2010. május 28., péntek

Amikor a fiúk döntenek

Megyek piacra, jó lenne főzni, üres a fejem, megveszek inkább először mindent, amihez nem kellenek gondolatok. Ha lerajzolná valaki merre járok, úgy sejtem, gyakran fednék egymást a vonalak. Ugyanott veszem már az egyiket, másikat, harmadikat, tele a kosár, de mit együnk, mert jó hogy most nem vagyok éhes, de az leszek és akkor bizony nem ismerek tréfát. Nevemhez hűen könnyen paprikásodom.
Akkor csirke? Ne gondolkodj annyit, különben még órák múlva is tanácstalanul lődörögsz. Szárnyas melle a pakk tetején, elő a telefont, a vonal másik végén Herr Paprika máris döntésre kényszerül: Csirkét vettem, mit szólnál, mondjuk spenóttal, mással? Vagy legyen inkább csípős? A második - hangzik az egyértelmű válasz. Van még kérdés? Nem hiszem. Újabb körök zöldséges fronton, leszakad a karom, elindulok, jajj de jó, még esik is, én aztán esernyőt már nem fogom kikotorászni a táskából, előre, egy kis víz nem fog ártani. A balerinák cuppognak csendesen, kapun be, lépcsőn fel, ajtó, kulcs, ugrás a szőnyegre, a kosár végre a kövön. Talán tartsunk egy kis szünetet, a konyha megvár.

Recept

70 dkg csirkemellfilé
6-7 levél kínai kel
kb. 30 dkg gomba
1 vöröshagyma
3 ek szójaszósz
1 ek szezámolaj
chilipehely kedv szerint
fél citrom leve
2 ek mogyoróolaj
1 ek kukoricaliszt

A csirkemellet mossuk, leitatjuk róla a vizet, majd kisebb kockákra (csíkokra) vágjuk, rászórjuk a kukoricalisztet, átforgatjuk. A gombát ugyancsak rövid ideig mossuk, majd papírtörlővel szárazra töröljük, szeleteljük. A kel leveleivel is ugyanígy járunk el, csak vágjuk inkább csíkokra. A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. Egy nagyobb serpenyőben (wokban) felforrósítjuk az olajat, rádobjuk a hagymát, üvegesedésig sütjük. Ezután jöhet a csirke, addig pirítjuk, amíg kap egy kis színt. Hozzáadjuk a szójaszószt, a chilit, egy kevés vizet, majd pár percre lefedjük. Ezután következhet a szezámolaj, a citromlé, a gomba, végül a kínai kel. Fedő nélkül készüljön addig, amíg a zöldségek megpuhulnak és a folyadék besűrűsödik. Kóstoljunk, ha hiányzik még csípősség, sósság, akkor fűszert bele.
Főzhetünk hozzá sima rizst, evés előtt pedig szórjunk a tetejére friss koriandert, ha van hozzá kedvünk.

Herr Paprika hiányolt egy kis ropogást a foga alól, szóval pirítsanak hozzá mogyorót, úgy lesz az igazi.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails