2010. szeptember 30., csütörtök

Megyünk az őszbe


Meg sem vártam, hogy beboruljon az ég, pedig azt ígértem. De már érzem, meg kell barátkoznom megint az ősszel, ami ellen persze nem lenne semmi kifogásom, ha kitartana a napsütés és elmaradna a hideg. És az eső. Most nincs okom éppen panaszra, de napok óta csak azt hallom, jön a lehűlés, Herr Paprika kijelentette, ideje lenne befűteni, erre én azt mondtam, na annak még nincs itt az ideje, nem fázom, pont. 
Van az őszben jó is, nem is kevés, szilva, szőlő, bor, meleg levesek, marharagu és minden más, amit belső kedvezés gyanánt eszem, eszünk ezekben a hónapokban. És az elmaradhatatlan sütőtök, belőle a gyömbéres, fűszeres leves. Nem szolgálok nagy újdonsággal, megfordul ez a sárga krémleves a legtöbb asztalon ilyenkor, de imbisznek még nem jutott az őszből, hát szerepel egyet itt is.



Gyömbéres-fűszeres sütőtökleves

1 közepes méretű sütőtök
2 kisebb fej vöröshagyma
gyömbér (kb. 3-4 cm)
garam masala
tejszín
olaj
tökmagolaj (választható)


A hagymákat megfosztjuk a héjuktól, apróra vágjuk. A gyömbért meghámozzuk, nagyon apróra vágjuk. A sütőtököt meghámozzuk a magunk módszere szerint, én felezem, két darabban könnyebben megy a küzdelem. A magokat kikanalazzuk, majd kisebb kockákra vágjuk a sütőtököt.  Egy szép nagy edényben melegítünk egy kevés olajat, rádobjuk a hagymakockákat, pirítjuk néha megkeverve üvegesedésig. Ha eljutottunk erre a pontra, a hagymákra szórunk 2 teáskanál garam masalát, kevergetve 1-2 percig pirítjuk, majd jöhet a sütőtök, a gyömbér, keverünk, azután felöntjük forró vízzel. Pontos mennyiséget nem írnék, a kockákat mindenképp lepje el a folyadék. Sózunk, félig letakarjuk az edényt, és közepes hőmérsékleten addig főzzük a levest, amíg a sütőtök teljesen megpuhul.
Ha bekövetkezett ez az állapot, tűzhelyet kikapcsolni, várjunk, amíg egy kicsit kihűl a leves, azután turmixoljuk alaposan. A végeredmény egynemű és krémes. Adjunk hozzá egy kevés tejszínt, keverjük át a levest, ha túl sűrűnek találnánk, öntsünk bele vizet. Hűen a hagyományokhoz kóstoljunk, ha hiányolunk bármit, lehet pótolni. Nálam előfordul alkalmanként chili vagy cayenne bors is a levesben, ha éppen enyhe csípősségre vágyom. 
Lehet tartani a tányért, kanalazni a levest, ha szeretik, locsoljanak a tetejére egy kevés tökmagolajat, szórjanak pirított tökmagot, de dúsíthatják tálaláskor számtalan más módon is.


Érkezik a hideg, hát ne tanakodjanak sokat, vegyenek, egyenek sütőtököt, őszi ború ellen a legjobb fegyver. 

2010. szeptember 29., szerda

A dagadó sztori


Szombat, Herr Paprika a TV Paprikát nézi. Tudják, a név kötelez. Először csöndben figyel,   aztán megszólal
- Én is ilyet akarok! 
- Mit?
- Süssünk mi is dagadót!!!
-Aha. Dagadót.
Hát egy kicsit felszaladt a szemöldököm, de ekkora lelkesedés láttán nem volt mit tenni, megígértem, megszerzem a hőn áhított dagadót. (És nem számítottam semmi jóra). A hús tehát megérkezett, már csak a recept hiányzott hozzá, na de semmi vész, majd megkeressük a műsor (Jó szakács, rossz szakács) honlapját. Így is lett, találtunk recepteket, de a dagadó, na az bizony nem volt köztük. Akkor fejből. Herr Paprika annyira emlékezett, hogy kevés volt a fűszer, csillagánizs és fokhagyma, alacsony hőmérséklet. Mivel a csillagánizs éppen hiánycikk volt a háztartásunkban, ezért rövid gondolkodás után az ötfűszer keverékben láttuk a helyzet megoldását. Megtettük a szükséges előkészületeket (részletek a receptnél), dagadó megtalálta helyét a sütőben, eltelt 30 perc, és egyszerre valami nagyon jó illat kúszott be a szobába, a maradék időben folyton szimatoltunk. 
Elkészült a mi dagadónk. És jó lett. Nagyon.


