2012. augusztus 31., péntek

Pénteki gyors: morzsás szilva


Ha már tegnap hosszú voltam, ma rövid leszek. Nem mintha a szilva kevesebb figyelmet és szöveget érdemelne a cukkininál, de ha már pénteki gyors és egyszerű recept, hát a bevezetést sem engedem szabadjára.
A nyárzáró hét gyümölcse egyértelműen a szilva volt. Készült belőle szójás-sörös-mézes szósz vagy valami olyasmi csirke mellé, ez az az étel, ami minden szilvaszezonban elkészül, és mindig nagyon kedvemre van. (Azért is, mert Herr Paprika repertoárjába tartozó receptről van szó, én csak a rizsért vagyok felelős. Szóval lehet felelőtlenkedni. Persze nem a rizzsel.) Sütöttem aztán még morzsás szilvát vagy crumble-t, és az a tréfás helyzet alakult ki, hogy én lelkesedtem érte a legjobban. Nem szép dolog, de néha ez is előfordul. Az elégedettségi fokom olyan nagy volt, hogy eldöntöttem, a hétvégén érkező társaságnak is sütök egyet, a kerti szilvafa termelékenységét elnézve az ötlet abszolút ésszerű is volt. Tehát ismételtem, azt hiszem, ők is szerették. 
Itt a vége, morzsázunk, a receptet pedig küldöm szeretettel Zsuzsinak. Tudom, nem pontos, de szívesen vállalom a telefonos segítséget...




Morzsás szilva


kb. 80 dkg szilva (persze minden a tepsi/tál méretétől függ)
2-4 dkg vaj
liszt
nádcukor
fahéj vagy ötfűszer keverék (választható, elhagyható)


A szilvákat megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, felezzük, majd megszabadulunk a magoktól. Egy tepsi vagy egy tűzálló tál aljában szépen egymás mellé rakjuk a szilvákat, vágott felükkel fölfelé. Ha megtelt a tál, megszórjuk a tetejüket nádcukorral, azután dönteni kell. Maradhatunk a teljesen szimpla változatnál, csak a szilva ízére és a cukor édességére hagyatkozva, vagy választhatunk még valamilyen fűszert. Klasszikusoknak a fahéjat, kockáztatóknak az ötfűszer keveréket javaslom, utóbbi szerintem remekül passzol a szilvához.
A morzsához a hideg vajat késes robotgépben összedolgozzuk a liszttel és egy kevés cukorral, az a lényeg, hogy végeredményként szép kis morzsákat kapjunk. Nem adtam meg pontos adagokat, mert minden attól függ, mekkora adagot készítünk. Azt javaslom, kezdjék kevesebb vajjal, adagolják hozzá a lisztet, aztán legfeljebb készítenek még egy adagot. A morzsát osszuk el a szilvák tetején, majd tegyük a tepsit 170 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig, amíg a szilva rotyogni kezd, és a morzsa megpirul. 
Tányér, morzsás szilva, villa. Fagyiból egy gombóc ér, sőt ajánlott.


Holnap már szeptemberre ébredünk, ami a mai hajszárítós időjárásban még egészen hihetetlen. Legalábbis nekem. Szóval mindenkinek szép nyári-őszi hétvégét, jöjjenek, menjenek, egyenek, igyanak, süssenek szilvát.

2012. augusztus 30., csütörtök

Nyári lecsengés, cukkinifelfújt, River Cottage


Hosszabb szünet után most azt mondom az elején, hogy hosszabban is fogok írni, aztán persze bármi lehet. Jó hír-e vagy inkább elrettennek, nem tudom. Bevallom, terveztem egy külön nyárlezáró bejegyzést, de aztán olyan fordulatokat vettek az elmúlt napok (és persze szívesebben mentem piacra és ittam forró csokit apával), hogy végül úgy döntöttem, sűrítés következik. Ami talán a cím láttán már nem is olyan meglepő. Jön tehát egy nyári ez+az (képeket még itt találnak), Herr Paprika reggelit készít, és a River Cottage is megtalálja a helyét.
Kaptunk egy napos, forró nyári hetet, volt benne sok szilva, elnyújtott reggelek, nem kevés izzadás, víz, lábtempó, próbafejelés és labdázás (ki gondolta volna, hogy szemüveg nélkül jobban dobok), macskás társaság, kávé+terasz, hőlégballon, vízszintes láb, lógó láb, felpakolt láb, szúnyogmentes naplemente, körte, alma, nagy levegő. Imbisz kedvéért pedig csak címszavakban némi gasztro. Lángos, meggyes rétes, fagyi, almafröccs, morzsás szilva, grillezett rák+halloumi, tojás és persze bacon, szilvás-szójás csirke Verebes nyomán, marharagu gombóccal (igen, hőségben is jó volt az étvágy), túrófánk, harcsapaprikás. Aki kimaradt, hát kimaradt. Hétvégén aztán társaságban szezont zártunk, és most csak elmesélni tudom a vacsorát, mert valahogy fotózás közben most az emberekre és nem az ételekre koncentráltam. Készült tehát remek csapatmunkával grillezett oldalas+csirke+tofu, bulgursaláta, fűszeres krumpli és fokhagymás szósz, saláta mindenféle zöldből, desszertnek pedig morzsás szilva. És volt persze bor és egyebek, sok beszéd, nevetés, ahogy az lenni szokott. Bár a táncot legközelebb pótolni kell. Reggel aztán sok kávé, sok tea, sok résnyi szem, azután reggeli. Tojáskrém, babkrém, túrókrém, lekvár és nem mondom tovább. Nyilván csak azért ettünk sokat, hogy utána legyen mit lejárni a lábbal, azután lehessen ebédelni a halászcsárdában. És vasárnap este lett.



Jön a második fejezet. Herr Paprikával egy bevásárlós kószálás során háromszáz forintért szereztünk egy River Cottage DVD-t, első évad, legelső részek. Szeretünk főzni és szeretjük nézni, ha mások főznek, bizony ilyen, ha gasztroblog van a a családban. Este aztán megnéztük az első részt, de a másodiknál már csak egy személy volt ébren. Nem én. Igen, a vacsora volt a hibás. Másnap a reggeli koffein után mondta Herr Paprika, hogy akkor most megnézzük, mi lesz a reggeli. Nahát! - mondtam én. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar behozom a lemaradást, de ha már. Eltelt tíz vagy tizenöt perc, és végre megláttam az aznapi reggelimet. Hugh cukkinifelfújtat sütött nagy lelkesedéssel, Herr Paprika pedig kijelentette, hogy akkor ő is süt egy ilyet. Hát nem mondtam nemet.
Következik tehát a recept River Cottage módra.



Cukkinifelfújt (2 személyre)

2 tojás
1 kisebb cukkini
2 dl tej
liszt
3-4 dkg vaj

szerecsendió
1 marék reszelt sajt
parmezán
olívaolaj



A cukkinit alaposan megmossuk, szárazra töröljük, vékony szeletekre vágjuk, majd olívaolajon puhára pároljuk. Besamelt készítünk: a vajon megpirítunk két púpozott evőkanál lisztet, hozzáadjuk a tejet, kevés só és őrölt szerecsendió, közben persze keverünk folyamatosan. A végeredmény legyen krémes, sem túl híg, sem túl sűrű, ha úgy érzik, nyugodtan változtassanak az arányokon. A cukkinit a besamelbe keverjük. A megmosott tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat és a reszelt sajtot a többiekhez adjuk, jöhet még só és kevés bors. A fehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy vagy több kiolajozott formába öntjük a masszát, szórunk a tetejére reszelt parmezánt és 180 fokos sütőben (légkeverés) készre sütjük úgy tizenöt perc alatt. 



Ez volt a legjobb reggelink, és most nem csak azért, mert elfogult vagyok. Pedig. (Azt már csak tényleg zárójelbe szorítva írom, hogy a cukkini a kertben termett.) Szóval nézzenek, főzzenek, egyenek, jobb tanácsom most nyilván nem lehet. 
Itt a vége, a nyárnak is hamar, ha valaki eljutott idáig, annak valóban hálás vagyok. 



2012. augusztus 13., hétfő

Paradicsomsaláta a kertből


Bizony, ma csak ilyen szimplán-egyszerűen, bár akik rendszeresen olvassák imbiszt, talán már sejtik, miről is szól a mai bejegyzés. Azért röviden összefoglalom az összefoglalandót, szóval jön a nagy paradicsomos írás, remélem, nem unják még. 
Tavasszal kertészkedni kezdtünk Herr Paprikával egy számunkra is kezelhető méretűnek tűnő területen, ültettünk mindenfélét, retket, mángoldot, padlizsánt, hagymát, cukkinit, volt eredmény és persze bukás is, a kert címke alatt olvashatók a régebbi fejezetek. Egyszer vagy többször aztán említettem már, hogy a paradicsomokkal kapcsolatban egyetlen nagy vágyam van. Legyen egyszer a tányéromon egy színes saláta. Paradicsom, semmi más. Hát íme, itt van.


Valamikor márciusban négyféle paradicsom magját ültettem el az ablak alatt. A szobában persze. Sárga koktélparadicsom, fekete, tigriscsíkos és lugas fedőnevű várta a jövőt. Nem tudom, melyikünk volt izgatottabb. A magokból aztán előbb alig látható, később már szétültetést, kiültetést igénylő növények nőttek. Aztán csak magasodtak, levelesedtek, virágoztak, és végül megjelentek a zöld gumók. Itt kezdődött a történet izgalmasabb része, várni, hogy ki mivé alakul, lesznek-e színek, vagy meg sem közelítjük a zacskók rám nagy hatást gyakorló fotóit. 


Először sárgulni kezdtek a legkisebbek, majd pirosodni, csíkosodni a nagyobbak, a feketedés bekövetkezése sokáig kérdéses volt. Aztán persze minden jó, ha jó a vége, még ha nem is szénfekete a végeredmény. De mivel sosem volt még fekete paradicsomunk (sem), így abszolút elfogadhatónak tűnik a végeredmény, remélem, másnak is.




Ha már egyszer imbisz azért főként gasztroblog, nem maradt el a kóstolás-értékelés sem. A legédesebb egyértelműen a fekete paradicsom, pedig őszintén szólva erre számítottam a legkevésbé. A sárgák is édesek és elég karakteresek, könnyebben megérnek és megpuhulnak. A tigriscsíkos íze és belseje engem jobban meggyőzött, szóval a pirosaknál ő nyerte a versenyt. 
A saláta egyébként pont az, aminek látszik, amit nem lehet észrevenni, az a dióolaj és -ecet. Ha nem imbiszre készült volna, akkor került volna a tetejére egy kis lágy kecskesajt, összetört dió és mellé egy-két szelet pirított kenyér, mondjuk olívabogyóval vagy aszalt paradicsommal. De most nem akartam más szereplőt, csak a paradicsomot.
Itt a vége, röviden még lelkendezem egyet, ha nem bánják. Kertészkedni jó mulatság, paradicsomot nevelni két talpnyi területen is érdemes (a sárga változat az erkélyen is megérett), a tanácsom magamnak jövőre, hogy ne ültessem őket egymás nyakába, mert nem szeretnek a szomszéd nyakába lihegni, egyébként történhet minden ugyanígy, ugyanebben a menetrendben. És jöhetnek új szereplők is persze, nem mintha ráunnánk az eddigiekre. 
Itt is köszönjük Péternek és Évának a sok segítséget! Nem ígérem meg, hogy nem lesz már paradicsom, kert és egyebek, de próbálom visszafogni magam. Aztán legfeljebb felhúzzák a szemöldöküket, hogy már megint.
Még egy összkép.


2012. augusztus 9., csütörtök

Balatonnál messze nézek


Régi nyarakon gyakran előfordult, hogy Panni kiparancsolt a vízből, mert kékülni kezdett a szám. Csak néztem mit se értve, nem is kék, a víz pedig nem hideg, és csak még néhány perc, hossz, és jövök én. Aztán gyerekből felnőttem, de a víz az maradt, csak most már talán jobban szeretek messzire nézni a partjáról, mint megkékülni benne. És bevallom, a szívem, szemem a tengeré, nem hiszem, hogy valaha is ráunnék, és tudják, ha egyszer úgy lesz, akkor majd körberajzolok magamnak egy kis partszakaszt, és reggel-este messze nézek.
Most viszont Balaton, ahol azért ugyanúgy megtalálni a távolságot, és persze sok mást. Következik tehát egy rövid szöveg és néhány kép, ha nem elégszenek meg ennyivel, akkor itt folytassák. Lehetne írni rosszról, de csak a jóhoz van kedvem, a többit meg ki tudja már.


Szerettem Tihanyt. A folyton előbukkanó levendulával, a kilátással, a régi meg az új épületekkel, a látogatóközponttal, gyaloglással, túraútvonalakkal, hogy legyen merre menni legközelebb is, üldögéléssel, buszra szállással, almafröccsel. És igen, zsákmányoltam levendulát, és persze ittam levendulaszörpöt, nem csak itt. Herr Paprikával azt már eldöntöttük, hogy Éva készleteit megdézsmálva mi is főzünk egy adag szörpöt. Csak hogy legyen saját márkás.


Balatonfüreden nekünk sem maradt ki a Bergmann cukrászda, Herr Paprikának nehéz is lett volna elkerülni, mivel hittem abban, ha elégszer beleszövöm a mondataimba, akkor biztosan sütihez jutok. Tehát ezt a nevet sohasem fogja elfelejteni. Persze mi is megrendeltük a híres krémest, aztán másnap újra. A harmadik cukrászdalátogatás felajánlásakor felnőtt voltam egy percig, és lemondtam róla. Ettünk még egy remek sült túrótortát, volt Füred szelet, epertorta és még valami, ami szerencsére már nem jut az eszembe, emlékezni így is nehéz, villát emelni már csak legközelebb lehet. 


Ittunk egyet a Kredencben is, és azt mindenképp jó volt látni, hogy jelen van a balatoni bor, könnyű venni (a nyári szezonra ott van a Bortársaság Füreden), de rendelni is, és nem csak a nagy nevektől. Lángosevés, bor és levendulaszörp közben azért megnéztük a Jókai villát is, és én bevallom, most tudtam meg, hogy Jókai milyen komolyan kertészkedett, sőt az egyik idézet tanulsága szerint úgy gondolta, ha a regényei okán nem is marad fenn a neve, kertészként biztosan maradandót alkotott. Mi már tudjuk, lehetett volna optimistább is, mindenesetre Kertészgazdászati jegyzeteit meg fogom vásárolni. Kiskerti résztulajdonosi minőségemben.


És jó volt még vonaton ülni, legközelebb hajó is lesz, megígértem magamnak, jó volt vízbe merülni, mólón gyalogolni, fotózni a hajókat, hattyúkat, egymást, vacsora közben nézni, hogy vízszintesen esik az eső, szurkolni, aludni, beszélni, megnézni egy darabot Veszprémből és legalább kívülről az ösküi templomot. Innen folytatjuk legközelebb.


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails