késsel vágjuk kb. 2-3 cm-es darabokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, ültessük rá a csigákat, kenjük meg a tetejüket a felvert tojással, majd tegyük a tepsit a sütőbe (175 fok légkeverés) és süssük őket kb. 15 percig. 



Most én vagyok a tesztszemély is, nálam a vártnál jobban teljesített a csiga, nem túl édes, krémes a zeller és az alma, ropog a dió, benne a gyömbér és a rozmaring íze. Most vagy rendes leszek és tartalékolok, vagy megeszem holnapig az egészet. Meglátjuk.

2010. november 29., hétfő

Mert megérdemled


Meglehetősen zűrös hét volt a miénk, a kisebbik zűr nekem, a nagyobbik Herr Paprikának jutott. Pénteken aztán éppen ezért megduplázódott a gondoskodó hajlam bennem, és mert nem jutott kedvesebb ötlet az eszembe, hát főztem. Jó, az én esetemben ez nem meglepő, imbisz birtokában nem is lehetne, de most mielőtt még bármi befészkelhette volna magát a fejembe, telefonáltam és feltettem a nagy kérdést: Mi legyen a vacsora? Herr Paprika rövid és konkrét válasszal szolgált: Hús. Én pedig értettem. 
A szűzpecsenye a fagyasztó fiókjában várt a sorára, karácsony előtt úgyis célszerű felszabadítani a helyet, tehát az alap a kezemben volt. A többi alkatrész nem ugorhatott volna  elő a zöldségekben éppen szerénykedő kamrából, így aztán kosár a kézbe, könnyebb megoldásként piac helyett bolt, és hosszas álldogálás a zöldségszekciónál. Komolyan vicces lehettem, ahogy cövekként csak a fejemet forgatva vártam fentről a sugallatot. Ami aztán nem akart jönni, ezért a megoldást későbbre halasztva vettem többféle szimpatikus darabot. Édesköményt, almát, zellert. 
És mivel nem maradt ki senki, most előállok egy hosszúra nyúlt névvel.



Rozmaringos szűzérme karamellizált zellerrel, sült almával és édesköménnyel

70 dkg sertészűz
1 közepes zellergumó
1 édeskömény
2 alma
1,5 dl száraz fehérbor
fehér balzsamecet (vagy fehérborecet)
nádcukor
1 ág rozmaring (vagy szárított)
bors
kb. 5 dkg vaj
olívaolaj




A zellert meghámozzuk, szeletekre, majd apró kockákra vágjuk. Serpenyőben felolvasztunk kb. 2 dkg vajat, rádobjuk a zellerkockákat, néhány percig pirítjuk, majd felöntjük fél deci száraz fehérborral, az alkoholt hagyjuk elpárologni, közben sózunk, borsozunk. Jöhet a fedő, hagyjuk a zellert néhány percig párolódni, majd vegyük le a fedőt, a folyadék nagy részét párologtassuk el, azután szórjunk a serpenyőbe kb. 1 ek nádcukrot. Keverjük át alaposan, hagyjuk a cukrot szépen karamellizálódni, ha az állapotot megfelelőnek ítéljük, készen vagyunk.
Az édesköményt mossuk meg, töröljük szárazra, a szárrészt vágjuk rá, majd vágjuk belőle nagyjából egy forma vastagságú karikákat. Az almákat ugyancsak alaposan mossuk meg, töröljük szárazra, ha van megfelelő szerszám a konyhánkban, akkor egyszerre vegyük ki a magházakat, ha nincs, akkor vágjuk az almákat szeletekre, belőlük azután vágjuk a magház darabját. Egy tűzálló tálban rendezzük el az édesköményt, dobjuk rá a maradék vajat kockákra vágva, locsoljunk rá 1 ek fehér balzsamecetet, kevés só, majd fedjük le alufóliával, tegyük a sütőbe (légkeverés 180 fok) kb. 15 percre. Az idő leteltével vegyük ki a tálat, emeljük le az alufóliát, és az édeskömény tetején rendezzük el az almaszeleteket ( ha túl sokan lennének, együk meg a kiszorulókat). Tegyük vissza a tálat még 10 percre a sütőbe, a végén kicsit meggrillezhetjük a tetejét.
A szűzpecsenyét alaposan mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, azután szabadítsuk meg a nem oda illő részektől, majd vágjuk kb. 2 cm-es érmékre. Serpenyőben forrósítsunk fel kb. 1 ek olívaolajat, majd süssük a szűzérmék mindkét oldalát 2-3 percig, közben sózzuk, borsozzuk, és szórjuk a serpenyőbe az apróra vágott rozmaringot. Öntsük a serpenyőbe a bort, majd fedjük le a serpenyőt és hagyjuk a húst kb. 4-5 percig párolódni. Az idő leteltével vegyük le a fedő, forraljunk el a folyadékból, és akkor letehetjük a fakanalat.
Tányér és a legjobb rész: tálalás ahogy tetszik.




A koncepció sikeresnek ítéltetett, Herr Paprika különösen a zellert szerette. Én pedig egyetértettem.

2010. november 26., péntek

Munkavacsora


- Végeztél?
- Igen, éppen most.
- Jó, akkor húzd a cipőd, indulás, én már úton.
- Menjek eléd?
- Igen, irány a bolt, éhes vagyok!

Ha az ember, konkrétan Frau Paprika ilyen beszélgetést folytat a nővérével, akkor tudja és érzi, a helyzet komoly.  Csütörtök este tehát találkoztunk a téren, boltba be és folytattuk.

- Mit ennél?
- Nem tudom.
- De mégis, főzzek?
- Á, hideg is jó.
- De azért meleg jobb lenne... Tészta?
- Tészta remek.

Gyorsan felmértük a kínálatot, kosárba cukkini, paradicsom, ricotta, tészta a kamrában, azt nem veszünk, kassza, fizetünk, mehetünk. Otthon aztán elkezdődött a karácsonyi hadművelet, közös (és mivel imbiszt a célszemélyek olvassák, így nem elárulható) ajándékok elkészítése, kisebb megtorpanásokkal, amikre most nem térnék ki, a zárójelben olvasható okok miatt. Közben aztán szüreteltem még egy kis zsályát is, konyha, főzés, és a végén a tesók megették a megérdemelt munkavacsorát.



Cukkinis rigatoni ricottával, ropogós zsályalevéllel

2 közepes cukkini
25 dkg ricotta
40 dkg rigatoni
1 nagy marék zsályalevél
2 doboz hámozott paradicsom
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
bors
cukor



 A cukkiniket vékonyan meghámozzuk, felezzük, majd kisebb darabokra vágjuk. Serpenyőben 1 ek olívaolajat melegítünk, rádobjuk a megmosott, megszárított zsályalevelek felét, kevergetve pirítjuk néhány percig. Következhetnek a cukkinik, újabb néhány perces pirítás, majd az apróra vágott fokhagyma, végül a paradicsom. Keverjük át az egészet, adjunk hozzá sót, egy leheletnyi cukrot és jóval több frissen őrölt borsot. Fedjük le és alacsony hőmérsékleten főzzük, amíg a cukkinik megpuhulnak. Ha túl hígnak látnánk a végeredményt, nyugodtan forraljunk el a folyadékból, de gondoljanak arra, hogy a tészta is magába szívja még. Kóstolás, szokás szerint most pótolandók a hiányzó ízek.
A rigatonit főzzük meg a szokásos módon. Amíg készül a tészta, egy kisebb serpenyőben melegítsünk egy kevés olívaolajat, dobjuk rá a zsályalevelek másik felét, süssük kb. 3-4 percig, majd szűrőlapáttal vegyük ki a leveleket, és tegyük egy papírtörlővel letakart tányérra.
Az elkészült tésztát szűrjük le, keverjük össze cukkinis szósszal (ha kihűlt 1-2 percig melegítsük). Tányér, cukkinis rigatoni, szórjunk rá a villával összetört ricottából, és  rakjunk a tetejére néhányat a ropogós zsályalevélből. Egy kis bors még nem árthat.



Első adventi hétvége, szalad a Mikulás is, én már a naptárakat tervezem. Mindenkinek jó készülődést, hétfőn jövök.

Egyébként ha hétvégén havazni fog, biztosan iszom forralt bort. Ha nem, akkor is.


2010. november 24., szerda

Panna és Grafit


Elérkeztünk a desszerthez, ami végül rövid gondolkozás után panna cotta lett (itt olvasható egy korábbi változat), kicsit karácsonyra hangolva. Szeretném a panna cottát akkor is, ha sokkal több energiát és odafigyelést igényelne az elkészítése, egyszerűsége miatt viszont abszolút joker a desszertes kártyák között. Kilenc ember esetében könnyű lett volna még tortára szavazni, de nem akartam a marharagu után tovább súlyozni a kedves vendégeink gyomrát. Jó választásnak bizonyult, a langyos szegfűszeges szilvát is megtartom.
A cím első fele ezennel letudva, jöjjön akkor Grafit, megígértem pénteken, hogy megpróbálom lefényképezni a méreti változásokat (első bemutatkozás imbiszen itt megtekinthető), végül a legjobb alkalmat elszalasztottam, ingáztam a konyha és a kert között, de szerencsére Oszi remek fotókat készített, szóval akkor nézzük a változást:


Gondolom, abban nincs vita, hogy remek bundával és barátságos fejjel megáldott macskáról van szó, Grafit emellett ráadásul kivételesen barátságos is, jól tűrte az állandó dögönyözést, az elváltozott hangot, csak egy volt a fontos, az éhségnek ne adjunk esélyt. 
Most vissza a pannához, bejegyzés végén majd újra Grafit.



Fahéjas panna cotta szilvával


5 dl tejszín
1 zselatinfix
50 dkg szilva
fahéj
2 tasak bourbon vaníliás cukor
őrölt szegfűszeg
nádcukor
brandy (vagy valamilyen borpárlat)




A tejszínt egy kisebb edénybe öntjük, beleszórjuk a vaníliás cukrot és kb. 2 tk nádcukrot,  1 kk fahéjat, alaposan elkeverjük, majd alacsony lángon felforrósítjuk. Ha elértük ezt az állapotot, levesszük a tűzhelyről, kicsit hűlni hagyjuk, majd folytonos kevergetés mellett következhet a zselatinpor. Használhatnak persze zselatinlapot is, nálam ez a változat bevált, de nem szeretnék befolyást gyakorolni. Ha az alap elkészült, töltsük kisebb formákba, amilyenhez kedvünk támad, én a szilikonnal kötöttem nagy barátságot, könnyebb a végén kiszabadítani. Mérettől függően 4-6 adagra számítsanak. Ha tele a formák, kerüljön rájuk takaró, majd tegyük őket a hűtőszekrénybe, legalább 3-4 órára.
A szilvákat mossuk meg, töröljük szárazra, felezzük, magokra nem lesz szükség. Tegyük a szilvákat egy megfelelő méretű edénybe, szórjunk rájuk 2-3 tk nádcukrot és 1 kk őrölt szegfűszeget, végül jöhet kb. 1 dl brandy (vagy más), alapos keverés. Alacsony hőmérsékleten főzzük a szilvát félig lefedve, amíg szépen összeesik, besűrűsödik, a végén kóstoljunk, hiányzó ízek most pótolandók.
Tálaláskor óvatosan borítsuk tányérra a panna cottákat, melléjük kerüljön a langyos szilvából, készen is vagyunk.




Grafit a második képen Herr Paprika kezében mintha kissé bosszúsan nézne, de azt hiszem, inkább csak leért a gyomrába a reggeli. Vagy csak próbál megfelelően nézni Oszi kamerájába. 

Évadzáró a végéhez ért.

2010. november 23., kedd

A szupercsoport


Hétvége a második résszel. A vasárnap tehát a lassúság jegyében telt, hajnalban még járt a lábunk, senki sem vágyott túl gyors mozdulatokra, a reggeli alatt néha percekig nem szóltunk, mindenki az evésre koncentrált, és ismét bebizonyosodott: az esti étkezésre reggel éhség a válasz. Miután pótoltuk az elhasznált energiát, következett a megérdemelt csendes pihenő. De nem mindenkinek. Frau Paprika, Mes és Ágó három részes fotózást tartott. Levessel megcéloztuk a teraszt, én fényképeztem a csészét, Ágó meg engem, de itt még egészen visszafogottan viselkedtünk. A marharaguval viszont már új helyszínt kerestünk, irány a kert, és elkezdődtek a vidám percek. Vonulás, kézben a tál, Mesnél a rakodásra használt ülőke, Ágó kezében a gép, kattint is szorgalmasan. Legyen valami zöld, ez jó, akkor mégse, mert ferde, na majd itt, de miért pont a kocsi mögötti egy centis sávon. Akkor átrakom. Térdeplés, Mes vállalja a foodstylist szerepét, Ágó megörökít minket, súlyos röhögés és az átlagnál többször megremeg a fotós keze. Jó, akkor menjünk még a fához, vizes fűbe talán ne térdepelj, nem látszik a virág, megemeled? Mes kezében a tál, felettünk a faágak, ezért már jár a veszélyességi pótlék. Újabb megállíthatatlan nevetés, na jó, ennyiből már találnom kell használhatót. De még nincs vége, desszertezünk, a végeredmény holnap látható. 
Az eddigi legvidámabb fotózás közepén tehát a marharagu volt a főszereplő, most egy kicsit karácsonyra hangolva. A ragu köztudottan jó barátom, korábbi receptek itt és itt olvashatók.


Ötfűszeres marharagu aszalt szilvával

1 kg marhalábszár
10 dkg aszalt szilva
2 sárgarépa
2-3 tk kandírozott narancshéj
2 vöröshagyma
1 üveg száraz vörösbor
ötfűszer keverék
liszt
bors
olaj 




A marhahúst alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, kb. 2 cm-es kockákra vágjuk. A hagymák héját lehúzzuk, apróra vágjuk. A répákat megtisztítjuk, felszeleteljük. Egy öntöttvas edényben melegítünk 1 ek olajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig, majd következhet a hús, további néhány perces pirítás, azután szórjunk a többiekhez 2 tk ötfűszert és egy kevés lisztet. Keverjünk, jöhet a sárgarépa, majd lassan öntsük az edénybe a vörösbort. Só, bors és fedő, főzzük alacsony hőmérsékleten kb. 45 percig, majd adjuk a raguhoz a kisebb darabokra vágott aszalt szilvát és a kandírozott narancshéjat. Az utóbbi nem kötelező, nyugodtan elhagyhatják.
Túl sok feladat már nem hárul ránk, főzzük a ragut addig, amíg a hús teljesen megpuhul és egy kicsit besűrűsödik a ragu. A végén kóstolás, bármit hiányzik, tessék pótolni. 



A ragu mellé sütőtökös gombóc készült, de nem véletlenül marad ki a bejegyzésből, ez volt a vacsora gyenge pontja, további fejlesztést igényel. Ha megugorja a szintet, előrukkolok vele, addig marad a marha, de ő legalább beváltotta az elképzeléseket. Szóvak nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. 
Befejezésül még egy kép, Mes akcióban, felbukkannak a háttérben a virágok. A tál lebeg.



Holnap desszert.

2010. november 22., hétfő

Társaságban eszünk


Nagyon aktív szombat és lassúbb vasárnap a hátunk mögött, sokat nevettünk, beszéltünk, főztünk és ettünk, voltak jó borok (és egyebek), hajnalig tánc, Grafit és még ajándékot is kaptam. Pénteken a társaság fele már jelen volt, a lányok a heti fáradtság nyomaival, Herr Paprika és Oszi azonban teljesen aktívan sztoriztak, nem is árulom el meddig. Szombaton aztán két részletben kiegészültünk, és ment minden a maga útján, ki a konyhában, ki máshol, a lányok frakciója igazából egész nap főzött kisebb szünetekkel. Viszont akadt egy újítás, a korábbi alkalmakkor származott abból enyhébb krízis, hogy eltolódott a vacsora időpontja, most viszont sütöttünk két lepényt, így elmaradtak az éhes hullámvölgyek. Este vacsora, újborok, azután lábmozgatás Herr Paprika felvezetésével, és a többit nem is mesélem.
A hétvége konyhai része összességében sikeres volt, egyetlen elem nem akart olyan lenni, ahogyan elképzeltem, de erről majd holnap. A többiekkel elégedett voltam, remélem, a társaság is, és ezúton is köszönöm a lányok (tesó, Mes, Dzseki és Zsuzsi) segítségét. Herr Paprika pedig ismét remekelt húsfelvágás terén. Három napig tehát jönnek a részletek, kezdünk a levessel, közben kitérek még egy-két momentumra, és kiderül az is, mennyit nőtt Grafit. Befejeztem, recept. Vagyis mégsem, annyit még az elején, hogy az én elnagyolt előzetese koncepcióm annyi volt, legyen minden elemben jellegzetes ízű fűszer. És akkor valóban.




Édes-csípős répaleves

5-6 nagyobb répa
2 krumpli
1 vöröshagyma
5 dl kókusztej
chili
garam masala
olaj



A répákat megtisztítjuk, kis darabokra vágjuk. A krumplikat meghámozzuk, darabolunk ismét. A hagyma héját lehúzzuk, apróra vágjuk. Egy megfelelő méretű edényben melegítünk egy kevés olajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig, azután szórunk rá két teáskanálnyi garam masalát. Néhány percig együtt pirítjuk (és persze keverünk szorgalmasan), majd jöhetnek a répák és a krumplik, 1 keverés, azután öntsük fel annyi forró vízzel, hogy szépen ellepje a zöldségeket. Jöhet a chili kedv  és csípősállóság szerint, só, majd félig fedjük le és hagyjuk közepes hőmérsékleten fődögélni.
Ha a répák és a krumplik teljesen megpuhultak, vegyük le az edény a tűzhelyről, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd pürésítsük turmixgéppel teljesen simára. Adjuk hozzá a kókusztejet, keverjük át, kóstoljunk, ha valamit hiányolnánk, lehet pótolni (a folyadékot is, ha esetleg túl sűrű lett). Ha nem szeretnék ilyen szimplán, akkor lehet gondolkozni, mi is kerüljön még a tetejére. Én egy kis párolt, majd pirított répát javasolnék szép vékony szeletekben, de hagyatkozzanak a fantáziájukra, lehet próbálkozni.



Szombaton egyébként még tavasz volt, vasárnap aztán hirtelen ősz lett (vagy inkább tél). A képen a levél nélküli vadszőlő a teraszon.
Holnap jön imbisz a második résszel.

2010. november 19., péntek

Sós puding


Imbisz mai főszereplője eredetileg a nyúlhoz készült, később aztán be kellett látnom, a polenta és a puding nem igazán passzol össze, előbbi megúszta, utóbbi kiesett, helyette készült a céklás narancsszósz. De mivel az ötlet és a kivitelezés alapvetően jó volt, csak éppen nem ebben a kombinációban, így a céklás puding kivívott magának egy önálló bejegyzést, ráadásul még egyéb elemekkel is bővült.
Most pedig szokatlan fordulatként nem is írom tovább a bevezetőt. De a rövidségből azért nem lesz rendszer. Nem tudom, ez jó vagy rossz hír... 



Céklás puding

3-4 cékla (mérettől függően)
2 tojás
tejszín
bors
citrom
vaj
kedv szerint: fenyőmag, parmezán 




A céklákat meghámozzuk (kézre húzunk valamit), kisebb darabokra vágjuk, edény, víz,  egy tk só, azután addig főzzük, amíg teljesen megpuhulnak. Akkor leöntjük róluk a vizet, turmixgéppel pürésítjük, adunk hozzá frissen őrölt borsot, egy teáskanálnyi citromlevet és kb. 1 dl tejszínt, alaposan átkeverjük. A tojásokat megmossuk, szárazra töröljük, egyenként feltörjük, villával felverjük, majd óvatosan a céklához keverjük. A végén kóstolunk, hiányzik bármi, most lehet pótolni. Én gondolkoztam zöldfűszeren, de végül elvetettem, ami nem biztos, hogy a jó megoldás. Szóval csak kísérletezzenek.
Hat kis szufléformát vagy hatos muffinformát (én az utóbbival dolgoztam) kikenünk alaposan vajjal, majd belekanalazzuk a pudingot, nyugodtan a tetejéig. Egy mélyebb tepsibe töltsünk vizet, tegyük bele a formákat, majd toljuk a sütőbe. Nagyjából 170 fokon (légkeverés) hagyjuk a pudingokat a vízfürdőben kb. 40-50 percig. Miután kivettük a sütőből a pudingokat, hagyjuk szépen kihűlni, csak azután szabadítsuk ki a formából. A szélét óvatosan késsel meglazíthatjuk, majd borítsuk tányérra. 
A képen látható variáció teljesen véletlenül született, miután nem került a nyúl mellé a puding. Tetején pirított fenyőmag, rajta egy kis reszelt parmezán, magában ettem, nekem így is ízlett. De pirítóssal is el tudom képzelni, kecskesajttal pláne. És továbbra is azt gondolom, köretként is jól funkcionál, ha nincs mellette más rezgős elem. És akkor itt be is fejezem az elemezgetést.




Holnap évadzáró társasági megmozdulás, főzünk, kilencen eszünk, hétfőn elmesélem, hogy sikerült a konyhai mutatvány, és megpróbálom lefényképezni Grafitot. Hogy lássuk, mennyit nőtt.
Jó mulatást a hétvégére mindenkinek!

2010. november 17., szerda

A nyúl visszatér


Az én szabolcsi nagyszüleimnél állatban nem volt hiány, juhok, tehenek, csirkék, malacok, kacsák, libák, kalandozó lelkű gyereknek (ez lennék én) igazi paradicsom. Volt akit bölcsen elkerültem, mást viszont üldöztem a szeretetemmel, az igények ritkán találkoztak, de azért akadt kivétel. Nagyapám nyulakat is nevelt, én lelkesen szerettem  és etettem őket, egyikükkel gyorsan barátságot kötöttem, nevet is adtam (úgy mégis könnyebb beszélni egymással), szóval dr. Seregély Róbert volt az én nyúlbarátom. A név eredetét ma már homály fedi, emlékeim szerint egy olvasókönyv meséjéből kölcsönöztem, de persze nem biztos ez sem. Dr. Seregély Róbert hamar komoly növekedésnek indult, mondhatni óriási méretet ért el, és most gondolhatnám, hogy csak az én szememben tűnt nagynak, de emlékeimet igazolja a környezetem viselkedése. Nagyapámon kívül mindenki tartózkodóvá vált, szerintem féltek, én viszont továbbra is hű barát voltam, etettem, beszéltem, bundát simogattam. Tartott ez az időszak néhány hétig, azután egyik nap dr. Seregély Róbert nem volt a helyén. Gondolom sejthető, mi történt, az én nyulam természetes módon vacsoraként végezte valahol, de én akkor nagyon elszomorodtam, és bizony haragudtam is. 
Azóta eltelt már nem kevés év, de dr. Seregély Róbertet nem felejtettem, és sosem ettem nyulat. Herr Paprika próbálkozott ugyan néhányszor, de hiába. Az utóbbi időben aztán néha már gondoltam a próbára, ha a pacal nem fogott ki rajtam (sőt még ízlett is),  akkor itt lenne az ideje leküzdeni az ellenérzéseket. Végül adódott egy remek alkalom, a Tetrabbit levele és felhívása, én pedig némi tanakodás után úgy döntöttem, most vagy soha. Először a recept, azután pedig Frau Paprika kóstolása következik.



Pirított nyúlcomb polentával, céklás narancsszósszal

50 dkg nyúlcombfilé
10 dkg kukoricadara
7 dl tej
8 dkg vaj
2 narancs
1 cékla
1 ek nádcukor
0,5 dl borpárlat
citrombors
bors
olívaolaj



A narancsok levét kifacsarjuk, egy kisebb edénybe öntjük, hozzáadjuk a nádcukrot, egy csipet sót és egy kevés borsot, a fél deci borpárlatot és egy kupica vizet, majd alacsony lángon sűríteni kezdjük. A céklát meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk, puhára főzzük, ha elkészült, leöntjük róla a vizet, alaposan lecsöpögtetjük, pürésítjük, majd a narancsszószhoz adjuk. Ha már kellően besűrűsödött a szósz, beledobunk kb. 3 dkg vajat, elkeverjük, kóstolunk, ha hiányolnánk bármit, most pótolhatjuk.
A tejet egy magasabb falú serpenyőbe öntjük, adunk hozzá egy kevés sót, felforraljuk, majd beleszórjuk a polentát. Alacsony hőmérsékleten rendszeresen keverve kb. 20 percig főzzük, akkor beledobjuk a maradék vajat, átkeverjük, szögletes tálba vagy bármilyen lapos felületre öntjük, elsimítjuk, miután kicsit megszilárdult, vághatunk formákat kedvünk szerint.
A nyúlcombokat alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, megfelelő méretű darabokra vágjuk. Serpenyőben olívaolajat melegítünk, a filék mindkét oldalát közepes hőmérsékleten kb. 5 percig sütjük, közben megszórjuk kevés sóval és citromborssal. Ha elkészültek, olajat lecsöpögtetjük, vesszük a tányért, tálalás akár nálam vagy ahogy tetszik.


És akkor eljött a pillanat. A nyúlról persze olvastam főzés előtt, sovány és lágy, hosszú időt fazékban, serpenyőben nem igényel. Enélkül nehéz lett volna ötletelni és Herr Paprikát fárasztani. Szóval a kóstolás. Bevallom, villával a kézben arra gondoltam, ha ez a kísérlet most nem sikerül, egy ideig megint hanyagolni fogom a nyúltémát. Megnéztem alaposan, megmártottam a céklás narancsszószban, és nyitottam szám. Nem húznám tovább, tetszett, ízlett, kisimult a beráncolódott homlokom. 
Dr. Seregély Róbertet nem felejtem. De lesz nyúl a konyhámban. 

További nyulas receptek:

http://gasztrabbit.blogspot.com/
 

2010. november 16., kedd

Rögtönözz avagy az első céklaleves


Ismét bebizonyosodott: mértéket nem ismerek. Nem akarnám ismételni magam, aki rendszeresen olvassa imbiszt, találkozott már néhányszor vásárlási szokásaim elemzésével, amiből a lényeg röviden annyi, nem ismerem az eleget venni képességét. A gyakorlatban ez annyit jelent, sokat és szinte sosem keveset. Így történt a céklával is (hogy eredetileg milyen céllal is került hozzám, kiderül hamarosan), ha kedves akarok lenni magamhoz, akkor dupla volt a mennyiség. Kétségbeesés nem volt, csak nyugtáztam, semmi változás ezen a téren, hát akkor főzök levest.
Régen nem igazán számított kedvencnek nálam a cékla, leginkább savanyítva fordult meg a tányéromon, esetleg salátaként, levest viszont nem hiszem, hogy ettem gyerekként. Amióta viszont Oszi irányításával jobban megismertük a lengyel konyhát, kipróbálhattam néhány változatát a céklalevesnek,  és meg is szerettem gyorsan. Akár a többi levest. Tehát mondhatom, hogy a céklamentésnek indult projektem erős lengyel hatásokat mutat, a zöldség lereszelése és a tojás is utazós emlékeimből származik, meg persze abból, hogy a hetekkel ezelőtt eltervezett változat mostani megvalósítását a hiányzó alapanyagok meghiúsították. De tudják, ami késik...



Céklaleves tojással

4-5 cékla
almaecet
bors
2 tojás
tejszín 
(petrezselyem)


 
A céklákat meghámozzuk (lehetőleg kesztyűben), darabokra vágjuk, de nem túl kicsire, a későbbi munka megkönnyítése miatt. A céklát egy megfelelő méretű edénybe rakjuk, felengedjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, adunk hozzá sót, frissen őrölt borsot, 1 ek almaecetet, átkeverjük, lassú tűzön addig főzzük (félig lefedve), amíg a zöldség szépen megpuhul. Akkor hagyjuk egy kicsit hűlni, kihalásszuk egy kanál segítségével a céklákat, a leveshez adunk egy kevés tejszínt, alaposan átkeverjük. Ha a céklák már nem jelentenek veszélyt a kezünkre, lereszeljük őket, azután mehetnek vissza a levesbe. Kóstolás, ha bármi hiányozna, nyugodtan pótolják, tehetnek bele egy kis friss petrezselymet is.
A tojásokat főzzük keményre, azután pucoljuk meg, majd tálaláskor reszeljük a leves tetejére. Azt hiszem, ma tényleg rövid voltam. 


A színe passzol az őszhöz, nézni is szeretem. És hiába van még mindig inkább tavasz, lassan jönnie kell a hidegnek, akkor pedig még jobb lesz a céklaleves társaságában lenni. Legyen bármilyen is.

2010. november 15., hétfő

Mit esznek a lányok?


Most írhatnám tréfásan, amit főztem, de inkább nem terhelnék senkit a humorommal. A rövid háttértörténet tehát csak annyi, hogy a péntekre meghirdetett találkozó végül nálunk zajlott, aminek Herr Paprika örült a legjobban, négy lánnyal vacsorázhatott egyszerre, de azért mi sem jártunk rosszul, érkezése után rögtön a külsőnket dicsérte, és hát ki az, aki 5 munkanap végén erre nem széles mosollyal válaszolna.
Vacsora lesz, ez nem volt kérdés, nővérrel egyetértettünk abban, hogy a csütörtök esti libázás után inkább zöldségben kellene gondolkodni, javaslatként tészta vagy rizottó, végül maradt a második, már csak azt kellett eldönteni, gombával, édesköménnyel, esetleg sütőtökkel. Rövid határozatlanság után a sütőtökre szavaztunk, most már úgysem tudnám letagadni, hogy kialakult a mániám, de mentségemül szolgáljon, a lányok közül többen is nagy barátai. Sütőtökös rizottó készült persze már máskor is, az újdonság most a narancs volt, szerintem bevált, de majd a vacsoratársak jelzik, ha nem így gondolják...


Narancsos sütőtökös rizottó

25 dkg rizottónak való rizs (arborio)
kb. 1 liter alaplé (vagy bio leveskocka)
1 kisebb sütőtök
1 narancs
5-6 dkg vaj
1 vöröshagyma
1 dl száraz fehérbor
parmezán
petrezselyem



A sütőtököt meghámozzuk, magokat kikaparjuk, kockára vágjuk, kevés sóval kísérve puhára főzzük, ha elkészült, leszűrjük, félretesszük. Az alaplevet felforrósítjuk. Hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig, majd jöhet a rizs, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, azután felöntjük a borral. Várunk, amíg az alkohol elpárolog, a rizs pedig kezdi felszívni a folyadékot, akkor következhet az első kanál alaplé, keverés, ha tűnőben az alaplé, akkor a második adag és így tovább.
Közben forró víz alatt alaposan mossuk meg a narancsot, töröljük szárazra, majd reszeljük a héját a rizottóhoz. Azután facsarjuk ki a narancs levét és öntsük a serpenyőbe, majd adjuk a rizottóhoz a sütőtököt is, keverés, folytatódhat tovább a főzési folyamat. Amikor már fogyóban az alaplé, kóstoljunk, ha megfelelőnek ítéljük a rizs állagát, akkor vegyük le a tűzhelyről, dobjuk bele a vaj másik felét és egy nagy maréknyi reszelt parmezánt, keverjünk alaposan. Ha akad otthon, akkor tehetünk bele apróra vágott friss petrezselymet is. Kóstoljunk, ha bármit hiányolnának, akkor szokás szerint most pótolhatják. Én nem felejtem el a borsot. 



Látják, rizottóhoz rozét ittunk, azután jött a desszert, Zsuzsi hozott magával sütit, lehetett kívánni, én a csokoládésra szavaztam, szóval úgy látszik, az a múltkori konkrét változat mégsem segített.
És volt még levezetés, Herr Paprika gyűjteményéből néhány bakelit, de mindent nem árulok el. Na jó, búcsúzóul David Bowie.

2010. november 12., péntek

Dupla morzsa


A mai bejegyzéshez szóló mentség és magyarázat annyi, hogy a morzsás céklát nagyon szerettem, még örök kedvencemet a kacsamellet is elhalványította. Amikor konstatáltam a gőzölt tekercs akció végén, hogy maradt sütőtök és kelkáposzta is, rögtön tudtam, itt az újabb lehetőség kiélni legújabb szenvedélyemet, sós crumble  lesz. Az eredeti tervben libamell is szerepelt, ha már egyszer Márton-nap, de végül nem jutottam el a piacra, otthon hagytam a pénztárcám, végül pedig csak kacsát találtam, szóval a hús most elmaradt. De továbbra is azt gondolom, libához is remek kiegészítő lehet mindkét változat, tehát aki még tervez hétvégére libasütést, gondoljon a morzsákra. Én megettem csak úgy. Persze azért a libaevés sem maradt el, a törzshelyünkön a magunk részéről megtettünk mindent, hogy az a bizonyos mondás ránk ne vonatkozzon.
Következzenek a morzsák.



Fűszeres sütőtök crumble - balzsamecetes kelkáposzta crumble

kb. 25 dkg sütőtök
kb. 25 dkg kelkáposzta
10 dkg liszt
4-5 dkg vaj
balzsamecet
méz
bors

olívaolaj





A megfőzött sütőtököt villával összetörjük, adunk hozzá egy kevés sót és 2 tk vadfűszer keveréket, alaposan összekeverjük. Természetesen használhatnak más fűszereket is, szerecsendiót, koriandert, akár reszelt narancshéjat, gyömbért és akkor nem is sorolnám tovább. A káposztát megmossuk, szárazra töröljük, csíkokra vágjuk. Serpenyőben olívaolajat melegítünk, rádobjuk a káposztát, néhány percig pirítjuk, majd meglocsoljuk kb. 1 evőkanálnyi balzsamecettel, adunk hozzá fél deci vizet, egy csipet sót és 2 tk mézet. Átkeverjük, kicsi le is fedhetjük, hagyjuk párolódni, amíg a káposzta megpuhul, de ne főzzük szét. 


 A morzsához szórjuk a lisztet és egy csipet sót a konyhai robotgép aprítós részébe, adjuk hozzá hideg vajat kisebb kockákban, dolgozzunk a géppel addig, amíg megjelennek bogyók végeredményként. Persze kézzel is dolgozhatunk, fő a gyorsaság. Négy kisebb formában osszuk el a káposztát és a sütőtököt, szórjuk rájuk egyenletesen a morzsát, majd tegyük őket a kb. 180 fokos (légkeverés) sütőbe. Süssük nagyjából 15-20 percig, a lényeg, hogy a tésztaréteg szépen megpiruljon. Ha elkészült, csak kiemelni és egy kicsit várni.



Céklás mellett most már ott a sütőtökös és a kelkáposztás is, ha hisznek nekem, morzsázzanak a hétvégén. A hírek szerint remek időnk lesz, szép napokat mindenkinek, hétfőn jövök!

2010. november 10., szerda

Tekerek


Bizonyos ételeket egyedül inkább nem. Nem szeretem az aprólékos munkát, sok fázist, koncentrálást, én olyan szertelenül és főleg rendszertelenül főzök. És mondtam már? Hamar mérges leszek. Viszont valamiért olyan szerencsés vagyok, hogy Herr Paprika éppen az ellentétem, pontos, precíz és szépen dolgozik (ráadásul még mosogat is főzés közben, én pedig, hát igyekszem), ezért ha együtt tevékenykedünk a konyhában, akkor általában elvállalja a kellemetlenkedő feladatokat. Amikor utoljára gőzöltünk fűszeres batyukat, én töltelékeztem, ő pedig tekert. És nagyon jól működött a felállás. Most viszont úgy alakult, hogy elképzeltem  egy halas, sütőtökös változatot, várni nem akartam a hétvégéig, így hát egyedül kellett nagyokat ugranom az akadályoknál, és éreztem, az elején kell gondosnak lennem, akkor jó vagyok, leszek. Jó, voltak mélypontok, amikor kiderült, hogy a párolóbetét és az általam választott edény nem passzol össze, a megfelelőben viszont leves, átpakolni, kimosni, vizet melegíteni és így tovább. Volt egy-két teremburáját, de nem hallotta senki, és kérem egészen büszkén mondom, sikerült a töltés, tekerés, gőzölés. És még el is mosogattam. Taps?



Fűszeres kelkáposztatekercsek hallal, sütőtökkel

1 közepes kelkáposzta
40 dkg tőkehalfilé
kb. 40-50 dkg sütőtök
1 köteg újhagyma
2 tk kurkuma
1 tk római kömény
szárított jalapeno (vagy persze friss / chili)
zöldcitrom
2 dl joghurt
méz
garam masala
chiliszósz




 A sütőtököt meghámozzuk, belsejét kikaparjuk, kisebb kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük, ha puha, leöntjük róla a vizet. Valószínűsítem, nem sikerül olyan kicsi példányt venniük, hogy az egész itt felhasználásra kerüljön, a többivel csak kreatívan. A halfiléket megmossuk, szárazra töröljük, kisebb darabokra vágjuk, majd olívaolajon pirítani kezdjük. Az újhagymákat megmossuk, végeiket levágjuk, felkarikázzuk (zöld szár se maradjon ki, ha szép és egészséges), a halhoz adjuk. Jöhetnek a fűszerek, kurkuma, római kömény és a választott csípős hozzávalóból annyi, amennyit jó kedvvel elviselünk, só és az alaposan megmosott lime felének reszelt héja és leve. A halhoz adjuk a sütőtököt, keverünk, kóstolunk,  és addig hagyjuk őket a serpenyőben, amíg a folyadék mennyisége minimálisra csökken. Akkor levesszük a serpenyőt a tűzhelyről, a tölteléket állni hagyjuk.
A kelkáposztát leveleire szedjük (kb. 10-12 szükséges), megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy szép nagy edényben vizet forralunk egy csipet sóval, ha forr, óvatosan belerakjuk a leveleket (tapasztalatom szerint két részletben) és kb. 4 percig hagyjuk őket a vízben, azután kiemeljük, óvatosan lecsöpögtetjük, majd egy tiszta konyharuhára rakjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni. Jöhet a batyugyártás, a levelek egyik végére teszünk 1 gombócnyi tölteléket, két oldalt ráhajtjuk a széleket, szorosan feltekerjük. A túl vastag szárvégeket érdemes kivágni töltéskor, különben elszakadhatnak a levelek. A tekercseket a párolóbetétre rakjuk, egy megfelelő edényben melegítünk vizet, belehelyezzük a párolóbetétet, nagyon fontos, hogy a káposzták ne érjenek a vízhez, lefedjük és kb. 20 percig gőzöljük alacsony hőmérsékleten. Ha elkészültek, kiemeljük a szerkezetet az edényből, kicsit hűlni hagyjuk a tekercseket.
Mártogathatjuk sima vagy a zöldcitrom levével hígított chiliszószba, illetve egy kevés mézzel és 1 tk őrölt garam masalával ízesített joghurtba. Ahogy tetszik. 



Röviden még a töltelékről, szerintem nagyon jó kombináció, sokkal lágyabb mint a húsos, de ízben, fűszerességben nem marad el tőle. Annyira összesimulnak az alapanyagok, Herr Paprika ki sem találta, hogy sütőtök került a hal mellé.
Bátraké a szerencse, előre elnagyolók, pontatlanok és tapasztalatlanok, tessék tekerni!

2010. november 9., kedd

Kevély-nyereg, Rotburger, Zazzi


Szombaton már egyértelmű volt: a ragaszkodó fejfájást csak gyaloglással hagyhatom el. Az időjárás jó volt hozzám, úticél is hamar adódott, tavaly még nem volt kéktúrás füzetünk az első túra alkalmával, tehát akkor két légy, mozgás és pecsét egyszerre. Csobánkáig autóval, parkolás, onnan aztán előre a Kevély-nyereg felé. Néhány kilométeres szakaszról van szó, levegőzéshez pont ideális, egyébként egy hosszabb, Dobogókőig tartó túra része. Nap sütött, még a pulóverben is melegem volt, elindult a vérkeringésem, tüdőt nagyra tágítottam, és közben sikerült megfeledkeznem a lüktetésről a fejemben, amihez az is hozzájárult, hogy  időnként csak a jelre koncentráltunk.




Egészen nagy volt a mozgás, a szokásos kirándulók mellett versenyzők is haladtak előre, teljesítménytúra zajlott éppen, az egyik ellenőrzőpont a Kevély-nyergen, ahol Herr Paprika végre pótolni tudta a hiányzó pecsétet. Ő volt az, aki éhség ellen előrelátóan hozott magával csokoládét (otthoni megjegyzésem: szerintem nem kell), néhány kockával sikerült lekenyereznem az üresedő gyomromat, szomjúság elleni fegyverrel viszont már rosszabbul álltunk, egy korty vizet sem vittünk magunkkal. Sebaj, gyors gyaloglás visszafelé, a következő cél úgyis remek folyadékforrás, irány a pilisvörösvári Rotburger. A sörfőzdét már régóta ki akartuk próbálni és persze nyáron lett volna az igazi, autó nélkül, de ha most, akkor igyekeztünk jól alkalmazkodni a körülményekhez, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy én léptem elő hivatalos sörkóstolóvá, Herr Paprika pedig kissé bánatos szemekkel nézte a poharat. Háromféle sör kapható: világos, szűretlen világos és barna, én az utóbbi kettőt próbáltam, a barna volt az abszolút kedvenc. Lehet hazavinni is, mi éppen ezért üveggel érkeztünk, de szükségtelen, palackokban sorakoznak a sörök, nagyon baráti áron, ezen a ponton Herr Paprika is vidámabb arckifejezést öltött. Hiányérzetet csak az okozott, hogy hiába álmodoztunk sült kolbászról, végül házi hamburgerrel kellett beérnünk, ami teljesen rendben volt, de azért mégsem egy kolbász. A söröző amúgy nagyon hangulatos, tele régi üvegekkel és még a sörfőzdébe is benézhetünk.




Hazafelé Solymáron keresztül mentünk, én pedig "Ó, álljunk meg a Zazzinál!" kiáltásban törtem ki, amire Herr Paprika megengedő mosollyal reagált. Tehát cukrászdáztunk egyet, kértünk citromos habot, ribizliset sok-sok mákkal körülvéve és még egy ibolyásat is. Fotó nincs, ugyanis otthon egy szünetet tartva szépen megettük őket, de vélemény igen. Mindkettőnknek nagyon ízlett, főleg a citromos és a ribizlis, főleg azért, mert harsányan bennük volt a gyümölcsök íze és csak mértékletesen édesek. 

- Nem fáj. 
- Kicsit se?
- Kicsit se.
- Akkor jó.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails