2012. június 28., csütörtök

Kertészeti híradó: júniusi fejlemények


Június végére a kísérleti kiskert dzsungelruhát húzott magára, persze miniben. A látvány egészen tréfás, ahogy a paradicsomok és a cukkinik, mit sem törődve a többiekkel, maguknak akarják a teljese teret. Úgy is mondhatnám, van aki a gyenge, más az erős oldalra került, és szükség volt némi mentőakcióra is. Aztán levontuk a tanulságokat, ahogy ilyenkor szokás, és meglehetősen sokat nevettem. Lássuk.


Cukkiniből összesen tíz magot ültettem, egy percig sem gondolva arra, hogy valamennyi kinőhet. Na persze, nyilván kibújt valamennyi. Látva aztán a dinamikus növekedést, szétültetés következett, két palánta pedig Éva kertjébe került, és könnyelműen azt gondoltuk, a cukkiniprobléma ezzel megoldva. Herr Paprika a múlt heti helyszíni szemléje után már említette, hogy a cukkinik virágzanak és hatalmasak. Az előbbinek örültem (lett is töltött cukkinivirág), az utóbbira bólogattam, és nem hittem el. Vasárnap aztán magam is láthattam, hogy a cukkinik és az ő óriási leveleik mindent beterítenek, az árnyékba szorult növények pedig próbálnak valahogy a Nap felé törni. Ki ügyesebben, ki kevésbé. A padlizsánok például vesztésre álltak, így gyorsan kiszedtük a szezonját már lezárt borsót, kapa, gaztalanítás, aztán jöhettek a földlabdás padlizsánok. És reméljük a legjobbakat. A jövő évre rögzítendő tapasztalat a kevesebb mag, több bizalom a vetőmagos zacskó leírásában, és több hely. Egyébként sikeres a dolog, cukkinihiányban nem szenvedünk majd a nyáron.


Paradicsomból négyféle magot nevelgettem itthon, aztán kb. húsz palántát ültettünk el a kiskertben. Az elején még voltak címkék, ez piros, ez sárga, ez fürtös, ez fekete, egy idő után viszont felborult a rendszer, és meg sem próbáltam helyreállítani. Mostanra jelentősek a növények, tele zöld paradicsommal, és végre látszódnak a formában és méretben a különbségek, már csak a színekre kell várni. 


A paradicsomrengeteg mellett a mángold jobban, a zöldbab már kicsit nehezebben tartja magát, a két édeskömény pedig azt hiszem, örül, hogy a kert egy sarkába került. A következő szezonban tehát a paradicsomoknak is több helyet kell biztosítani, majd igyekszem nem elfelejteni. Ettől eltekintve azért elég jó érzés leguggolva átnézni a paradicsomerdőn, azt pedig már csak halkan említem, mennyire büszke vagyok a palántázós tudományomra. Csak így szerénytelenül. Várom már nagyon a szüretelést meg a színeket, imbisz a végeredményből nem marad ki semmiképp.
És akik még tartják magukat: hagyma, articsókák (Herr Paprika pesszimista, én bizakodom),  egy kis petrezselyem, egy-két fekete répa, fekete ribizli és a málna. 


Itt a vége, kertészkedni jó, remélem, a következő részben jön sok júliusi eredmény, meg persze főzés, ha már egyszer imbisz azért leginkább gasztroblog.


2012. június 25., hétfő

Töltött cukkinivirág avagy kerti öröm


A kertészkedés kezdetén nagy vágyam volt, hogy legyen saját termesztésű cukkinivirágunk. Persze cukkinink is, de a virág konyhai kipróbálása már régi terv, kívánság volt, eddig viszont valahogy nem sikerült megvalósítani. A szülői kert túl messze van, hogy ilyesmit szállítsunk belőle, piacon nem találkoztam vele, boltokban pedig mindig sikerült ellenállnom az utolsó pillanatban. Pénztárcavédelem. Idén viszont itt volt, van a kísérleti kert és az a bizonyos remek alkalom. A cukkinik a hétvégére egészen hihetetlen méretűre nőttek, az egy enyhe kifejezés, hogy meglepődtem, pedig Herr Paprika néhány nappal korábban említette, hogy hatalmasak, én meg azt gondoltam, biztosan túloz. Nem így volt. Le is vontam néhány kertészeti következtetést, de ezekről majd máskor.
A nagy levelek alatt ott lapultak a virágok, és én boldogan kezdtem neki a szüretnek, persze csak kíméletes üzemmódban. Itthon aztán Jamie Oliver kertes szakácskönyvéből kiolvastunk néhány tanácsot az előkészítésre, töltésre vonatkozóan, majd elkészítettük a saját verziónkat. A tavalyi sörtészta bevált, így most is ezt használtuk, tölteléknek pedig egy egyszerű fenyőmagos túró készült. Ha már nekiveselkedtünk, sütöttünk halat és néhány zsenge cukkinit is, azután jól megvacsoráztunk és megdicsértük egymást. Néha azért lehet.
Itt a vége, virágot töltünk.






Töltött cukkinivirág sörtésztában sütve


8-10 cukkinivirág
(zsenge cukkini vagy más zöldség, hal a maradék tésztához)
10 dkg liszt
1 dl sör
1 tojás
10-15 dkg túró
1 kisebb marék fenyőmag
bors
tejszín
olaj a sütéshez


A cukkinivirágokból óvatosan kirázzuk a bogarakat, ha vannak, azután óvatosan szétnyitjuk a szirmokat és kivágjuk a bibéket, végül megmossuk, majd papírtörlőre rakjuk őket. 
A lisztet tálba szórjuk, a sörrel és a tojással simára keverjük, adunk hozzá egy csipet sót, harminc percre állni hagyjuk. Közben készülhet a töltelék, a túrót egy tálban kikeverjük az  előzetesen megpirított, összevágott fenyőmaggal, pici sóval, borssal, majd annyi tejszínt adunk hozzá, hogy krémesebb legyen. A kész tölteléket egy kisebb zacskóba töltjük, az egyik sarkát levágjuk, azután óvatosan megtöltjük a virágokat, a szirmok végét megtekerjük, hogy lezáródjanak. 
A cukkiniket, más zöldséget vagy halat előkészítjük, kisebb darabokra vágjuk. Egy serpenyőbe öntünk bőven olajat, felmelegítjük, majd a tésztába mártjuk óvatosan a cukkinivirágokat, lecsöpögtetjük a felesleget, és néhány perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre rakjuk őket. A maradék tésztát felhasználjuk a többi zöldséghez vagy halhoz, ezeket is kisütjük. Ha nagyobb adagot szeretnének sütni, növeljék meg nyugodtan a tészta mennyiségét.
Tányér, cukkinivirág és a többiek, mellé valamilyen mártogatós és a kezünk. Készen is vagyunk.


Ha cukkinivirághoz jutnak, próbálják ki, jó esti móka lesz a konyhában. A héten lesz még kertészeti híradó, van miről beszámolni, és most meg is ígértem. 



2012. június 22., péntek

Pénteki gyors: kókuszos-vaníliás meggyleves


Szedtünk sok meggyet, Herr Paprika létrára mászott, én meg a könnyen elérhető ágakat szüreteltem le. Egy részét aztán megettem, egy adagot elajándékoztam, a megmaradt mennyiség pedig arra várt, hogy megfőjön, megsüljön, legyen valami belőle. Gondoltam chutney-ra, sütire, de aztán levest főztem, az utolsó tálnyi pedig a tervek szerint lekvárként végzi majd. Hogy lesz-e még meggyezés, nem tudom, ha igen, akkor persze nem marad titokban. Annyit mindenesetre már most megállapítottam, hogy magozó nélkül, az izzasztó nyárban (sikerült elérnünk a lakásban a 29 fokot) nem olyan önfeledt szórakozás megdolgozni a meggyet. Ráadásul valami különös képességgel mindig sikerül egy olyan pózt találnom hasonló feladatok elvégzésénél, hogy egyetlen pontban megfájduljon a hátam. Jól gondolják, távol áll tőlem a szálfaegyenesség.
Vissza a leveshez, ami igazán pénteki gyors, persze csak ha eltekintünk a magozósditól, de legyenek nagyvonalúak. Savanykás meggy, vanília és egy kis kókusztej, meg persze némi édes, nincs is szükség másra. Herr Paprikánál váratlan sikert aratott, ezt jó jelként értékelem, talán ki is próbálhatnák.
Itt a vége, meggyezünk.









Kókuszos-vaníliás meggyleves


kb. 1,5 kg meggy 
nádcukor
1 vaníliarúd
1,5 dl kókusztej


Még a recept elején leszögezném, hogy hűen magamhoz, nem mértem meg a meggy súlyát, szóval ez csak olyan szemrevételezés utáni megállapítás, lehet csökkenteni vagy növelni. A meggyet alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk. Akinek van meggymagozója, azt ebben a pillanatban is erősen irigylem, bár tudom, ez nem szép dolog. A meggyet egy nagyobb lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. A vaníliarudat hosszában kettévágjuk, a fazékba kaparjuk a belsejét, majd beledobjuk a vaníliarudat is. Végül jöhet annyi nádcukor, amennyit megfelelőnek ítélünk, szóval pontos mennyiség nincs. Alacsony hőmérsékleten addig főzzük a levest, amíg a meggy szépen megpuhul, akkor félretesszük, hűlni hagyjuk, a vaníliarudat kihalásszuk.
Jöhet a turmix. Ha szeretnénk, vegyünk ki a meggyből egy keveset a tálaláshoz, vagy turmixoljuk simára az egészet, közben adjuk hozzá a kókusztejet is. Ha esetleg túl sűrű lenne, akkor hígítsuk még vízzel. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.
Tányér, bögre, leves, esetleg meggy, kanál vagy a szánk. Behűtve az igazi.



Itt a vége, jó hétvégét és minden mást, egyenek jókat, mulassanak, szurkoljanak, élvezzék, hogy végre megmozdul éjszaka a levegő. 


2012. június 19., kedd

Vendég süt: Éva meggyes piskótája


Régen fordult meg vendég imbiszen, épp itt volt az ideje, hogy más főzzön, azaz süssön valamit. Most éppen egy tökéletes meggyes sütit, amit végre ugyanúgy kiehettem a tepsiből, mint régen a szabolcsi nagymamámét, de mielőtt még nosztalgiázni kezdenék, következzen egy rövidke bevezető.
Herr Paprikával hétvégén elhagytuk a várost, egészen Éva kertjéig, házáig utaztunk. (Éva szerepelt már imbiszen, civilben ő Herr Paprika anyukája, és ahogy már egyszer említettem, remekül forgatja a fakanalat.) A kertben most éppen meggyszezon van, minden fa erősen piroslik, ami azért is nagy meglepetés, mert a tavasz nem volt épp mentes az időjárási viszontagságoktól. Bár a mostani izzasztó időben már én sem emlékszem erre. Szóval meggy van, soknál is több, volt is megint reggeli turmix, én megittam, Herr Paprika elkészítette. De a közös vágyunk egy klasszikus, gyerekkort idéző, levegős, nagyon meggyes süti volt, és miután folyton erről beszéltünk, Éva érezhette, hogy ebben az ügyben egyetlen megoldás lehetséges. Mi pedig nem tiltakoztunk.
Vasárnap reggel a konyhában résnyire tudtam csak nyitni a szemem, de a meggyes piskótát azonnal észrevettem a sütőben. És amikor később érkezett a kérdés, ki akarja megkóstolni, hangos kiáltással jeleztem, hogy szívesen feláldozom magam.
Itt a vége, meggy, meggy, meggy.







Meggyes piskóta

6 tojás
30 dkg liszt
30 dkg cukor
meggy (sok, ahogy Éva mondaná)
1 dl olaj 
1 dl víz
vanília vagy vaníliás cukor
1 citrom lereszelt héja



A meggyet megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk, majd lisztbe forgatjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket pici sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd a reszelt citromhéjat és a vaníliarúd kikapart belsejét (vagy vaníliás cukrot). A kikevert tojássárgákat lassan adagolni kezdjük a fehérjéhez, óvatosan beleforgatjuk, közben adagonként szórjuk a lisztet, öntjük az olajat és a vizet. 
Egy 25×40 tepsit kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a tésztát, majd 140 fokos sütőben (légkeverés) 5 percig sütjük. Kivesszük a tepsit, a tészta tetején elrendezzük a meggyet, majd mehet vissza a sütőbe, süssük 140 fokon még kb. 30 percig, a végén tűpróbával ellenőrizzük, megsült-e már. Ha készen vagyunk, vegyük ki a sütit, szórjuk meg porcukorral, majd tegyük vissza, és félig nyitott ajtó mellett hagyjuk a sütőben kihűlni.
Tányér, süti, nagy harapás.
(Ha pontatlan voltam valahol, a recept tulajdonosa majd javít, és aztán javítok én is.)


Jó, most éppen elég sütő nélkül is életben maradni, de hétvégén azért már lehet sütizni. A bátrak, hőállók pedig addig se várjanak.


2012. június 18., hétfő

Eperlekvár kétszer


Mielőtt még bárki is azt gondolná, gyorsan rögzíteném, nem vagyok gyakorlott lekvárfőző, eddig inkább csak kísérletezésből, szórakozásból készült nálam. Imbiszen szerepelt is a Paprika Feinkost részét képező sütőtöklekvár, tavaly ősszel pedig az egyik utolsó adagból paradicsomlekvárt főztem. Itt is a vége, szóval tényleg igazat mondtam. 
A mostani főzés úgy kezdődött, hogy kaptam otthonról egy nagyobb doboz epret, azt leszállítottam egy vidéki helyszínre, ahol nő a kertben rebarbara és levendula is, hát ezek után magam is úgy éreztem, itt a lehetőség, ellenállni felesleges. Az eper+levendula kombinációt tavaly nyáron nagyon szerettük a morzsa alatt, rebarbarával pedig közismerten jó barátok, hát ideje volt kipróbálni. Így is lett.
A lekváros akciót természetesen a legnagyobb hőségre időzítettem, de azzal nyugtattam magam, hogy inkább én izzadjak, az eper a dobozban kevésbé hőálló. A legkevésbé szeretett fázis pedig a csumázás volt, sikerült olyan pozícióban tartani a hátam, hogy biztosan megfájduljon a végére, pedig igazán nevetséges mennyiséggel kellett megküzdenem. Panasz vége. Tanácsokkal Herr Paprika mamája látott el, és ezeket követve szépen, komótosan megfőztem a lekvárokat, hogy aztán a nap további részében nem kevés büszkeséggel gondoljak a végeredményre. Hat kisebb üveget töltöttem meg, a levendulásból kiszorult egy kóstolónyi, legalább volt mit lefényképezni, és persze tesztelni a zsűrivel, akik elfogadhatónak ítélték. Na jó, igazából megdicsérték.
Itt a vége, lekvár fő.








Levendulás és rebarbarás eperlekvár


70+70 dkg eper
50 dkg cukor
1 tasak dzsemfix (nálam oetker)
3-4 szál rebarbara
levendulavirág (1-2 ek)



Az epret kicsumázzuk, alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, felezzük a szemeket, majd elosztjuk két megfelelő méretű fazékban. A levendulákat alaposan lerázzuk, leszedegetjük a virágokat. A rebarbarát megmossuk, szárazra töröljük, azután kis kockákra vágjuk, az egyik adag eperhez adjuk. A cukorból kiveszünk 5 dekát, egy bögrében elkeverjük a dzsemfixszel. A maradék cukrot felezzük, a két fazékba szórjuk. Az epret öt percig állni hagyjuk, hogy egy kicsit levet eresszen, majd közepes lángon főzni kezdjük, közben keverünk is szorgalmasan. Ha már forr, akkor a levendulavirágot beleszórjuk a rebarbaramentes adagba, majd jöhet a cukros dzsemfix, fele kerül a rebarbarásba, fele a levendulásba, 2-3 percig kevergetve főzzük még a lekvárt, és készen is vagyunk. (A levendula mennyiségét állítsák be nyugodtan kedvük szerint.)
A lekvárokat forrón tiszta üvegekbe töltjük, lezárjuk, majd öt percre a fejükre állítjuk őket. Ha még nagyobb biztonságot szeretnénk, jöhet a kosár, tekerés konyharuhába, aztán dunsztolás. Aztán lekvárevés.


Főzzenek lekvárt, persze nem kell követni a példámat, és magukat is megfőzni a konyhában. 

2012. június 15., péntek

Pénteki gyors: ribizlileves


Nem tudom, meséltem-e már, hogy is vagyunk egymással, én meg a ribizli. Ha igen, akkor újrázok, ha nem, akkor mára is jut egy kevés újdonság. Szóval régen sok-sok ribizlibokrunk volt a kertben, csupa piros és csupa egyszerre érő. Ilyenkor aztán Panni és Józsi vezetésével megkezdődött a ribizliszüret, kosárral, kisszékkel, kalappal, kitartó kézzel, türelemmel. Jól gondolják, nem ez volt a kedvenc szórakozásom, de valahogy mégsem jutottam el a ribizlivel arra a szintre, mint a málnával, az utóbbit ugyanis évekig nem szerettem. Most már persze nagy vagyok, és elmúlt ez az érzés, jelenleg éppen erősen vágyakozom a málna után, hát igen, ami nincs, az mindig olyan jó tud lenni. A ribizli viszont valószínűleg azért nem jutott hasonló sorsa, mert ha végeztem egy bokorral, annak tényleg vége volt, legalábbis arra a szezonra. A málna viszont kétnaponta igényelte a szedést, és én ezt meglehetősen szemtelen, felháborító, bosszantó magatartásnak ítéltem, de persze nem sokat számított a véleményem.
No és akkor következzen végre a mai szereplő. Érkezett otthonról ez+az, köztük eper, ribizli, sőt még piszke is, és igen, tudom én, hogy jó dolgom van. A ribizli egyik részét gyorsan megettem, a másik részéből pedig némi eper kíséretében leves készült, de ne féljenek, a tűzhelyet nem kell megközelíteni.
Itt a vége, ribizlizünk.






Epres ribizlileves (1 személyre)


2 dl magunk préselte ribizlilé
6-8 szem eper
3-4 fürt ribizli
4-5 citromfűlevél
méz
kevés tejszín



A ribizlit alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, 3-4 fürtöt félreteszünk, a többit egy sűrű szövésű szűrőbe tesszük, majd valamilyen eszköz segítségével átnyomjuk a levét. Az egyszemélyes adaghoz kb. két maréknyi ribizlifürtre van szükség. A nyomkodásnál legyünk alaposak és türelmesek, nem a legkellemesebb időtöltés, de higgyék el, minden cseppért kár.
A levet öntsük egy tálba, adjuk hozzá az előzetesen kicsumázott, megmosott epret, majd turmixoljuk simára. Jöhet a méz, kedv szerinti mennyiségben, és egy kevés tejszín, de ha nem vágynak rá, nyugodtan el is hagyhatják. Mossuk meg a citromfűleveleket, a nedvességet itassuk fel papírtörlővel, majd vágjuk össze, és adjuk a leveshez. Kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Tányér, ribizlileves, tetejére jöhetnek a ribizliszemek, kanál és már készen is vagyunk. Ez igazán gyorsan ment.


Most már tényleg nyár lesz, azt mondják, olyan igazi vízbe merülős, fröccsözős, szalmakalapos, lebarnulós, mezítlábas nyár. Ne felejtsék el élvezni, egyenek sok gyümölcsöt, szurkoljanak, már én is kezdek belejönni, ugorjanak fejest vízbe, meg másba, és így tovább. Mindenkinek remek hétvégét, folytatás meg következik.


2012. június 13., szerda

Meggyet iszom


Néha a dolgok valahogy kimaradnak. Nem tanultam meg síelni, nem beszélek (még) olaszul, nem tudtam lefényképezni Jovanottit az Oktogonnál, mert annyira beremegett a kezem, nem tanultam meg rendesen varrni, megfúrtam a zeneovit és sosem ittam meggyturmixot. Összességében az egész turmixos témakör meglehetősen távol maradt, családilag nem ittunk ilyesmit, talán ritkán, egyszer+egyszer, de éles emlékekkel nem rendelkezem. Így nem is hiányzott.
Herr Paprika viszont gyakorlott turmixivó és -készítő, ennek ellenére az elmúlt, nem is számolom hány év alatt nem mondhatnám, hogy gyakran jutott az eszébe készíteni egyet.  Ha mégis, akkor általában a banánra szavaztunk. Most viszont meggyfák közelébe kerültünk.


Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Éva kertjében a cseresznye után most meggyet is szedhetünk, és meggy bizony van, nem kevés. Igazán majd a következő napokban lesz a legjobb formájában, de azért a hétvégén már találtunk előrehaladott ágakat, és így legalább némileg el lehetett fojtani a meggyes piskóta utáni vágyakozást. Egyik reggel tehát pizsamában meggyet szedtünk, miután Herr Paprika óvatlanul megígérte, hogy turmixot kapok reggelire, mert a meggyes, na az nagyon, még annál is jobban. Ismernek, nem kellett kétszer mondani. Karon zacskó, gyűlik a meggy, mosás, magozás, várakozás. A turmix amolyan egyszerűen igazi, meggy és tej és cukor, hogy ne húzódjon össze a szám, aztán figyelem!, megiszom. Annyira megiszom, hogy nem marad senkinek, és megállapítom, a pite mellett lesz itt még turmix is, meg persze minden más.


Jól gondolják, megkerestem a további érett részeket, és aztán egyedül, önállóan, segítséget nem kérve turmixoltam egyet. Nevetni nem ér. Joghurt és méz és meggy, a végén egy kis citromfűlevél. Jó volt, megittam, további ismétlések jönnek meggyel és nélküle. 
A végén azért legyen még egy megvalósult lista is. Némi rábeszélés után ugrottam fejest Pulában egy szikláról, levágattam a hajam teljesen rövidre, hogy aztán tudjam, soha többé, elkezdtem a Kéktúrát, és nem kérdés, hogy megszerezzük az összes pecsétet, megtanultam Józsi lecsóját elkészíteni, borozgattam, főztem, játszottam, beszéltem sokszor sok kempingben, megkóstoltam a pacalos szendvicset Firenzében, és írok egy blogot. A többit majd legközelebb.



2012. június 8., péntek

Lassú péntek: spárgás-újhagymás lepény


Gondolkodtam, vajon beleszoríthatom-e a mai bejegyzést a szinte már szokásos, vagy lassan azzá váló "Pénteki gyors" kategóriába, de aztán úgy döntöttem, jobb elkerülni a későbbi szidalmazást. Azaz imbisz kedvelt olvasói esetleg Frau Paprikát emlegetik, nem épp mosolyogva, inkább teremburás hangulatban, mert azt a fránya tésztát gyúrni kell, nahát és nahát. Így aztán mára van egy lassú péntek, nagy melegben úgysem futkározunk. A kivételek meg csak erősítsék a szabályt.
A lepény egyébként végtelenül egyszerű, azt a rövid ideig tartó izzadást még nyárias konyhában is nyugodtan meg lehet kockáztatni, és amíg a tészta magában dolgozik, mi vehetünk egy lábfürdőt, kézfürdőt, hideg fröccsöt a markunkba, torkunkra. A sütés, gyúrás kiváltója az itthon található spárgamaradék és az otthonról kapott nagyobb mennyiségű újhagyma volt, és mivel Herr Paprikával azt az elvet valljuk, nincs olyan dolog, amiből, és nincs olyan nap, amikor ne készülhetne egy lepény, így nem is nagyon gondolkoztam, mi történjen velük.
Itt a vége, mielőtt még jobban belejönnék, gyúrunk, sütünk, eszünk.








Spárgás-újhagymás lepény

25 dkg liszt (nálam 15 dkg tönköly + 10 dkg sima)
2 dkg friss élesztő
olívaolaj
25 dkg zöld spárga
10-15 szál újhagyma (mérettől függően)
(tejföl)



A lisztet egy mélyebb tálba szitáljuk, meglocsoljuk olívaolajjal, majd adunk hozzá egy csipet sót. Az élesztőt 1 deci langyos vízben felfuttatjuk, azután kialakítunk egy mélyedést a lisztben, beleöntjük az élesztőt, és lisztes kézzel elkezdjük összegyúrni. Addig dolgozunk, míg szép, egynemű tészta nem lesz a végeredmény. Akkor golyót formálunk, kicsit belisztezzük, majd letakarjuk, és kb. 1 órán át hagyjuk kelni.
A spárgák végét levágjuk, alaposan megmossuk, majd forrásban lévő vízben 4-5 percig főzzük, alaposan lecsöpögtetjük, félretesszük. Az újhagymák végét és a szárak nagy részét levágjuk, megmossuk, szárazra töröljük, ha szükséges, hosszában elfelezzük őket. Én a szülőktől kapott példányokat használtam, amik méretükben már tekintélyesebbek voltak, így feleztem, esetleg negyedeltem őket, a szárakat nem használtam.
Egy normál méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral. A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd kézzel szépen kilapítjuk a tepsiben. Ha tetszik az ötlet, kenjék meg a tésztát vízzel lazított tejföllel, én ezt most nem tettem, de legközelebb kipróbálom így is. A kisebb darabokra vágott spárgákat és az újhagymákat kedvünk szerint eloszlatjuk a tészta tetején, meghintjük sóval, meglocsoljuk az egészet még egy kevés olívaolajjal, azután 180 fokos sütőben (légkeverés) kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
Tányér, lepény, kés és villa, vagy csak egy kéz.


A hagyomány, az hagyomány. Kívánok hát egy remek nyári hétvégét, egyenek, igyanak, szurkoljanak, lóbálják a lábukat, vagy ahogy a kedvük tartja.


2012. június 5., kedd

Zölddel a zöld: spárgás-zöldborsós rizottó


Vasárnap leszedtük az első adag borsónkat, büszkén, a napfürdőtől pirosodó karral, és a vastartalma miatt kicsit még nehézkesebben guggoló jobb lábbal. Persze az utolsó megjegyzés csak rám vonatkozik. A borsóprojektet mindenesetre sikeresnek minősítem, jövőre viszont nem leszek lusta biztosítani a kapaszkodást, felfutást, és akkor talán elég lesz hajolni, és nem tűnik majd labirintusnak a sűrű levélrengeteg. Aztán jövőre nyugodtan kérdezzenek, hátha nem kell majd szemlesütve válaszolnom.
Szép volt ez a bevezető, most pedig jön a váratlan fordulat, a képen látható megfőzött vagy épp nyers zöld golyók kertből származnak ugyan, de nem a miénkből. Itt járt ugyanis Józsi (F.P. apukája), aki hozott magával epret, újhagymát, kaprot, petrezselymet, nem tudom, mit felejtettem el és borsót. Én pedig megtartottam a sorrendet, először az otthoni termést fejtettem ki, és főztem belőlük rizottót, mert valahogy rágondoltam, megkívántam, a többiek addig vártak a sorukra. A spárga valószínűleg majdnem utoljára szerepel az idei szezonban, a kettő együtt zöld+zöld.
Itt a vége, zöldellünk bátran.






Spárgás-zöldborsós rizottó


20 dkg arborio rizs
30 dkg zöld spárga
4 marék zöldborsó
15 dkg túró
5 dkg vaj
1 vöröshagyma
fél deci száraz fehérbor
7-8 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bio leveskockából)


A spárgák esetlegesen fás végét levágjuk, ha szükséges, kicsit meghámozzuk, majd alaposan megmossuk a spárgákat. Forrásban lévő vízben 3-4 percig főzzük a spárgákat, majd kivesszük, lecsöpögtetjük, félretesszük. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, a zöldborsót megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük.
Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pároljuk üvegesedésig. Akkor jöhet a rizs és a zöldborsó, 1-2 percig keverjük, végül felöntjük a borral. Ha elpárolgott az alkohol, adagolni kezdjük az alaplevet, közben keverünk folyamatosan. A folyamat végén, ha már fogyóban az alaplé, a rizottóhoz keverjük a kisebb darabokra vágott spárgákat, kóstolunk, ha megfelelőnek ítéljük a rizs állagát, készen is vagyunk. A rizottóhoz keverjük a megmaradt vajat, újabb kóstolás, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. 
Tányér, rizottó, tetejére morzsoljunk egy kis túrót, már csak egy villa kell. Ha nem szeretnék túróval befejezni, használjanak nyugodtan parmezánt vagy akár fetasajtot. Több tanács nincs.


Ha lesz még borsó a héten, ugye nem okoz majd hatalmas-óriási-gigantikus meglepetést? 



2012. június 1., péntek

Pénteki gyors: mángoldleves



Nem állítom, hogy mángoldnagyhatalom lettünk, de összehasonlítva az előző évekkel, igazán látványos, kézbe fogható és elfogyasztható a változás. Ami úgy is összefoglalható röviden, hogy eddig nem volt, most viszont behozza a lemaradást. A kiskert mostani állapotában leginkább a mángoldleveleket ontja, jó, nem feledkezem meg a salátáról, újhagymáról sem, de feldolgozás szempontjából most azért egyértelműen az előbbi jelent kihívást és újdonságot. És nem tagadom, van abban valami letagadhatatlan élvezet, amikor muszájból főzni kell, amit kis, nagy, kevés, sok, ügyes, ügyetlen és így tovább kertészkedéssel megtermeltünk, learattunk.  Nem tudom, mi lesz, ha az összes cukkinipalántánk a következő hetekben is ilyen eszeveszettül jól érzi magát, de majd velük fekszem, álmodom, kelek, aztán legfeljebb megutálnak, ha imbisz teljesen bezöldül. Meglátjuk, kivárjuk, mára viszont újra egy pénteki gyors, krémleves mángoldból, dióval, túróval, kanállal.
Mielőtt még főznénk, néhány soros pünkösdi beszámoló következik, mert volt szerencsénk elhagyni a várost, beszívni a májust, és ennyi érzelgősség talán még megengedett. Korhely halászlé, tó+nádas, túrófánk, harcsapaprikás, cseresznyefa, szamóca, ribizli, galacsinhajtás, fűben állás, virágporgyűjtés, velős csont és Szindbád-érzés, hosszú alvás, haszontalankodás, fokhagymás kifli, lepkék, bogarak, eper+tejszínhab. Képekben mindez itt látható. (Itt pedig megnézhetik, hogyan érzi magát az erkélyen a borsó.)
Itt a vége, leves fő.






Mángoldleves


2 marék mángoldlevél
2 krumpli
fél-1 deci tejszín
1 vöröshagyma
olaj
citrom
túró (választható)
dió (választható)




A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A krumplikat meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. A mángoldleveleket alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. Egy kisebb fazékban felmelegítünk egy evőkanál olajat, jöhet a hagyma, sütjük, míg üveges nem lesz. Jöhet a krumpli, a mángold, keverés, majd a fazékba öntünk kb. 1 liter forró vizet. Só, keverés, félig lefedve addig főzzük a levest, amíg a krumplik teljesen megpuhulnak. Ha elkészültünk, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd simára turmixoljuk a levest. Tejszín (mennyiség kedvünk szerint), kevés citromlé, keverés, kóstolás, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Ha nem találnánk elég sűrűnek a levest, alacsony fokozaton főzzük még egy kicsit, amíg kellően besűrűsödik.
Tányér vagy bögre, leves, tetejére egy kis morzsolt túró és mozsárban összetört dió, aztán még egy kanál, készen is vagyunk. A túró elhagyható, a dió nem kötelező, kanalazzák ahogyan tetszik.


Péntek, nyár és június, én pedig tele vagyok déja vu érzésekkel, nincs magyarázat, érti, aki érti. De ez most nem is fontos, inkább kívánom azt, amit ilyenkor mindig, szóval főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak, lesz sok fesztivál, új piacok nyílnak, az esernyőt pedig ne felejtsék otthon.



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails