2012. május 23., szerda

Folyton szüret avagy spenótos-mángoldos lepény


Remélem, most már hivatalosan is megkezdettnek nyilváníthatom azt a nagyon várt időszakot, amikor a kiskertbe már nemcsak ültetni-gyomlálni-locsolni-rendezkedni, hanem szüretelni jár az ember. A legutóbbi két látogatás pontosan így zajlott, és bevallom, könnyen belejöttem. Nem most szokom hozzá a földhöz, gyerekkoromban volt szerencsém szőlőhöz, málnához, hagymához, ribizlihez, eperhez, paradicsomhoz és tovább, és akkor még nem élveztem minden pillanatát, gondolom, értik. A garázsajtónk oldala máig őrzi azt a nem számolom hány évvel ezelőtti bevésést, amiben rögzítettem, hogy bizony a szőlőbe megyünk, ahol a hajtásszedés nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Konkrétabban: utáltam. Az idő aztán megszépíti, amit tud, így a mostani kísérletező kertészkedés szüntelen örömforrást jelent, és azt hiszem, minden egyes centi a paradicsompalántákon endorfintermelést okoz a szervezetemben. A kerti munka mellékhatásaként pedig mindig boldog vagyok, ha esik. Ráadásul imbiszt sem mentesítem, megírok mindent a növényekről, és csak abban bízhatok, hogy nem bánják annyira. 
És akkor jön a mai szereplő. A spenót, a mángold közös sorsa jutott, egy lepény töltelékében teljesedtek ki és fonnyadtak meg. Nincs benne semmi különös, csak egy kellemes fokhagymás íz, vacsorának ajánlható, Herr Paprika legalábbis meglehetősen szerette.
Itt a vége, lepény sül.









Spenótos-mángoldos lepény


25 dkg liszt (nálam 15 sima + 10 tönköly)
12, 5 dkg vaj
1+3 tojás
1-1 marék spenót- és mángoldlevél
2,5 dl tejszín
parmezán 
2 gerezd fokhagyma
bors



A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk, hozzá adjuk a kisebb darabokra vágott, hideg vajat és egy tojást. Nedves kézzel az egészet összedolgozzuk, míg egy szép tésztát nem kapunk végeredményként. A tésztából golyót formálunk, frissentartó fóliába tekerjük, és kb. 30 percre berakjuk a hűtőszekrénybe.
A spenótot, mángoldot alaposan megmossuk, majd lecsöpögtetjük, végül egy serpenyőbe néhány perc alatt egy kicsit megfonnyasztjuk a leveleket. Egy tálban összekeverjük a tejszínt  három tojással, a lereszelt fokhagymákkal, sóval és egy kis borssal, végül reszelünk bele egy kis parmezánt is.
Kivesszük a hűtőből a tésztát, belisztezett felületen kinyújtjuk, majd egy lepényformába rakjuk, szépen eligazítjuk. Villával megszurkáljuk, majd letakarjuk sütőpapírral, szórunk rá babot vagy lencsét, és 170 fokos sütőben (légkeverés) 10 percig sütjük. Ha letelt az idő, kivesszük a tésztát, papírtól, babtól megszabadítjuk, kicsit hűlni hagyjuk. Elrendezzük rajta a spenót- és mángoldleveleket (előzetesen nyomkodjuk ki a vizet), azután öntsük rá a tojásos tejszínt. Tegyük vissza a lepényt a sütőbe, süssük 170 fokon (légkeverés) kb. 20-25 percig, míg a töltelék megszilárdul és egy kicsit megpirul a teteje.
Tányér, egy (két, három) szelet lepény, villa. Ha még saláta is akad, kerekebb a kereknél.


A spenót már a számolja vissza a napokat, mángold viszont nő még, lesz még, szóval számítsanak rá, hogy bővítem a recepttárt. Örülnek? Örülök.



2012. május 16., szerda

Zöld a spárga


A mai cím lehetett volna a "Felújított változat" is, ugyanis tavaly nyáron készült már valami hasonló, de mivel az idei jól vizsgázott, ráadásul mutat néhány eltérést, így megszolgálta a szereplési lehetőséget. Spárgaszezon van, igyekszem és törekszem a gyakori konyhai szerepeltetésére, amiben Herr Paprika remek társ, szóval jöhet a fehér, jöhet a zöld, sütve, főzve, bárhogy, mi szeretjük töretlenül. Az eredeti tervem most leves volt, egészen biztos volt a döntés, aztán mielőtt főzni kezdtem volna, valahogy elbizonytalanodtam, talán mégis inkább tészta. Vagy mégis leves. Ne nevessenek, néha előfordul az ilyesmi. Végül Herr Paprika eldöntötte a távolból a kérdést. 
A rákhoz, spárgához, citromhoz, zellerszárhoz társult a végén egy kevés füstölt paprika, ami egy kicsit csípős és persze egyszerre füstös, szerintem remekül passzolt a többiekhez. A füstölt paprikát egyébként a nyuszi hozta a konyhába, hogy kinek, azt nem árulom el, lehet tippelni, aztán találni vagy tévedni. Legközelebb ez a szép emlékű avokádós bruschetta is megkapja a maga adagját a dobozból.
Itt a vége, tészta fő.








Tagliatelle zöld spárgával, rákkal


50 dkg zöld spárga
15-20 dkg tisztított rák
30 dkg tagliatelle
1 kisebb citrom
fél deci száraz fehérbor
1 zellerszár
3 újhagyma
2 gerezd fokhagyma
6 dkg vaj
extra szűz olívaolaj
füstölt paprika (választható)



A spárgák végéről levágunk egy kb. kétcentis darabot, majd alaposan megmossuk és lecsöpögtetjük őket. Egy megfelelő méretű edényben vizet forralunk, adunk hozzá egy csipet sót, majd 4-5 percig főzzük a spárgákat, azután azonnal leszűrjük, és félrerakjuk őket.
Az újhagymák szárát és végét levágjuk, alaposan megmossuk, szárazra töröljük őket, majd felkarikázzuk. A zellerszárat megmossuk, szárazra töröljük, éles késsel lehúzzuk a szálakat, majd apró kockákra vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vajat, adunk hozzá egy kevés olajat is, majd beleszórjuk az újhagymát és a zellerkockákat, néhány percig kevergetve pároljuk, azután következhet a fehérbor és a lereszelt fokhagyma (előtte persze megpucoljuk). Várunk, amíg elpárolog az alkohol, majd a serpenyőbe szórjuk a rákot, a kisebb darabokra vágott spárgát, sózzuk, azután 3-4 perc alatt összefőzzük. Miután elzártuk, belefacsarjuk a citrom levét, majd kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
A tagliatellét a csomagoláson olvasható utasítások alapján megfőzzük, mielőtt leszűrnénk, a főzővízből adunk három-négy kanállal a spárgás szószhoz. A leszűrt tésztát a serpenyőbe öntjük, összeforgatjuk a spárgával, rákkal.
Tányér, tészta, egy kevés olívaolaj, tetejére szórjunk füstölt paprikát. Ha az utóbbitól inkább eltekintenének, akkor helyettesítsék frissen őrölt borssal. Villa, eszünk. Úgy három adagra számítsanak.


Egyenek sok spárgát, így vagy úgy, vagy máshogy. És ha alkalmuk adódik, próbálják ki a füstölt paprikát, nem okoz majd csalódást. 
Most pedig már itt az ideje, hogy újra normális legyen ez a május, remélem, kívánságom meghallgattatik.


2012. május 14., hétfő

Kertészeti híradó: májusi állapot



A hétvégi kertlátogatás annyi váratlan, kellemes meglepetést tartogatott, hogy úgy érzem, itt az ideje helyzetet jelenteni. Két hét alatt látványos növekedésnek indult szinte minden, innen is köszönöm a múltkori esőt, valószínűleg leginkább az ő hatására éledtek fel olyan növények, amiket csendben már elengedtem. Szóval volt nagy öröm, lelkendezés, Herr Paprika inkább azon mosolygott, hogy kidagadok a büszkeségtől. Na de érthető, nem igaz?
A retekről már beszámoltam, sikeres akció volt, most kikerültek az utolsó darabok is, helyükre pedig beültettük a maradék paradicsompalántát. Az itthoni magról nevelés a paradicsomok esetében volt a legsikeresebb, huszonegy palántát növesztgettem a szobában, aztán az erkélyen, egyet elajándékoztam H.-nak, kettőt cserépbe ültettem az erkélyen, tizennyolc pedig a kiskertbe került. Kezdetben még sikerült tartanom a rendszert, matricákra írtam, hol várható piros, sárga vagy fekete paradicsom, aztán a szétültetésnél győzött a szertelen énem, a végeredmény teljes vegyülés, szóval várhatjuk a meglepetés paradicsomokat.


A két rövid sor cukorborsó nőtt a legtöbbet, most már ott tartunk, hogy kibillentek az egyensúlyból, azt hiszem, támaszték kellene, de még nem szívtam magamba hasznos információkat, a helyzet megoldásra vár. A megdőlt viszonyok viszont nem akadályozták a borsó virágzását, ahogy az első képen láthatják is, itt meg következik egy a jelenlegi burjánzásról.


A legnagyobb meglepetést a cukkinik okozták. Herr Paprika már szigorúan letiltott a további vetőmagvásárlásról, amikor egy állvány előtt álldogálva (persze csak nézelődés, semmi más) megláttam a nápolyi cukkinis tasakokat. És akkor vállalva azt, ami jön, a kosárba csúsztattam egyet, aztán ártatlanul mosolyogtam. Megvettük. Két hete szórtunk el 8-10 magot, és mostanra mindegyik palántává alakult. A remény egyre erősebb, hogy a nyáron saját cukkinivirágokat tölthetek majd, ugyanis a termés elvileg kicsi és karcsú, éppen alkalmas tűnik arra, hogy virágzáskor leszedjük.


Az öt articsóka egyelőre még tartja magát, a kísérleti kertészkedés legnagyobb sikere az lesz, ha egyszer majd saját articsókát ehetünk, de ebben azért még nem bízom annyira. Vagy de. Mellettük nőnek a padlizsánok, pontosan hárman, ebben az esetben a magok egyáltalán nem működtek, pedig igyekeztem őket jól tartani itthon, így aztán a piacon vettem palántákat, jól átvészelték a kiültetést, a többi meg ugye a jövő meg a zene.




A spenótot a múlt héten már emlegettem, negatívra értékelve a kerti történetet, ehhez képest az a néhány kibújt tő egészen méretes leveleket növesztett, le is szedtük őket, és arattunk mángoldot is, aztán a vasárnapi pisztráng mellé megettük őket. Serpenyőbe olívaolaj, rá az előzetesen megmosott, szárított mángold és spenót, két-három gerezd fokhagyma lereszelve, só és kedv szerint citromlé. Néhány percig pároljuk, aztán lehet is enni, halhoz, húshoz is remek tavaszi-nyári kísérő.


Végére még címszavakban: az újhagymák jól vizsgáztak, hamarosan elérik a megfelelő állapotot. Előbújt a bokorbab, kilevelesedett egy málnatő, a többire még várunk, a fekete ribizli láthatóan jól érzi magát, megjelent némi petrezselyem, a saláták töretlenül hozzák az újabb leveleket, és van két növekvő édesköményünk is. Most beterveztem egy-két rebarbarát a felszabaduló helyekre, aztán majd meglátjuk.








Így állunk most, a fejleményekről majd beszámolok imbiszen. Mielőtt még itt lenne a vége, annyit mindenképp szerettem volna, hogy a kert Péter és Éva közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre. Józsinak és Panninak pedig köszönjük a sok-sok telefonos segítséget.
Folytatása következik.


2012. május 11., péntek

Újhagymán a morzsa


Panni hozott nekünk újhagymát, sokat, örülhetünk, jó a termés a szülők kertjében. Tálcára kerültek, aztán Panni tornasorba állította őket egy papírdobozba, így aztán bárhonnan is néztem a konyha felé, zöld sövényt láttam magasodni a padlón. Jó, akkor hagymát eszünk. Volt tojásos nokedli, persze fejes salátával, jól elfért ott néhány szál. Ettük aztán esti szendvics mellé, hol gondolva egymásra, hol nem. Ha értik, mire gondolok. Most pedig eljött a további felhasználási lehetőségek ideje, és mivel az újhagyma megsütve kellemesen édes ízt kap, nem volt kérdés, hogy a sütőbe kerül egy-két adag.
Morzsás zöldség nem először szerepel imbiszen, készült már céklából, sütőtökből és kelkáposztából is, gondoltam, az újhagymával sem lehet nagyot hibázni. Így is lett. Ha nem félnek egy nagyobb adag sül hagymától, akkor próbálják ki, aztán szeretnek majd, vagy szidnak.
Péntek van, hát itt is a vége, morzsa sül.







Morzsás újhagyma 


14-16 szál újhagyma
1 kis marék dió
parmezán
3 dkg vaj
5 -6 dkg tönkölyliszt (nem kötelező a tönköly)
őrölt szerecsendió



Az újhagymák végeit és a zöld szár egy részét levágjuk, a hagymákat alaposan megmossuk, majd papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy kisebb edényben vizet forralunk, majd 1-2 percig főzzük benne a hagymákat, azután kivesszük, alaposan lecsöpögtetjük, hűlni hagyjuk. 
Két kicsi, lapos tűzálló formába rakjuk egymás mellé a hagymákat. Nálam egészben maradtak, de ha a végén nem szeretnének kést is használni az evéshez, akkor vághatják kisebb darabokra is őket. A hagymák tetejére szórjunk parmezánforgácsokat, majd jöhet az előzetesen megpirított, mozsárban összetört dió, végül egy csipet só.
A lisztet a kisebb darabokra vágott hideg vajjal és egy késhegynyi őrölt szerecsendióval a robotgép aprítórészében dolgozzuk gyorsan morzsává. A morzsát osszuk el egyenletesen a két tálka tetején. Süssük a morzsás újhagymákat 175 fokos sütőben (légkeverés) kb. 15-20 percig, amíg a tetejük szépen megpirul. Nem meglepően két adagra számítsanak.
Kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk, aztán már csak enni kell. Én valami kecskesajtosat képzeltem hozzá, de próbálják ki nyugodtan hús vagy hal mellé, és ahogy a kedvük tartja.


A hétvége hamar kopogni fog, szerencse, hogy nem felejti el ezt a jó szokást. Tehát kívánom én is a szokásosat, menjenek piacra, egyenek egy lángost, aztán pakolják tele a kosarat, főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak. Eső vagy szél mit se számít.





2012. május 9., szerda

Spenótszüret


A spenót arra használta az idei tavaszt, hogy váratlanul jól megtréfáljon. Elhatároztam ugyanis, hogy a kísérleti kiskertbe spenót is kerül, de mivel a miniföld befogadóképessége kisebb volt a vetőmagos tasak tartalmánál, így az az ötletem támadt, hogy itthon is próbálkozom. Kiválasztottam egy nagyobb cserepet, került bele föld nyakig, aztán jöhettek a magok, és víz, meg víz és újra víz. Azután lehetett várni. 
A következő hetekben a cserép és a kiskert eltérő növekedési hajlandóságot mutatott a spenót szempontjából, és persze nem úgy, ahogy vártam. Nagyon nem. Amíg az erkélyen először halvány, majd egyre erőteljesebb spenóttelep növekedett, addig a kertben szívvel meg ugye a lélekkel kialakított két sorból csak néhány zöld levél bukkant elő. Egy ideig még reménykedtem, ó, ez biztos az időjárás miatt zajlik lassabban a vártnál, de aztán be kellett látnom, a spenót megmakacsolta magát, és eszébe sincs csapatosan megjelenni. 1-0 oda. 
Az erkélyes termesztés viszont némileg kárpótolt, szépen növekedtek a levelek, és így eljutottunk az első szüretig, ne gondoljanak persze nagy mennyiségre, de az a kevés is   igen jólesett. Kézrázás, vállveregetés. Ha már ilyen zsenge levelekhez sikerült juttatni magam, egyértelmű volt, hogy saláta készül, nincs benne semmi különös, de mellékhatásként büszke mosoly ült az arcomra. És nem is próbáltam letörölni.
Itt a vége, jön a spenót.








Spenótsaláta


10 dkg zsenge spenótlevél
1 marék mogyoró
4-5 szál újhagyma
1 nagy, érett avokádó
extra szűz olívaolaj
fél citrom
méz


A spenótot alaposan megmossuk, majd salátacentrifugában vagy más módszerrel megszárítjuk. Az újhagymák szárát és végét levágjuk, alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd felkarikázzuk. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, míg kihűl, azután mozsárban kicsit összetörjük.
Egy tálban összeforgatjuk a spenótot, az újhagymát és a mogyorót. Az avokádót kettévágjuk, magját kivesszük, majd meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Az összevágott avokádót a többi alapanyaghoz keverjük. A salátára facsarjuk a fél citrom levét, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, végül csurgatunk rá mézet, annyit, amennyit szeretnénk. Csipet só, esetleg némi frissen őrölt bors nem tilos.
Tányér, saláta, villa, hozzá egy szelet pirított rozskenyér vagy egy darabka focaccia. Vagy bármi más. Két adagra számítsanak.


Itt a szezon, egyenek sok spenótot (is), és persze kertészkedjenek, ültessenek, neveljenek, bárhol, bármit. Már ha van hozzá kedvük.


2012. május 3., csütörtök

Spárga, lepény, május


Mielőtt még megpróbálnám menteni a menthetetlent, és kibogozhatatlan magyarázkodásba kezdenék arról, miért is vált az április ilyen bejegyzésekben ritka hónappá, inkább egy percig  szégyellem magam. Aztán remélem, nem felejtettek és nem bosszankodtak. 
Nincs is tovább, inkább néhány szó a nyári melegben eltöltött hétvégéről, amiben volt születésnap, a sajátom, csatangolás, kert, tó, hekk és kovászos uborka, palacsinta és harcsapaprikás, végre eper, ami kellemesen meglepett, és persze spárga, amit amolyan előzetes ajándékként vásároltam a piacon, hogy megkezdhessük a szezont, ahogy mindig. Az első hivatalos spárgaevés (a nem hivatalos most Éva spárgalevese volt, a legyőzhetetlen) minden évben a következő: spárga, lehetőleg fehér és zöld vegyesen, szárított sonka (most egy remek szlovént sikerült beszereznem), újkrumpli vajjal, petrezselyemmel, és valamilyen mártás. Az idei választás a narancsos hollandi mártásra esett, ami mondhatom, teljes siker volt, Herr Paprika remekül készítette el, és biztosan ismétlésre kerül. 
A spárgázásnak itt még nem volt vége, megbeszéltük, hogy a megmaradt adagból lepényt sütünk, és itt kiemelném Herr Paprikát, aki nélkül ez a remek és lelkesen fogyasztott étel nem jöhetett volna létre. Dióecetes salátával nehéz belőle eleget és nem többet enni.
Itt a vége, lepény sül.








Spárgás-túrós lepény


35-40 dkg zöld spárga
25 dkg túró
1 dl tejszín
4 tojás
parmezán (választható)
25 dkg liszt
12, 5 dkg vaj
szerecsendió
bors


A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott vajat és egy egész tojást, végül némi só, majd gyors mozdulatokkal és hideg kézzel sima tésztává gyúrjuk. Ha esetleg túl száraznak találnánk, akkor nedvesítsük be a kezünket, és úgy gyúrjuk át. A tésztából golyót formálunk, fóliába tekerjük, kicsit kilapítgatjuk, majd legalább 30-40 percre hűtőbe tesszük.
A spárgák alsó, esetlegesen fás részét levágjuk, azután az alját egy kicsit meghámozzuk, majd alaposan megmossuk őket. Forrásban lévő vízben (csipet só) 4-5 percig főzzük a spárgát, azután leöntjük a vizet, és azonnal lehűtjük, hogy ne puhuljon tovább. 
A túrót egy tálban simára keverjük a tejszínnel, sózzuk, adunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót, borsot és egy marék reszelt parmezánt, végül belekeverjük a három tojást.
A tésztát kicsit kinyújtjuk, majd egy kivehető aljú lepényformába vagy egy kapcsos formába simítjuk úgy, hogy legyen egy kb. két centi magas pereme. Megszurkáljuk a tésztát villával, lefedjük sütőpapírral, öntünk a tetejére babot vagy lencsét, és 160 fokos (légkeverés) sütőben kb. 10 percig sütjük. Kivesszük a tésztát, ha esetleg van felesleges tojásfehérjénk, vékonyan megkenhetjük a tetejét, majd ráöntjük a túrós masszát, és szépen eloszlatjuk. A spárgák fejét levágjuk, majd felváltva elrendezzük a fejeket és a szárakat a lepény tetején, a forma szabadon választott.
A lepényt 170 fokos sütőben (légkeverés) 15-20 perc alatt készre sütjük.
Tányér, lepényszelet, mellé zöldsaláta és persze villa jár.


Jól látják, ez már nem lepény, nem spárga, hanem egy darabka orgonabokor, és itt még nincs vége, levezetésként jöjjön néhány hétvégi fotó, itt tartott éppen az április-májusi kert. És persze a lepény jó, igazán szezonális, és megérdemelhet egy kipróbálást.








LinkWithin

Related Posts with Thumbnails