Ötfűszeres dagadó

80 dkg dagadó
ötfűszer keverék
méz
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj


A dagadót alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy kisebb tálban összekeverünk 2 tk ötfűszer keveréket 1 evőkanál olívaolajjal. A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, majd a többiekhez reszeljük, az egészet alaposan összekeverjük. A húst deszkára rakjuk, majd egy kiskanál, később a kezünk segítségével mindenhol alaposan bedörzsöljük a fűszeres olajjal. Ha a dagadó túl lapos és hosszú lenne, akkor a végét nyugodtan hajtsuk fel, a sütés végére így egy tömörebb sültet kapunk.
Egy megfelelő méretű tepsit kenjünk ki vékonyan olajjal, helyezzük bele a húst, majd fedjük le alufóliával. A sütőt állítsuk 150 fokra (légkeverés), tegyük be a tepsit, hagyjuk a húst 1 órán keresztül odabent. Ha letelt az idő, vegyük le az alufóliát, kenjünk meg a dagadót nagyjából 2-3 teáskanálnyi mézzel, toljuk vissza a tepsit, hagyjuk bent fél órára. Akkor újra nézzük meg, locsoljunk rá a kisült mézes pecsenyeléből, majd toljuk vissza és még 20-30 percig hagyjuk a sütőben.
Az idő leteltével tegyük a tepsit a tűzhelyre, pihentessük a húst 10 percig, majd vágjuk vékony szeletekre. Lehet hozzá kenyeret szelni, én inkább egy sima zöldsalátát javasolnék, kevés olajjal, borecettel, akkor nem lesz nehézkes az étkezés utáni mozgásunk.


Herr Paprika evés közben végig örült. Igen, ez nagyon klassz, puha és szaftos. Ráadásul még nekem is ízlett. Komolyan. A hús átvette a méz és az ötfűszer ízét, kicsit édes és fokhagymás. Nálam még a só sem került elő, nem hiányzott. Az illata pedig kitartóan jó.
Ha megriadnának a dagadótól, annyit bátorításként, hogy nem egy zsíros falattal kell majd megküzdeniük, hanem egy fűszeres, lágy hússzeletet vághatnak a késsel. 
Akkor? Egy próbasütés?

2010. szeptember 27., hétfő

Csak a képet nézd


Szombaton testvéri napot tartottunk, nővérrel róttuk az utcákat, legfőképpen néztünk, sokat és sokfélét. Éhség ellen egyikünk pljeskavicát evett, a másik pedig szarvaspörköltet szalvétagombóccal, a vérnyomásunk szépen a bokánk felé indult, mentünk mi is, irány Paprikáék főhadiszállása, közben a feladat, találjuk ki, mi lesz a vacsora. Ágó először tanácstalannak mutatkozott, a tésztás javaslatomra azután gyorsan rábólintott. Csak ne legyen benne hús. A közös ebéd után értettem. Otthon várakozott még a múltkori akció során készített tagliatelle, Herr Paprika telefonon igent adott a halra, van kapor, a kérdés eldőlt.
Otthon aztán Ágó kezébe került az Antibes-ban szerzett receptes újság, a címlapon széles metélt, rajta lazac, ehetnénk ilyet. Miért ne. Egyetlen probléma adódott csak, egyikünk sem tud franciául. Na de ez nem lehet akadály. Majd nagyot ugrunk. A hozzávalókat 80%-ban megfejtettük, alaposan megnéztük a képet, simán menni fog. Üldögéltünk, beszéltünk, Herr Paprika megmutatta boldogan szombati szerzeményét, én pedig egyszerre megszólaltam. 
- Ma már nem leszek éhes. 
Miután Ágó sem mutatott túlzott érdeklődést a vacsorázás iránt, a tésztát másnapra toltuk, Herr Paprika a hűtő felé vette az irányt, alternatív megoldásokat keresve. Annyit mondhatok, nem maradt üres a gyomra, vasárnap azután valóban megfőztem a kép alapján a tésztát, csak nővér már nem volt itt. De bármikor reprodukálom.

Házi tagliatelle lazaccal, fenyőmaggal

30 dkg tagliatelle
25 dkg lazacfilé
1 marék pirított fenyőmag
1 kisebb csokor metélőhagyma
3 -4 dkg vaj
fehérborecet (vagy fél citrom leve)
1 dl tejszín
0,5 dl metaxa (vagy brandy, konyak, száraz fehérbor)
citrombors


A lazacot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd 1 cm-es kockákra vágjuk. Egy serpenyőben alacsonyabb hőfokon felolvasztjuk a vajat, rádobjuk a lazackockákat, kevergetve pirítjuk 3-4 percig. Az idő leteltével rálocsoljuk a metaxát vagy az éppen kéznél lévő hasonló alkoholt, bort, hagyjuk az alkoholt elpárologni. Jöhet egy kortynyi ecet (citromlé), kevés só, citrombors, keverés, majd a tejszín. Hagyjuk még 1-2 percig a tűzhelyen, amíg egy kicsit besűrűsödik, azután vegyük le. Szórjuk rá az apróra vágott metélőhagymát és a pirított fenyőmagot, kóstoljunk, szokásunkhoz híven, ha bármi hiányozna, fűszerezzünk.
Egy méretesebb edényben forraljunk vizet, ha elérte a megfelelő hőmérsékletet, sózzuk, azután dobjuk óvatosan a vízbe a tésztát. Néhányszor keverjük meg, várjunk 3-4 percet, szűrjük le, de hagyjunk rajta egy keveset a főzővízből. Öntsük a tésztát a tejszínhez lazachoz, fél percig alacsony hőmérsékleten keverjük, majd le a tűzről, elő a tányért. Ha kedvük tartja, szórjanak még a tetejére egy kevés aprított petrezselymet. 
Ételünk természetesen boltból hozott tésztával is ugyanúgy működik, a főzési idő egy kicsit megnövekszik majd. A tagliatellét azért ebben az esetben is javasolnám.


Herr Paprika először kissé bizalmatlanul figyelte a konyhai folyamatokat, rákérdezett, nem kellene még bele valami, de a tekintetemből értve végül elhagyta a terepet. Legközelebb már a tésztát szűrte, tányért tartott, fogta a villát, első falat, még egy és még egy. Eltűnt minden és akkor:
- Ez a legjobb halas tészta, amit valaha is ettem.
Hát kérem, szorítottam vissza a szám, nehogy körbeszaladjon.

2010. szeptember 24., péntek

Ki korán kel

Ma háztartásügyi vészhelyzetre ébredtem. Se tej, se gyümölcslé, még egy árva kenyérvég sem, maximum az almát felezhettem volna el, de Herr Paprika valószínűleg nem ilyen reggelit képzelt magának. Nincs mese, elő a ruhákat, 1 pohár víz, fogmosás, szatyor, kávé nélkül irány a bolt. Megállapítottam, hogy koffeinmentesen ez volt az utolsó korai bevásárlás, egészen nehezen koordináltam magam, pláne a gondolataimat. Lista? Minek. Azért végül vettem az akadályokat, mormoltam magamban akár egy mantrát, tej, kenyér, egyebek.
Beszűkült látóterembe egyszerre mégis beférkőzött valami, kacsamellek 50%-os matricával, nahát, nahát, szépek is, kicsik is, jó, nem voltak tervben, de kellenek. Nem mondom, hogy könnyű volt gondolkodni a továbbiakon, gyors legyen, egyszerű, akkor mondjuk még gomba és spenót, feladat megoldva. Herr Paprika otthon várakozott a megfőzött kávéval a tejre, megérkeztem, ledöntöttünk 2 pohár gyümölcslevet, bevittük a szükséges koffeint, azután megmutattam, mit fog vacsorázni.

Kacsamell saláta gombával, spenóttal

1 kisebb kacsamell (2 fél, vékony bőrrel)
10 dkg bébispenót
25 dkg barna csiperke
szójaszósz
méz
szezámolaj
fél citrom
szárított chilipehely


A gombákat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd nem túl vékony szeletekre vágjuk. A spenót ugyancsak víz alá, majd elő a salátacentrifugát, forgassuk szárazra. A kacsamellet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, azután felezzük és egy éles késsel fél centis szeletekre vágjuk. Aki nem szimpatizál a bőrével, vágja le nyugodt szívvel, viszont ne felejtsen el sütéskor olajat használni. (És süsse ki tepertőnek.)
Egy nagy méretű serpenyőt felforrósítunk, belerakjuk a hússzeleteket, néha megkeverve addig pirítjuk, amíg a zsír nagy része kisül. Arra nem is lesz szükségünk, öntsük le egy megfelelő, zárható edénybe. Jöhetnek a gombák, pirítsuk a kacsával együtt néhány percig, majd öntsünk a serpenyőbe 1 ek (sötét) szójaszószt. Keverés, azután kerüljön bele 1 ek méz, chili ízlés szerint, végül 1 tk szezámolaj. Néhány percig hagyjuk még dolgozni a hőt, majd facsarjuk a serpenyőbe a fél citrom levét, keverjünk, kóstoljunk, tudják, ez a pótlás ideje, ha minden tetszik, kész.
A tányérok közepére halmozzunk egy domb spenótlevelet, a tetejére tegyünk a szójás kacsamellből, gombával együtt persze. Ha találnak otthon mogyorót, akkor abból is kerülhet még a tetejére.

Harminc percben benne van minden fázis, tegyenek próbát, kevés munka, gyors siker.

Én pedig holnap sokáig alszom.

2010. szeptember 23., csütörtök

Az új barát avagy a tésztaprojekt

Találtam egy nagyon klassz igazi olasz tésztagépet. Ugye te is érzed, hogy ez kell nekünk? - kezdte egy nap Herr Paprika a lakásba lépve. Én persze felhúztam a szemöldököm, hiszen már van egy, ráadásul tőled. Na igen, de az mégsem ugyanaz. Ez olasz. O-LASZ. És lehet hozzá például raviolikészítőt is venni, és fém, szép, és most nagyon olcsó. Licitáljunk, különben meg fogjuk bánni. Hát mit lehetett erre mondani? Jó. Így aztán Herr Paprika boldogan leütötte az áhított darabot, elment érte, kicsit ugyan elszomorodott, hogy az eredeti dobozt kidobták az eladók, mert nagyon használtnak találták, de mindent nem lehet, a gép szuper, szép és a miénk.

Nyilván nem volt kérdés, hogy az első szabad hétvégénken tésztagyárrá alakulunk. Ha pedig már dolgozunk, hát legyen töltött, megállapodtunk a részletekben, a biztonság kedvéért elolvastuk Locatelli tanácsait, nekiálltunk, Herr Paprika gyúrta a tésztát, én vállaltam a marhahúsos tölteléket és a paradicsomszószt, végül legyártottuk a batyukat. Egy nap története, recept, tesztelés, végül értékelünk.


Marhahúsos ravioli paradicsomszósszal


50 dkg liszt (00 típus)

5 tojás



50 dkg darált marhahús

2 répa
2 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma

1 kis doboz sűrített paradicsom

2-3 ág rozmaring
parmezán
1 tojás
1 dl száraz fehérbor

bors
olívaolaj


2 doboz hámozott paradicsom

1 gerezd fokhagyma
szárított oregánó

olívaolaj


cukor


A lisztet egy deszkára öntjük, nézzen ki akár 1 domb. A közepében alakítsunk ki a kezünkkel 1 mélyedést és egyenként üssük bele a tojásokat, adjunk hozzá 1 csipet sót, majd körkörös mozdulatokkal lassan keverjük bele a lisztet. Ha már egynemű a massza, akkor izmokat megfeszíteni: kezdődhet a gyúrás. A folyamat közben lisztezzük be a kezünk, főleg az elején, hogy ne tapadjon a tészta. Ha az állaga nagyon morzsás lenne, Locatelli tanácsát követve nedvesítsük be a kezünket, majd folytassuk a gyúrást, a tészta így szépen felveszi a folyadékot, de nem lágyítjuk el. A végeredmény legyen fényes és sima, formázzunk belőle golyót, takarjuk le egy nedves konyharuhával, és pihentessük egy órán át.
Jöhet a töltelék. Hagymákat fosszuk meg a héjtól, majd vágjuk nagyon apróra, ugyanezt tesszük a fokhagymagerezdekkel is (reszelő is segítségül hívható). Répákat tisztítsuk meg, azután reszeljük le. A rozmaringágakat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, lecsipegetjük a leveleket, apróra vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben melegítünk 1 ek olívaolajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig, majd jöhet a sűrített paradicsom, újabb pirítás, végül következhet a marhahús. Kevergetve süssük néhány percig, azután adjuk hozzá a rozmaringot és a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd öntsük fel a fehérborral. Néhány percig hagyjuk elpárolódni a folyadékot, azután tegyük a serpenyőbe a reszelt sárgarépát, keverjük át, hagyjuk alacsonyabb hőmérsékleten fődögélni, amíg minden elnyeri a megfelelő állagot. A töltelék legyen minél szárazabb, próbáljuk meg a folyadékot elhagyni főzés közben. A folyamat végén reszeljünk egy nagy adag parmezánt a húshoz, keverjük át, kóstoljunk, bármit hiányolnak, tudják, itt az idő.
Tűzhelyet kikapcsolni, a keveréket hagyjuk egy kicsit hűlni, majd keverjünk bele 1 tojást, gyors mozdulatokkal, nehogy rántottás legyen.
A paradicsomszósz csak néhány perces munka. Serpenyő, kevés olívaolaj, következhet a paradicsom kisebb darabokra vágva. Só, bors, 1 gerezd fokhagyma lereszelve, lehet cukor, oregánó. Keverés, majd 10 perc főzés alacsony hőfokon, kóstolás, kész.


Vissza is térhetünk a tésztához. Osszuk a golyót négy részre, kézzel lapítsuk ki, egy kicsit be is vizezhetjük a kezünket, hogy megfelelő legyen a tészták nedvességtartalma. Vegyük elő a tésztagépet, állítsuk a legnagyobb fokozatra, tekerjük át rajta a tésztát, szűkítsük a rést, újra jöhet a tészta, folytassuk ezt addig, amíg a lap vékony és áttetsző lesz. Lógassuk a kész tésztacsíkokat egy megfelelő helyre, a deszkát vagy munkalapot lisztezzük be, kezdődhet a töltés. Mi most azt a módszert választottuk, hogy egy kerek forma segítségével korongokat szaggattunk a lapokból, 1 teáskanálnyi mennyiségű tölteléket tettünk a korong egyik felére, ecset segítségével körben megkentük vízzel, majd ráhajtottuk a másik oldalt, a töltelék mellett kezdtük leszorítani a tésztát, hogy ne maradjon bent levegő, szépen összeragasztottuk a széleket, a batyut beliszteztük, tálcára raktuk. Indult a munka előről. Ekkora mennyiségből jó sok batyu készíthető, mi a végén éppen ezért módosítottunk a terven, egy részből metélt készült. Lehet tehát vendégeket hívni, de csak a legjobb fejeket, akik megérdemelnek ennyi erőfeszítést. Másnak nem érdemes. Locatelli szerint, ha tálcára pakolva a fagyasztóba rakjuk a végterméket, várunk, még megkeményednek, akkor után kerülhetnek már zacskókba, nem tapadnak össze, és mehetnek újból a fagyasztóba. Persze csökkenthetik is a mennyiséget, de ha már egyszer elkezdik...
A legjobb rész most jön. Hatalmas edényben vizet forralunk, ha forr, kevés só, majd adagonként néhány perc alatt kifőzzük a tésztát. Hat darab nálunk elegendőnek bizonyult tányéronként, rá a paradicsomszósz, reszelt parmezán, mellé saláta. A megérdemelt gyümölcs.

Amint látszik, mi is hívtunk vendégeket, nővér és Oszi a tányér fölött az asztal végén, elől Herr Paprika, gondolom, nem nehéz kitalálni, ki fényképezett. Bor is volt persze, elégedett koccintás, sőt még testvéri dicséret is. Paprikáék egymásra kacsintottak: ezt most jól csináltuk.
És de jó ez a tésztagép.

2010. szeptember 22., szerda

Édes mégsem édesen


Imbiszt olvasók valószínűleg kitalálják, mi következik ma. Nem tévednek, ünnepi vacsora harmadik része (előzőek itt és itt), a kétszer tesztelt desszert. Íme.
Herr Paprika legtöbbször kívánja az édes befejezést, bús tekintet, ha nem akad legalább egy falat csoki, az tehát fel sem merült, hogy kettő után megálljunk. Az viszont fontos volt, hogy jól előkészíthető legyen, tudják, a nevemet nem véletlenül kaptam a paprikáról. Tehát az elképzelés. Miután előkerült a szőlő, azután szerepelt a sütőtök, egyértelmű volt, hogy a harmadik étel is őszies hangulatban készül. Sokat nem is tanakodtam, a körtével a születésnapos valamiért nem szimpatizál annyira, a szilva viszont kedvelt gyümölcs, jó alap és jól fűszerezhető. A forró szószhoz társítottam a tésztát, ami végül piskóta lett, egy kis csavarral.
Herr Paprika egy kicsit gyanakodva fogadta, de aztán megbarátkozott vele. Ágóék is próbát tettek egy másik este, panasz nem érkezett, Oszi reakciója a bejegyzés végén olvasható.
És akkor a recept.


Rozmaringos piskóta fűszeres szilvával

5 tojás
8 dkg liszt
1 ek méz
2-3 ág rozmaring


50 dkg szilva
méz
fehér balzsamecet
cayenne bors



Piskótával kezdünk. A rozmaringágakat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, lecsipegetjük a leveleket, majd apróra vágjuk. A megmosott tojásokat feltörjük, szétválasztjuk, a tojások sárgáját a mézzel habosra keverjük, majd lassan beleszitáljuk a lisztet, közben keverjük folyamatosan, végül beleszórjuk a rozmaringot, újabb keverés. A fehérjéket egy csipet sóval felverjük, a kemény habot óvatosan a lisztes keverékhez forgatjuk. Egy kisebb magas falú tepsit kibélelünk sütőpapírral (megkenhetjük egy kevés vajjal is), rásimítjuk a tésztát, majd az előmelegített sütőbe toljuk (légkeverésnél 160 fok) és kb. 10 perc alatt megsütjük. Ahogy nagymamáink mutatták, a sütő ajtaját ne nyitogassuk, különben jön a nem kívánt horpadás. Ha kész, egy kicsit várjunk, majd csak résnyire nyissuk az ajtót, hagyjuk hűlni kicsit. (Szúrópróbázzunk, ha nem vagyunk biztosak a végeredményben.)
Addig készülhet a szósz. A szilvákat megmossuk, lecsöpögtetjük a vizet, felezzük és kimagozzuk őket. Egy magasabb falú serpenyőt a tűzhelyen kicsit átmelegítünk, jöhetnek a szilvák, egy tk méz, 1 ek fehér balzsamecet, nagyon kevés cayenne bors. Keverünk, majd letakarjuk fedővel, hagyjuk magában dolgozni. úgy 10 perc múlva tesztelhetjük az ízt és az állagot, lehet pótolni bármit, ha hiányolnánk. A végeredmény legyen még darabos és sűrű.
A piskótát borítsuk egy megfelelő méretű deszkára, azután egy kerek kiszúró forma segítségével nyerjünk belőle korongokat. Korongok tányérra, rájuk a szilva, kell még egy villa, itt a vége.

Ne várjanak átütően édes ízeket, sem a piskóta, sem a szilva nem felel meg a klasszikus desszertes elvárásoknak. A tésztánk kicsit rozmaringos, a gyümölcs egy leheletnyit csípős, de azért nem sorolnák más kategóriába. Oszi, aki a mi édességre szakosodott emberünk, elsőként végzett a maga adagjával, szóval az édesszájúak is tehetnek merészen egy próbát.

2010. szeptember 21., kedd

Gombhoz a kabát

Tegnap lilában, ma narancssárgán. A második születésnapi étel megközelítése a végéről indult, először eldöntöttem, szeptember, hát együnk sütőtököt, s ha a belőle készült levesnél általában bevetem a tökmagolajat, akkor miért hagynám ki a püréből. A következő elem a piaci keringés során vívta ki a helyét, zöldségben gondolkodtam, krumplit már kiszórtam az elején, esetleg saláta, de valahogy nem győztem meg magam, és akkor az egyik asztalon megláttam a zöldbabot, szép is, egyszerű is, ráadásul még színben is passzol, megveszem.
A legnehezebb a végére maradt, az nem volt kérdés, hogy hús készül, na de milyen. Hajlottam volna persze a kacsára, de mindig nem lehet, pláne hogy nem engem ünneplünk. Tanácstalanul mentem pulttól pultig, mit szabad, ó hát még körülnézek. Az idő fogy, dönteni kell, hát megközelítettem a második kedvenc hentesboltomat. Kérdeztek, én elmagyaráztam, mit képzeltem el, majd óvatosan feltettem a nagy kérdést. Fehérpecsenye? Igen - jött a biztató válasz. Az jó választás. Most még a mennyiség terén sem szabadultam el. Kettőnknek vásároltam hat szeletet.
Kérem, nem nevetni.

Fehérpecsenye fahéjas sütőtökpürével, citromos zöldbabbal

4 szelet fehérpecsenye
1 kicsi sütőtök
50 dkg zöldbab
fahéj szerecsendió
tökmagolaj
citrombors
fél citrom
4 dkg vaj
1 dl száraz fehérbor
olívaolaj

bors


A sütőtököt meghámozzuk, felezzük, kikaparjuk a belsejét, majd kockákra vágjuk. Egy megfelelő méretű edénybe rakjuk, majd öntünk rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi, kevés só, fedő (rést persze hagyunk), puhára főzzük. A zöldbabot megmossuk, lecsöpögtetjük alaposan a vizet, majd a végeket levágjuk. Lehet kisebb darabokra vágni, ha úgy szeretnék, nekem egészben tetszett. Egy serpenyőben olvasszuk fel a vajat, dobjuk rá a babot, forgassuk néhány percig majd öntsük rá a bort, kicsit forraljuk el, sózzuk, fedő, alacsony lángon hagyjuk párolódni nagyjából 10-12 percig. A végeredmény lehet puha, de roppanós, semmiképp se főzzük szét. Közben ellenőrizzük, nehogy leégjen, ha nagyon pirulna, öntsünk alá egy kevés vizet. Ha az állag már megfelelő, csavarjuk rá a fél citrom levét, szórjuk meg citromborssal, forgassuk át, kész.
Figyelmünk megint a sütőtöké, ha már puha, le a tűzről, öntsük le a vizet, majd alaposan törjük össze, legyen a végén szép krémes. Jöhet egy kávéskanál fahéj, reszelhetjük a szerecsendiót, majd kerüljön bele 1 ek tökmagolaj. Keverjünk alaposan, kóstoljunk, fűszerezzünk, ha még hiányozna sósság vagy bármi más.
Végkifejlet, a hús. Mossuk meg a szeleteket, papírtörlővel itassuk fel a vizet, kerüljön mindkét oldalukra frissen őrölt bors. Egy serpenyőben forrósítsunk egy kevés olívaolajat, majd süssük a fehérpecsenyék mindkét oldalát néhány percig, pontos időt nem határoznék meg, a cél, hogy maradjon szaftos, kiszáradva nem fog ízleni. Miután kivettük a kész szeleteket, önthetünk a serpenyőbe egy kevés fehérbort, gyorsan átkeverjük, közben elszáll az alkohol, nekünk viszont lesz egy kis szaftunk.
Tányér, tálalás, ki hogy szeretné, egy a fontos, legyen minden alkotóelem megfelelő hőmérsékletű.

A sütőtök beelőzött mindenkit, fahéjas, benne a tökmagolaj íze, Herr Paprika elégedett volt. Most már kell a leves is, de majd csak akkor, ha újra beborul.

Szóval vegyenek sütőtököt.

2010. szeptember 20., hétfő

Születésnapra

Herr Paprika születésnapját megünnepeltük a társasággal Albengában, volt közös vacsora, ének, sambucás koccintás, még egy kis éjszakai csavargás is. Kicsit előrehoztuk a köszöntést, pontosan két nappal, a tényleges időpontban ugyanis csak egy gyors fülhúzásra futotta, azután sátorbontás, holmik egy halomba, majd a hitetlenkedés, hogyan fog ennyi minden beférni a csomagtartóba. De nem hiába a hosszú évek gyakorlata, valahogy mégis eltűnt minden, csak 1 Birra Moretti adta meg magát, a többiek jól bírták a gyűrődést. 1100 km hazáig, Oszi vezetett hősiesen, én hol szundikáltam, hol ettem, hol a képeken kuncogtam, aztán de jó volt kiszállni, még jobb állni.
Ha már Herr Paprika utazással töltötte a születésnapját (ráadásul hazafelé), gondoltam, megérdemel még egy ünneplést, hát próbáltam túlélni a visszaszokást, és péntekre időzítettem a főzést. Esténként tervezgettem, jegyzeteltem, voltak már elképzelések, majd pénteken a piacon vásárlás közben véglegesítettem őket. Őszi menü lett, kezdünk az előétellel, itt következik.

Kecskesajtos torta gyömbéres szőlővel


1 csomag leveles tészta

1 nagy fürt kékszőlő

friss gyömbér (3-4 cm-es darab)

10 dkg kecskesajt

méz

1 dl száraz fehérbor


A tésztát belisztezett deszkán kinyújtjuk, majd tenyér nagyságú korongokat szaggatunk belőle, személyenként kettőt számoljunk. A szőlőt megmossuk, lecsepegtetjük a vizet, majd a legunalmasabb rész, a szemeket felezzük, kés segítségével kiszedjük a magokat. Kicsit hosszadalmas a folyamat, de megéri, ha nincs kedvünk később szőlőmagot ropogtatni. A gyömbért meghámozzuk, majd lereszeljük vagy nagyon apróra vágjuk. Egy kisebb edényre lesz szükségünk, kerüljön bele a szőlő, a gyömbér és a fehérbor, nagyobb hőfokon az utóbbit hagyjuk elpárologni. Adjunk a szőlőhöz 1 ek mézet, keverjük át, majd hagyjuk alacsony fokozaton fődögélni úgy 10 percig. Kóstolás, hiányolnának bármit, most lehet pótolni.
A tésztával két irányba is elindulhatunk, kisüthetjük serpenyőben vagy megoldhatjuk sütőben is. A képeken az első variáció látható, ebben az esetben olajjal nagyon vékonyan kikent serpenyőben 2-2 perc alatt süssük meg a korongok mindkét oldalát, majd kerüljön a két szint közé az összetört friss kecskesajt, mellé pedig a langyos gyömbéres szőlő (a levét inkább hagyjuk az edényben, különben elázhat a tészta, nem szép és nem is finom). Tegnap kipróbáltuk a másik utat is, sütőpapírral letakart tepsibe kerültek a korongok, majd nagyjából 10-12 percig sültek 180 fokos sütőben, a végére szépen megemelkedtek. A további lépések itt is ugyanúgy zajlanak, mint az első variációnál, a különbség annyi, hogy az alsó tésztagolyót érdemes behorpasztani, amikor rákerül a sajt. Könnyebb lesz vele az asztalnál.

Tegnap este már társaink is akadtak a tesztelésben, Oszi a kecskesajtos változatot rendelte, Ágó, Herr Paprika és én viszont kipróbáltuk kéksajttal, így is jól passzoltak az ízek, elraktároztam mindkét verziót.
Tésztaügyben még nem döntöttem, az első módszer könnyebben elfogyasztható végeredményt hoz, a másodiknál viszont jó kontraszt a ropogósság. Választás későbbre halasztva.

Tegyenek próbát kedvük szerint.

2010. szeptember 18., szombat

De ki az a Luca?

 
Albengára azért esett a választás, mert nincs túl messze a francia határtól, ráadásul a kemping honlapja meggyőzőnek tűnt. A költözés előtt éjszakán Riva Trigosóban kitört a vihar, 10 év alatt nem volt részem ilyenben, az eső se jó, de azt még elviseljük, sátrunk eddig jól vizsgázott, a folyamatos dörgés és villámlás azonban egy kicsit már megviselte az idegeimet. Úgy 10 percenként minden kivilágosodott körülöttünk, biztos voltam benne, hogy pontosan mellettünk villámlik éppen (később aztán rájöttem, volt köztünk néhány km), nyakam nyúlt, fejem forgott, Herr Paprika kénytelen volt a hóna alá venni, hogy végre becsukjam a szemem. Reggel aztán még mindig esett, plusz még egy kis vihar, társaságunk hangulati süllyedése könnyen mérhető lett volna, de azután átlendültünk a nehézségeken. Pakolás, vizes sátrat még úgysem bontottunk, indulás Albenga felé. És egyszerre lehagytuk a felhőket, kisütött a nap. Kemping, tábor, gyors felfedezés, majd irány a tenger, jönnek a hullámok, mi meg csak ugrálunk.
Este aztán elindulunk az óváros felé, sok idő nem jut, valahogy beérnek minket a felhők, esni kezd. Akkor vacsora? Hát persze. Nem keresgélésre termett az idő, beülünk az első étterembe. Nincs nagy mozgás, olasz gyomornak korán van még, jön az étlap, mi bizalmatlanul lapozgatunk, inkább csak igyunk egyet. Persze győz az éhség, elhatározás után már mindenki nagy vidáman válogat, kapunk bort, majd érkeznek az ételek, fellélegzünk és egyre jobb a hangulat.



Amint látják, Herz kolléga a halszeletelésnél professzionális segítséget kapott az étterem legjobb emberétől, aki az első képen egészben is megszemlélhető. Gyorsan ráéreztünk, hogy családi vállalkozásról lehet szó, a fiúk rá is kérdeztek a viszonyokra, nem tévedtünk, apa, fia, lánytestvér és férje, utóbbi éppen a mi kedvencünk, akit később Lucának (ejtsd Luka) neveztünk el (egészen pontosan Mesi volt a névadó). Ő fogadta a vendégeket, egy kicsit pincér is volt, és ő öntötte poharakba a likőröket, pálinkákat, amik egy külön pultnál sorakoztak a polcon. Először kipróbáltuk a sima és mentás fernetet, azután valahogy a sambucára került sor, ami egy ouzóra emlékeztető ánizsos ital, benne pörkölt kávészemekkel. És megkezdődött a sambuca diadalmenete. A vidám este végén séta a városban, én meg csak kattintgatok, néhány kép, hogy ne legyen már hiába.


Másnap már nem is kérdés, hol vacsorázzunk a monacói túra után, belépéskor kapunk egy barátságos ciaót, szinte már otthonosan érzem magam, sorra vesszük az ételeket, egyeztetünk, ki és mit, beszélünk, beszélünk. És persze sambuca.





Harmadik este? Hát persze, hogy újra megjelenünk, nincs meglepődés, kapjuk az előző esti asztalt, étlap, na mit nem próbáltunk még. Jeles nap ez, Herr Paprika születésnapja, egész nap Hungária számokat írok át utazás közben a hátsó ülésen, kap egyet a férfikar (Csókkirály) és egyet a lánykórus (Csavard fel a szőnyeget). Performansz az asztalnál, fiúk énekelnek, lányok szavalnak, Herr Paprika nevet. Szöveget nem közlöm, még kiderülne Herr Paprika beceneve. Azután eszünk, ó igen, a sambucát említettem?

Ha Albengában járnak, nézzenek be, Le Anfore a hely neve. Kiváló a pizza, szerettük a marsalás borjút és a pasták is rendben vannak nagyon. Hogy könnyebben felismerjék:


 
Hétfőtől imbisz normál üzemmódra kapcsol, mert higgyék el, főztem ám a héten. Szőlővel, szilvával, sütőtökkel.


2010. szeptember 17., péntek

Monaco, Antibes - Látunk-e még nagyobb hajót?

Monaco és ismét vonat. Amikor eldöntöttük, hogy franciázunk is néhány napig, több város is versenyben volt, de az idő, a távolság és persze a befogadóképesség szűkítette a kört. Maradtak hárman, abból megvalósult kettő, Monaco végig biztos helyet tudhatott magáénak. Kit a kíváncsiság hajtott, kit a kaszinók, kit az autók, én akartam egyet szippantani a gazdag levegőből. A város kicsi és sűrűn beépített, próbáltam szépnek látni, de inkább érdekes. A hangulatban azonban nincs hiba, zajos, nyüzsgő, elegáns üzletek, hölgyek és urak, turistából is itt találkoztunk a legtöbbel. És persze Grace Kelly fotók mindenütt.

A Hercegi Palota felé indultunk, hogy megnézzük a híres őrségváltást. Nem csak mi akartuk látni. A teret a palota előtt befedték a mindenféle nációjú utazók, kattogtak a gépek, nyúltak a nyakak, mindenki egy irányba nézett. Az alaposan begyakorolt koreográfia zenekari kísérettel talán 10 percig tartott, én tréfásnak találtam, pontosan kimért mozdulatok, merev tekintetek, lépés előre, majd hátra.

A bemutató után szétszéledt a tömeg, csoportunk egyik fele elindult megtekinteni a Hercegi Palota szobáit, mi Herr Paprikával barangoltunk egy kicsit, majd tovább a botanikus kertbe, ahol rájöttem, itt szívesen lennék kertész. Az egész kert vadregényes, a legkülönbözőbb fák, virágok, szobrok és hát a kilátás. A sziklák hirtelen a tengerbe szakadnak.


Társaságunk egyesülése után a cél immár Monte Carlo, kaszinót nézünk, Oszi és Ágó játszik is egyet, reménykedünk is benne, hogy akkor már hajóval indulunk vissza. Herr Paprika felvezetésével mi addig a Formula 1-es pályát próbáljuk felfedezni, na látod, itt van rázókő, ez itt a visszafordító kanyar. Herr Paprika mintha lelkesedne. Autóból persze most sincs hiány, az egy területre jutó Ferrarik száma itt kiugróan magasnak látszik. Osziék felbukkannak, hajót mégsem veszünk, viszont a kaszinó sem tudott nyerni rajtuk. Hiába: Oszi az Oszi. Még egy rövid merülés a jóban, azután indulás olasz földre, mielőtt másnap visszatérnénk.


Antibes az utazás egyik legklasszabb pontja volt, valami hasonlót éreztem, mint a portofinói erődben. Valószerűtlenül kék az ég és a tenger, kanyargó utcák, kávézók, boltok és a piac, amit az utolsó pillanatban csíptünk el, de így is sikerült 1 friss kecskesajtot szerezni, amit nagy boldogan falatoztam volna el teljesen egyedül, ha nem lenne bennem némi jólneveltség. Így adtam másnak is. Ágó készített rólam egy vállalhatatlan sorozatot, ehelyett inkább piaci képek következnek.


Piacozás után a Picasso Múzeum, az épületnél először jön szembe az ég és a tenger.


A múzeum megfelel az elvárásoknak, a leírások szerint Picasso igen termékeny korszakát élte az itt töltött idő alatt, festmények, rajzok, de tányérok is megnézhetők, ráadásként számtalan fekete-fehér fotó a művészről. Ha erre járnak, ne hagyják ki.

Múzeum séta a városban, irány a kikötő, nézzük a strandot, nézzük a tájat, az először még szokásos méretű hajókat, az embert formáló szobrot, azután felfedezzük a belső kikötőt és az egészen elképesztő nagyságú yachtokat. Itt már érezzük, másik dimenzióba kerültünk. Helikopter megvan?


Bámészkodás, bámulás és nahát után vissza a városba, nyolcan négyfelé, 6-ig szabad a tánc. Herr Paprikával csatangolunk, almabort veszünk, nézzük a kirakatokat, macaront akarunk, de nem győzöm kivárni a sort, képeslapokat keresünk, azután betérünk egy könyvesboltba, hátha akad egy jó szakácskönyv. Végül újság lesz belőle, megtetszik, sok recept, egy hiba van csak, nem tudok franciául. De kellenek a kihívások, jön velünk haza. A parkolónál Ágó, kezében zacskó, benne sok színes macaron. Ó, de jó, akkor ez sem marad ki végül.



Holnap befejező rész, a legtöbbet látogatott étterem Albengában, családfa, sambuca és persze Luca.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails