2012. szeptember 27., csütörtök

Diós-áfonyás süti meg a tervezés


Viszonylag ritkán esik meg, hogy valamit napokig tervezzek fejben, azután valóban úgy készítsem el, ahogy azt elgondoltam. A könnyed, lelkes, kapkodós főzés híve vagyok, hűségesen, szóval vagy valamit azonnal, vagy később és már másképp. A mai süti azonban nem tágított, nem sietett, változni nem volt hajlandó és nem akart elfelejtődni sem. Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy zacskó aszalt vörös áfonyát, amit két részletben szépen megettem, és ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen egyszerre tüntettem el magamban, csak a látszat kedvéért hagytam néhány perc szünetet a két félidő között. A következtetésem nem az volt, hogy mohó és falánk vagyok, hanem hogy áfonyahiányom van, amit ennyivel biztosan nem lehetett orvosolni. És akkor egy süti, azaz a süti képében meg is jelent a megfelelő orvosság. Diós-áfonyás őszi süti. Akarom.
Aztán napok teltek el, és hiába gondoltam rá és vágyakoztam utána, az alapanyagok beszerzése mindenféle kudarcokba fulladt, de úgy egy hétnyi kitartó ábrándozás után nagy léptekkel indultam a tettek mezejére. A boltba. A süti megsült, pont olyan formában és ízben, ahogy elgondoltam az üres zacskóban kotorászva. Minden vágyam így teljesüljön.
Itt a vége, mielőtt még bolondosnak tartanának. Persze lehet, hogy már késő. Egy a fontos, sütizünk.







Diós-vörös áfonyás süti


15 dkg aszalt vörös áfonya
1 nagy marék dió
4 tojás
12 dkg vaj + kevés vaj a formához
15 dkg liszt
10 dkg nádcukor
10 dkg túró


Egy tálba rakjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat, hozzáadjuk a cukrot, majd robotgéppel addig keverjük, míg teljesen egyneművé válnak, a cukorszemek eltűnnek. Egyenként adjuk hozzájuk a felütött tojásokat, közben keverünk folyamatosan. Következhet a liszt, szitáljuk kisebb adagokban a tálba, a keverés persze folytatódik. (Zárójelben jegyzem meg, hogy készülhet a süti szétválasztott tojásokkal is, azaz először jönnek a sárgák, majd a végén a felvert hab. Akkor lazább és magasabb lesz a végeredmény.) Végül kanalazzuk a masszába a túrót, keverjünk, majd jöhet az áfonya és a mozsárban előzetesen összetört dió. Utóbbiakat már fakanállal keverjük a tésztába, különben az áfonya kis darabokra esik szét.
Béleljünk ki sütőpapírral egy 26 centis kapcsos tortaformát, azután vajazzuk ki. A sütőt állítsuk 170 fokra (légkeverés), süssük a sütit kb. 20-25 percig, a teteje kapjon egy kis aranybarna színt. Lehet tűpróbázni is, ha biztosra akarnak menni. Ha elkészültünk, a sütő ajtaját hagyjuk nyitva résnyire, majd úgy tíz perc múlva vegyük ki a sütit.
Óvatosan lazítsuk meg késsel süti körül a formát, majd vegyük le. Szelet süti, villa, jöhetnek extrák is persze. Tejszínhab, vaníliaszósz, kanál méz, narancsos vagy fahéjas szirup, több most nem jut az eszembe, de folytassák nyugodtan a sort.


A végére egy kis szolgálati közlemény, megpróbálom ezután szerepeltetni az étel nevét a címben, mert magam is nehezen keresem vissza néha a régieket. Nem tudom, jó-e, rossz-e, ellenvetést, egyetértést szívesen fogadok. És persze süssenek sütit.


2012. szeptember 21., péntek

Őszi kuszkusz


Az időjárás hangulata folyton ingadozik, de azért mégiscsak ősz van, elengedtem a nyári gyümölcsöket, az konyhaablak mögött sárgulni kezdtek a szőlőlevelek, és a zoknik is előkerültek a fiókból, kérte őket a hideg lábfejem. A nyári cipős napok számát azt hiszem, sikerült tíz alatt tartanom, egy ideje viszont már nem érzem sértésnek, ha mondjuk tornacipőt kell húznom. És akkor a ruhákról mindenki kedvéért inkább nem beszélek.
Az evési szokásaimban is megjelent az ősz, egyrészt már szégyellhető mennyiségben eszem almát és szőlőt, másrészt elkezdtem marharagukról, kacsasültekről, párolt káposztáról, sütőtök- és céklalevesről ábrándozni, és őszintén szólva meg is főztem-sütöttem őket. Szombatonként Herr Paprikával gyomrot, szívet felfűtő ételeket eszünk, hogy aztán a fotelban felhúzott lábbal ülve, vagy a kanapén párnára dőlve veregessük meg egymás vállát, persze csak szavakkal, mert kinek is lenne kedve megmozdulni. Mielőtt rákérdeznének, igen, már megvan a holnapi terv, kell még dolgozni rajta, de a vázlaton nem változtatunk.
A mai receptről is írok azért, ami nagyon jól illeszkedik az őszi vonalba. Van benne füge, alma, dió, egy kicsit édes, egy kicsit sós, és nagyon hamar elkészül, szóval Pénteki gyorsnak is beilleszthető.
Itt a vége, fügét eszünk.






Fügés-almás kuszkusz (2 adag)


2 kávésbögre (kb. 1,5 decis) kuszkusz
1 marék dió
2 friss füge
1 kisebb alma
kevés mazsola (elhagyható)
4-5 dkg fetasajt
méz
kb. 0,5 dl száraz fehérbor
dióolaj (vagy extra szűz olívaolaj)


A fügéket, almát megmossuk, előbbit vékony cikkekre vágjuk, az utóbbiból eltávolítjuk a magházat, majd kis hasábokra vágjuk. Egy edénybe rakjuk a füge- és almadarabokat és egy kevés mazsolát, jöhet a bor és kb. egy evőkanál méz, aki szeretne még fűszerezni, próbálja ki a fahéjat vagy egy kevés chilit. Közepes lángon főzzük addig a gyümölcsöket, amíg sziruposra nem sűrűsödik alattuk a folyadék. 
A kuszkuszt egy mélyebb tálba szórjuk, adunk hozzá egy kevés sót, locsolunk rá némi dióolajat, majd felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. A tálat letakarjuk, kb. 5 percig állni hagyjuk, majd átkeverjük villával, kóstolunk, ha késznek ítéljük, akkor jöhet az összeállítás.
A kuszkuszt keverjük össze az előzetesen megpirított, mozsárban összetört dióval, a kockákra vágott fetával, majd osszuk el két tányérban. A kuszkusz tetejére kanalazzuk a mézes fügét-almát, már csak egy villa kell, eszünk.


Jó hétvégét mindenkinek, tegyenek egy kis jót magukkal, menjenek piacra és főzzenek valami vágyott ételt, aztán fotel, kanapé, a többit már kitalálják. 


2012. szeptember 10., hétfő

Szilvaidő, szilvaleves


Szeptemberre szilva, azt hiszem, imbisz igazán szezonhűen kezdi az őszt. Most mondhatják persze, nem történt semmi új, szilvával végződött a nyár, szilvával indul az ősz, de ezért csak a véletlen okolható. Bevallom, pénteki gyorsnak készülődött a bejegyzés, de mivel nem írtam egyetlen betűt se, így nehéz lett volna meg is valósítani a tervet. Ahogy az már ismeretes, mindig és mindenhol és mindenkivel történik valami, nem voltam kivétel én sem, így aztán a szilvaleves önállósodhatott. Az eltelt időben pedig megváltunk néhány tárgytól, szaladgáltunk, elmentünk az Öntödei Múzeumba, igen korán megettük az első őszi sütőtöklevest, megnéztük a Food Show-t, ettünk Wangnál, kóstoltunk egy jó marhaburgert, a remek poharas Rákóczi túróst is elkanalaztuk, és napokig terveztük, de végül nem sütöttük meg a lazacot és nem főztük meg a rizottót. De ami késik, tudják, az nem is siet múlni.
Vissza a leveshez, a recept nagyon egyszerű, de az ízek jól variálhatók és választhatók, éppen ezért találnak majd néhány fűszerjavaslatot, egyebet, hogy aztán elkészíthessék a saját verziójukat.
Itt is a vége, szilva jön.





Szilvakrémleves


kb. 1 kg szilva
méz vagy nádcukor
1,5-2 dl tejszín vagy kókusztej
fahéj / vaníliarúd / ötfűszer / őrölt chili



A szilvákat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, majd kimagozzuk. Egy közepes edénybe rakjuk a most már magtalan szilvákat, csurgatunk rájuk ízlés szerinti mennyiségű mézet, vagy szórjuk a nádcukrot, végül kevés víz kíséretében (a folyadék később még pótolható) félig lefedve főzni kezdjük. Készíthetünk egy teljesen basic verziót teljesen fűszermentesen, akkor annyi csak a dolgunk, hogy a szépen szétfőtt szilvákat a tejszínnel vagy kókusztejjel együtt krémesre turmixoljuk. Kóstolás, ha hiányzik bármi, itt pótolandó. Aki még a tejszínhez, kókusztejhez sem ragaszkodik, nyugodtan főzze alacsony lángon víz nélkül a szilvát, közben persze ne felejtsen gyakrabban keverni, azután a turmixolás idején adjon a leveshez egy kis szénsavas ásványvizet.
Ha szeretnénk még egy ízt, akkor lehet választani. Fahéj és tejszín, vanília és kókusztej, ötfűszer és kókusztej, chili és tejszín, vanília, chili és kókusztej. Ahogy csak elképzelték. A végén jöhet még egy kis pirított mandula, esetleg dió, de persze bármi más is bevethető, ha éppen azt hozza az ötlet.
Akit zavar a szilvahéj, főzze sokáig a levest, esetleg passzírozza át egy szűrőn.
Tányér vagy bögre, csak a szánk vagy kanál, végül biztosan eszünk.


A szilva jó és szeretnivaló alapanyag, vegyék, egyék, főzzenek belőle sokat. Vagy igyák meg a palackból, az sem rossz választás...


2012. augusztus 31., péntek

Pénteki gyors: morzsás szilva


Ha már tegnap hosszú voltam, ma rövid leszek. Nem mintha a szilva kevesebb figyelmet és szöveget érdemelne a cukkininál, de ha már pénteki gyors és egyszerű recept, hát a bevezetést sem engedem szabadjára.
A nyárzáró hét gyümölcse egyértelműen a szilva volt. Készült belőle szójás-sörös-mézes szósz vagy valami olyasmi csirke mellé, ez az az étel, ami minden szilvaszezonban elkészül, és mindig nagyon kedvemre van. (Azért is, mert Herr Paprika repertoárjába tartozó receptről van szó, én csak a rizsért vagyok felelős. Szóval lehet felelőtlenkedni. Persze nem a rizzsel.) Sütöttem aztán még morzsás szilvát vagy crumble-t, és az a tréfás helyzet alakult ki, hogy én lelkesedtem érte a legjobban. Nem szép dolog, de néha ez is előfordul. Az elégedettségi fokom olyan nagy volt, hogy eldöntöttem, a hétvégén érkező társaságnak is sütök egyet, a kerti szilvafa termelékenységét elnézve az ötlet abszolút ésszerű is volt. Tehát ismételtem, azt hiszem, ők is szerették. 
Itt a vége, morzsázunk, a receptet pedig küldöm szeretettel Zsuzsinak. Tudom, nem pontos, de szívesen vállalom a telefonos segítséget...




Morzsás szilva


kb. 80 dkg szilva (persze minden a tepsi/tál méretétől függ)
2-4 dkg vaj
liszt
nádcukor
fahéj vagy ötfűszer keverék (választható, elhagyható)


A szilvákat megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, felezzük, majd megszabadulunk a magoktól. Egy tepsi vagy egy tűzálló tál aljában szépen egymás mellé rakjuk a szilvákat, vágott felükkel fölfelé. Ha megtelt a tál, megszórjuk a tetejüket nádcukorral, azután dönteni kell. Maradhatunk a teljesen szimpla változatnál, csak a szilva ízére és a cukor édességére hagyatkozva, vagy választhatunk még valamilyen fűszert. Klasszikusoknak a fahéjat, kockáztatóknak az ötfűszer keveréket javaslom, utóbbi szerintem remekül passzol a szilvához.
A morzsához a hideg vajat késes robotgépben összedolgozzuk a liszttel és egy kevés cukorral, az a lényeg, hogy végeredményként szép kis morzsákat kapjunk. Nem adtam meg pontos adagokat, mert minden attól függ, mekkora adagot készítünk. Azt javaslom, kezdjék kevesebb vajjal, adagolják hozzá a lisztet, aztán legfeljebb készítenek még egy adagot. A morzsát osszuk el a szilvák tetején, majd tegyük a tepsit 170 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig, amíg a szilva rotyogni kezd, és a morzsa megpirul. 
Tányér, morzsás szilva, villa. Fagyiból egy gombóc ér, sőt ajánlott.


Holnap már szeptemberre ébredünk, ami a mai hajszárítós időjárásban még egészen hihetetlen. Legalábbis nekem. Szóval mindenkinek szép nyári-őszi hétvégét, jöjjenek, menjenek, egyenek, igyanak, süssenek szilvát.

2012. augusztus 30., csütörtök

Nyári lecsengés, cukkinifelfújt, River Cottage


Hosszabb szünet után most azt mondom az elején, hogy hosszabban is fogok írni, aztán persze bármi lehet. Jó hír-e vagy inkább elrettennek, nem tudom. Bevallom, terveztem egy külön nyárlezáró bejegyzést, de aztán olyan fordulatokat vettek az elmúlt napok (és persze szívesebben mentem piacra és ittam forró csokit apával), hogy végül úgy döntöttem, sűrítés következik. Ami talán a cím láttán már nem is olyan meglepő. Jön tehát egy nyári ez+az (képeket még itt találnak), Herr Paprika reggelit készít, és a River Cottage is megtalálja a helyét.
Kaptunk egy napos, forró nyári hetet, volt benne sok szilva, elnyújtott reggelek, nem kevés izzadás, víz, lábtempó, próbafejelés és labdázás (ki gondolta volna, hogy szemüveg nélkül jobban dobok), macskás társaság, kávé+terasz, hőlégballon, vízszintes láb, lógó láb, felpakolt láb, szúnyogmentes naplemente, körte, alma, nagy levegő. Imbisz kedvéért pedig csak címszavakban némi gasztro. Lángos, meggyes rétes, fagyi, almafröccs, morzsás szilva, grillezett rák+halloumi, tojás és persze bacon, szilvás-szójás csirke Verebes nyomán, marharagu gombóccal (igen, hőségben is jó volt az étvágy), túrófánk, harcsapaprikás. Aki kimaradt, hát kimaradt. Hétvégén aztán társaságban szezont zártunk, és most csak elmesélni tudom a vacsorát, mert valahogy fotózás közben most az emberekre és nem az ételekre koncentráltam. Készült tehát remek csapatmunkával grillezett oldalas+csirke+tofu, bulgursaláta, fűszeres krumpli és fokhagymás szósz, saláta mindenféle zöldből, desszertnek pedig morzsás szilva. És volt persze bor és egyebek, sok beszéd, nevetés, ahogy az lenni szokott. Bár a táncot legközelebb pótolni kell. Reggel aztán sok kávé, sok tea, sok résnyi szem, azután reggeli. Tojáskrém, babkrém, túrókrém, lekvár és nem mondom tovább. Nyilván csak azért ettünk sokat, hogy utána legyen mit lejárni a lábbal, azután lehessen ebédelni a halászcsárdában. És vasárnap este lett.



Jön a második fejezet. Herr Paprikával egy bevásárlós kószálás során háromszáz forintért szereztünk egy River Cottage DVD-t, első évad, legelső részek. Szeretünk főzni és szeretjük nézni, ha mások főznek, bizony ilyen, ha gasztroblog van a a családban. Este aztán megnéztük az első részt, de a másodiknál már csak egy személy volt ébren. Nem én. Igen, a vacsora volt a hibás. Másnap a reggeli koffein után mondta Herr Paprika, hogy akkor most megnézzük, mi lesz a reggeli. Nahát! - mondtam én. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar behozom a lemaradást, de ha már. Eltelt tíz vagy tizenöt perc, és végre megláttam az aznapi reggelimet. Hugh cukkinifelfújtat sütött nagy lelkesedéssel, Herr Paprika pedig kijelentette, hogy akkor ő is süt egy ilyet. Hát nem mondtam nemet.
Következik tehát a recept River Cottage módra.



Cukkinifelfújt (2 személyre)

2 tojás
1 kisebb cukkini
2 dl tej
liszt
3-4 dkg vaj

szerecsendió
1 marék reszelt sajt
parmezán
olívaolaj



A cukkinit alaposan megmossuk, szárazra töröljük, vékony szeletekre vágjuk, majd olívaolajon puhára pároljuk. Besamelt készítünk: a vajon megpirítunk két púpozott evőkanál lisztet, hozzáadjuk a tejet, kevés só és őrölt szerecsendió, közben persze keverünk folyamatosan. A végeredmény legyen krémes, sem túl híg, sem túl sűrű, ha úgy érzik, nyugodtan változtassanak az arányokon. A cukkinit a besamelbe keverjük. A megmosott tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat és a reszelt sajtot a többiekhez adjuk, jöhet még só és kevés bors. A fehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy vagy több kiolajozott formába öntjük a masszát, szórunk a tetejére reszelt parmezánt és 180 fokos sütőben (légkeverés) készre sütjük úgy tizenöt perc alatt. 



Ez volt a legjobb reggelink, és most nem csak azért, mert elfogult vagyok. Pedig. (Azt már csak tényleg zárójelbe szorítva írom, hogy a cukkini a kertben termett.) Szóval nézzenek, főzzenek, egyenek, jobb tanácsom most nyilván nem lehet. 
Itt a vége, a nyárnak is hamar, ha valaki eljutott idáig, annak valóban hálás vagyok. 



2012. augusztus 13., hétfő

Paradicsomsaláta a kertből


Bizony, ma csak ilyen szimplán-egyszerűen, bár akik rendszeresen olvassák imbiszt, talán már sejtik, miről is szól a mai bejegyzés. Azért röviden összefoglalom az összefoglalandót, szóval jön a nagy paradicsomos írás, remélem, nem unják még. 
Tavasszal kertészkedni kezdtünk Herr Paprikával egy számunkra is kezelhető méretűnek tűnő területen, ültettünk mindenfélét, retket, mángoldot, padlizsánt, hagymát, cukkinit, volt eredmény és persze bukás is, a kert címke alatt olvashatók a régebbi fejezetek. Egyszer vagy többször aztán említettem már, hogy a paradicsomokkal kapcsolatban egyetlen nagy vágyam van. Legyen egyszer a tányéromon egy színes saláta. Paradicsom, semmi más. Hát íme, itt van.


Valamikor márciusban négyféle paradicsom magját ültettem el az ablak alatt. A szobában persze. Sárga koktélparadicsom, fekete, tigriscsíkos és lugas fedőnevű várta a jövőt. Nem tudom, melyikünk volt izgatottabb. A magokból aztán előbb alig látható, később már szétültetést, kiültetést igénylő növények nőttek. Aztán csak magasodtak, levelesedtek, virágoztak, és végül megjelentek a zöld gumók. Itt kezdődött a történet izgalmasabb része, várni, hogy ki mivé alakul, lesznek-e színek, vagy meg sem közelítjük a zacskók rám nagy hatást gyakorló fotóit. 


Először sárgulni kezdtek a legkisebbek, majd pirosodni, csíkosodni a nagyobbak, a feketedés bekövetkezése sokáig kérdéses volt. Aztán persze minden jó, ha jó a vége, még ha nem is szénfekete a végeredmény. De mivel sosem volt még fekete paradicsomunk (sem), így abszolút elfogadhatónak tűnik a végeredmény, remélem, másnak is.




Ha már egyszer imbisz azért főként gasztroblog, nem maradt el a kóstolás-értékelés sem. A legédesebb egyértelműen a fekete paradicsom, pedig őszintén szólva erre számítottam a legkevésbé. A sárgák is édesek és elég karakteresek, könnyebben megérnek és megpuhulnak. A tigriscsíkos íze és belseje engem jobban meggyőzött, szóval a pirosaknál ő nyerte a versenyt. 
A saláta egyébként pont az, aminek látszik, amit nem lehet észrevenni, az a dióolaj és -ecet. Ha nem imbiszre készült volna, akkor került volna a tetejére egy kis lágy kecskesajt, összetört dió és mellé egy-két szelet pirított kenyér, mondjuk olívabogyóval vagy aszalt paradicsommal. De most nem akartam más szereplőt, csak a paradicsomot.
Itt a vége, röviden még lelkendezem egyet, ha nem bánják. Kertészkedni jó mulatság, paradicsomot nevelni két talpnyi területen is érdemes (a sárga változat az erkélyen is megérett), a tanácsom magamnak jövőre, hogy ne ültessem őket egymás nyakába, mert nem szeretnek a szomszéd nyakába lihegni, egyébként történhet minden ugyanígy, ugyanebben a menetrendben. És jöhetnek új szereplők is persze, nem mintha ráunnánk az eddigiekre. 
Itt is köszönjük Péternek és Évának a sok segítséget! Nem ígérem meg, hogy nem lesz már paradicsom, kert és egyebek, de próbálom visszafogni magam. Aztán legfeljebb felhúzzák a szemöldöküket, hogy már megint.
Még egy összkép.


2012. augusztus 9., csütörtök

Balatonnál messze nézek


Régi nyarakon gyakran előfordult, hogy Panni kiparancsolt a vízből, mert kékülni kezdett a szám. Csak néztem mit se értve, nem is kék, a víz pedig nem hideg, és csak még néhány perc, hossz, és jövök én. Aztán gyerekből felnőttem, de a víz az maradt, csak most már talán jobban szeretek messzire nézni a partjáról, mint megkékülni benne. És bevallom, a szívem, szemem a tengeré, nem hiszem, hogy valaha is ráunnék, és tudják, ha egyszer úgy lesz, akkor majd körberajzolok magamnak egy kis partszakaszt, és reggel-este messze nézek.
Most viszont Balaton, ahol azért ugyanúgy megtalálni a távolságot, és persze sok mást. Következik tehát egy rövid szöveg és néhány kép, ha nem elégszenek meg ennyivel, akkor itt folytassák. Lehetne írni rosszról, de csak a jóhoz van kedvem, a többit meg ki tudja már.


Szerettem Tihanyt. A folyton előbukkanó levendulával, a kilátással, a régi meg az új épületekkel, a látogatóközponttal, gyaloglással, túraútvonalakkal, hogy legyen merre menni legközelebb is, üldögéléssel, buszra szállással, almafröccsel. És igen, zsákmányoltam levendulát, és persze ittam levendulaszörpöt, nem csak itt. Herr Paprikával azt már eldöntöttük, hogy Éva készleteit megdézsmálva mi is főzünk egy adag szörpöt. Csak hogy legyen saját márkás.


Balatonfüreden nekünk sem maradt ki a Bergmann cukrászda, Herr Paprikának nehéz is lett volna elkerülni, mivel hittem abban, ha elégszer beleszövöm a mondataimba, akkor biztosan sütihez jutok. Tehát ezt a nevet sohasem fogja elfelejteni. Persze mi is megrendeltük a híres krémest, aztán másnap újra. A harmadik cukrászdalátogatás felajánlásakor felnőtt voltam egy percig, és lemondtam róla. Ettünk még egy remek sült túrótortát, volt Füred szelet, epertorta és még valami, ami szerencsére már nem jut az eszembe, emlékezni így is nehéz, villát emelni már csak legközelebb lehet. 


Ittunk egyet a Kredencben is, és azt mindenképp jó volt látni, hogy jelen van a balatoni bor, könnyű venni (a nyári szezonra ott van a Bortársaság Füreden), de rendelni is, és nem csak a nagy nevektől. Lángosevés, bor és levendulaszörp közben azért megnéztük a Jókai villát is, és én bevallom, most tudtam meg, hogy Jókai milyen komolyan kertészkedett, sőt az egyik idézet tanulsága szerint úgy gondolta, ha a regényei okán nem is marad fenn a neve, kertészként biztosan maradandót alkotott. Mi már tudjuk, lehetett volna optimistább is, mindenesetre Kertészgazdászati jegyzeteit meg fogom vásárolni. Kiskerti résztulajdonosi minőségemben.


És jó volt még vonaton ülni, legközelebb hajó is lesz, megígértem magamnak, jó volt vízbe merülni, mólón gyalogolni, fotózni a hajókat, hattyúkat, egymást, vacsora közben nézni, hogy vízszintesen esik az eső, szurkolni, aludni, beszélni, megnézni egy darabot Veszprémből és legalább kívülről az ösküi templomot. Innen folytatjuk legközelebb.


2012. július 27., péntek

Cukkinis süti másodszor


A héten tartottam egy cukkininapot, ami azért érdemelne mindenképp említést, mert saját termésből főztem, meg sütöttem. Tudom, hogy sokaknak nincs ebben semmi izgalmas, de egy első szezonos kertész a budapesti lakásában azért megjegyzi ezt a pillanatot. A mi nápolyi fajtánk egyelőre hatalmas levelekkel, sok virággal és kevesebb terméssel ajándékozott meg minket, a leszedett cukkinik viszont csíkosak, feszesek és igazán finomak. Most cukkinis reginette készült, és nem tudom magamban tartani, eddig ez volt a legjobb cukkinis tésztám, pedig nem került bele semmi különös. Bacon, fokhagyma, fehérbor, reszelt cukkini, kevés só és frissen őrölt bors, végül parmezán. Láthatják, valóban semmi figyelemreméltó, de így együtt valahogy nagyon kedvemre való volt. Vagy egyszerűen jókor találkoztunk, ki ez már nem derül.
A másik cukkiniből mindenképp sütit akartam sütni, és igen, szerepelt már ilyen imbiszen, de azóta is szerettem volna kipróbálni egy másik változatot. A cél az volt, hogy csokoládésabb legyen a hatás, és a tészta a sütés után is lágy és könnyű maradjon. Azt hiszem, ez így is alakult. A napraforgómag igazából véletlenül került a receptbe, akartam valami ropogósat, és mostanában többször fordult meg itthon napraforgómag, így aztán gondoltam, kipróbálom a sütiben. Nem bántam meg.
Itt a vége, sütit sütünk.





Cukkinis-napraforgómagos süti


30 dkg reszelt cukkini
4 tojás
5 ek liszt
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
10 dkg vaj
10 dkg sótlan napraforgómag (héj nélkül)
méz vagy nádcukor


A tojásokat megmossuk, szárazra töröljük, majd szétválasztjuk. A tojássárgákat kikeverjük ízlés szerinti mennyiségű mézzel (vagy nádcukorral), majd beleszitáljuk a lisztet, közben keverünk folyamatosan. A csokit kisebb darabokra törjük, majd vízgőz felett a vaj kíséretében felolvasztjuk. Kicsit hagyjuk hűlni, majd lassan a lisztes tojáshoz keverjük, azután jöhet a reszelt cukkini és a napraforgómag. A napraforgómagot kisebb darabokra törhetjük, ha úgy szeretnénk. A tojásfehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal a masszába keverjük.
Egy 26 centis kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, és kivajazzuk. A formába öntjük a masszát, szépen eloszlatjuk. 170 fokos sütőben (légkeverés) kb. 30-35 percig sütjük,  pár percig hagyjuk a sütőben hűlni, majd kicsit kinyitjuk a sütő ajtaját (tűpróbával ellenőrizhetjük a végeredményt). Tíz perc után vegyük ki a sütit, késsel lazítsuk meg a forma szélét, vegyük le, aztán már nincs semmi akadály. 
Szelet süti, tetejére lekvár (nálam meggy-málna), vagy egy gombóc vaníliafagyi, villa, eszünk.


Nahát, péntek már megint, hát tervezzenek egy jókora láblógatást, ahogy én is. Nyakunkon az augusztus, szóval merüljenek el a nyárban, mielőtt még elfogy.


2012. július 23., hétfő

Kertészeti híradó: színesedés


Pénteken ígértem a nagy paradicsomos bejegyzést, de előre szólok, a mai még bizony nem az. A kiskertben ugyanis egyesek gyorsabbak másoknál, bár persze semmi meglepő nincs abban, hogy a koktélparadicsomok hamarabb sárgulnak, érnek, mint nagy és kerek társaik. Szóval még várni kell néhány napot, mire valaki lassít, más meg sietősre fogja. Az viszont már vasárnap is jól látható volt, hogy megállíthatatlanul elkezdődött a színesedés, sárgulnak, pirosodnak és remélem, majd feketednek is a kisebb, nagyobb labdák. Így aztán amíg nem lesz egy igazi paradicsomszüret, aztán valami a tányéron is, jön néhány kép, mert azért már most büszke vagyok az első szezonra, bevallom. Paradicsomok a kiskertben.













És még a lábam is felbukkan valahol.


2012. július 20., péntek

Pénteki gyors: cukkinis-paradicsomos pasta


Mindenféle szezon van, fesztiválozós, dinnyevős, lecsófőzős, kovászos uborkás, messzire vagy közelre utazós, rövid nadrágos, barackos, fagyigombócos, és itt abba is hagyom. A mai pénteki gyors is illik a sorba, van benne cukkini, paradicsom, idei fokhagyma, hagyma, a többiek meg ugye szükségesek kiegészítőként. A tésztának pedig mindig szezonja van.
A cukkinik, érett paradicsomok az otthoni kertből kerültek hozzánk, ahogy a hagymák is, és igen, tudom, milyen szerencsés helyzetben vagyok. Bonyolult főzéshez valahogy még mindig nem jött meg a kedvem, és nem is akartam erőszakoskodni magammal, így aztán egy valóban nagyon gyorsan elő- és elkészíthető tésztaétel készült a kapott alapanyagokból. Vacsorának erősen javasolható, még egy végtelenül elkedvetlenítő vagy éppen megunt nap után is, a főzés egyébként is hasznos hangulatjavító, javaslom mindenkinek. Közben kell egy kis zene, énekelni ér, és a fejmozgatás sem tilos. Hozzánk ugyan néha átnéz a szemközti konyhaablakból egy hölgy, aki talán egyszer-egyszer furcsának találhat minket, de ki bánja. 
Itt a vége, pasta lesz, és persze főzni vidáman is ajánlott.






Cukkinis-paradicsomos spagetti


3-4 kicsi, zsenge cukkini
8-10 koktélparadicsom
10 dkg bacon (elhagyható)
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
0,5 dl száraz fehérbor
olívaolaj
parmezán
bors
30-40 dkg spagetti



A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Ugyanezt tesszük a fokhagymagerezdekkel is. A cukkiniket megmossuk, szárazra töröljük, végeket levágjuk, majd vékonyan meghámozzuk, de ettől el is tekinthetnek, végül kisebb kockákra vágjuk. A bacont felcsíkozzuk.
Egy magasabb falú serpenyőben melegítünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát, sütjük, míg üveges nem lesz. Akkor jöhet a bacon és a fokhagyma, addig pirítjuk őket, néha megkeverve, míg a szalonna meg nem pirul egy kicsit. A serpenyőbe öntjük a bort, várunk, míg az alkohol elpárolog, majd jöhet a cukkini, kevés só, frissen őrölt bors, keverés, fedő.
A spagettit a szokásos módon megfőzzük, a főzővizéből néhány kanállal átmerünk a serpenyőbe. A paradicsomokat megmossuk, szárazra töröljük, felezzük. Ha a cukkini már szinte elkészült, a serpenyőbe dobjuk a paradicsomokat, néhány percig még együtt pároljuk őket, aztán készen is vagyunk. Kóstolás persze nem marad el, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Ha kevésnek találnák a folyadékot, merjenek még néhány kanál főzővizet a serpenyőbe.
A spagettit leszűrjük, összeforgatjuk a paradicsommal, cukkinivel. Úgy három adaggal számoljanak. Tányér, tészta, tetejére reszelt parmezán, esetleg még egy kevés frissen őrölt bors, egy locsolásnyi olívaolaj, villa a kézbe, eszünk. A péntek persze felcserélhető keddel, szerdával, ahogy épp a kedvük tartja.


Péntekre már csak a megszokott. Legyen jó hétvégéjük, főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak, szellőztessék meg magukat valahol, valahogy. A hírek szerint a kiskertben színesednek a paradicsomok, ha lesz szüret, jövő héten jön a nagy paradicsomos bejegyzés imbiszen.



2012. július 16., hétfő

Nyári híradás


Gondoltam, írni kellene, mert úgy elszaladtak imbisz mellett a napok, és még azt sem mondhatom, hogy itt lenne a nyári szünet. Csak nem főztem semmi dokumentálásra érdemest, vagy megettük, mielőtt kamera került volna a kezembe. Szóval ez most amolyan helyzetjelentés, júliusi beszámolás.
Amíg forró volt még a lábujjam is (ami nagy dolognak mondható, ugyanis már kislányként a hideg lábfej volt az egyik védjegyem) leginkább csak a reggeli kefir, napközbeni dinnye keretben mozogtam, ami persze nem egészen igaz, mert azért ettem mást is, sőt néha még főztem is. A múlt hét legsikeresebb vacsorája két, közepesnek mondható padlizsánból készült, és mivel Herr Paprika meglepetésszerűen örült, és ismétlést kért, hát most leírom ide. A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük,  fél centi vastagon felkarikázzuk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalukat megsütjük. Két paradicsomot megmosunk, szárazra törölünk, felkarikázunk. Két mozzarellagolyót ugyancsak felszeletelünk. Egy tűzálló tál aljába fektetünk egy réteg padlizsánt, jöhet kevés só és bors, azután néhány paradicsomkarika, friss bazsalikomlevelek, egy kevés reszelt fokhagyma, néhány szelet mozzarella, majd újra padlizsán. A pakolást addig folytatjuk, amíg kitartanak az alapanyagok, a tetejére mindenképp mozzarella kerüljön, és ne legyünk fukarak magunkhoz, locsoljuk meg az egészet még egy kis olívaolajjal a végén. Tegyük a tálat 180 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig a rakott padlizsánt, míg a mozzarella megolvad és pirulni kezd. Hozzá egy szelet pirított kenyér, néhány kanál nyers paradicsomszósz (sűrű paradicsomlé, só, bors, lehelet cukor, 1-2 gerezd fokhagyma, olívaolaj összeturmixolva) és mondjuk egy pohár hideg, száraz fehérbor. Készen is vagyunk.


Panni is itt járt, és amikor feltette a kérdést, mit is főzzön nekünk, nem gondolkodtam sokáig.  Hetek óta vágytam már egy jó töltött paprikára, szinte már rászántam magam, hogy meg is főzzem, de aztán Panni jött, és én gyorsan átengedtem a feladatot, mert abban ugye egyetértünk, amit Anya készít, az valahogy nem másolható. A töltött paprikás akcióhoz néhány konyhai előkészítés mellett annyiban járultam hozzá, hogy javasoltam, rizs helyett gersli kerüljön a töltelékbe, és Panni nem mondott nemet. Minden egyéb a megszokott rendben zajlott, elkészült a húsos-gerlis töltelék, a paprikákról lekerült a kupak, hogy beférjen, aminek be kell férnie, azután paradicsomszószban főttek, amíg meg nem puhultak, és a végén még egy gyenge rántás is készült. És most nem azért dicsérek, mert az Anyukám főzte, de a töltött paprika remek lett, meg is beszéltük Herr Paprikával, hogy ez így kifogástalan, és tőlünk ezentúl mindig készülhet gerslivel. Történetnek itt a vége.
Az első kép láttán már biztosan kitalálták, ettünk a hétvégén barackos gombócot is, és de jó volt. Én amúgy is barackfüggésben szenvedtem az elmúlt hetekben (ha éppen nem dinnyét akartam), szóval Herr Paprika javaslatára azonnal rávágtam az igent. Nálunk egyébként Herr Paprika a gombócfelelős, én vagyok a kukta, a lelkes elő- és utókóstoló. A recept Horváth Ilona klasszikusából származik, de nem voltunk vele egészen elégedettek, főleg Herr  Paprika bosszankodott egy-két fázisban, és kiadta az utasítást, hogy húzzam át a könyvben ceruzával az egész tojást, és írjam mellé az egy tojássárgát. De az is lehet, legközelebb maradunk a tojásmentes verziónál. A végeredményen a kis viszontagság meg se látszott, de azért javasoltam Herr Paprikának, hogy minél hamarabb teszteljük a végleges verziót. Nem mintha újabb adag gombócot próbálnék biztosítani magamnak, csakis a technológia miatt.


Kertészkedtünk is egy keveset, leszedtünk egy igazán méretes cukkinit (a képen még egy korábbi termés szerepel), számíthatnak tehát a megjelenésére imbiszen. A cukkinik egyébként továbbra is hatalmasak, kénytelen voltam fodrásszá lényegülni, és levágni jó néhány levelüket, hogy ők és a környezet jusson napfényhez is. Felkaróztuk Péter segítségével a paradicsomokat, és végre megkezdődött a rég várt színesedés, a villanykörte alakú paradicsomok közül többen citromsárgán világítottak a levelek között. Érzem, jön a paradicsomszüret, és persze majd beszámolok.
Itt a vége, mielőtt még végleg megunják, aki eddig eljutott, igazán jó hozzám. Legközelebb lesz már, ígérem, egy normálisnak mondható receptes bejegyzés is. 


2012. július 10., kedd

Töltött pljeskavica, rakéta meg a grill


Nyár van, hát persze hogy kell a víz, a fröccs, a tölcsérre gombócok, a késhegyre dinnyemag, üvegbe uborka, kenyérre paradicsom, tányérba lecsó, fejre szalmakalap, talpra a semmi, reggel jegeskávé, este habos sör. Ha kihagytam valamit, szabadon kiegészíthető. És persze grillezni is kell, mert az első próba után valahogy folyton jön az ismétlési kényszer, és engedni muszáj. Herr Paprikával eddig tudtunk várni, és miután megnéztük az agárdi Cigánymeggy fesztivált, ettünk egy kiváló csirkecombot és egy igazi meggyes-túrós rétest, megszavaztunk egy rövid pihenőt, aztán jöhetett a grill.
Egy-két hete vágytam már egy jó pljeskavica után, és mivel a horvát tenger és én a következő hetekben nem kerülünk közelebb egymáshoz, így ideje volt saját kézbe venni a megvalósítást. És nagy mosollyal meggyőzni Herr Paprikát. Előkerült tehát újra a Rakéta porszívó, lett parázs, megsült a paprika, aztán a fetával töltött pljeskavicák, a kis kolbászok, a fóliában sült krumpli. Ajvár, joghurt, tálba saláta, villa, kés, aztán csak a szuszogás. Barack meg gombóc vanília. 


Itt a vége, grillezünk, meg porszívózunk persze.




Fetával töltött pljeskavica


30-30 dkg darált sertés- és marhahús
1 közepes vöröshagyma
10 dkg fetasajt
2 tk őrölt pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
olaj
bors


A kétféle húst egy mélyebb tálba rakjuk. A vöröshagymát és a fokhagymagerezdeket megpucoljuk, az előbbit apróra vágva, az utóbbit lereszelve a húshoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a pirospaprikát, majd hozzáadunk kb. 1 evőkanál olívaolajat, végül az egészen alaposan, kézzel átgyúrjuk. A fetasajtból vékony szeleteket vágunk.
Tenyerünkbe veszünk egy közepes gombócnyi húst, szétlapítjuk, a tetejére helyezünk egy szelet fetát, majd két oldalról szépen rásimítjuk a masszát. A végeredmény egy kerek húspogácsa, nem túl vastag, a feta pedig rejtve marad.
Süssük a grillen mindkét oldalát kb. 10 percig, a késze pljeskavica ajvárral, salátával, fóliában sült krumplival, grillezett, joghurtos paprikával az igazi. Ha máshogy szeretnék, persze nem lesz harag.


A sült paprika szerepelt már imbiszen, de akkor a végeredményt megettük, mielőtt lefotózhattam volna. Most ezért kap egy kis helyet, már csak azért is, mert szezon és szezon között egy kicsit elfelejtem az ízét, hogy aztán annál nagyobb lelkesedéssel egyem. Nem kell hozzá más, mint fejenként 1-2 paprika és zsíros, sűrű joghurt. A paprikákat addig sütjük a grillen, amíg a külsejük megfeketedik, akkor zacskóba velük, hagyjuk bekötve párolódni. Tíz perc múlva elkezdhetjük lehúzni a héjukat, ujjakra vigyázni, garantált a forróság. A csumát kivehetjük, végül tányér, paprika, néhány kanál joghurt. Próbálják ki, nem hiszem, hogy csalódást okozna.


Grillezzenek, mi sem teszünk még pontot arra a végre, szóval lesz itt még porszívózás, azt hiszem.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails