2011. december 23., péntek

Paprika feinkost avagy ajándékozunk


Először elhatároztam, szépen learatom az erkélyen a fűszernövényeket, megszárítom és elraktározom őket, azután eszembe jutott, milyen jó ajándék lehetne belőlük. Elmeséltem Herr Paprikának az ötletet, ő bólintott, és ettől a ponttól kezdve nem volt megállás. Terveztünk, listát írtunk, neveken gondolkoztunk, beszereztünk, azután lassan kezdett kialakulni a végső forma. A paprika név már az elején egyértelmű volt, ha már ez a blogger fedőnevünk, akkor nem is jöhet szóba más. Társítottuk ezzel meg azzal, végül a feinkost nyert, jól hangzik együtt, a pf megfordítva ráadásul fp, azaz Frau Paprika is lehet. Nem bánom, mosolyoghatnak.


A címke, a feliratok, a logó mind Herr Paprika munkája, tervezett, rajzolt, küldte a változatokat, azután nyomtatott, vágott, ragasztott, szóval a design az ő feladata volt, és persze elfogult vagyok, de én szeretem nagyon, és itt is köszönöm. Az én részem a tartalom, tehát kitaláltam, mit is fogok főzni, kikeverni és így tovább, azután beszereztem a hozzávalókat, az üvegeket és a papírzacskókat, és bizony a legutolsó volt a legnagyobb feladat, papírtasakban mondhatni minimális a választék, de aztán minden jól alakult.


Szerdán már ajándékoztunk a barátoknak, és ezúton is köszönjük Dzsekinek és Herznek a remek estét és a vacsorát. Most tehát van egy megmutatható része a mi karácsonyi akciónknak, és kedves hozzánk tartozók, lehetséges, hogy érkezik majd még paprika feinkost a fa alá. De csak lehet, ha mégse, azért nem legyen szomorkodás.
A mi nagyon szeretett barátaink a következőket kapták a csomagban: diós rukolapesto, narancsos-fahéjas sütőtöklekvár, téli tea (rooibos gyömbérrel, narancshéjjal, fahéjjal), levendulaszirup, forralt bor gyártásához fűszerkeverék és a megszárított, morzsolt vagy épp vágott fűszerekből egy tasak. Az erkélyünk azért nem számít hatalmas kertészetnek, így egy cserép egy zacskót eredményezett, készült rozmaring, citromos kakukkfű és oregano. 


A pesto okozta a legkevesebb izgalmat, a sütőtöknél már nőtt a pulzusom, a levendulaszirupot folyton szagolgattam, a teát kevertem mérlegen, aztán próbafőztünk, a forralt borhoz úgy érzésre kerültek a fűszerek, csillagánizs, fahéj, szegfűszeg és így tovább. A saját termesztésű fűszernövények zacskóba kerülése után pedig bevallom, elnyomhatatlan mosolygás került az arcomra, örültem, igen eléggé. Az üvegek, tasakok elkészülte után egy kicsit azért büszkék voltunk, nem tagadom, aztán már csak az átadásnál izgultunk, de azt hiszem, mindenki örült, mi is. 




 Ha kíváncsiak még a többi fotóra, itt megnézhetik a paprika feinkost albumot, ami talán bővülni fog még karácsony után. Néhány nap, és kiderül...


Imbisz köszöni ez egész évet, volt benne sok jó, néhány kellemetlen, de még a rosszabb dolgokat is könnyebben viseltem, ha kiírtam magamból. Köszönöm, hogy olvasták, ha csak egyszer is, és örülök, ha visszatérnek (és persze nagyon kíváncsi lennék mindenkire, ilyen a természetem). Kívánok boldog karácsonyt, vidám ünneplést, főzzenek, egyenek, koccintsanak, érezzék jól magukat minden pillanatban. Imbisz januárig valószínűleg pihen és ünnepel, a facebookon azért a tervek szerint jelentkezik.
Tudom, elég volt ennyi szentimentális ünnepi hangulat, de nem bírom ki, ölelésem és ezt a dalt küldöm szeretettel. 

2011. december 20., kedd

Gesztenye


Miközben a pult fölé hajoltam, a homlokomat a szekrényajtó fogantyújához támasztva, egy dologban egészen biztos voltam. Sosem pucolok az életemben újra gesztenyét. Jó volt, kipróbáltam, és hát Apáért mindent, legyen ez a születésnap felejthetetlen, ha ehhez kellemetlenkedő gesztenyékre van szükség, rendben, megadom magam, na de újra, annyira nem lehetek könnyelmű megint. Véleményem később sem változott, pedig a leves igazán próbált kiengesztelni, Oszi ráadásul egyből tudta kóstolás után mi is volt a kanalán, és a siker közös mosolygásra késztetett, de még a vacsora közben is tudtam biztosan, gesztenye az én konyhámba legközelebb csak ruhátlanul jöhet. Aztán persze aludtam egyet, megpuhultam, feladtam a bástyákat, felejtettem, megszépült az a támaszkodós harminc perc a fogantyúra tapasztott homlokkal, és már a néma szitkozódásokra sem emlékszem. Herr Paprika ráadásul később elmesélte, gyerekként ők egy sokkal hatékonyabb módszerrel héjtalanították a gesztenyét, hogy én ezt miért nem tudtam hamarabb, az már egy másik történet, viszont az a jó, hogy gyorsan el is felejtettem. A receptben tehát marad az én bosszantó verzióm.
Igen, így próbáltam kedvet csinálni ehhez a remek gesztenyeleveshez, ha nevetnek, megértem, de azért megfőzik, ugye?
Itt a vége, támadnak a gesztenyék.




Gesztenyeleves karamellizált fehérrépával


1 kg gesztenye
fél szál póréhagyma
4-5 fehérrépa
tejszín
brandy vagy konyak
nádcukor
4 dkg vaj
bors


A gesztenyéket néhány órára hideg vízbe áztatjuk, majd főzés előtt késsel x alakban bevágjuk egyenként a héjukat. Feltesszük főni, ha felforrt a víz, hagyjuk még úgy 10 percet a tűzhelyen, majd levesszük, lehűtjük hideg vízzel, és késsel szépen meghámozzuk. Nem ez a legjobb móka a világon.
A fehérrépákat megtisztítjuk, egyik felüket kisebb darabokra vágjuk, a másik részt a karamellizáláshoz nagyjából egyforma vastag karikákra vágjuk, ahol túl vastag, félbe vágjuk, mielőtt szeletelnénk. A póréhagymát alaposan megmossuk, szárazra töröljük, felkarikázzuk. Egy közepes méretű edényben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a póréhagymát, néhány percig kevergetve pároljuk, majd jöhet a kisebb darabokra vágott fehérrépa, keverés, végül a gesztenye és annyi forró víz, amennyi bőven ellepi az alkotóelemeket. Só, bors, közepes lángon főzzük addig a levest, amíg minden teljesen megpuhul. A folyamat végén öntsünk bele egy-két kupica brandyt is. Miután elkészült, hagyjuk hűlni, majd pürésítsük, és adjunk hozzá egy kevés tejszínt. Keverjük át, kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Egy serpenyőben olvasszuk fel a vaj másik felét, dobjuk rá a felkarikázott fehérrépát, fedő alatt pároljuk addig, amíg nagyjából megpuhul, esetleg adhatunk hozzá egy kevés vizet vagy fehérbort, hogy ne égjen le semmiképp. Ha már nagyjából megfelelő a zöldség állaga, szórjunk a serpenyőbe úgy egy evőkanál nádcukrot, keverjünk, és várjunk addig, amíg a cukor szépen karamellizálódik.
Tányér, leves, fehérrépa, már csak egy kanál hiányzik.


A leves egyébként sikert aratott az asztalnál, szerette az ünnepelt is. Azért ha valaki birtokában van egy kevésbé fárasztó módszernek, ne tartsa titokban előttem...

2011. december 19., hétfő

Születésnap, libamáj, egyebek


Születésnapot ünnepelni szerintem mindig jó, lehet készülni, tervezni, titkolózni, szervezkedni, rendezkedni, fejet törni, elfogadni, elvetni, aztán újra elővenni, és végül örülni, ha minden úgy, de legalább majdnem. A szombati köszöntés azért volt különlegesebb az átlagnál, mert Apát ünnepeltük, és persze a születésnapját, ami decemberben egy barátságos számmá kerekedett, és szerettük volna mindenképp emlékezetessé tenni. Az első mondat valóban igaz, a több tagot számláló stáb kitalált, elképzelt, megbeszélt, jött és ment, hogy aztán persze minden az utolsó pillanatban készüljön el, és a születésnapost arra kelljen kérni, sétáljon már egyet, különben ajándék helyett a vasalódeszkával találkozik, de ezt persze nem árultuk el. Végül azért átugrottuk a jelentkező akadályokat, és készen álltunk az egész estés eseményre, koccintásra. Nem árulok el több részletet, nem kaptam rá engedélyt, de annyit még összefoglalóan, azt hiszem, jó este volt, mosolygással, öleléssel, meglepetésekkel, szülinapi verssel, tortával, ahogy azt kell.
A vacsora összeállítása az én feladatom volt, készült előétel, kanalaztunk levest, vágtunk szűzpecsenyét, csak a torta érkezett a Gerbeaud-ból, ennyi izgalmat azért nem vállaltunk. Ritkán történik ilyen, de most valahogy minden sikerült úgy megvalósítani, ahogy elképzeltük, és ebben nagy érdeme van Herr Paprikának, akivel remekül osztottuk meg a feladatokat. Régen gyakran sikerült még éjfélkor is vacsorázni, a kissé elnyúló folyamatok miatt, most viszont jó ütemben készültünk el, szóval a szervezésbe nem csúszott hiba.
Itt a vége, következik a libamáj, és már most bevallom, nem jegyzeteltem, de igyekeztem pontosan és jól leírni. Ha nem sikerült, mondhatják, hogy ejnye...




Libamáj kalácson, aszalt gyümölcsökkel

50 dkg libamáj
4-5 dl tej (választható)
3-4 dkg vaj
40 dkg liszt
2 tojás
12+2 dkg vaj
5 dkg nádcukor
1 dl tej
2 dkg liszt
10 dkg aszalt füge
10 dkg aszalt körte
brandy vagy konyak
nádcukor

 
A libamájat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd egy éjszakára tejbe áztatjuk, de ezt a lépést nyugodtan el is hagyhatják. Először a kalács. A vajat keverjük simára a cukorral, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat, közben keverjünk folyamatosan. Az élesztőt morzsoljuk el 1 dl langyos tejben, hagyjuk egy kicsit állni. A lisztet kezdjük el adagolni tojásos vajhoz, közben keverjünk géppel vagy kézzel, majd amikor már elfogyasztottuk a liszt felét, öntsük a tálba az élesztős tejet, keverjünk. Következhet újra a liszt, csipet só, a folyamat végén lisztes kézzel gyúrjuk át a tésztát, majd takarjuk le a tálat, és hagyjuk úgy 1 órán át kelni. Ha letelt az idő, egy sütőpapírral letakart tűzálló tálra helyezzük a kalácsunkat a nekünk tetsző formában, fonhatják is, én most csak cipót alakítottam belőle, azután letakarva pihentessük még egy fél órát. Olvasszuk fel a maradék vajat, és sütés előtt kenegessük meg a kalácsunk tetejét. Süssük 170 fokos sütőben (légkeverés) úgy 30 percig, a végén szúrópróbával ellenőrizhetünk.
Az aszalt fügét és körtét főzzük fel víz, brandy és egy kevés nádcukor keverékében, pontos arányok nincsenek, bízzanak az érzéseikben. A libamájat emeljük ki a tejből, töröljük szárazra, ha szükséges, szabaduljunk meg a nem oda illő részektől, majd forró vízbe mártott késsel vágjuk úgy 1 centi vastag szeletekre, egyik oldalukat hintsük meg egy kevés sóval és borssal. A vajat olvasszuk fel egy megfelelő méretű serpenyőben, és süssük meg a libamájszeleteket néhány perc alatt.
Tányér, kalácsból egy szelet, tetejére libamáj, mellé forró füge és körte egy kevés sziruppal. Készen is vagyunk.



Holnap további ünneplés, és kiderül, szeretek-e gesztenyézni...

 

2011. december 14., szerda

Sütikommandó: gyömbéres cookie


Ma tehát újra sütikommandó, következik a második rész, benne pedig cookie-t sütünk, mondhatjuk persze keksznek is. Amióta a piacon felfedeztem a kandírozott gyömbért, sokszor nem gyakoroltam az önmegtartóztatást, és vettem hol kisebb, hol nagyobb zacskókkal, került aztán ebbe és abba, imbiszt rendszeresen olvasók gondolom, most bólogatnak. Ígértem is, lesz még szerepe ebben az évben, és bizony már akkor tudtam, ha megismételjük a tavalyi adventi sütést, akkor a kandírozott gyömbér nem maradhat el vagy ki. Nem is történt másként.
A recept maga a tavalyi cseresznyés egy újabb változata csak, az alap ugyanaz, használtunk mandulát is. A mi pénteki verziónkba arányaiban kevesebb gyömbér került, de utólag kevésnek találtam, azt hiszem, intenzívebb ízzel még jobb lenne, ezért megnöveltem egy kicsit a gyömbéradagot. A szeletelt mandula helyett használhatnak nyugodtan egészet is mozsárban összetörve, de mogyoróval sem lehet rossz.
Itt is a vége, sütünk.






Kandírozott gyömbéres cookie



8-10 dkg kandírozott gyömbér
5 dkg szeletelt mandula
10 dkg nádcukor
12, 5 dkg vaj
1 tojás + 1 tojássárga
25 dkg liszt
1 tk sütőpor


A puha vajat kisebb darabokra vágjuk, egy mélyebb tálban a cukorral habosra és simára keverjük, azután következhet a tojás és a plusz tojássárga, közben folyamatosan keverünk tovább, végül adagonként a tálba szórjuk a sütőporos lisztet is. Alaposan átkeverjük, majd legvégül jöhet a kisebb darabokra vágott kandírozott gyömbér és a szeletelt mandula.
A sütőt előmelegítjük 150 fokra (légkeverés, egyébként 170 fok). Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztából dió nagyságú darabokat csípünk le, kicsit megformázzuk, majd a papírra helyezzük őket, egymástól némi távolságra, nehogy sülés közben összeérjenek. Ha betelt a felület, a tepsi mehet a sütőbe, süssük kb 12 percig, majd vegyük ki és hagyjuk kihűlni. Nagyjából 35 darab lesz a végeredmény, ha többre vágynak, emeljék a hozzávalók mennyiségét. Ha sikerül száraz, hűvös helyen, lezárt dobozban tárolni, úgy 10 napig eltartható.


Itt a vége, jó móka volt, jövőre legyen újra így, csak a kekszek változzanak. Sütikommandó 2012, szerintem jól hangzik, tehát azt mondom, folytatás következik.
 
 

2011. december 13., kedd

Sütikommandó: kardamom+narancs


Pénteken a sütikommandó tehát újra találkozott, hogy megsüsse az idei kekszeket, cookie-kat, rénszarvasokat. A csapat a tavalyi résztvevőkből állt össze, ötödikként, tehát újoncként csatlakozott Zsuzsi is, megállapítom, dinamikusan fejlődünk. Így van ez jól. A történések a tavalyihoz hasonlósan zajlottak, időpontot választottunk, azután hosszas levelezésben versenyeztettük a lehetséges kekszeket, egyebeket, egy nappal a sütés előtt döntöttünk, következett a beszerzés, azután pénteken szállingózni kezdtek a tagok, fémdobozokkal, gyúrásra termett kézzel, és persze borral felszerelve. Minden jól alakult az este, kevertünk, szaggattunk, sütöttünk, kóstoltunk, megint kóstoltunk, lisztet szitáltunk, gyúrtunk, formáztunk, pihentünk, elhelyeztünk, vártunk, és így tovább. Én viszont majdnem sikeresen szabotáltam a rénszarvasokat, ugyanis amíg a lisztből másfeles mennyiséget számoltam, addig a vajból sikerült duplázni. Pedig ötösre érettségiztem matekból, bizony, igen, higgyék el. De szerencsére idejében rájöttem a hibára, és a rénszarvasok megúszták maradandó károsodás nélkül a kalandot. Fél hétkor kezdtünk, hajnali 1-kor végeztünk, itt megnézhetik a teljes végeredményt.
Először a narancsos-kardamomos kekszek következnek, a szokásos alaprecepttel dolgoztunk, most is bevált, egyszerű és kis munkát igényel. Akkor sütünk.





Narancsos-kardamomos keksz


20 dkg puha vaj
15 dkg nádcukor
32 dkg liszt
0,5-1 tk őrölt kardamom
kb. 8 dkg kandírozott narancshéj
1 tojás



A puha vajat a cukorral és egy csipet sóval simára keverjük. Hozzáadjuk a felvert tojást, majd a választott mennyiségű kardamomot (ki mennyire szeretné intenzíven), a kandírozott narancshéjat, azután lassan beleszitáljuk a lisztet, közben keverünk folyamatosan. A tésztából formáljunk golyót, és tegyük fóliába tekerve legalább két órára a hűtőszekrénybe.
Ha letelt az idő, vegyük ki a golyónkat, felezzük el, és formázzunk belőle belisztezett deszkán két egyforma, kb. 40 centi hosszú hengert. Fedjük le alufóliával, és újabb 45 percre hűtsük le őket. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, a sütőt állítsuk 180 fokra (légkeverés). Ha letelt az idő, vegyük ki a sütőből a hengereket, szabadítsuk meg őket az alufóliától, és vágjuk kb. 1 centi vastag szeletekre. Tegyük egymástól némi távolságra a kekszeket a tepsire, majd kb. 13 perc alatt süssük készre őket. A folyamatot ismételni kell, úgy 60-65 darab kekszre számítsanak. 
 

Illata remek, szerintem az íze is, süssék meg ajándékba vagy kedvezzenek maguknak. Végül is karácsony lesz most már hamar, túl hamar. 
Sütikommandó holnap tovább tevékenykedik a konyhában, jönnek a cookie-k.

2011. december 9., péntek

Blini, késés, koccintás


A blinik, azaz orosz palacsinták sütése eredetileg tavalyi terv volt, karácsonyi első fogásként szerepelt volna, aztán valahogy elmaradt. A mi szokásos ünneplős menetrendünk minden évben kicsit kapkodós, hirtelen változó, folyton időszűkével küzdő, de nagyon vidám. Így esett, hogy a blinit végül szándékosan kifelejtettük a sorból, viszont a fánkon még éjfél előtt felgyulladtak a fények. Valamit valamiért. Most azonban adódott alkalom arra, hogy elkészüljenek a blinik, Herr Paprikával ugyanis kapcsolatunk hivatalossá tételét ünnepeltük, és nem volt kérdés, mi legyen az előétel. Én talán még gondolkodtam volna, de a másik fél, azaz Herr Paprika hamar egyértelművé tette, nincs min tanakodni, blini lesz.
Az alaprecept az essen&trinken oldaláról származik, beszereztem hozzá kisebb keresgélés után a hajdinalisztet, és nyugodtan mondhatom, igazán jól működött. Az orosz palacsinták tetejére kapros krém került, végül pedig lazackaviár. Szerettük, örültünk, koccintottunk, ünnepeltünk. 
Itt a vége, blinit sütünk.



Blini kapros krémmel, lazackaviárral


6 dkg liszt
3 dkg hajdinaliszt
1 dkg friss élesztő
0,9 dl tej
1 tojás

cukor

10 dkg natúr krémtúró (vagy krémsajt)
1 csokor kapor
fél citrom

5 dkg lazackaviár

 

A tejet meglangyosítjuk, majd elkeverjük benne az élesztőt. Egy tálban összekeverjük a liszteket egy csipet cukorral és sóval, hozzáadjuk az élesztős tejet, majd a tojássárgát, sima, csomómentes tésztává keverjük. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszába keverjük. Letakarjuk a tálat, és legalább 45 percig kelni hagyjuk a tésztát.
A kaprot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk. A krémsajtot egy kisebb tálban összekeverjük egy kis citromlével, a kaporral (nyugodtan csökkentsék a mennyiségét), sóval és borssal. Végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Ha megkelt a tészta, olívaolajjal kikent serpenyőben kis palacsintákat sütünk belőle, egy evőkanál segítségével adagolhatunk. Három-négy adagra számítsanak. 
Tányér, mondjuk három blini, tetejére kapros krém, végül néhány szem lazackaviár. Készen vagyunk.


Megkérdeztem Herr Paprikát a vacsora végén, emlékezni fog-e arra, hogyan töltöttük az estét, a válasz igen volt, ennél több nem is kell nekem. Vacsora még nem ért itt véget, jövő héten jön a folytatás.
Mindenkinek remek hétvégét, süssenek, egyenek, igyanak, vagy tegyenek bármi mást. Nálunk ma sütikommandó, megnőtt az itthoni lisztkészlet, annyit mondhatok.

 

2011. december 7., szerda

Szaladnak a napok


Sok dolog kering a fejemben, és közben néha egészen elképeszt, milyen gyorsan elszaladnak mellettem a napok. Nem ez volt a legjobb évem, ezért nem fogok könnymorzsolós melankóliával búcsúzni tőle, de most, hogy már távolodom a balesettől, és kezd felejteni a szervezetem is, nagyon tudok örülni a decemberi készülődésnek. (Egyik nap a piacról hazafelé tartva tudatosult bennem, hogy igen, most sietek, és ne nevessenek, de direkt próbáltam megelőzni az előttem járókat. Egy kis öröm, nekem.) Szóval sok az ünnepi terv, valami már alakulóban, készülőben, mások várakoznak, ha sikerül, beszámolok. Ha nem, talán úgy is.
A mai recept beilleszthető a decemberi hangulatba, már csak a hal és a narancs miatt is. A füstölt makrélát ajándékba kaptuk, és szerettem volna, ha történik vele valami, nem esszük meg csak úgy, és most ne kérdezzék, miért, nem tudnám megmagyarázni. Rövid kamraszemle után jött a narancsos gersli ötlete, amit igazából főzni kell, a füstölt makrélához nyilván nem lesz használati utasítás. Szeretem a gerslit, jó volt így naranccsal főzve is, hozzá egy kis ropogós szárzeller. A diót már nem kockáztattam meg, a végén még folyton nevetnének imbiszen. (Aha, már megint egy kis ropogós a fogunk alá...) Herr Paprika pozitívan nyilatkozott, így már nem csak rám kell hagyatkozniuk.
Itt a vége, főzünk.






Füstölt makréla narancsos gerslivel



20 dkg füstölt makréla
két kávésbögre gersli
1 narancs
1 közepes vöröshagyma
3 szál szárzeller
rukola (választható)
fehér balzsamecet (vagy lágy ízű fehérborecet)
méz
borskeverék
extra szűz olívaolaj
+ olaj a gerslifőzéshez



A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A szárzellert megtisztítjuk, megmossuk, szárazra töröljük, kis darabokra vágjuk. A narancsot forró víz alatt alaposan megmossuk, szárazra töröljük (persze az a legjobb, ha kezeletlen). Egy közepes méretű edényben felmelegítjük az olajat, jöhet a hagyma, pároljuk üvegesedésig, majd rászórjuk a gerslit, 2-3 percig még kevergetve pirítjuk. Az edénybe öntünk 4 kávésbögre forró vizet, belereszeljük a narancs héját, azután beleöntjük a kifacsart levét is. Só, majd félig lefedve addig főzzük, amíg megpuhul a gersli, jó esetben akkor már eltűnik a folyadék is. Ha elkészültünk, belekeverjük a zellert, adunk hozzá 1-2 teáskanál mézet és egy kevés ecetet, végül meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, megszórjuk frissen őrölt borssal. Kóstolunk, mint mindig, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Tányér, gersli (langyosan, hidegen), ha van kedvük hozzá, egy kevés rukola, tetejére füstölt makréla csíkokra vágva, villa és egy kés. Készen vagyunk.


Tegnap egyébként nálam is járt a Mikulás, és valahogy rájöhetett arra, szoktam főzni, ezért egy imbiszhez igazán illő meglepetésben volt részem. Érdemes volt székre állni, dobozt leszedni, csizmát kifényesíteni. Itt megnézhetik, mi is az.

 

2011. december 5., hétfő

Kekszet eszem


Az igazolatlan hiányzás után ma újra itt, és mielőtt rátérnék az igazi témára, a múlt hét címszavakban: Panni töltött káposztája, naspolyalekváros süti, forralt bororozás a szülőkkel két körben, adventi naptár egy és kettő, alakuló karácsonyi tervek és problémás papírzacskók, várakozás az érkezőkre, öröm, pljeskavica Gyuri bácsinál, Käsespätzle és pirított hagyma, Herr Paprika főzött, abbahagyni nehéz volt, tovább enni veszélyes.
Most viszont keksz. A tavalyi rozmaringos bejegyzés végén írtam, jó volt az édes, de mindenképp kipróbálom majd a sós változatot, mert kíváncsi vagyok. A terv félig megvalósult, az alaprecept onnan származik, a rozmaring viszont kimaradt, helyette dió és összetört koriandermag került a tésztába. Türelmes voltam, kivártam a hűtési időt, ezért nagyon könnyű volt a végén bánni a tésztával, és a végeredménnyel is elégedett voltam, forma és íz tekintetében is. Kóstoltam rögtön és később is, a második kört inkább evésnek kellene neveznem, eltűnt egy, kettő, három, hát igen, négy darab végül, és kénytelen voltam megállapítani, ez a keksz rám nézve veszélye. Imbisz olvasóira is, mert újabb sós változatok várhatók. De inkább nem ígérgetek.
Itt a vége, jön a recept, sütünk.



Diós-korianderes keksz

10 dkg puha vaj
17 dkg liszt
1 tojás
2 tk koriandermag
1 marék dió
1 kk őrölt gyömbér


A diót és a koriandert mozsárban összetörjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat és beleütjük a tojást. Jöhet a dió, a koriander és az őrölt gyömbér, végül 1-2 tk só. Az egészet összegyúrjuk, labdát formálunk belőle, majd fóliába tekerjük, és legalább 30-40 percre a hűtőbe rakjuk. Ha letelt az idő, belisztezett deszkán kb. 40 centi hosszú csíkot sodrunk a tésztából, tálcára tesszük, letakarjuk fóliával, két órára a hűtőbe tesszük.
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztacsíkból kb. 1 centi széles darabokat vágunk, és egymástól némi távolságra elhelyezzük őket a papíron. A sütőt 180 fokra állítjuk (légkeverés), és kb. 15 perc alatt készre sütjük a kekszeket. Kivesszük, hűlni hagyjuk, eszünk, morzsázunk. Kb. 30-35 darabra számítsanak.


Láthatják, a recept igazán az egyszerű, csak időben kell elkezdeni. Ha nem kedvelik a koriandert vagy éppen a diót, akkor nyugodtan helyettesítsék mással, ahogyan a kedvük tartja. December lévén pedig muszáj megjegyeznem, kekszet ajándékozni is lehet.
 

2011. november 29., kedd

Gyökér és az alma


A leves olyan most nekem, mint a kanalas orvosság, átmelegíti a gyomrot és a tenyeret, lehet szagolni, nézni, ahogy gőzölög, és ettől valahogy kellemesebb lesz a sok kellemetlen. Nincs bánat, csak elöntött a szokásos őszi-téli ellenállás, tavaszi gyerek napfényre vágyik, a tegnapi adag pedig pont ahhoz volt elég, hogy még jobban vágyódjam utána. Lehetne persze a hullámvölgyek ellen forralt borral is harcolni, hasonló lenne a hatása, mint a levesnek, de egyrészt ennyire nem vagyok jó magamhoz, másrészt a végén még borvirágos orral ébrednék egy februári reggelen, szóval marad a leves, és kilengésként néha egy kupica málnapálinka. Kell azért a jóból.
A mai szereplő egy végtelenül egyszerű krémes változat, ami egy hétvégi gasztrovásáron igen kedvező áron beszerzett petrezselyemgyökérből készült. Nagyon szeretem ezt a zöldséget, jó az édeskés íze, kiváló nyilván húslevesben, de önállóan is abszolút jól teljesít. Ha találkoznak szép és valódi kertben termesztett példányokkal, tegyenek vele egy próbát. A leveshez sült alma készült, ha már egyszer nyakig elmerültünk a szezonjában, és mert szerintem jól dolgoznak együtt. Végül pedig nem maradhatott ki a dió sem, mert szeretek ropogtatni levesevés közben valamit a fogam alatt. 
Itt a vége, recept.





Petrezselyemgyökér-leves sült almával


60-70 dkg petrezselyemgyökér
2 alma
1 vöröshagyma
1 marék dió
tejszín
2-3 dkg vaj
dióolaj (választható)
bors



A petrezselyemgyökereket megtisztítjuk, végeket levágjuk, megmossuk, lecsöpögtetjük, majd felkarikázzuk. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Egy közepes méretű edényben felmelegítünk 1 evőkanál olajat, rádobjuk a hagymát, sütjük, amíg üveges nem lesz, majd jöhet a petrezselyemgyökér. Felöntjük az egészet annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi, adunk hozzá sót, majd félig lefedve addig főzzük, amíg a petrezselyemgyökerek teljesen megpuhulnak. Akkor félretesszük egy kicsit a levest, hagyjuk hűlni, majd pürésítjük. Ha túl sűrűnek találják, adjanak hozzá még egy kis vizet, a végén pedig egy kevés tejszínt, csak hogy krémesebb legyen. Frissen őrölt bors és kóstolás, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.
Az almákat alaposan megmossuk, szárazra töröljük, vékony cikkekre vágjuk, magháztól megszabadulunk. Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és megsütjük az almaszeleteket. 
Tányér (bögre), leves, tetejére dió és sült alma, ha kedvük van hozzá, meglocsolhatják egy kevés dióolajjal is. Már csak egy kanál hiányzik.


Kanalazni jó, hát főzzenek levest, kedvszegett állapot, napfényhiány, hideg végtagok ellen hatásos fegyver. 

2011. november 28., hétfő

Stollen először...


Eldöntöttem, az idei advent nem múlhat el saját sütésű stollen nélkül. Ne kérdezzék, miért, magyarázat nincs, valahogy beépült a fejembe a gondolat, elkezdtem recepteket nézegetni, aztán az essen&trinken szerkesztősége minden bizonnyal  megtudta, mit is tervezek, és a decemberi lapszámba nem egy, hanem négy vagy öt stollent pakolt. Éreztem, most már nincs kifogás, halasztgatás, felejtés, sütni kell. Egyik este a fotelbe kuporodva kezembe vettem az említett újság régebbi téli lapszámait, és megint azt kellett hinnem, valaki gondol rám, megláttam ugyanis az egyszerűbb, azonnal fogyasztható, túrós tésztájú stollen receptjét, első lépésként remeknek tűnt, hát így kezdődött. Az én fejemben a stollen egy bonyolult, ügyes kezet és még ügyesebb tésztahajtogatást igénylő süti, és bevallom, vágytam az azonnali siker lehetőségére, ezért az egyszerűbbnek tűnő verzióra szavaztam. Éppen ezért a forma nem játszott elsődleges, őszintén szólva másodlagos szerepet sem, a következő körben viszont már nem passzolom a feladatot, így nyer magyarázatot a mai cím.
Izgultam azért így is, volt szaladgálás, szurkolás és megbeszélés Herr Paprikával, de végül a stollen jó volt hozzám, szép és olyan ízű lett, amilyennek elképzeltem. A recepten nem sokat változtattam, kicsit megnöveltem a túró arányát, a datolyát és a fügét lecseréltem áfonyára és mazsolára, a végén pedig elspóroltam a narancsos szirupot, de a végeredmény így is kellően puha és finom. Szóval bevált, biztosan megsütöm még, de előtte nehezítem a feladatot...
Itt a vége, sütünk.



 

Stollen túróval


10 dkg aszalt vörös áfonya
10 dkg arany mazsola
5 dkg sótlan mogyoró
20 dkg túró
1 ek narancslekvár
25 dkg liszt
5 dkg puha vaj
fél tasak sütőpor
5 dkg cukor
1 tojás


Egy mélyebb tálban összekeverjük a mazsolát, aszalt áfonyát, az összetört mogyorót, a narancslekvárt, a túróval, tojással, vajjal, cukorral. A sütőport elkeverjük a lisztben, majd lassan a tálba szitáljuk, közben folyamatosan keverünk, amikor már nagyon sűrű és ragadós, belisztezett kézzel gyúrni kezdjük. A végeredmény legyen szép egynemű, ha kicsit ragadna, nem jelent problémát.
Egy sütőtálat béleljünk ki sütőpapírral, a tésztából formáljunk egy hosszúkás cipót, tegyük a tálra. Ha szeretnénk stollenre emlékeztető formát, akkor a cipónk egyik oldalát kicsit lapítsuk le, a másik oldalon pedig úgy dolgozzuk össze a tésztát, hogy egy kis dombra emlékeztessen. Remélem, érthető voltam valamennyire. Persze ez nem garancia arra, hogy végül valóban stollenes lesz az a stollen (elég, ha az enyémre pillantanak), de egy próbát megér, az igazi hajtogatós módszert legközelebb kipróbálom, és beszámolok. 
A sütőt 180 fokra állítjuk (légkeverés), és kb. 30 percig sütjük a stollent, az idő végéhez közelítve nyugodtan takarjuk le, ha nem szeretnénk, hogy túlzottan megbarnuljon. Kivesszük, hagyjuk hűlni, aztán meghinthetjük porcukorral. Főzhetnek rá cukorral, vajjal és narancslével egy szirupot is, amivel megkenhetik a meleg stollen tetejét, ezt a lépést én most kihagytam.


Láthatják, végtelenül egyszerű, sok munkával nem jár, azután szépen megsül magában. Ha rám hallgatnak, kipróbálják, ha megbánják, leszidhatnak.
Lesz még stollen, leírom ide, hogy legyen mit számon kérni rajtam.

Eredeti recept: essen&trinken 2010/11

2011. november 24., csütörtök

Kockázat és naspolya


Minden látszat és felbukkanó üres nap ellenére itt vagyok, csak kicsit leterít néha a november, meguntam a fényhiányt és a kitartó fejfájást is. Panaszból nincs tovább, nyilván nem vagyok egyedül ezzel, de azért ennyi még válasz és fejsimogatás nélkül is jólesett.
A mai szereplő hirtelen mozdulatok láncolatából született, az elején nem is tudtam, mi várható a végén, és egyáltalán lesz-e kedvem megenni, de kell néha egy kis konyhai kockáztatás. Pannitól kaptunk sült csirkét, ami remek és kedvelt nálunk, de talán abban egyetértünk, hogy a legjobb, amikor még ropog az a bőr. Gondoltam hát, legyen belőle saláta, és mivel Herr Paprika kiváló változatát én leginkább megvárom és megeszem, ezért megpróbálkoztam egy újjal. A naspolya adta magát, kaptunk egy meglehetősen nagy adagot, akadtak benne már bőven megpuhult darabok, így jött az ötlet, hogy öntet készüljön belőle. A naspolya egyébként furcsa külseje ellenére remek gyümölcs, édeskés íze engem leginkább az almáéra emlékeztet, emellett pedig magas a vitamintartalma, szóval ilyen szigorú időben nem árt megenni belőle néhányat. Ha nyersen nem szimpatikus, akkor főzhetünk belőle lekvárt, akár más gyümölcsökkel együtt, kiváló sűrítőnek, ugyanis magas a pektintartalma. Én is tervezek még egyéb főzési akciókat, ha beválnak, beszámolok. Most a naspolya mellé mandarin társult, hogy legyen az édes mellett egy kis savanykás íz, a saláta pedig abból készült, amit adott éppen a kamra.
Itt a vége, jön a recept.





Csirkesaláta naspolyás-mandarinos öntettel


40-50 dkg sült csirke (mell, comb, lehetőleg bőrrel együtt)
1 kisebb zellergumó fele
fél kávésbögre vörös lencse
1 marék dió
1 tk koriandermag
2 naspolya
1-2 mandarin
extra szűz olívaolaj
bors


A zellergumót meghámozzuk, az egyik felét kis kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk, a másikat eltesszük egy másik alkalomra. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, amíg kihűl, majd száraz serpenyőben összetörjük. A lencsét kevés sós vízben megfőzzük (figyelem, ne legyen szétesős a végeredmény), ha kész, leöntjük róla a vizet, félretesszük.
Az öntethez a naspolyák héját lehúzzuk, majd egy kisebb tálban villával összetörjük, az esetleges keményebb darabokat eltávolítjuk, majd belefacsarjuk a mandarin levét, adunk hozzá egy csipet  sót és frissen őrölt borsot, majd lassan öntünk hozzá annyi olívaolajat, hogy a végeredmény krémes, egynemű és megfelelően folyékony legyen. Közben persze keverünk szorgalmasan. A végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, lehet pótolni.
A koriandert mozsárban összetörjük. A csirkehúst csíkokra vágjuk. Serpenyőben felmelegítünk egy kevés olajat, beletesszük a húst és az összetört koriandert, néhány percig kevergetve pirítjuk. Most már csak egy lépés: hús, zeller, dió, lencse, tetejére naspolyás-mandarinos öntet, keverés és villa. Úgy két adagra számítsanak.


Ha találkoznak naspolyával, ne habozzanak, ha pedig napfénnyel, küldjenek egy adagot nekem is. Örülni fogok.




Naspolyáról itt és itt olvashatnak.

2011. november 22., kedd

Kopi Luwak


A mai némileg szokatlan bejegyzés lesz, nem szoktam írni ilyen témában, de ha már sikerült a világ egyik legdrágább és legbizarrabb kávéjához hozzájutni, gondoltam, megér néhány sort az esemény. A Kopi Luwakot, egészen pontosan a két gondosan becsomagolt adagot Zsuzsitól kaptuk, akinek itt is köszönjük a lehetőséget, remek pillanatokat okozott, ahogy figyeltem a kávét és közben magamat is. Mielőtt azonban rátérnék az amatőr kóstolás részleteire, röviden néhány szó arról, miért is olyan érdekes és furcsa ez a kávé.
A Kopi Luwak egy indonéz kávéfajta, ami igazából készülésének körülményei és mondjuk úgy, különleges útvonala miatt érdekes. A történet főszereplői az ázsiai cibetmacskák (más néven közönséges pálmasodrók), akik előszeretettel fogyasztják a kávébabot, viszont nem képesek megemészteni, ezért szinte változatlan formában távozik is belőlük. De csak szinte, a kávébab ugyanis különböző enzimekkel lesz gazdagabb a cibetmacska gyomrában, és állítólag ezáltal nyeri el különleges aromáját.


Az elhullajtott szemeket meg kell találni, majd megfosztani attól, ami felesleges, és gondolom, értik, mire is célzok. Ezután minden mehet a maga útján, végeredményként pedig elkészül a Kopi Luwak kávé, ami már csak az ára miatt sem alkalmas mindennapos koffeinforrásként.
Következzen a személyes tesztelés, ami előtt annyit még, számomra egyáltalán nem okozott elhessegetni való érzéseket, gondolatokat az a néhány információ, amit a Kopi Luwakról megtudtam, inkább szórakoztatónak találtam az egész sztorit. Az adagom megfőzése nem kívánt nagy odafigyelést, a tasakon pontos leírást szerepelt. Csészébe került a kávé, amit fel kellett önteni 1,6 dl forró vízzel, alaposan elkeverni, várni két percet, majd meginni. És akkor jöhetnek a benyomások, ne számítsanak nagy szavakra, elemzésre, csak egy amatőr kávéivó vagyok, aki minden reggel a konyhába indul, és félig nyitott szemmel is megtalálja a kávéfőzőt, a dobozt, a kanalat, és akivel nem történhet addig semmi fontos, amíg nem kerül egy kevés koffein a szervezetésbe. Két dologra fogok emlékezni, azt hiszem:  egyáltalán nem éreztem a késztetést, hogy az első korty után összehúzzam a szám, szóval üresen is abszolút jó, erőteljes ízű, de semmilyen számomra kellemetlen mellékzöngét nem mutató kávé. A másik a hatása, ami nemcsak azonnali, de még órákkal később is jól érezhető élénkségben, és egyáltalán nem kellemetlen gyomorérzetben mutatkozott meg.


Jó volt egyszer, jó lenne máskor is, szóval ha találkoznak Kopi Luwakkal, ne habozzanak kipróbálni. Kávé persze lesz holnap is, de ne aggódjanak, azt már megtartom magamnak.


Olvasnivaló: itt és itt.

 

2011. november 18., péntek

Gyömbérmánia


Józsiék kertjében annyi sütőtök termett az idei szezonban, hogy akár mindennap főzhetnék, süthetnék valamit. A végén pedig vagy én költöznék el, vagy Herr Paprika. Igen, jól érzik, tréfás hangulatban vagyok, bár az idő és a szó szerint szürke levegő nem éppen erre hangol, de lehet, hogy pont ezért. Mielőtt még elhatalmasodna a dolog, és további poénokkal fárasztanám imbisz kedves és általam nagyon kedvelt olvasóit, visszatérek inkább a mai témához.
A Márton-napi vacsora desszertje volt ez a sütőtökös süti, kiindulópontként egy régebbi változat szolgált, amiből elmaradt néhány alkotóelem, és bekerült a kandírozott narancshéj és a gyömbér, amitől lassan függővé válok, így kandírozott formában meglehetősen nehéz abbahagyni, és elkerülni a piacon a beszerzési forrást. Szólok is előre, ha a következő hetekben ismét felbukkanna itt-ott imbiszen a kandírozott gyömbér, akkor ne legyen meglepődés, csak mosolyogjanak egyet, és nyugtázzák, legalább nem ettem meg a zacskóból csak úgy. Persze én sem mondom el minden titkomat. Sőt. 
A süti így kicsit már karácsonyi hangulatú, le sem tagadhatnám, és bizony bennem már fészkelődik ez+az. A tetejére egy kevés mézzel kevert krémsajt került, utóbbit a piacon fedeztem fel, elvben házi készítésű, és mivel megszerettem, így elhiszem.
Befejezem, mielőtt még rosszabbra fordul a bevezetés, inkább sütünk.


Sütőtökös süti 


30 dkg sütőtökpüré
25 dkg liszt
10 dkg puha vaj
3 tojás
10 dkg kandírozott gyömbér
5 dkg kandírozott narancshéj
őrölt fahéj
10 dkg nádcukor
kk sütőpor
15 dkg natúr krémsajt
méz


A vajat kisebb darabokra vágjuk, egy mélyebb tálban a cukorral simára, habosra keverjük. Azután egyenként hozzákeverjük a felvert tojásokat, a sütőtökpürét, a kisebb darabokra vágott gyömbért, a narancshéjat, késhegynyi fahéjt és egy csipet sót. Végül lassan beleszitáljuk a sütőporos lisztet, közben keverünk folyamatosan (kézzel vagy géppel). Az elkészült tésztát sütőpapírral kibélelt, kivajazott tepsibe (vagy kapcsos tortaformába) öntjük, elsimítjuk. 170 fokos sütőben (légkeverés) kb. 15 perc alatt megsütjük, a végén szúrópróbával ellenőrzünk. Fontos, hogy a sütési idő tepsire vonatkozik, amiben laposan terül el a süti, kisebb és magasabb forma esetén hosszabb idővel számoljanak.
A krémsajtot kikeverjük 2-3 teáskanál mézzel. Tányér, egy szelet süti, mézes krémsajt, már csak egy villa, készen is vagyunk.


Itt a péntek, jó hétvégét mindenkinek, igyanak forralt bort, már éppen itt az ideje, imbisz hétfőn jelentkezik, ha valami keresztül nem húzza a terveket.

2011. november 17., csütörtök

Pezsgős


A mai egy igazi családi recept, ami azért is kerül fel imbiszre, hogy felejtés esetén se kelljen hívni, kérdezni, jegyzetelni, csak keresni, olvasni és ismételni. A párolt káposzta valószínűleg máshol is készül így, én Herr Paprika mamájától, Évától tanultam el, és megszerettem annyira, hogy nagy kedvvel enném és eszem is csak magában, mert nem egyszerűen jó vagy finom, de abbahagyhatatlan. Nem mondom, először furcsákat gondoltam, és nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, a szalonnabőr fontos szerepet játszik a receptben, de higgyék el, gyorsan megszoktam a gondolatot, sőt ma már nem is kell eszembe juttatnom, hogy a szalonnabőr tartalékolandó a káposztás időkre. Persze aki nagyon nem kedveli, nyugodtan hagyja el, más lesz ugyan, de talán nem kevésbé jó. A cukor ugyancsak fontos alkotóelem, ekkora mennyiség azt hiszem, gond és lelkiismeret-furdalás nélkül elnézhető, a pezsgő meg pláne, az alkohol úgysem marad velünk. (Zárójelben jegyezném meg, számomra ez inkább öröm, mint bánat, nem tartozom a pezsgőivók táborába, szilveszterkor egy-két koccintás bőven fedezi az éves igényemet, már készülök is rá.)
A káposzta ropogós libacombok mellé készült, hagymás tört burgonya társaságában, kiváló hangulatban fogyasztottuk Ágóékkal, a dokumentálás pedig elmaradt, bár nem is terveztem az egész megírását. A káposztára koncentráltam, ennek következtében ismét sikerült magamhoz hűen hatalmas adagot főzni, de persze ez relatív, végül minden elfogyott. Néhány nap alatt.
Itt a vége, főzünk.




Pezsgős káposzta birsalmával


1 kg vörös káposzta (csíkokra vágva)
2 nagy vöröshagyma
kb. 4 dl száraz pezsgő
1 ek cukor
1 nagy darab szalonnabőr
őrölt kömény
2-3 birsalma
2 ek olaj


A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A birsalmákat meghámozzuk, cikkekre vágjuk, magházat kivesszük, majd kisebb darabokra vágjuk a szeleteket. A szalonnabőrt nagyobb darabokra vágjuk, hogy a főzés végén könnyen kivehető legyen. Egy nagyobb magas falú serpenyőben felmelegítjük az olajat, rádobjuk a hagymát, sütjük, míg üveges nem lesz, a végén jöhetnek a szalonnabőrök is. Meghintjük a hagymát egy evőkanál cukorral, átkeverjük, hagyjuk karamellizálódni. Következhet a csíkokra vágott káposzta és a birsalma, kevergetve sütjük 3-4 percig, majd az egészet felöntjük a pezsgővel. Só, 2 teáskanál őrölt kömény, keverés, majd a legalacsonyabb fokozaton hagyjuk a káposztát lefedve párolódni. Néha ne felejtsük el átkeverni, ha esetleg kevés lenne a folyadék, pótolhatjuk még pezsgővel vagy vízzel. Ha a káposzta szépen megpuhult, készen is vagyunk, kóstoljunk, mint mindig, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.


Holnap desszert, és őszintén bevallom, már az adventi kekszeken, sütiken gondolkodom. Ráadásul a sütikommandó is készülődik, szóval van magyarázat.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails