2011. december 23., péntek

Paprika feinkost avagy ajándékozunk


Először elhatároztam, szépen learatom az erkélyen a fűszernövényeket, megszárítom és elraktározom őket, azután eszembe jutott, milyen jó ajándék lehetne belőlük. Elmeséltem Herr Paprikának az ötletet, ő bólintott, és ettől a ponttól kezdve nem volt megállás. Terveztünk, listát írtunk, neveken gondolkoztunk, beszereztünk, azután lassan kezdett kialakulni a végső forma. A paprika név már az elején egyértelmű volt, ha már ez a blogger fedőnevünk, akkor nem is jöhet szóba más. Társítottuk ezzel meg azzal, végül a feinkost nyert, jól hangzik együtt, a pf megfordítva ráadásul fp, azaz Frau Paprika is lehet. Nem bánom, mosolyoghatnak.


A címke, a feliratok, a logó mind Herr Paprika munkája, tervezett, rajzolt, küldte a változatokat, azután nyomtatott, vágott, ragasztott, szóval a design az ő feladata volt, és persze elfogult vagyok, de én szeretem nagyon, és itt is köszönöm. Az én részem a tartalom, tehát kitaláltam, mit is fogok főzni, kikeverni és így tovább, azután beszereztem a hozzávalókat, az üvegeket és a papírzacskókat, és bizony a legutolsó volt a legnagyobb feladat, papírtasakban mondhatni minimális a választék, de aztán minden jól alakult.


Szerdán már ajándékoztunk a barátoknak, és ezúton is köszönjük Dzsekinek és Herznek a remek estét és a vacsorát. Most tehát van egy megmutatható része a mi karácsonyi akciónknak, és kedves hozzánk tartozók, lehetséges, hogy érkezik majd még paprika feinkost a fa alá. De csak lehet, ha mégse, azért nem legyen szomorkodás.
A mi nagyon szeretett barátaink a következőket kapták a csomagban: diós rukolapesto, narancsos-fahéjas sütőtöklekvár, téli tea (rooibos gyömbérrel, narancshéjjal, fahéjjal), levendulaszirup, forralt bor gyártásához fűszerkeverék és a megszárított, morzsolt vagy épp vágott fűszerekből egy tasak. Az erkélyünk azért nem számít hatalmas kertészetnek, így egy cserép egy zacskót eredményezett, készült rozmaring, citromos kakukkfű és oregano. 


A pesto okozta a legkevesebb izgalmat, a sütőtöknél már nőtt a pulzusom, a levendulaszirupot folyton szagolgattam, a teát kevertem mérlegen, aztán próbafőztünk, a forralt borhoz úgy érzésre kerültek a fűszerek, csillagánizs, fahéj, szegfűszeg és így tovább. A saját termesztésű fűszernövények zacskóba kerülése után pedig bevallom, elnyomhatatlan mosolygás került az arcomra, örültem, igen eléggé. Az üvegek, tasakok elkészülte után egy kicsit azért büszkék voltunk, nem tagadom, aztán már csak az átadásnál izgultunk, de azt hiszem, mindenki örült, mi is. 




 Ha kíváncsiak még a többi fotóra, itt megnézhetik a paprika feinkost albumot, ami talán bővülni fog még karácsony után. Néhány nap, és kiderül...


Imbisz köszöni ez egész évet, volt benne sok jó, néhány kellemetlen, de még a rosszabb dolgokat is könnyebben viseltem, ha kiírtam magamból. Köszönöm, hogy olvasták, ha csak egyszer is, és örülök, ha visszatérnek (és persze nagyon kíváncsi lennék mindenkire, ilyen a természetem). Kívánok boldog karácsonyt, vidám ünneplést, főzzenek, egyenek, koccintsanak, érezzék jól magukat minden pillanatban. Imbisz januárig valószínűleg pihen és ünnepel, a facebookon azért a tervek szerint jelentkezik.
Tudom, elég volt ennyi szentimentális ünnepi hangulat, de nem bírom ki, ölelésem és ezt a dalt küldöm szeretettel. 

2011. december 20., kedd

Gesztenye


Miközben a pult fölé hajoltam, a homlokomat a szekrényajtó fogantyújához támasztva, egy dologban egészen biztos voltam. Sosem pucolok az életemben újra gesztenyét. Jó volt, kipróbáltam, és hát Apáért mindent, legyen ez a születésnap felejthetetlen, ha ehhez kellemetlenkedő gesztenyékre van szükség, rendben, megadom magam, na de újra, annyira nem lehetek könnyelmű megint. Véleményem később sem változott, pedig a leves igazán próbált kiengesztelni, Oszi ráadásul egyből tudta kóstolás után mi is volt a kanalán, és a siker közös mosolygásra késztetett, de még a vacsora közben is tudtam biztosan, gesztenye az én konyhámba legközelebb csak ruhátlanul jöhet. Aztán persze aludtam egyet, megpuhultam, feladtam a bástyákat, felejtettem, megszépült az a támaszkodós harminc perc a fogantyúra tapasztott homlokkal, és már a néma szitkozódásokra sem emlékszem. Herr Paprika ráadásul később elmesélte, gyerekként ők egy sokkal hatékonyabb módszerrel héjtalanították a gesztenyét, hogy én ezt miért nem tudtam hamarabb, az már egy másik történet, viszont az a jó, hogy gyorsan el is felejtettem. A receptben tehát marad az én bosszantó verzióm.
Igen, így próbáltam kedvet csinálni ehhez a remek gesztenyeleveshez, ha nevetnek, megértem, de azért megfőzik, ugye?
Itt a vége, támadnak a gesztenyék.




Gesztenyeleves karamellizált fehérrépával


1 kg gesztenye
fél szál póréhagyma
4-5 fehérrépa
tejszín
brandy vagy konyak
nádcukor
4 dkg vaj
bors


A gesztenyéket néhány órára hideg vízbe áztatjuk, majd főzés előtt késsel x alakban bevágjuk egyenként a héjukat. Feltesszük főni, ha felforrt a víz, hagyjuk még úgy 10 percet a tűzhelyen, majd levesszük, lehűtjük hideg vízzel, és késsel szépen meghámozzuk. Nem ez a legjobb móka a világon.
A fehérrépákat megtisztítjuk, egyik felüket kisebb darabokra vágjuk, a másik részt a karamellizáláshoz nagyjából egyforma vastag karikákra vágjuk, ahol túl vastag, félbe vágjuk, mielőtt szeletelnénk. A póréhagymát alaposan megmossuk, szárazra töröljük, felkarikázzuk. Egy közepes méretű edényben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a póréhagymát, néhány percig kevergetve pároljuk, majd jöhet a kisebb darabokra vágott fehérrépa, keverés, végül a gesztenye és annyi forró víz, amennyi bőven ellepi az alkotóelemeket. Só, bors, közepes lángon főzzük addig a levest, amíg minden teljesen megpuhul. A folyamat végén öntsünk bele egy-két kupica brandyt is. Miután elkészült, hagyjuk hűlni, majd pürésítsük, és adjunk hozzá egy kevés tejszínt. Keverjük át, kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Egy serpenyőben olvasszuk fel a vaj másik felét, dobjuk rá a felkarikázott fehérrépát, fedő alatt pároljuk addig, amíg nagyjából megpuhul, esetleg adhatunk hozzá egy kevés vizet vagy fehérbort, hogy ne égjen le semmiképp. Ha már nagyjából megfelelő a zöldség állaga, szórjunk a serpenyőbe úgy egy evőkanál nádcukrot, keverjünk, és várjunk addig, amíg a cukor szépen karamellizálódik.
Tányér, leves, fehérrépa, már csak egy kanál hiányzik.


A leves egyébként sikert aratott az asztalnál, szerette az ünnepelt is. Azért ha valaki birtokában van egy kevésbé fárasztó módszernek, ne tartsa titokban előttem...

2011. december 19., hétfő

Születésnap, libamáj, egyebek


Születésnapot ünnepelni szerintem mindig jó, lehet készülni, tervezni, titkolózni, szervezkedni, rendezkedni, fejet törni, elfogadni, elvetni, aztán újra elővenni, és végül örülni, ha minden úgy, de legalább majdnem. A szombati köszöntés azért volt különlegesebb az átlagnál, mert Apát ünnepeltük, és persze a születésnapját, ami decemberben egy barátságos számmá kerekedett, és szerettük volna mindenképp emlékezetessé tenni. Az első mondat valóban igaz, a több tagot számláló stáb kitalált, elképzelt, megbeszélt, jött és ment, hogy aztán persze minden az utolsó pillanatban készüljön el, és a születésnapost arra kelljen kérni, sétáljon már egyet, különben ajándék helyett a vasalódeszkával találkozik, de ezt persze nem árultuk el. Végül azért átugrottuk a jelentkező akadályokat, és készen álltunk az egész estés eseményre, koccintásra. Nem árulok el több részletet, nem kaptam rá engedélyt, de annyit még összefoglalóan, azt hiszem, jó este volt, mosolygással, öleléssel, meglepetésekkel, szülinapi verssel, tortával, ahogy azt kell.
A vacsora összeállítása az én feladatom volt, készült előétel, kanalaztunk levest, vágtunk szűzpecsenyét, csak a torta érkezett a Gerbeaud-ból, ennyi izgalmat azért nem vállaltunk. Ritkán történik ilyen, de most valahogy minden sikerült úgy megvalósítani, ahogy elképzeltük, és ebben nagy érdeme van Herr Paprikának, akivel remekül osztottuk meg a feladatokat. Régen gyakran sikerült még éjfélkor is vacsorázni, a kissé elnyúló folyamatok miatt, most viszont jó ütemben készültünk el, szóval a szervezésbe nem csúszott hiba.
Itt a vége, következik a libamáj, és már most bevallom, nem jegyzeteltem, de igyekeztem pontosan és jól leírni. Ha nem sikerült, mondhatják, hogy ejnye...




Libamáj kalácson, aszalt gyümölcsökkel

50 dkg libamáj
4-5 dl tej (választható)
3-4 dkg vaj
40 dkg liszt
2 tojás
12+2 dkg vaj
5 dkg nádcukor
1 dl tej
2 dkg liszt
10 dkg aszalt füge
10 dkg aszalt körte
brandy vagy konyak
nádcukor

 
A libamájat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd egy éjszakára tejbe áztatjuk, de ezt a lépést nyugodtan el is hagyhatják. Először a kalács. A vajat keverjük simára a cukorral, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat, közben keverjünk folyamatosan. Az élesztőt morzsoljuk el 1 dl langyos tejben, hagyjuk egy kicsit állni. A lisztet kezdjük el adagolni tojásos vajhoz, közben keverjünk géppel vagy kézzel, majd amikor már elfogyasztottuk a liszt felét, öntsük a tálba az élesztős tejet, keverjünk. Következhet újra a liszt, csipet só, a folyamat végén lisztes kézzel gyúrjuk át a tésztát, majd takarjuk le a tálat, és hagyjuk úgy 1 órán át kelni. Ha letelt az idő, egy sütőpapírral letakart tűzálló tálra helyezzük a kalácsunkat a nekünk tetsző formában, fonhatják is, én most csak cipót alakítottam belőle, azután letakarva pihentessük még egy fél órát. Olvasszuk fel a maradék vajat, és sütés előtt kenegessük meg a kalácsunk tetejét. Süssük 170 fokos sütőben (légkeverés) úgy 30 percig, a végén szúrópróbával ellenőrizhetünk.
Az aszalt fügét és körtét főzzük fel víz, brandy és egy kevés nádcukor keverékében, pontos arányok nincsenek, bízzanak az érzéseikben. A libamájat emeljük ki a tejből, töröljük szárazra, ha szükséges, szabaduljunk meg a nem oda illő részektől, majd forró vízbe mártott késsel vágjuk úgy 1 centi vastag szeletekre, egyik oldalukat hintsük meg egy kevés sóval és borssal. A vajat olvasszuk fel egy megfelelő méretű serpenyőben, és süssük meg a libamájszeleteket néhány perc alatt.
Tányér, kalácsból egy szelet, tetejére libamáj, mellé forró füge és körte egy kevés sziruppal. Készen is vagyunk.



Holnap további ünneplés, és kiderül, szeretek-e gesztenyézni...

 

2011. december 14., szerda

Sütikommandó: gyömbéres cookie


Ma tehát újra sütikommandó, következik a második rész, benne pedig cookie-t sütünk, mondhatjuk persze keksznek is. Amióta a piacon felfedeztem a kandírozott gyömbért, sokszor nem gyakoroltam az önmegtartóztatást, és vettem hol kisebb, hol nagyobb zacskókkal, került aztán ebbe és abba, imbiszt rendszeresen olvasók gondolom, most bólogatnak. Ígértem is, lesz még szerepe ebben az évben, és bizony már akkor tudtam, ha megismételjük a tavalyi adventi sütést, akkor a kandírozott gyömbér nem maradhat el vagy ki. Nem is történt másként.
A recept maga a tavalyi cseresznyés egy újabb változata csak, az alap ugyanaz, használtunk mandulát is. A mi pénteki verziónkba arányaiban kevesebb gyömbér került, de utólag kevésnek találtam, azt hiszem, intenzívebb ízzel még jobb lenne, ezért megnöveltem egy kicsit a gyömbéradagot. A szeletelt mandula helyett használhatnak nyugodtan egészet is mozsárban összetörve, de mogyoróval sem lehet rossz.
Itt is a vége, sütünk.






Kandírozott gyömbéres cookie



8-10 dkg kandírozott gyömbér
5 dkg szeletelt mandula
10 dkg nádcukor
12, 5 dkg vaj
1 tojás + 1 tojássárga
25 dkg liszt
1 tk sütőpor


A puha vajat kisebb darabokra vágjuk, egy mélyebb tálban a cukorral habosra és simára keverjük, azután következhet a tojás és a plusz tojássárga, közben folyamatosan keverünk tovább, végül adagonként a tálba szórjuk a sütőporos lisztet is. Alaposan átkeverjük, majd legvégül jöhet a kisebb darabokra vágott kandírozott gyömbér és a szeletelt mandula.
A sütőt előmelegítjük 150 fokra (légkeverés, egyébként 170 fok). Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztából dió nagyságú darabokat csípünk le, kicsit megformázzuk, majd a papírra helyezzük őket, egymástól némi távolságra, nehogy sülés közben összeérjenek. Ha betelt a felület, a tepsi mehet a sütőbe, süssük kb 12 percig, majd vegyük ki és hagyjuk kihűlni. Nagyjából 35 darab lesz a végeredmény, ha többre vágynak, emeljék a hozzávalók mennyiségét. Ha sikerül száraz, hűvös helyen, lezárt dobozban tárolni, úgy 10 napig eltartható.


Itt a vége, jó móka volt, jövőre legyen újra így, csak a kekszek változzanak. Sütikommandó 2012, szerintem jól hangzik, tehát azt mondom, folytatás következik.
 
 

2011. december 13., kedd

Sütikommandó: kardamom+narancs


Pénteken a sütikommandó tehát újra találkozott, hogy megsüsse az idei kekszeket, cookie-kat, rénszarvasokat. A csapat a tavalyi résztvevőkből állt össze, ötödikként, tehát újoncként csatlakozott Zsuzsi is, megállapítom, dinamikusan fejlődünk. Így van ez jól. A történések a tavalyihoz hasonlósan zajlottak, időpontot választottunk, azután hosszas levelezésben versenyeztettük a lehetséges kekszeket, egyebeket, egy nappal a sütés előtt döntöttünk, következett a beszerzés, azután pénteken szállingózni kezdtek a tagok, fémdobozokkal, gyúrásra termett kézzel, és persze borral felszerelve. Minden jól alakult az este, kevertünk, szaggattunk, sütöttünk, kóstoltunk, megint kóstoltunk, lisztet szitáltunk, gyúrtunk, formáztunk, pihentünk, elhelyeztünk, vártunk, és így tovább. Én viszont majdnem sikeresen szabotáltam a rénszarvasokat, ugyanis amíg a lisztből másfeles mennyiséget számoltam, addig a vajból sikerült duplázni. Pedig ötösre érettségiztem matekból, bizony, igen, higgyék el. De szerencsére idejében rájöttem a hibára, és a rénszarvasok megúszták maradandó károsodás nélkül a kalandot. Fél hétkor kezdtünk, hajnali 1-kor végeztünk, itt megnézhetik a teljes végeredményt.
Először a narancsos-kardamomos kekszek következnek, a szokásos alaprecepttel dolgoztunk, most is bevált, egyszerű és kis munkát igényel. Akkor sütünk.





Narancsos-kardamomos keksz


20 dkg puha vaj
15 dkg nádcukor
32 dkg liszt
0,5-1 tk őrölt kardamom
kb. 8 dkg kandírozott narancshéj
1 tojás



A puha vajat a cukorral és egy csipet sóval simára keverjük. Hozzáadjuk a felvert tojást, majd a választott mennyiségű kardamomot (ki mennyire szeretné intenzíven), a kandírozott narancshéjat, azután lassan beleszitáljuk a lisztet, közben keverünk folyamatosan. A tésztából formáljunk golyót, és tegyük fóliába tekerve legalább két órára a hűtőszekrénybe.
Ha letelt az idő, vegyük ki a golyónkat, felezzük el, és formázzunk belőle belisztezett deszkán két egyforma, kb. 40 centi hosszú hengert. Fedjük le alufóliával, és újabb 45 percre hűtsük le őket. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, a sütőt állítsuk 180 fokra (légkeverés). Ha letelt az idő, vegyük ki a sütőből a hengereket, szabadítsuk meg őket az alufóliától, és vágjuk kb. 1 centi vastag szeletekre. Tegyük egymástól némi távolságra a kekszeket a tepsire, majd kb. 13 perc alatt süssük készre őket. A folyamatot ismételni kell, úgy 60-65 darab kekszre számítsanak. 
 

Illata remek, szerintem az íze is, süssék meg ajándékba vagy kedvezzenek maguknak. Végül is karácsony lesz most már hamar, túl hamar. 
Sütikommandó holnap tovább tevékenykedik a konyhában, jönnek a cookie-k.

2011. december 9., péntek

Blini, késés, koccintás


A blinik, azaz orosz palacsinták sütése eredetileg tavalyi terv volt, karácsonyi első fogásként szerepelt volna, aztán valahogy elmaradt. A mi szokásos ünneplős menetrendünk minden évben kicsit kapkodós, hirtelen változó, folyton időszűkével küzdő, de nagyon vidám. Így esett, hogy a blinit végül szándékosan kifelejtettük a sorból, viszont a fánkon még éjfél előtt felgyulladtak a fények. Valamit valamiért. Most azonban adódott alkalom arra, hogy elkészüljenek a blinik, Herr Paprikával ugyanis kapcsolatunk hivatalossá tételét ünnepeltük, és nem volt kérdés, mi legyen az előétel. Én talán még gondolkodtam volna, de a másik fél, azaz Herr Paprika hamar egyértelművé tette, nincs min tanakodni, blini lesz.
Az alaprecept az essen&trinken oldaláról származik, beszereztem hozzá kisebb keresgélés után a hajdinalisztet, és nyugodtan mondhatom, igazán jól működött. Az orosz palacsinták tetejére kapros krém került, végül pedig lazackaviár. Szerettük, örültünk, koccintottunk, ünnepeltünk. 
Itt a vége, blinit sütünk.



Blini kapros krémmel, lazackaviárral


6 dkg liszt
3 dkg hajdinaliszt
1 dkg friss élesztő
0,9 dl tej
1 tojás

cukor

10 dkg natúr krémtúró (vagy krémsajt)
1 csokor kapor
fél citrom

5 dkg lazackaviár

 

A tejet meglangyosítjuk, majd elkeverjük benne az élesztőt. Egy tálban összekeverjük a liszteket egy csipet cukorral és sóval, hozzáadjuk az élesztős tejet, majd a tojássárgát, sima, csomómentes tésztává keverjük. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszába keverjük. Letakarjuk a tálat, és legalább 45 percig kelni hagyjuk a tésztát.
A kaprot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk. A krémsajtot egy kisebb tálban összekeverjük egy kis citromlével, a kaporral (nyugodtan csökkentsék a mennyiségét), sóval és borssal. Végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Ha megkelt a tészta, olívaolajjal kikent serpenyőben kis palacsintákat sütünk belőle, egy evőkanál segítségével adagolhatunk. Három-négy adagra számítsanak. 
Tányér, mondjuk három blini, tetejére kapros krém, végül néhány szem lazackaviár. Készen vagyunk.


Megkérdeztem Herr Paprikát a vacsora végén, emlékezni fog-e arra, hogyan töltöttük az estét, a válasz igen volt, ennél több nem is kell nekem. Vacsora még nem ért itt véget, jövő héten jön a folytatás.
Mindenkinek remek hétvégét, süssenek, egyenek, igyanak, vagy tegyenek bármi mást. Nálunk ma sütikommandó, megnőtt az itthoni lisztkészlet, annyit mondhatok.

 

2011. december 7., szerda

Szaladnak a napok


Sok dolog kering a fejemben, és közben néha egészen elképeszt, milyen gyorsan elszaladnak mellettem a napok. Nem ez volt a legjobb évem, ezért nem fogok könnymorzsolós melankóliával búcsúzni tőle, de most, hogy már távolodom a balesettől, és kezd felejteni a szervezetem is, nagyon tudok örülni a decemberi készülődésnek. (Egyik nap a piacról hazafelé tartva tudatosult bennem, hogy igen, most sietek, és ne nevessenek, de direkt próbáltam megelőzni az előttem járókat. Egy kis öröm, nekem.) Szóval sok az ünnepi terv, valami már alakulóban, készülőben, mások várakoznak, ha sikerül, beszámolok. Ha nem, talán úgy is.
A mai recept beilleszthető a decemberi hangulatba, már csak a hal és a narancs miatt is. A füstölt makrélát ajándékba kaptuk, és szerettem volna, ha történik vele valami, nem esszük meg csak úgy, és most ne kérdezzék, miért, nem tudnám megmagyarázni. Rövid kamraszemle után jött a narancsos gersli ötlete, amit igazából főzni kell, a füstölt makrélához nyilván nem lesz használati utasítás. Szeretem a gerslit, jó volt így naranccsal főzve is, hozzá egy kis ropogós szárzeller. A diót már nem kockáztattam meg, a végén még folyton nevetnének imbiszen. (Aha, már megint egy kis ropogós a fogunk alá...) Herr Paprika pozitívan nyilatkozott, így már nem csak rám kell hagyatkozniuk.
Itt a vége, főzünk.






Füstölt makréla narancsos gerslivel



20 dkg füstölt makréla
két kávésbögre gersli
1 narancs
1 közepes vöröshagyma
3 szál szárzeller
rukola (választható)
fehér balzsamecet (vagy lágy ízű fehérborecet)
méz
borskeverék
extra szűz olívaolaj
+ olaj a gerslifőzéshez



A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A szárzellert megtisztítjuk, megmossuk, szárazra töröljük, kis darabokra vágjuk. A narancsot forró víz alatt alaposan megmossuk, szárazra töröljük (persze az a legjobb, ha kezeletlen). Egy közepes méretű edényben felmelegítjük az olajat, jöhet a hagyma, pároljuk üvegesedésig, majd rászórjuk a gerslit, 2-3 percig még kevergetve pirítjuk. Az edénybe öntünk 4 kávésbögre forró vizet, belereszeljük a narancs héját, azután beleöntjük a kifacsart levét is. Só, majd félig lefedve addig főzzük, amíg megpuhul a gersli, jó esetben akkor már eltűnik a folyadék is. Ha elkészültünk, belekeverjük a zellert, adunk hozzá 1-2 teáskanál mézet és egy kevés ecetet, végül meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, megszórjuk frissen őrölt borssal. Kóstolunk, mint mindig, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Tányér, gersli (langyosan, hidegen), ha van kedvük hozzá, egy kevés rukola, tetejére füstölt makréla csíkokra vágva, villa és egy kés. Készen vagyunk.


Tegnap egyébként nálam is járt a Mikulás, és valahogy rájöhetett arra, szoktam főzni, ezért egy imbiszhez igazán illő meglepetésben volt részem. Érdemes volt székre állni, dobozt leszedni, csizmát kifényesíteni. Itt megnézhetik, mi is az.

 

2011. december 5., hétfő

Kekszet eszem


Az igazolatlan hiányzás után ma újra itt, és mielőtt rátérnék az igazi témára, a múlt hét címszavakban: Panni töltött káposztája, naspolyalekváros süti, forralt bororozás a szülőkkel két körben, adventi naptár egy és kettő, alakuló karácsonyi tervek és problémás papírzacskók, várakozás az érkezőkre, öröm, pljeskavica Gyuri bácsinál, Käsespätzle és pirított hagyma, Herr Paprika főzött, abbahagyni nehéz volt, tovább enni veszélyes.
Most viszont keksz. A tavalyi rozmaringos bejegyzés végén írtam, jó volt az édes, de mindenképp kipróbálom majd a sós változatot, mert kíváncsi vagyok. A terv félig megvalósult, az alaprecept onnan származik, a rozmaring viszont kimaradt, helyette dió és összetört koriandermag került a tésztába. Türelmes voltam, kivártam a hűtési időt, ezért nagyon könnyű volt a végén bánni a tésztával, és a végeredménnyel is elégedett voltam, forma és íz tekintetében is. Kóstoltam rögtön és később is, a második kört inkább evésnek kellene neveznem, eltűnt egy, kettő, három, hát igen, négy darab végül, és kénytelen voltam megállapítani, ez a keksz rám nézve veszélye. Imbisz olvasóira is, mert újabb sós változatok várhatók. De inkább nem ígérgetek.
Itt a vége, jön a recept, sütünk.



Diós-korianderes keksz

10 dkg puha vaj
17 dkg liszt
1 tojás
2 tk koriandermag
1 marék dió
1 kk őrölt gyömbér


A diót és a koriandert mozsárban összetörjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat és beleütjük a tojást. Jöhet a dió, a koriander és az őrölt gyömbér, végül 1-2 tk só. Az egészet összegyúrjuk, labdát formálunk belőle, majd fóliába tekerjük, és legalább 30-40 percre a hűtőbe rakjuk. Ha letelt az idő, belisztezett deszkán kb. 40 centi hosszú csíkot sodrunk a tésztából, tálcára tesszük, letakarjuk fóliával, két órára a hűtőbe tesszük.
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztacsíkból kb. 1 centi széles darabokat vágunk, és egymástól némi távolságra elhelyezzük őket a papíron. A sütőt 180 fokra állítjuk (légkeverés), és kb. 15 perc alatt készre sütjük a kekszeket. Kivesszük, hűlni hagyjuk, eszünk, morzsázunk. Kb. 30-35 darabra számítsanak.


Láthatják, a recept igazán az egyszerű, csak időben kell elkezdeni. Ha nem kedvelik a koriandert vagy éppen a diót, akkor nyugodtan helyettesítsék mással, ahogyan a kedvük tartja. December lévén pedig muszáj megjegyeznem, kekszet ajándékozni is lehet.
 

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails