2011. január 31., hétfő

Herr Paprika főz: rakom a krumplit


A hétvégén nem főztem, csak gondolatban. Vacsorára készülünk, ahol fontos szerepet kap a bor, hát most töröm a fejem, mi lenne alkalmas, melyik ötlet kihúzandó. Enni persze azért nem felejtettem el, pénteken az én régi barátom, a sajtos-tejfölös tészta szerepelt egyszemélyes adagban (H.P. valamiért nem kedveli), azután vicces volt látni Chriesi változatát, mint gyerekkoromban, amikor ha egyedül ettem, nagyon szerettem recepteket olvasni, aztán elképzeltem az ízét. Most viszont megvolt az átfedés.
Két napig Herr Paprika volt a szakács, én csak kuktáskodtam, meg rendeltem. Például bundás kenyeret, amit vasárnap reggel csak ki kellett várni, én a teafőzésben jeleskedtem, utána pedig jóllakottan síversenyt néztünk, ráadásul végül az egyik kedvencem nyert (I. Kostelic). Az egészben persze az az igazán vicces, hogy egyáltalán nem tudok síelni, de imádom nézni, a legtöbb sportolónevet azt hiszem, ebben a sportágban tudnám felsorolni.
De vissza a főzéshez. Rengeteg kolbászt kaptunk, Herr Paprika ezért felvetette, lehetne rakott krumpli a hétvégén. Ó, hát hogyne. A rakott krumpli abszolút Herr Paprika felségterülete, én leginkább az előkészítésben veszek részt, és próbálok a keze alá dolgozni, minden mást ő csinál. Jön tehát a recept, benne pedig a titok, hogy mitől is lesz szaftos a Herr Paprika-féle változat.



Rakott krumpli Herr Paprika módra


4 tojás
4 vöröshagyma
1 szál szárazkolbász
kb. 10-12 közepes krumpli
4 dl tejföl
1 darabka füstölt sajt (választható)
pirospaprika
zsemlemorzsa
vaj
olaj
bors

 
A krumplikat héjastul megfőzzük, legyenek puhák, de ne főjenek szét. A tojásokat keményre főzzük. A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk, majd egy serpenyőben olajat forrósítunk, jöhetnek a hagymakockák, pároljuk üvegesedésig. Ha már itt tartunk, szórunk rá 3 tk pirospaprikát, átkeverjük, majd felöntjük kb. 1 dl vízzel, a cél, hogy a végén krémes állaga legyen. Újabb keverés, sózzuk, készen vagyunk.
A krumplikat meghámozzuk (legrosszabb szakasz, ha engem kérdeznek), vékonyan felkarikázzuk. Ugyanezt tesszük a tojásokkal is, végül a kolbászt is felszeleteljük. A tejfölt kikeverjük kb. 3 ek vízzel. Egy közepes tepsit kikenünk vajjal, szórunk rá zsemlemorzsát, majd szépen rázogatva eloszlatjuk. Kezdhetjük a rétegezést: egy sor krumpli, só, krumplira  tojás és kolbász, néhány kanálnyi hagyma, végül kanalazzunk tejfölt, majd újabb réteg. A tetejére egy sor krumpli, sózás, betakarjuk tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal (vagy sajt helyett zsemlemorzsával). Lefedjük alufóliával úgy, hogy lehetőleg ne érjen a tetejéhez, majd sütőbe toljuk, 200 fokon bő 30 percig sütjük lefedve, azután még addig, amíg szépen megpirul.
Várni muszáj, különben oda a szájpadlásunk. Mellé savanyú uborka erősen javallott.



A hétvégi szellőztető sétát végül a Várban tartottuk, rendes volt hozzánk az időjárás, tehát napsütésben mehettünk lépcsőn föl, aztán bandukoltunk az utcákon, emléktáblákat olvastunk, házakat néztünk, meg persze a kilátást, végül lépcsőn le. Remek szórakozás váltogatni az útvonalat, de egyszer már tényleg megszámolom, mennyi lépcsősor is vezet felfelé.

2011. január 28., péntek

Leves meg pesto


2011-es levessel még nem rendelkezik imbisz (a pezsgős édesköményleves nem számít, még tavalyi akció), szóval itt volt már az ideje, hogy legyen. Tudom, a képen sehol egy tányér, semmi folyékony, maximum a zellert és a diót összefogó olívaolaj, de pont sikerült elcsípnem nálunk a napfényt, most így örülök neki. A levest bánatomra már nem várta meg.
Tehát az egyik ok a visszatérő zimankó, egy tányér meleg ilyenkor nem jön rosszul, a másik pedig, hogy kaptam a hétvégén egy egész szép adag fehérrépát, és mielőtt még hanyatlani kezdett volna az állapota, megfőztem. Került hozzá alma, minimál fűszer, konkrétan só és bors, szerintem így is olyan intenzív és édeskés az íze, hogy nem kíván pluszokat. Ráadásul kapott egy kis kiegészítést, a pohár vízben egy hetet túlélő zellercsokorból készült hozzá pesto, dióval, mert most belőle is megnyugtató az itthoni készlet.
Akkor főzünk.



  
Fehérrépaleves diós zellerpestóval

 
5-6 fehérrépa
3 alma
tejszín
1 csokor zellerlevél
1 nagy marék dió
olívaolaj
bors



 A fehérrépákat megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk. Az almákat meghámozzuk, magházakat kivesszük, darabolunk. Egy közepes fazékba rakjuk a fehérrépákat és az almákat, öntünk rá bő másfél liter forró vizet, sózzuk, majd közepes lángon félig lefedve főzzük, amíg az alkotóelemek teljesen megpuhulnak. Akkor félrehúzzuk az edényt, turmixszal pürésítjük, majd öntünk hozzá kb. fél deci tejszínt, adunk hozzá egy kevés frissen őrölt borsot, keverünk, kóstolunk. Ha bármi hiányozna, csak nyugodtan (pl. egy kevés szerecsendiót is lehet a leveshez reszelni), ha pedig kissé sűrűnek éreznénk, akkor adjunk hozzá még egy kevés vizet.
A pestóhoz megmossuk a zellert, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd a szárak végét levágjuk, azután az egészet felvágjuk, szárastul, levelestül. A diót száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk, hűlni hagyjuk. A diót és a zellert mozsárban vagy aprítógépben összedolgozzuk, adunk hozzájuk annyi olívaolajat, hogy a végeredmény szép krémes legyen. Még egy kevés só és befejeztük.
Tányér, tányérba leves, levesre pesto.


Péntekre még a nap is kisütött, remélem, így is marad, terveim szerint kicsit kiszellőztetem magam. Kövessék a példám, vagy csináljanak bármi mást, legyen jó hétvégéjük.
Hétfőn jövök.

2011. január 27., csütörtök

Hetscherl, hecsedli, csipke


Ahogy ígértem, édes a csütörtök, következik a desszert. Sok előzetes elképzelés itt sem volt, legyen könnyű, kicsit fanyar, egyszerű és lehetőleg előkészíthető. Valahogy innen indultam, a végeredmény pedig a zöldcitromos túrógaluska lett, amihez a hecsedli úgy társult, hogy Herr Paprika mamája megajándékozott minket egy üveg saját csipkelekvárral, amit persze még tartogatunk, de elképzelve az ízét a gondolat megmaradt, vettem is gyorsan egyet. A kérdés ezzel megválaszolva.
És akkor egy kicsit még nyelvészkedünk. Bevallom, én nem tudtam, hogy jön a hecsedli a csipkebogyóhoz, most viszont szerettem volna kideríteni (Minisztori: anno az egyetemen a dög szó etimológiájáról írtam a szemináriumi dolgozatomat.  No, most mit gondolnak?) Az Idegen szavak szótára csak annyit árult el, hogy német eredetű, ami nem vitt közelebb a megoldáshoz, az én  szókincsemben a csipkebogyó Hagebutte néven fut. Felcsaptam a Nyelvművelő kéziszótárt is (hecsedli - hecserli), ahol ugyancsak a német eredet szerepel, és a megjegyzés: bizalmas-vulgáris hangulatú főnév. Ez volt ám a tréfás meglepetés, a hecsedli szót hallva ezt sosem éreztem, szóval vulgáris hangulatú lekvárt tartok a kamrapolcon. Következett az internetes keresés, ahol több forrás szerint is az osztrák-bajor Hetscherl szóból dl kicsinyítőképzővel alakult a magyar hecsedli elnevezés.  Ezt olvasva pedig azzal szembesültem, hogy németül a hét minden napján máshogy nevezhetem a csipkebogyót. Ma is okosabb lettem.
Akkor recept.



Zöldcitromos túrógaluska hecsedlivel


25 dkg túró
3 zöldcitrom
2,5 dl tejszín
méz
porcukor
1 kis üveg hecsedli lekvár
1 tasak zselatinfix



A túrót egy mélyebb tálban villával alaposan összetörjük. A zöldcitromokat alaposan megmossuk, szárazra töröljük, kettőnek a tálba reszeljük a héját, majd kifacsarjuk a levét a túróhoz öntjük. Adunk a keverékhez 2 evőkanál mézet is, majd alaposan összekeverjük, azután jöhet a zselatinpor (persze a lap is abszolút megfelel, én kihagytam az áztatós részt), majd újabb keverés. Kóstolunk, ha túl savanykásnak találnánk, adunk még hozzá egy kevés mézet. A tejszínt egy kevés porcukor és csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd óvatosan a túróhoz keverjük, a krém tetejét lesimítjuk, alufóliával letakarjuk, néhány órára hűtőbe rakjuk.
A hecsedli lekvár egy kisebb edénybe kanalazzuk, felöntjük kb. 1 dl vízzel, elkeverjük, azután alacsony hőmérsékleten összefőzzük, a végeredmény sűrű, de még folyékony legyen. Ha sikerül házi hecsedlihez jutni, aminek már önmagában krémes és folyékonyabb az állaga, akkor ez a lépés természetesen elhagyható.
Tálaláskor mártsunk langyos vízbe egy kanalat, és a segítségével hasítsunk a masszából egy-egy darabot, egy másik kanállal pedig formázzuk galuskaszerűre (persze ragaszkodni nem kell, pakolják, ahogy szeretnék). A tetejére locsoljunk hecsedlit, langyosan vagy kihűtve. Készen vagyunk. 




A legjobb visszajelzés Józsitól érkezett, aki nem igazán édesszájú, jöhet persze egy kis édesség, de csökkentett mennyiségeben. Most viszont nem elég, hogy lelkesen nyújtotta a tányérját ismétlésre, de közben a következőt mondta: 
- Ebből meg tudnék enni egy vödörrel. 
Büszke voltam? Büszke voltam. Naná és persze hogy. Legközelebb gyártok is neki legalább egy homokozóvödörnyit. Mert megérdemli.

2011. január 26., szerda

Amit nem lehet megunni


Jön tehát a folytatás a tegnapi előétel után. Amit nem lehet megunni, az a kacsamell, nekünk legalábbis valahogy nem sikerül. Most persze nem rajtunk múlt, hogy már megint és újra, hanem az ünnepelt vágta rá az érdeklődő kérdésre, hogy akkor van-e valami vágy, kívánság, óhaj vagy sóhaj. Kacsamell. Először talán nem mutattam kellően meggyőzött testvéri arcot, mert jött a magyarázat is, azaz olyan gyakran nem eszik (persze minden relatív), tehát ne is gondolkodjak. Pont. Szóval akkor kacsa.
A képen azért nem véletlenül került mellékes szerepbe a két szelet, ugyanis a kacsamellek ugyanolyan módszerrel készültek, mint az utóbbi időben mindig, ezért kellett valami újdonság is. Az egyik a csicsókapüré, amit Herr Paprika kivételével mindenki lelkesen fogadott. Persze ő már akkor is barátságtalanul méregette a csicsókákat, amikor még csak a szatyorból kandikáltak ki, én követeltem némi bátor bizalmat, de a végén azt hiszem még mindig furcsának ítéltetett.
A másik kiegészítő a sült cékla, ami először balzsamecettel sült, majd tálaláskor még meglocsoltam egy kevés málnás balzsamecettel. Na őt aztán mindenki szerette.



Kacsamell balzsamecetes sült céklával, csicsókapürével


2 egész kacsamell
szecsuáni bors
4-5 cékla
balzsamecet
málnás balzsamecet (opcionális)
olívaolaj
bors
1,5 kg csicsóka
5 dkg vaj
2 dl tej
1 csokor petrezselyem

 
A céklákat lehetőleg kesztyűben (én persze nem, utána súroltam a bőröm) meghámozzuk, a nagyobbakat felezzük. Egy megfelelő méretű tepsit kibélelünk alufóliával, egymás mellé rakjuk a céklákat, locsolunk rájuk olívaolajat és balzsamecetet, végül egy csipet sót is. Lefedjük és 180 fokos (légkeverés) sütőben kb. 1 órán át sütjük.
A csicsókákat meghámozzuk, megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, majd egy fazékba rakjuk őket. Annyi vizet öntünk rájuk, amennyi éppen ellepi őket, szórunk a fazékba sót, puhára főzzük. Ha elkészültünk, leöntjük a vizet, a csicsókát vaj kíséretében összetörjük, közben adagonként adjuk hozzá a tejet. A végén turmixolhatunk is, hogy a végeredmény minél krémesebb legyen. A petrezselymet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk és csicsókapüréhez keverjük. A végén kóstolunk, bármi hiányozna, most lehet pótolni.
A kacsamell a szokásos módon készül. Megmossuk, szárazra töröljük, a bőrét bekockázzuk. Egy száraz serpenyőben megpirítunk 3 tk szecsuáni borsot, várunk, amíg kihűl, majd mozsárban összetörjük. Az összetört borssal alaposan bedörzsöljük a kacsamellek mindkét oldalát. Egy nagyobb serpenyőt felhevítünk, majd bőrrel lefelé belerakjuk az egyik kacsamellet, 4-5 percig sütjük, azután megfordítjuk, újabb 3-4 perc sütés, lecsöpögtetjük és tepsibe rakjuk (bőrrel felfelé). A serpenyőből egy kisebb üvegbe öntjük a kisült zsírt, a folyamatot pedig megismételjük a másik kacsamellel. A tepsit kb. 180 fokos sütőbe toljuk, és még nagyjából 8 percig sütjük a kacsákat, azután kivesszük, pihentetjük.
Tálaláskor ki-ki kedve szerint, de mindenképp fontos, hogy valamennyi elem meleg legyen. Ha van rá lehetőség, a céklát locsoljuk meg egy kevés málnás balzsamecettel, remekül illik hozzá.


Így láttuk szombat este a tányérunkon (fotósunk Oszi volt), a kikandikáló zöld pedig nem más, mint egy kevés fonnyasztott, citromos spenótlevél, kevés sóval és frissen őrölt borssal. Látszik, hogy egyedül vásároltam, a szükséges petrezselymek mellé naná, hogy vettem egy zacskó spenótot. És szépen elrejtettem a kacsamell alatt. Józsi azért kevésbé lelkesedett, de ha már egyszer a lánya főzött, mit tehetett mást, bátran megette. (Az elrejtésről remek sztorik jutnak az eszembe, hogyan dugta el Panni a puding alá a virágport, a főzelékbe a csalánlevelet, hátha így nem lesz feltűnő. Az volt.)



Édes lesz a csütörtök, jön a desszert.

2011. január 25., kedd

A születésnapos vacsorája


No igen, kicsit keddszerű lett ez a hétfő, de tegnap kénytelen voltam megállapítani, hogy imbisz halasztásra kerül. Ma viszont újra itt, kezdődhet a hétvégi beszámoló.
Csütörtökön már említettem, a nővéremnek dupla ünnep jut januárban, névnap, szünet, születésnap, hát igen, aztán egész évben csak a többi, már nem főszereplős alkalom. De ha már Panni és Józsi így döntött, akkor igyekeztünk megfelelő és persze emlékezetes ünneplést tartani, egy nap alatt két vacsora nyilván nem lehetséges, viszont az ajándékok terén szigorúan elválasztottuk a névhez és az évhez kötődő dolgokat. Így igazságos. Szerdán volt egy kis pánik bennem, se ajándék, se ötlet, azt sem tudtam, mit fogok főzni, közeleg a szombat, jönnek a szülők, tesó és Oszi, jöhetne már az a szívesen látott ihlet is. A meglepetés ügyében Oszival folytattam napi néhány telefonbeszélgetést (haha, megint én vagyok), és végül nővérből is sikerült kihúzni egy rövidke listát. Pipálhatunk, de maradt még a konyhai projekt a maga homályával. A második elem az ünnepelt kívánsága volt, a desszert egy kósza esti ötlet végeredménye lett, az előételnél pedig először a karácsonykor annyira bevált beluga lencsét akartam használni. Azután jött Herr Paprika, hogy csak ennyit mondjon: Kecskesajt? Miért is ne, a legnagyobb rajongó egyértelműen én vagyok, de nagy szerencsémre a többiek is szeretik. A piacon aztán tettem néhány kört, végül zellerre szavaztam, mert már a korábbi hasonló  alkalmazásnál is nagyon elégedett voltam vele, hozzá pedig egy kifejezetten nem édes almaszósz készült.
Megint sikerült bőbeszéddel előrukkolnom, most akkor már recept.




Kecskesajtos bagett, karamellizált zeller, kakukkfüves almaszósz

10 dkg friss kecskesajt
1 bagett
2 zellergumó
1 marék zellerlevél
nádcukor
6 dkg vaj
3 alma
1 tk szárított kakukkfű (friss persze még jobb)
méz


A zellergumókat meghámozzuk, felezzük, majd csíkokra, végül közelítőleg egyforma méretű kockákra vágjuk. Egy közepes méretű serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a zellerkockákat, néhány percig közepes lángon kevergetve pároljuk, azután szórunk rájuk 2 ek nádcukrot és egy csipet sót. Keverünk, majd hagyjuk az egészet szépen pirulni, párologni. Ha gondolják, adhatnak hozzá egy kevés vizet, hogy semmiképp se égjen le. Nagyjából 10 perc alatt elkészülünk, a végén ellenőrzés és kóstolás. Ha még nem lenne megfelelő az állaga, adhatunk még néhány percet. És persze pótolják, ha hiányozna egy íz. Nincs más hátra, mint az összevágott zellerleveleket a serpenyőbe szórni és egy utolsót keverni.
Az almákat meghámozzuk, magházukat kivesszük, majd kisebb darabokra vágjuk. Egy mélyebb edényben felolvasztjuk a vaj másik felét, jöhetnek az almák, a kakukkfű, egy teáskanál só és egy kevés méz. Keverünk, majd adunk az egészhez 1 dl forró vizet, félig lefedjük és addig főzzük alacsony hőmérsékleten, amíg szépen szétmállanak az almadarabok. Kóstolunk, fűszerezünk, ha szükség lenne rá.
Végkifejlet: a bagettet felszeleteljük, a szeleteket tepsire pakolva a sütőben egy kicsit megpirítjuk, majd mindegyikre pakolunk kecskesajtot. Mehet a tepsi vissza a sütőbe (200 fok),  csak amíg a kecskesajt egy kicsit megolvad. Tálalás, ahogy tetszik, de fontos, hogy a zeller és az alma langyos legyen. 


Holnap folytatás, kiderül, mit kívánt a tányérja a születésnapos, aki névnapos is egyben. Annyit elárulok, hogy van az a dolog, amit nem tud megunni.

2011. január 20., csütörtök

Golyók, fügék, narancsok


Amióta mindenféle előzetes értesítés nélkül fejbe csapott a láz, ez az első étel, amit főztem (a tegnapi rizottót nem számolom ide, az inkább rutinból készült). Szóval az én kötényes figurám végre boldogan vette a kezébe a fakanalat, mert jó az a kerékvágás néha nagyon. (Zárójeles megjegyzés: a helyzetet némileg nehezítette a harmadik napja ragaszkodó fejfájásom, de ígérem, több egészségügyi vonatkozás nem lesz.) Valami fűszeresre és a maga nemében konkrétra vágytam, meg arra, hogy ne kelljen megközelítenem a boltot, tehát ami nincs, azt nem hiányoljuk. A marhahús adott volt, a fagyasztóból vettem ki, nehogy később elszálljon a motiváció, ha viszont már kint van, visszarakni nem lehet. Először paradicsomban gondolkoztam, azután elvetettem, viszont olyan jó ötletnek tűnt legalább néhány narancsot és egy csomag aszalt fügét elhasználni. Hát innen indult a dolog.
A végeredménnyel igazán elégedett voltam, ízben és illatban is azt hozta, amit vártam. Majd miután ilyen jól megveregettem a vállam, kicsikartam Herr Paprikából egy utolsó adag mákos gubát.




Fűszeres húsgolyók fügével narancsszószban


50 dkg marhahús
20 dkg aszalt füge
3 vöröshagyma
2 narancs
római kömény
fahéj
cayenne bors
őrölt gyömbér
kurkuma
chilipehely
méz
mogyoróolaj
liszt



Először golyót gyártunk. A darát marhahúst egy mélyebb tálba rakjuk, szórunk rá 1 tk fahéjat, 1 tk cayenne borsot, 2 tk római köményt és kb. 1,5 tk sót, majd az egészet a kezünkkel alaposan összegyúrjuk, ha kész a massza, akkor nagyjából 2 cm átmérőjű golyókat formálunk belőle, amiket egy tálcára pakolunk.
Főzés. A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. Egy nagyobb, magasabb falú serpenyőben melegítünk egy kevés olajat, rádobjuk a hagymakockákat, pirítjuk üvegesedésig. Közben kifacsarjuk a narancsok levét, a fügéket pedig félbe vágjuk. Ha a hagyma már megfelelőnek tűnik, szórunk rá egy kevés lisztet, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük kb. 2 dl forró vízzel és a narancsok levével. Adunk hozzá 1 ek mézet, sót, 2 tk gyömbért, chilit kedvünk szerint és egy púpozott tk kurkumát. Alaposan elkeverjük, majd lefedjük, kb. 5 percig hagyjuk magában főni közepes lángon. Az idő leteltével félrehúzzuk a serpenyőt, jöhetnek a fügék, majd óvatosan és egyenként a szószba rajuk a húsgolyókat, végül újra fedő, vissza a tűzhelyre, főzzük alacsony hőmérsékleten kb. 20 percig. Amikor már ezen is túl vagyunk, vegyük le a fedőt, kóstoljuk meg (szigorúan fújás után!) a narancsszószt, hiányzik bármi, lehet pótolni. Hagyjuk még az egészet addig rotyogni, amíg a szósz kellően besűrűsödik.
Herr Paprika kuszkuszt kívánt hozzá, de ez persze nem kötelező, nyugodtan egyék lepénnyel, bármivel, ahogyan tetszik.




Kivételesen már ma kívánok mindenkinek egy remek hétvégét (és aki este Méhes Marietta koncertre megy, azt szégyentelenül irigylem), szórakozzanak egy jót az elkövetkező napokban a visszatérő télben. Én legkésőbb holnap szolgálatba helyezem magam, a nővérem ugyanis 1 nap különbséggel névnapot és születésnapot ünnepel, jön Panni és Józsi, szombaton családi megmozdulás, amire én főzök. Csak még nem tudom, hogy mit. Ráadásul ajándékügyben sem fordultam a finisbe, az elmúlt napok kórsága ellopta a napokat. Szóval ezért holnap már nem szolgálok bejegyzéssel, de hétfőn jövök és beszámolok.

2011. január 19., szerda

Egy kis extra


Szombaton néhány órára kettesben maradtam az én kis betegségemmel, amíg Herr Paprika megpróbálta feltölteni csökkenő élelmiszerkészletünket, és elment Péterhez némi barkácsolásra. Itthon aztán bemutatta a szerzeményeket, nyugodjak meg, lesz mákos guba, csinál céklalevest, energiában nem lesz hiányom. Örültem, leült, majd 10 perc múlva:

- Hohó, hoztam még valamit.
- ?
- Meglepetés, ki kell találni.

És akkor az én csökkentett üzemmódú agyam megpróbált rájönni, mi lehet az a titokzatos. Azt gyorsan kiderítettem, hogy ehető dologról beszélünk, eljutottunk a zöldségek témaköréhez is. Sikerült vajon kitalálnom? Persze segítség nélkül. Nyilván nem. De ezt betudom a beszűkült napoknak, természetesen. Herr Paprika próbált segíteni: gomba. Ó. Szarvasgomba? Az bizony. Majd elővette a gondosan bebugyolált gombadarabot a kabátja zsebéből, és diadalmasan felmutatta. Kiderült, hogy Péter kapott valakitől fehér szarvasgombát, egy részét már jókedvvel elfogyasztotta, de nagylelkűen tartalékolt nekünk belőle. Kicsit tanakodtunk, mi legyen vele, végül közös megegyezéssel rizottóra szavaztunk. 
És hogy itt ne legyen vége a történetnek, aznap tért haza Ausztriából Éva, utazott vele néhány pisztráng is, kettő vasárnap már megsütve jött hozzánk. Tehát ebédre szarvasgombás rizottó és egy kis sült pisztráng. Így dőzsöltünk mi.

 

Szarvasgombás rizottó (és egy kis pisztráng)


20 dkg arborio rizs
1 kis darab fehér szarvasgomba
szarvasgombás olívaolaj
5 dkg vaj
8 dl alaplé
1 dl száraz fehérbor
1 vöröshagyma
parmezán
bors



A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Egy magasabb faló serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymákat, majd pirítjuk üvegesedésig. Ha már itt tartunk, a serpenyőbe önthetjük a rizst, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral. Várunk, amíg a rizsszemek beszívják a bort, az alkohol pedig elpárolog, azután jöhet az első merőkanálnyi alaplé és egy keverés. Ha eltűnni készül a folyadék, újabb kanál, majd ismétlünk, amíg el nem készülünk. 
Közben a gombát egy kisebb kefe segítségével megtisztogatjuk (vagy papírtörlővel leszedegetjük a nem hiányzó dolgokat). Ha a rizottó már szinte kész, levesszük a tűzhelyről, beledobjuk a vaj másik felét, reszelünk hozzá egy adag parmezánt, átkeverjük, majd óvatosan a tetejére reszeljük a gombát. Keverés, egy percre tegyük még vissza a serpenyőt a tűzhelyre, készen vagyunk. Az intenzívebb íz érdekében locsoljuk meg a rizottót egy kevés szarvasgombás olívaolajjal, még egy keverés, és tényleg befejeztük. Kóstolni persze ne felejtsenek el, ha szeretik, egy kis frissen őrölt bors kerülhet a tetejére.


Ha bármilyen formában sikerül szarvasgombához jutniuk, ne hagyják ki. Itt kell megjegyeznem, hogy az olaj is elképesztően intenzív ízű és illatú. 
Paprikáék pedig köszönik nagylelkű szponzoraik támogatását.

2011. január 18., kedd

Teát eszünk


Az elmúlt hetekben magam számára is néha meglepő mennyiségű teát sikerült meginnom. A gyakoriságban nincs semmi szokatlan, én bizony teát iszom minden nap, télen persze, de nyáron is, a többi évszakban pedig nyilván. A fekete Herr Paprika legnagyobb bánatára mostanában kevésbé hoz lázba, ugyanis kávé nélkül belőlem reggelenként nem válna ember, a megduplázott (oké, triplázott) koffeint viszont már nem veszi be jókedvűen a szervezetem. Így aztán inkább legyen zöld, gyömbéres, fehér, áfonyás, fűszeres, citromos, bármilyen. Persze azért feketézünk is.
A rooibos is nagy  kedvencem, önmagában is intenzíven fűszeres íze van, és én szeretem elhinni, hogy egészséges, ráadásul remek a színe és az illata. Mostanában gyakran ittam, és aztán valahogy alakultak az események. A kosárban aszalódtak az almák, Herr Paprika tett néhány ráutaló megjegyzést, gondoltam, legyen akkor leves, azután legyen inkább süti, de szimplán ne maradjon. És akkor elképzeltem, hogy a teával kellene főzni egy sűrű szirupszerűséget, amit a végén rálocsolnék a sütemény tetejére. 
Így is lett, következik a minimálisan édes almasüti és az édes teaszirup párosa.


Almasüti rooibos mázzal

5-6 alma
20 dkg liszt
3 tojás
2 tojásfehérje
1 tk sütőpor
nádcukor
2 filter rooibos tea 



A 3 egész tojást egy mélyebb tálban habosra keverjük 10 dkg cukorral. A liszthez keverjük a sütőport, majd lassan a tálba szitáljuk, közben keverünk folyamatosan. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, majd a lisztes masszához keverjük kisebb adagokban. A tojásfehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük, azután óvatosan az almás tésztához keverjük. Egy 28 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, majd az alját kibéleljük sütőpapírral. A tésztát a formába öntjük, kicsit megrázogatjuk, hogy egyenletesen elterüljön és sima legyen a teteje. 180 fokos sütőben (légkeverés) kb. 20 perc alatt megsütjük, a végén tűvel ellenőrizhetjük, valóban készen vagyunk-e. Ha igen, vegyük ki a formát a sütőből, hagyjuk kicsit hűlni a sütinket, majd óvatosan szabadítsuk ki.
Főzzünk a rooibos filterekből kb. fél liter teát, hagyjuk ázni a filtereket egy kicsit tovább, úgy 5 percig, majd vegyük ki őket. A teát öntsük egy kisebb edénybe, adjunk hozzá nagyjából 5 evőkanál cukrot, majd alacsony fokozaton kezdjük el főzni. A folyamat meglehetősen hosszadalmas, a cél, hogy a végén besűrűsödjön, tehát ki kell várnunk, míg a folyadék nagyobbik része eltávozik. 
A süti lehet hideg, de a szirupot mindenképp melegen javaslom a tetejére locsolni.


Egyenek sütit, teázzanak, holnap jövök.

2011. január 17., hétfő

Pardon


Mert tudom, nem szép dolog  a januári ködben még karácsonyi emlékekkel, pláne receptekkel fárasztani másokat, de talán annyival szépíthető a helyzet, hogy kettőt letudunk egy bejegyzésben. Ráadásul téli ünnepi alkalmakkor még nyugodtan használhatók. Remélem. 
Lesz tehát egy pezsgős édesköményleves, azután pedig, most kezdhetek pirulni, de jól látják, már megint kacsamell, vargányás polenta, plusz egy kis vörösboros gyümölcsmártás. Volt hagymalekvár is, tényleg és komolyan, csak Oszi, aki azon az estén átvállalta a fotózást, a hagymának nem igazán nagy barátja, vagy inkább semmilyen barátja, a képen pedig az ő tányérja látható. Szóval hagymalekvárról majd írok, amikor elkészül újra, és fotóval is tudom bizonyítani a létezését. Hogy ne maradjon ki Ágó se a történetből, a kacsamell az ő kívánsága volt, persze nem állítom, hogy nagyon rá kellett volna beszélni, de azért megadtam a lehetőséget a valami másra is. Végül maradtunk a kacsánál, aminek újdonsága most a mézeskalács fűszerkeverékből és mézből álló máz volt (ötlet az Essen&Trinken oldaláról származik), amivel a finisben kentük meg a ropogós bőrt. Tudom, ez most megint nagyon december, de higgyék el, januárban, sőt februárban is befér még a konyhába egy kis mézeskalács-hangulat.
És akkor receptek.



Pezsgős édesköményleves kapros füstölt lazaccal


2 nagy édeskömény
1 vöröshagyma
2 krumpli
1 dl száraz pezsgő
0,5 dl tejszín
bors
olívaolaj
szerecsendió
10 dkg füstölt lazac
1 csokor kapor
1 zöldcitrom



A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, a krumplikat meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Az édesköményeket alaposan megmossuk, szárazra töröljük, végeket levágjuk, majd vékonyan felkarikázzuk. Egy nagyobb fazékban melegítünk egy kevés olívaolajat, rádobjuk a hagymakockákat, pirítjuk üvegesedésig. Akkor jöhet a krumpli és az édeskömény, pár percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük az egészet annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi. Sózzuk, borsozzuk, majd félig lefedve közepes lángon addig főzzük, amíg valamennyi zöldség szépen megpuhul. Akkor lehúzzuk a tűzhelyről a levest, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd teljesen simára turmixoljuk, a folyamat végén az edénybe öntjük a tejszínt, reszelünk a többiekhez egy kis szerecsendiót, majd alaposan átkeverjük az egészet. Végül a leveshez öntünk kb. 1 dl pezsgőt, nem bánom, lehet egy lehelettel több is, újabb keverés, kóstolás, ha bármit hiányolnak, most lehet pótolni. Mivel a leves felnőtt társaságnak készült, így maradhatott az alkohol, gyerekek részvételénél forraljuk el szépen, vagy hagyjuk el a pezsgőt.
Már csak a lazac van hátra, vágjuk kisebb darabokra, tegyük egy mélyebb tálba, locsoljuk meg a zöldcitrom levével, egy kevés olívaolajjal, végül szórjuk rá az apróra vágott kaprot is. Alapos keverés, majd osztogathatjuk is a levesek tetejére.


Kacsamell mézeskalács mázzal, vargányás polentával, vörösboros gyümölcsmártással


2 egész kacsamell
3 tk mézeskalács fűszerkeverék
méz
80 g szárított vargánya
10 dkg kukoricadara
1 liter tej
40 dkg erdei gyümölcs keverék
2 dl vörösbor
nádcukor
vaj
liszt



A kacsamelleket alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. A felesleges hájtól megválunk, a bőrt óvatosan bekockázzuk. Felforrósítunk egy száraz serpenyőt, a melleket először bőrös oldalukkal lefelé sütjük kb. 5 percig, majd néhány percig a másik felüket is. A kész kacsamelleket tepsibe rakjuk szépen egymás mellé, megkenjük a bőrös felüket a 3 tk mézeskalács fűszerből és kb. 3 ek mézből álló keverékkel, majd betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe (légkeverés), és sütjük őket még nagyjából 8 percig. A sütési idő közepén egyszer még bekenhetjük őket a mézes keverékkel, ha maradt volna belőle. Ha elkészültünk, kivesszük a tepsit, a húst hagyjuk egy kicsit pihenni, majd szépen felszeleteljük.
A polenta az itt már ismertetett módszerrel készül, annyi különbséggel, hogy most vargánya is kerül bele, a rozmaring viszont elmarad. (Hogy csak tej vagy egy kis tejszín is,  azt már Önökre bízom.) A szárított gombákat egy mélyebb tálba rakjuk, majd öntünk rájuk kb. 3 dl forró vizet, lefedjük, 10 percig állni hagyjuk. ha letelt az idő, akkor leszűrjük a gombát, de a levét is megtartjuk, az utóbbit átszűrjük újra. A polentát a szokásos módon készítjük, de adunk hozzá 1 decit a gomba levéből, és a főzési folyamat felénél a kisebb darabokra vágott vargányát is hozzáadjuk. 
A mártáshoz én fagyasztott keveréket használtam. Kevés vajban kicsit megpároljuk a gyümölcsöket, megszórjuk egy kevés liszttel, majd óvatosan felöntjük a borral és 1 dl vízzel, az alkoholt elforraljuk. Adunk hozzá 1 ek nádcukrot, és addig főzzük, amíg szépen besűrűsödik. A végén kóstolunk már megint, ha hiányzik bármi, pótoljuk.

A levest is szerettük, de a kacsának és a polentának volt igazán nagy sikere. Mindenki üres tányért hagyott az asztalon, sőt még repetáztak is a bátrak (mert ugye volt még desszert is). Ha valami megmaradt bennem, az a fergeteges illat volt, ami áradt a kacsamellből, és egy másik, ami a vargányás polentából áramlott. Most már annyi volt a marketing, hogy kénytelenek lesznek tenni egy próbát. (És ezek a mennyiségek 6 fő számára készültek, de hűen magamhoz, legalább 8-9 embernek is elég lett volna. Na jó, a leves talán nem.)



Most kivételesen a végére kerül a nagy fotó, még a múlt hétvégén készült Sukorón, lehet nézegetni. És hogy magamról is legyen szó, úgy tűnik, megmaradok, nincs még 100%-os üzemmód, de már elérhető távolságban. Herr Paprika remekül ápolt, szóval övé az érdem, meg a mákos gubáé, amit szombaton vetett be egészségügyi fegyverként. Nálam hatott.

2011. január 14., péntek

Színesen (plusz Grafit)


Nohát voltam már jobban is, sikerült szereznem egy kis betegséget lázzal fűszerezve, így a legjobb barátom most a vajas kenyér és a grapefruit. Többet erről nem is írnék, inkább koncentrálok a mai bejegyzés főszereplőjére, ha túljutottak a recepten, akkor láthatnak néhány friss képet Grafitról is. Szerdán már volt arról szó a remek pástétom kapcsán, hogy tartottunk karácsonyi partit a barátokkal, adtunk-kaptunk ajándékokat, de az én egyik meglepetésem addig nem érkezett meg, így a lányok készítettek nekem egy szép kis utalványt, benne a könyvről egy kép (Sven Regener Neue Vahr Süd, az első rész Berlin Blues címmel magyarul is kapható). Az átadást pedig elhalasztottuk a következő évre, nincs is annál jobb, mint januárban még karácsonyi ajándékot kapni. 
A könyv megérkezett, szépen megbeszéltünk egy pénteki találkozót, de mivel a lengyel napokat még nem sikerült kiheverni, így javasoltam, legyen nálunk a szolid esemény, lesz sok tea, és persze főzök is. A sok hús és nehéz falat után színesre, fűszeresre és főleg zöldségre vágytam, még akkor is, ha nem minden alkotóelem került frissen az ételbe, különböző okok miatt. Ráadásul ki akartam próbálni a Ras-el-Hanout marokkói fűszerkeveréket is, amelynek főbb alkotóeleme a koriander, a szerecsendió, a gyömbér és a kardamom, jól passzol húsokhoz és zöldséghez is. Ha nincs ilyen otthon a polcon, hát semmi vész, helyettesítsék a felsoroltakkal, és adjanak hozzá egy kis kurkumát.


Fűszeres zöldségragu kuszkusszal

3 sárgarépa
2 vöröshagyma
60 dkg zöldbab (fagyasztott)
2 doboz fehérbab
1 doboz sűrített paradicsom
7 dl paradicsomlé
1 csokor petrezselyem
koriander
chilipehely
római kömény
ras el hanout
nádcukor
mogyoróolaj

30 dkg kuszkusz
1 narancs
olívaolaj 


A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk, a répákat megtisztítjuk, kis darabokra vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben olajat melegítünk, mehet bele a hagyma, pirítjuk üvegesedésig, azután jöhet a sűrített paradicsom, 2 tk ras el hanout, 1 tk római kömény, majd az egészet pirítsuk néhány percig. Mehetnek a serpenyőbe a répadarabok, keverés, majd öntsük fel a paradicsomlével és kb. 1,5 deci vízzel, adjunk hozzá sót, chilit kedvünk szerint és egy kevés nádcukrot. Keverjük át az egészet alaposan, fedjük le, és hagyjuk kb. 10-12 percig főni. Akkor szórjuk a serpenyőbe a zöldbabot, keverés, fedő, hagyjuk a zöldségeket addig főni, amíg már nagyjából megpuhultak, akkor vegyük le a fedőt, forraljuk el a felesleges folyadékot, majd szórjuk többiekhez a leszűrt, átmosott fehérbabot, keverjünk, és hagyjuk még néhány percig rotyogni. A végén szórjuk bele az apróra vágott petrezselymet és koriandert, majd kóstoljunk szokás szerint, ha valamit hiányolnak, most lehet pótolni.
Már csak a kuszkusz van hátra. Szórjuk egy mélyebb tálba, öntsünk rá kb. 3 dl forró vizet, adjunk hozzá egy csipet sót, a narancs levét és 2 ek olívaolajat. Alaposan keverjük át, hagyjuk 4-5 percig fedő alatt puhulni a kuszkuszt, majd le a fedővel, kóstoljunk, kész.

No és így a végére néhány friss kép Grafitról, aki szépen növekszik, és éppen kalandor korszakát éli, szóval nagyon vicces pillanatokat okoz. Ez persze nem zárja ki, hogy végtelen bizalommal átadja magát és a bundáját egy kis baráti dögönyözésre, miközben égbe merednek a lábai.







Mindenkinek jó hétvégét, én kúrálom magam, hétfőn jövök.

2011. január 12., szerda

Vendég főz: Herz pástétoma


Lassan visszatér imbisz a normális hétköznapi pályára (aki szerette a lengyel napokat, megnézhet még néhány fényképet a facebookon). A lassan konkrétan értendő, ugyanis ahogy már a címből kiderült, ma nem az én receptem következik, hanem Herz kollégáé, akiről csak annyit mondanék, jól főz nagyon, volt szerencsém többször is tesztelni.
A pástétom még a karácsonyi ajándékozós baráti összejövetel egyik főszereplője volt, én pedig szégyentelenül a vacsora végén megszereztem az utolsó darabot azzal az indokkal, hogy majd szépen lefényképezem, és megírom imbiszen. A többiek persze átláttak rajtam, de nagylelkűen lemondtak a pástétomról a javamra, viszont most itt a bizonyíték, mielőtt megettük azért dokumentáltam is. A mi kis ünnepi partink házigazdái Dzseki és Herz voltak, készültek mindenféle finom falattal, mi pedig jól elleptük a lakást, de legalább vittünk magunkkal bort és ajándékot. Utóbbit persze kaptunk is. A szakácspáros kifejezetten olyan ételeket tett az asztalra, amelyek hamarabb elkészíthetőek, így nem kellett folyton a tűzhely mellett állva a hátukat mutatniuk. És ami után (meg előtt) jólesik egyet koccintani. Ebbe a sorba illeszkedett a pástétom is, receptjének alapja Stahl Judittól származik, ezt formálta aztán Herz a maga ízlése szerint. Kiváló végeredménnyel.





Kacsamájpástétom

2 evőkanál kacsazsír
1 nagy vöröshagyma, finomra aprítva
40 dkg filézett kacsacomb, bőre nélkül, feldarabolva
20 dkg kacsamáj
4 egész tojás
½ dl tejszín
1 marék kesudió
5-6 szem aszalt sárgabarack, felkockázva
só, bors
frissen őrölt szerecsendió és szegfűbors



A kacsazsíron, csipet sóval meghintve, lassan megdinszteljük a hagymát. Ezután nagy lángon kissé karamellizáljuk. A kacsacombokat alaposan megtisztogatjuk a zsíros rétegtől, a zsírból remek tepertőt lehet készíteni, majd a húst jó apróra felvagdossuk. A kacsamájat szintén alaposan megmossuk, megtörölgetjük és szintén apróra vagdossuk. Ez a hústisztogatós rész elég pepecselős, de megéri. Ezek után, ha van spéci robotgépünk, ami elbánik a hússal, pépesítsük össze, de ne nagyon. Ha nincs, az sem baj, ha darabos marad.
Vágjuk apróra a sárgabarackot és a kesudiót. A tojásokat és a tejszínt kézi habverővel jól felverjük egy nagy tálban. Hozzáadjuk a pépesített kacsahús-kacsamáj keveréket, a kihűlt hagymát, a kesudiót és az aszalt barackot. Jól elkeverjük, majd fűszerezzük szerecsendióval és szegfűborssal, sózzuk, borsozzuk.
Ha van pástétomsütőnk, abba tesszük a masszát, na nincs, akkor egy kisebb jénai is megfelel, inkább szűkös legyen, mint tágas. Az előmelegített 180 fokos sütőben 60 percig sütjük, megnézzük, ha jénaiban sütjük, az oldalán is tudjuk ellenőrizni, mi még visszatettük egy félórára, így összességében másfél órát sült.
Miután kicsit lehűlt, rátesszük a tetejét, majd valami nehezéket is. Konzervdoboz, kézisúlyzó stb., hogy jól összepréselődjön. Azután mehet a hűtőbe, akár 24 órára is.
Együk pálinka után és előtt finom kenyérrel és savanyúsággal. (Házigazdáink tanácsát olvasták.)



Remek este volt, reménykedünk az ismétlésben. Addig Harcsa Veronikát hallgatunk, felhajtok egy csésze redbusht, elolvasom a Regener könyvet, Herr Paprika megissza a belga sörét, Horatio pedig a polcról figyeli. És nézegetjük a pástétomot. De önök inkább próbálják ki.

2011. január 11., kedd

Lengyelül iszunk (és végre veszett kutya)


Ahogy tegnap ígértem, evés után rá is térünk az ivásra, igen, jóra gondolnak, lesz vodka,  egy kis sör, de a végén átváltunk alkoholmentesre. A barátok (és családtagok) számára nem lesz meglepő hogy a veszett kutyával kezdünk, a többieknek viszont írok egy rövidke magyarázatot. Évekkel ezelőtt megismertük Oszit, aki már az első társasági eseményen jó lengyelként nem csak vodkát hozott magával, de bemutatta nekünk kedvenc koktélját (ha lehet így nevezni), a veszett kutyát. Először némileg bizarrnak tűnt a dolog, az alkatrészek ilyen kombinációjával még egyikünk sem találkozott, pláne hogy vodkát is régen ittunk már, de ő lelkes volt, mi pedig megadtuk az esélyt. És kérem, ízlett. De mielőtt kifejteném az ízeket, no meg a hatásokat, lássuk az egy személyre szóló receptet.




Veszett kutya




vodka (szigorúan jó minőségű, lehetőleg lengyel)
málnaszörp (fontos, hogy minél magasabb legyen  a gyümölcstartalma)
tabasco

A feles pohárba öntünk 2 cent vodkát, majd a pohár oldalán lassan végigcsurgatva ugyancsak 2 cent málnaszörpöt. Ha ügyesek voltunk, a szörp megemeli a vodkát, a két réteg szépen elválik egymástól. Végül már csak a tabascóból kell néhány cseppet adnunk az italhoz, azután na zdrowie.

Bármilyen furcsán is hangzik a veszett kutya összetétele, őszintén mondom, finom. Először megcsípi a nyelvet a tabasco, jön utána a vodka, végül az egészet lemossa a málnaszörp. Az elkészítése kicsit időigényes, főleg ha nagyobb társaság szeretne egyszerre koccintani, de biztatnék mindenkit, a gyakorlat és a mester között ebben az esetben is van összefüggés. Érdemes rögtön duplázni a mennyiséget, hogy miért, azt könnyű kitalálni. Az első találkozás óta társasági eseményeken most már tradicionálisan megjelenik a veszett kutya, és bizony sikerült a barátok után a szülőkkel is megkedveltetni, így aztán a név hallatán már senki sem gondol beteg ebre. Nem bizony.



Néhány szó azért a vodkákról is, amire a lengyelek legalább annyira büszkék, mint mi a pálinkára. A választék egészen elképesztő, számtalan lengyel vodka van, az elmúlt évek alatt láttunk már jó néhány különböző üveget, de Oszi nagybátyja még így is tud meglepetést okozni, ugyanis karácsonyi ajándékként számunkra teljesen ismeretlen vodkák kerültek a csomagba. Ha egyet ki akarnék emelni, akkor persze a zubrowka lenne, ami azért különleges, mert mindegyik üvegben van egy szál bölényfű, ami jellegzetes ízt és színt ad a vodkának, ha még nem próbálták, akkor a farsangi szezonban hajtsanak végre egy gyors tesztet. A tiszta vodka mellett nagyon népszerűek az ízesítettek is, most még karácsonyra hangolt változatot is láttam Jelenia Górában, naranccsal, szegfűszeggel, fahéjjal, de persze Wroclawban már nem találtam, szóval csak elképzelni tudom.


A lengyelek azonban nem csak vodkában, de sörben is meglehetősen erősek, számtalan különböző lengyel sört próbáltunk már ki az elmúlt évek alatt, világosat, búzát, barnát, helyi főzetet, mézeset. Wroclawban most újra betértünk a Spiz nevű helyre, amit mindenképp látogassanak meg, ha arra járnak, mert remek a hangulata, állandó benne a nyüzsgés, asztalra néha várni kell, de megéri. A sört helyben főzik, van világos, barna, szűrt és szűretlen, erősebb, gyengébb, a mostani újdonság pedig az ugyancsak itt főzött porter sör volt, ezt láthatják a képen is. Hosszú értekezésbe nem kezdenék, mivel nem vagyok sörszakértő, de egy erősebb, kávés ízű fajtát képzeljenek el, nagy kellemes, krémes habbal. 


A végén akkor az alkoholmentes szakasz következik, konkrétan a tea. Talán erről még nem írtam imbiszen, ha igen, akkor pedig már elfelejtettem, tehát Herr Paprika és én is nagy teafogyasztók vagyunk, Herr Paprika ráadásul gyűjti is a twinings dobozokat, egyszer majd születik erről is egy bejegyzés. Szeretjük a teát, kapunk másoktól, és persze mi is vásárolunk mindenfélét, és Lengyelországban ezen a téren is jók a lehetőségek. Remek gyümölcsös teáik vannak, egyik favoritom a vörös áfonyás, de szeretem a különféle ízesítésű zöld és fekete teákat, a mostani zsákmányból pedig a narancsos citromfű tea  az egyik nagy felfedezésem. De vannak még bontatlan dobozok.

Itt a vége, befejeződik a lengyel beszámoló, remélem, inkább élvezték, mint unták. Holnap talán már recept is lesz, ha minden jól alakul.

Még két kép zárásként: szilveszter éjszaka Wroclawban, fényképezte Oszi.




LinkWithin

Related Posts with Thumbnails