2011. február 28., hétfő

Csoki nekem

  
 Herr Paprika Alberto Tombaként siklik a hegyen néhány napja, volt tehát egy szabad hétvégém, amit nagy vidámságban Pannival és Józsival (civilben a szüleim) töltöttem. Voltunk duplán piacon, ettünk lángost, szombaton Pannival még a káposztásat is kipróbáltuk, ami tőle összességében jobb minősítést kapott, és nem főztem semmit. Pénteken Józsi vette be a konyhát, paprikás krumpli készült a kedvemért, egyetemistaként az egyik nagy favoritom volt, de csak az övé. Szombaton következett Panni, előzetesen vadast kértem, hát meg is kaptam, hozzá Józsi úgy 220 krumpligombócot gyártott, lehetett magabiztosan enni. Vasárnap végül megérkeztek a palacsinták is. Ma pedig farkaséhesen ébredtem. Ugye nem kell magyaráznom.
Azért más is volt, megnéztünk két filmet is a moziban. Okozott egy kis fejtörést, mit is válasszak, legyen benne akció Józsi kedvéért, de a történet is legyen erős, hogy Panni beleélhesse magát. Végül A harcosra szavaztam, péntek este felvonultunk, én középre, hogy érzékeljem a reakciókat, hátha menekülni kell. Az elején okozott némi nehézséget a kép és a felirat összehangolása, de aztán felvették a ritmust, és a végén már együtt szurkoltunk. Jó volt a sztori, de legfőképp Christian Bale, eddig is kedveltem, most még inkább. Ma megnyerte az Oscart, szülőkkel már pénteken neki adtuk. A másik film egyébként A király beszéde volt, én ugyan már láttam, de biztos voltam benne, hogy tetszene nekik, így is lett, megkaptam a dicséretet a jó választásért. 
(Zárójeles megjegyzés: ma éjfélig még jelentkezhetnek a facebookon a Szepsy furmintért.)

A mai recepthez csak annyi, mivel szalmanapok vannak, itt volt az ideje enni valami igazán csokiközpontú édességet, Herr Paprika ugyanis általában nem tapsol örömében, ha felvetek egy hasonló lehetőséget. Szóval csoki nekem.



Citromos-gyömbéres csokimousse


10 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú)
3 tojás
1 dl tejszín
gyömbér (kb. 3 cm-es darab)
fél citrom
nádcukor
só 




A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat kb. 2 ek nádcukorral habosra keverjük.  Egy megfelelő méretű edényben vizet melegítünk, a csokoládét kisebb darabokra törjük, majd vízgőz felett felolvasztjuk. Ha már krémes, hozzáadjuk a tejszínt, a reszelt gyömbért és a fél citrom levét, átkeverjük, félrehúzzuk. Óvatosan a csokoládéhoz öntjük a tojássárgákat, közben folyamatosan keverünk, adunk a krémhez egy csipet sót is. A tojásfehérjéket egy kevés cukor és csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd lassan, óvatos mozdulatokkal a csokoládéhoz keverjük. 
Előveszünk 4-5 kisebb formát, elosztjuk bennük a mousse-t, letakarjuk és hűtőbe rakjuk. Legalább egy éjszakán át hagyjuk a hidegben, ha még tovább, annál jobb.




Tegnap sétáltunk a Margitszigeten, és több helyen is láttunk ilyen sárga virágokat:


 
Mi nem tudtuk beazonosítani, de Károlytól megtudtam, hogy erantis hyemalis, magyarul téltemető a neve. Tavasz vagy tavasz?

2011. február 24., csütörtök

A fenyőmag projekt


Egy nap késéssel (tegnap elfogyott mellőlem az idő) következik tehát a szerdán megígért beszámoló, annyit elárulok, hogy a kísérlet sikeresnek ítélhető, a végén akadtak ugyan nehézségek, de a képességeimet felmérve időben feladtam. Ha most nem értenék, azért ne hagyják abba az olvasást.
Kaptam tehát 3 ajándékot Berlinből, volt a humoros, az ehető és a kísérletezős, most az utóbbi kerül a középpontba. Egy papírtartó, benne egy fenyőtoboz, rajta a szöveg: Wenn der Zapfen leise knistert (amikor a toboz halkan ropog). Barátnővel szemben ülve érzésem szerint egy kérdőjelre emlékeztettem. Most akkor? Dísznek? De akkor miért ropog? Azután persze elolvastam a használati utasítást, és kiderült, ha minden jól alakul, a végén fenyőmagot szüretelhetek. Nem tudom, ki találkozott már előre csomagolt tobozzal, fenyőmagokkal a hasában, számomra ez volt az első alkalom.
Nem voltam Hűbele Balázs, vártam vagy két hónapot, mire előbújt belőlem a kísérletező kedv, de akkor aztán nekiláttam. A leírás alapján először alaposan megmostam, azután a fűtőtest mellé raktam, mert hogy szereti a meleget, utána következett a várakozás. Másnap reggel aztán egyszerre meghallottam a ropogást, kiugrottam az ágyból, futás, hogy van a tobozom, hát kinyílt az alján. Én boldog, gyorsan Herr Paprikának is kimostam a szeméből az álmot, a toboz zajong, de jó. Azután ő lett 3 napra az én háziállatom, ropogott, én szaladtam, nyílt és egyre nyílt. Csak azt bánom, hogy nem készült róla előtte fotó, de a végeredmény ilyen lett:


Láthatják, ott lapulnak belül a fekete héjú magok, állítólag akár 100 is lehet 1 tobozban, a saját termésemet még nem számoltam. 

 
Nohát ezután kiszabadítottam néhány példányt, kemény burok, mintha szénbe mártóztak volna, fekete a tenyerem is, de ki bánja, előttem a majdnem végeredmény, jó gazda voltam.


Már csak egyetlen kihívás maradt, kiszabadítani a magokat a héjból, a javaslat diótörő, nekem persze nincs, de már látom, hogy hiányzik, próbálkozom a fülbevaló készítő csípőfogóval. Nyilván semmi hatás. Telefonos segítségem végül a konyharuha, rá egy deszka, óvatosan kalapáccsal megoldást javasolja, én pedig megpróbálkozom ezzel a módszerrel. A technikámmal akadnak problémák, néhányat sikerül összezúznom, de azért nem termelek csupa selejtet. Viszont érzem, hatékonyabb lesz Herr Paprika kezében a kalapács, örülök a kis sikernek, íme:


Jó móka volt, amint sikerül begyűjtenem teljes létszámban a fenyőmagokat (pontosabban megkérem Herr Paprikát, hogy legyen olyan kedves), imbiszen bemutatkoznak egyéb formában is.
És persze a sérült példányokat már megettem.

Holnap érkezik hozzám a szülői különítmény, így kivételesen már ma kívánok mindenkinek remek hétvégét, tervek szerint hétfőn jövök.
 

2011. február 22., kedd

Berlini lencse


Barátnő Berlinben (de jó is neki), decemberben levélben értekezünk, jön haza, jó lenne még találkozni karácsony előtt, igyunk egy kávét valahol, beszélünk. És hoz nekem valamit. Persze, hogy ráérek, a kíváncsiság addig nehogy lyukat fúrjon az oldalamba. Megbeszélt nap, M. érkezik, nagy mosoly, két puszi, leülünk, forró ital, mesél, én is, tudják, ahogy az ilyenkor szokásos. Egyszer a táskájába nyúl, újságpapírba csomagolva ott az ajándék, én kibontom, 1 humoros, 1 kísérleti és 1 csomag sötét színű beluga lencse. Mint kiderül, a papír sem véletlen, német napilap, benne recept, hátha. Akkor el is határozom, lencse lesz karácsonykor, nem főztem ilyet még sosem, itt a lehetőség, meg is ragadom.
24-én végül lazac sül, hozzá a lencse olívaolaj, tokaji borecet, újhagyma, só és bors kíséretében, látványra nem sokat ígér, de az íze remek, Herr Paprika kifejezetten lelkesedik érte. Megeszünk mindent, fotó nincs, csak a fejemben, de az biztos, ismételünk. Szombaton végül megvalósul a terv, hal után most hússal, kacsa megint, de már nem is magyarázom. A lencséhez narancs és citrom, a kacsához szójaszósz és szezámolaj, szerettük.
Receptet küldöm Berlinbe, szeretettel.



Szójás kacsamell citrusos beluga lencsén


2 fél pecsenye kacsamell
1 kis bögre beluga lencse
1 narancs
fél citrom
olívaolaj
sötét szójaszósz
szezámolaj



A lencsét dupla mennyiségű vízben, csipet só kíséretében főzzük kb. 20-25 percig, a folyamat vége felé kóstolunk, a lencse legyen puha, de ne főzzük szét. Ha kész, szűrjük le, öntsük egy megfelelő méretű tálba, locsoljuk meg olívaolajjal, a narancs és a fél citrom levével. Keverjük át, azután kóstoljunk, ahogy mindig, ha bármit hiányolnak, most lehet pótolni.
A kacsamelleket alaposan mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd a bőrös részt óvatosan kockázzuk be ( de ez a folyamat el is hagyható). Forrósítsunk fel egy serpenyőt, bőrös felével tegyük bele a kacsamelleket, süssük kb. 4-5 percig, majd öntsük le a kisült zsírt, fordítsunk, újabb 4 perc. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, tegyük be a kacsamelleket, süssük még kb. 8-10 percig. Azután tegyük vissza a serpenyőt a tűzhelyre, locsoljuk meg a kacsákat szójaszósszal és egy kevés szezámolajjal, forgassuk át a húst, kész. A kacsát hagyjuk pihenni néhány percig, majd vágjuk vékony szeletekre, hozzá a lencse, hidegen vagy melegen, ki hogyan szeretné. 


Holnap a berlini úton haladunk tovább, volt ugye más is a csomagban, én pedig a kísérlet felét már végrehajtottam. Ha a második fázis is sikeres lesz, következik a beszámoló. Kívánják a legjobbakat.

2011. február 21., hétfő

Narancsos hétfő


Végül úgy döntöttem, ha újra tél és esik a hó, akkor narancssárgán kezdem a hetet. És inkább nem bosszankodom, tavaszi gyerek vagyok, abban bizakodom, hogy évszakhoz hű lesz a március. És akkor nem bánom, rendben van.
A pite (vagy tart, lepény) azon felismerés eredményeként született, hogy bizony van egy tál, benne néhány narancs már túl a fénykorán. Először a "megisszuk az egészet" megoldás tűnt a legvonzóbbnak, legalább tudom, miért van facsaró szerkezet a polcon, és hogy nem csak grépfrútot lehet kezelni vele (eddig valamiért így alakult). De aztán meggyőztem magam, hogy bár nem szeretek sok fázisú, kevergetős ételeket gyártani, de igazából nagyon vágyom egy sütire, akkor meg ez a kis kellemetlenség igazán vállalható. Így utólag nézve pedig nem is volt olyan nagy szívás munka, a tészta a szokásos lepényalap, csak most édesen, a töltelék pedig egész hamar elkészíthető, belátom. A sütés kicsit időigényes, de a türelem végül pitét terem.
Ne feledjék, lehet feltenni a kezet továbbra is 1 üveg Szepsy furmintért, kedveljék imbiszt és a boros kapszulát. Tavasszal valaki koccintani fog.




Gyömbéres narancspite


1,5 narancs leve
friss gyömbér 
3 tojás
3 tojássárga (és még egy)
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
17 dkg cukor
narancslekvár (választható)
(utólagos frissítés a recepten: a krémbe kerüljön még 2 dl tejszín és egy plusz tojássárga)




A lisztet és a kockákra vágott hideg vajat egy kevés vízzel, 5 dkg cukorral és egy csipet sóval összedolgozzuk. A kész tésztát belisztezett deszkán kinyújtjuk, majd óvatosan átemeljük a lepényformába, belesimítjuk. Villával megszurkáljuk a tésztát, letakarjuk sütőpapírral, szórunk rá szárazbabot, lencsét vagy hasonlót, azután 170 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük. 
A töltelékhez az egész tojásokat és tojássárgákat 12 dkg cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tejszínt, majd beleöntjük a narancsok kifacsart levét, elkeverjük, végül kedv szerinti mennyiségű reszelt gyömbér is kerüljön bele. Legközelebb narancshéjjal is kipróbálom.
Ha letelt a sütési idő, a tésztát kivesszük a sütőből, leemeljük róla a sütőpapírral együtt a babokat, azután óvatosan beleöntjük a narancsos tölteléket. A sütő hőmérsékletét levesszük 120 fokra, óvatosan visszarakjuk a formát, és addig sütjük a pitét, amíg a töltelék szinte teljesen megszilárdul (nagyjából 45 percre, 1 órára számítsanak). Ha kész, kivesszük, hűlni hagyjuk. Ha szeretnék még narancsosabban, kerülhet 1 kanál narancslekvár a szeletek tetejére.


Szombaton megnéztük a A félszeműt, jól hangzik így, szóval kicsit más, mint vártam, inkább egy klasszikus westernre emlékeztetett, de nagyon jók a párbeszédek, Jeff Bridges naná, Matt Damont Herr Paprika nem is ismerte fel, és a lány is remek. Ennyit a filmről, de még némi imbiszhez jobban kapcsolódó megjegyzés: a Toldi mozit eddig is szerettem, most ismét megállapítottam, hogy nagy pluszpontot érdemelnek a büféért. Jók a borok, rendben van a sör, és ahogy láttam, egyéb italokban is megnyugtató a választék. Film előtt és után remekül lehet ülni és beszélni, ezt tettük mi is.

2011. február 18., péntek

Valaki egy üveg bort?


Ma nincs recept, imbisz inkább játszik. Ha emlékeznek még, tartottunk talán éppen két hete egy Szepsy vacsorát, ettünk és ittunk is persze (akinek ismeretlen a történet, elolvashatja a 3 részt: itt, itt és itt), de az utóbbiban valahogy nem teljesítettünk elég jól, megmaradt ugyanis 1 üveg furmint, pihent eddig a kamrában. Megihatnánk, nyilván, de megihatná más is,  ráadásul még Furmint Február is van, szóval most inkább eljátszom, lehet érte jelentkezni.
A bor Szepsy 2008-as furmintja, aki kíváncsi rá, itt megnézheti. A játék: találják szimpatikusnak imbiszt a facebookon, azután az itt is látható kapszulás képet kedveljék.  És ha szeretnék, hogy a barátjuk nyerjen, meg is oszthatják a fotót. Február 28-án éjfélig lehet a borivási szándékot kifejezni, azután sorsolunk, a szerencsés pedig hamarosan furminttal koccinthat. Ha netán kiderülne, hogy nem szeretnének borozni, hát nálunk marad, és mi bizony megisszuk.




Mindenkinek remek hétvégét, borisszák előre, hétfőn jövök.

2011. február 17., csütörtök

Lengyelül eszünk: zurek


A lengyel levesek iránt egy pillanat alatt támadt szimpátiámról, ami azóta ragaszkodó rajongássá vált, már olvashattak imbiszen (akinek még ismeretlen a lengyel háttértörténet, megtalálhatja a január eleji útibeszámolóban). A nagy kedvenc, a legjobb barátom egyértelműen a zurek, őt eszem először, ha adódik rá lehetőség, utána jöhetnek a többiek. Könnyű megkedvelni, mert egy igazán gazdag levesről van szó, benne pedig ott az az összehasonlíthatatlan savanykás íz, ami nem pótolható ecettel vagy citrommal. Hideg és másnaposság ellen hatékony fegyver. Most, hogy nem hallgattak meg, és visszajött a tél, pláne még a hó is, itt volt az ideje, hogy életemben másodszor főzzek egy megnyugtató mennyiségű adagot.
A zurek alapja a zakvasz, ami tulajdonképpen rozslisztből készült kovász, ez adja a jellegzetes savanykás ízt. Én most még Lengyelországban vásárolt kész zakwast használtam, de a karácsonyra kapott szakácskönyvben találtam egy receptet hozzá, később olvashatják. A másik két alap a tojás és a kolbász, az utóbbiból volt szerencsém ugyancsak lengyelt használni, ennek hiányában fehér kolbászt javasolnék. Az egyéb elemek alapvetően választhatók, ahány ház, annyi zurek, nálam került bele répa és krumpli , de még szalonna is. Következik tehát az én zurekem, ami ugyan nem autentikus, de a miénk. A bejegyzést pedig Oszinak küldöm szeretettel.

 


Zurek


1 szál kolbász (fehér kolbászt javasolnék)
2 szelet füstölt szalonna
2 sárgarépa
3 krumpli
2 hagyma
4-5 tojás
1 adag zakwas
3 babérlevél
petrezselyem
bors
olaj
liszt
2 dl tejföl



A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A szalonnát felcsíkozzuk, majd kockákra vágjuk. Répákat megtisztítjuk, felezzük, majd szeleteljük, krumplikat meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. A tojásokat egy külön edényben keményre főzzük.
Egy nagyobb edénybe tesszük a szalonnát, locsolunk rá egy kevés olajat, majd közepese hőmérsékleten addig sütjük, amíg már ropogósnak tűnnek, akkor jöhet a hagyma, sütjük üvegesedésig. Ha a hagyma már megfelelőnek tűnik, következhet a répa, néhány percig még kevergetve pirítjuk, majd öntsük fel az egészet kb. 1,5 liter forró vízzel, vegyük lejjebb a hőmérsékletet. Só, bors, babérlevél, és jöhet a zakwas is. Keverés, majd lefedve hagyjuk kb. 5-6 percig puhulni a répát. Ha letelt az idő, adjuk a leveshez a krumplit is, öntsünk még hozzá kb. 1 liter vizet, keverés, majd főzzük addig, amíg a zöldségek megpuhulnak. Közben karikázzuk fel a kolbászt, ami a főzés finisében kerüljön a levesbe. Keverjük ki a tejfölt 1 ek liszttel, adagoljunk hozzá kanalanként a forró levesből, közben keverjük folyamatosan, ha már nagyjából egyforma a hőmérséklete a levesével, akkor öntsük lassan  a fazékba, közben kezünkben mozogjon a fakanál rendületlenül. Néhány percig még főzzük a levest, hogy szépen megdagadjon a liszt, végül szórjuk bele az apróra vágott petrezselymet, készen vagyunk. Kóstoljanak, mint mindig, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Tányérba leves, tetejére a cikkekre vágott főtt tojás, kanalazhatunk.




És akkor segítség a zakwas elkészítéséhez: 

1/2 kg rozsliszt
rozskenyér héja
3 fokhagymagerezd
1 liter meleg víz

A lisztet egy egy edénybe szórjuk, lassan felöntjük a vízzel, közben kevergetjük, majd jöhet a darabokra vágott kenyérhéj és a szétnyomott fokhagymagerezdek. Az edényt meleg helyre rakjuk. Másnap az edény tetején képződő vízréteget leöntjük, friss vízzel pótoljuk. Elvben 3 nap után bevetésre kész. Kipróbálom, beszámolok imbiszen.



Próbálják ki, azután jöhet 1 kupica vodka, csak hogy a lengyel vonalon maradjunk.

zakwas: Izabella Byszewska: Polnische Küche

2011. február 16., szerda

Citromba harapunk


Jön a vacsora vége, vele pedig a desszert intenzíven citromos hangulatban (előző részek itt és itt).  A tervem az volt, ha már ilyen könnyedre sikeredett az első két fogás, akkor ezen az úton maradunk, nem lesz habos, nincs tésztasütés, rétegezés, lerohanó édes íz a szájban. A másik fontos szempont az volt, hogy hamarabb elkészíthető legyen, különben előfordulhat, a vacsora végén már nem lesz se kedvem, se kitartásom desszertet varázsolni a konyhában. A választás egy könnyű kis pudingra esett, ami készült már egyszer évekkel ezelőtt, akkor az eredeti recept szerint zöldcitrommal, és a nővéremnél tartós sikert is arattam vele. Most viszont gondoltam, ha már fanyar, legyen igazán az, ezért a lágyabb ízű lime helyett citrom került bele. A tetejére pedig rozmaringos cukor, ami talán furcsának tűnhet első hallásra, de higgyék el, kitűnően passzolt a pudinghoz. (Aki nem szimpatizál a sima kristálycukorral, készítheti persze nádcukorból is, de szerintem ennyi azért belefér.)
Akkor ugrunk a receptre.




Sült citrompuding rozmaringos cukorral


150 ml frissen facsart citromlé
150 ml tej
3 tojás
4,5 dkg vaj
18 dkg cukor
5 dkg liszt
1 ág rozmaring




A megadott mennyiség 5-6 adagra elegendő, tehát először vegyünk elő 5 nagyobb, vagy 6 kisebb formát, vékonyan vajazzuk ki. A vajat keverjük habosra 11 dkg cukorral, majd a tojások sárgáját egyenként adjuk hozzá, közben keverjünk folyamatosan. Azután öntsük a tálba a citromlevet, a tejet (persze ne felejtsünk el keverni), végül lassan szitáljuk a többiekhez a lisztet. A tojások fehérjét csipet sóval és 4 dkg cukorral verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük tojásos masszához. A kész keveréket osszuk el egyenletesen a formákban, és tegyük őket egy sütőlapra. A sütőt melegítsük elő 180 fokra (légkeverés most nem ajánlott), süssük a pudingokat kb. 25 percig. Ha elkészültünk, egy fakanállal támasszuk ki résnyire a sütő ajtaját, és várjunk még 10-15 percig, mielőtt kivennénk a formákat.
Közben mossuk meg a rozmaringot, papírtörlővel itassuk fel a vizet, csipkedjük le a leveleket, végül vágjuk apróra. A rozmaringot keverjük össze 3 dkg cukorral, azután szórjuk a pudingok tetejére. 



 

Herr Paprika, mint utólag kiderült, kissé bizalmatlanul közeledett a citrompudinghoz, de azután jött szerencsére a kellemes csalódás. Mondhatom, hogy lelkendezett?

Itt a vége.

Eredeti recept: Viva!, 2007/01

2011. február 15., kedd

Tintázunk


Láthatják, ma igazán humoromnál vagyok, de ezt nem hagyhattam ki (eljátszottam a gondolattal, hogy "betintázunk" legyen a cím, szóval még igazán megúsztuk). Persze nem az alkoholé lesz ma a főszerep, hanem a tintahalé, rá épült ugyanis a születésnapi vacsora második szakasza (első itt olvasható). De ha már szó van az ivásról, annyit azért elárulok, hogy az estét a szülőkkel 1 kupica vodkával kezdtük, ami azért érdekes, mert a pohárba a lengyel zubrowka sima, fűszál nélküli, platinán átszűrt változata (Oszi majd javít, ha tévednék),  ami néhány hónapja került piacra, Herr Paprikához pedig karácsonyi ajándékként. Jeges vodka, jeges pohár, négy elégedett tesztelő.
De vissza a főzéshez, mielőtt még mámoros lesz a hangulat. A tintahal igazából teljesen spontán választás volt, álltunk a pultnál, kaptuk a rákot, közben futott végig a tekintetünk a halakon, Herr Paprika pedig megjegyezte:
- Szép a tintahal.
- Igen. 
Megkaptuk a csomagot, indultunk volna tovább, amikor én:
- Akkor hús vagy hal?
- Nem tudom.
- Legyen tintahal? 
- Hát. Igen, legyen.
Szépen irányt változtattunk, rámosolyogtunk a távolodni készülő hölgyre, akinek a szemében nem lehettünk a világ leghatározottabb figurái, de ki bánja. Második csomag a kosárban, itt meg jön a recept.




Töltött és pirított tintahal zelleres rukolasalátán


4 nagyobb, konyhakész tintahal
10 dkg aszalt paradicsom
5-6 dkg keményebb sajt
6-7 szem olajbogyó
1 marék fenyőmag
3 gerezd fokhagyma
néhány bazsalikomlevél
zsemlemorzsa
3-4 zellerszár
10 dkg rukola
olívaolaj
1 dl száraz fehérbor
borecet
bors


A tintahalakat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, félretesszük. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd mozsárban kicsit összetörjük. Az aszalt paradicsomot, az olajbogyót és a sajtot kisebb darabokra vágva tálba rakjuk, hozzáadjuk a darabokra tépkedett bazsalikomlevelet, az összetört fenyőmagot, két lereszelt fokhagymagerezdeket és kb. 1 ek zsemlemorzsát. Az egészet alaposan összekeverjük, majd jöhet még egy csipet só és frissen őrölt bors. Ha szilárdabb tölteléket szeretnének, akkor keverhetnek még bele 1 tojássárgát is.
Kiválasztunk két szimpatikus halat, kanalanként belepakoljuk a tölteléket, majd a végeket fogpiszkálóval összetűzzük. A másik két tintahal egyik oldalát vékonyan bevagdossuk., kicsit megborsozzuk. Serpenyőben melegítünk egy kevés olívaolajat, óvatosan elhelyezzük a töltött példányokat, pirítjuk mindkét oldalukat kb. 1 percig, majd felöntjük a fehérborral és lefedjük, alacsony hőmérsékleten kb. 8-10 percig pároljuk. Egy másik serpenyőbe kerüljön ugyancsak 1 kevés olaj, süssük benne a másik két halat oldalanként 4-5 percig, miután az egyik oldallal kész vagyunk és megfordítottuk, óvatosan kenjük meg a maradék lereszelt fokhagymával.
Már csak a saláta. A rukolát megmossuk, megszárítjuk (ki, milyen módszerrel, nálam salátacentrifuga került bevetésre). A szárzellerek késsel megtisztítjuk (eltüntetjük a felesleges szálakat), majd kisebb hasábokra vágjuk. A két elemet összekeverjük, olívaolaj, ecet (fehérbor vagy más), kevés bors és kész.
Saláta, rá néhány szelet töltött tintahal és 2-3 karika a pirítottból. Ehetünk.


Holnap desszert, bevon minket a citrom és a rozmaring.

2011. február 14., hétfő

Füle érjen bokáig


A tél első hónapjaiban az ünneplésre fókuszálunk, egymás után következnek a születésnapok néhány névnappal fűszerezve, lehet legalább jókat enni, sűrűn koccintani, így könnyebb kivárni a tavaszt. A múlt hét főszereplője Herr Paprika mamája, Éva volt, Péterrel kiegészülve kitaláltuk az ajándékot, ami filmesre sikeredett, megfelelően meglepő volt, és péntekre meghirdettük a vacsorát.
A szülőknek főzés még mindig kivált egy kis lámpalázat bennem, hiába, a legelső próbálkozásom általam súlyosan megélt kudarca nem múlt el nyomtalanul. Ha meséltem volna, most lehet ugrani, ha nem, akkor rövid humoros részleteket olvasni. Évekkel ezelőtt első vacsora, főzőtudományom még meglehetősen kezdetleges, de szeretni vélem a kihívásokat, hát kacsamellet sütök. Rövid szakácskönyves kutatásból levonom a következtetést, néhány percig sütöm a hús mindkét oldalát serpenyőben, kívül szép. Belül már nem annyira. Rozé, ahogy mondják, extra rozé. Én pedig nem elpirulok, hanem piros leszek. És még érzem is. Mindenki nyugtat persze és azt füllenti, hogy finom, de már elmúltam 18, szóval nem hiszem el. A végén azért túléljük, a gyakorlás és saját fejlesztgetés eredményeként ma már szuper kacsamellet sütünk. 
Ennyi történeti visszatekintés után jön az előétel, gyors és a rákot szeretjük nagyon.




Chilis-mézes rák ananászos uborkasalátán

50 dkg rák
1 érett ananász
1 kígyóuborka
méz
chili
fél deci fehérbor
1 csokor petrezselyem
olívaolaj
borecet
bors


Az ananászt meghámozzuk, végeit levágjuk, a belső, kemény részt kivágjuk, majd felkockázzuk. Az uborkát meghámozzuk, majd ugyancsak kockákra vágjuk. Az ananászt és az uborkát egy mélyebb tálba rakjuk, fontos, hogy a két elem aránya közel hasonló legyen, ami kimarad, mehet a szánkba. Locsoljuk meg a salátát egy kevés olívaolajjal és valamilyen lágy fehérborecettel, az utóbbiból én tokaji borecetet használtam. Kevés só és persze bors, kész.
A rákokat megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, a fejeket leszedjük, bélcsatornát kivágjuk. Ha nem szeretik evés közben lepattintani a páncélt, akkor pucolják meg egészen, én ennyiben hagytam. A petrezselymet mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, vágjuk apróra. Egy megfelelő méretű serpenyőben melegítsünk egy kevés olívaolajat, jöhetnek a rákok, 1 percig pirítsuk őket, majd önthetjük a fehérbort, szórhatjuk a chilit, végül csurgassunk kb. 1 ek mézet. Forgassuk át, a folyadék nagy részét forraljuk el, az egész folyamat ne tartson tovább 2-3 percnél, végül szórjuk rá a petrezselymet, keverés és elkészültünk.
Tányér, tányérra saláta, salátára rák. Ha rendesek vagyunk a vendégeinkhez vagy éppen magunkhoz, csináljunk citromos vizet, hogy legyen mibe áztatni az ujjainkat két rák között. 


Szülők szerették, mellé a bort is, első felvonás pozitív kicsengéssel zárult, könnyű gyomorral kezdhettük a következő fogást. Holnap olvashatják is imbiszen.

És még egy rövid "egyéb" rovat. Szombaton megnéztük a moziban A király beszéde című filmet, hat személy, lányok és fiúk, nézői véleményünk egyértelműen pozitív. Ha szeretnének lazítani és nevetni, akkor ajánlom mindenképp. Mi olyan jó hangulatba kerültünk, hogy néhány órát még végigbeszéltünk a Kiadó kocsmában, ahol úgy szeretnénk jó kimért bort a poharunkba legközelebb, most inkább palackra váltottunk.

2011. február 10., csütörtök

Grépfrút és más


A mai bejegyzést legszívesebben egy reggeli felfedezéssel kezdeném, de mivel hajszálnyi köze sincs a képen látható salátához, ha nevezhetem így, ezért recept utánra soroltam. Aki kíváncsi, fusson előre, zene és olasz.
Vissza a főzéshez vagy inkább összeállításhoz, mert ebben az esetben semmit sem kell melegítenünk, egyetlen kihívás mutatkozik majd, ki kellene filézni a grépfrútot. Persze lehet, hogy mindenki könnyedén veszi ezt az akadályt, én azért megengedtem magamnak egy teremburáját a konyhában, köztudottan nem vagyok precíz és türelmes, most is Herr Paprikára bíztam volna a feladatot. De nem volt itt. 
A füstölt libamell még a Szepsy vacsorából maradt, kivételesen nem önkéntesen vásároltam túl nagy darabot, a piacon választanom kellett, vagy veszek egy fél mellet, vagy semmit, felezni ugyanis nem fogják, bármilyen tanácstalanul is nézek. Hát elhoztam. A másik fő alkotóelem a grépfrút, amit nagyon szeretek megenni és meginni, kifilézett formában pedig azt hiszem azok is szeretni fogják, akik idegenkednek a keserű íztől. Így sokkal barátságosabb.
Recept.



Füstölt libamell grépfrúttal (és egy kis ropogással)


10 dkg füstölt libamell
1 grépfrút
fél marék dió
fél marék mogyoró
petrezselyem
méz
olívaolaj
őrölt gyömbér




Az elején essünk túl a legkellemetlenebb szakaszon: filézzük ki a grépfrútot. Kell hozzá némi kézügyesség, türelem és egy jó kés. Tanácsokat ne tőlem várjanak, internetes kutatómunkával remek leírásokat lehet találni, a lényeg, hogy minden külső rétegtől megfosztott, szép gerezdeket eredményezzen az a verejtékes munka. 
A diót és a mogyorót pirítsuk meg száraz serpenyőben, várjunk, amíg kihűlnek, majd mozsárban egy kicsit törjük össze. A libamellből vágjunk vékony szeleteket, vágjuk le a bőrt is, persze ez abszolút opcionális, ha marad, sem okoz problémát. A petrezselymet mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd vágjuk apróra.
Tányéron kedv szerint rendezzük el a libamellet és óvatosan a grépfrútot, szórjunk a tetejére diót, mogyorót és petrezselymet. Végül locsoljuk meg olívaolajjal, egy kevés mézzel, és ha úgy szeretik, ahogy én, egy kis őrölt gyömbér is kerülhet a tetejére.
Ha eltekintünk a filézéstől, munka minimál, a végeredmény viszont igazán frissítő, én már megettem a részem.


Így a végén megengedek magamnak valami egyáltalán nem gasztrót. Nézem az új Jovanotti klipet, a házak lehetnének Budapesten is, de persze biztosan csak úgy tűnik.  (A pár évvel ezelőtti forgatást elcsíptük az Oktogonnál, volt aláírás, kis vállveregetés, széles mosoly, kedveljük, gondolom, gondolják.) Mutatom Herr Paprikának, igen, ezt itt forgatták, ott van egy Ikarus. Nahát, tényleg. Aztán már látom, Pohárnok Gergely volt az operatőr, és persze olvashattam volna róla, de elkerülte a figyelmemet. Itt megnézhetik a klipet, kedvencem a "lövök az ujjamból" rész.

Imbisz holnapja kétséges, este vacsorát főzök, szóval ha elmaradnék, ez a magyarázat.

2011. február 9., szerda

Botond és ananász


Még mindig Szepsy vacsora, de már az utolsó résszel, jön a desszert (előző részek itt és itt). Előzetesen nagy mellénnyel biztos voltam abban, hogy ez a feladat lesz a legkönnyebb, egy kiváló tokajihoz kitalálni a jól illeszkedő édes párost. Persze később rájöttem, hogy korán örültem, de előfordult már ilyen, szóval csak nem megijedni. Az elmozdulás azután abban mutatkozott meg, hogy napokig csak annyit válaszoltam a desszertet firtató kérdésekre: ananász és dió. A többi majd kialakul.
Rövid internetes kutatásom egyetlen tanulságaként próbáltam valami olyasmit készíteni, ami kevésbé édes, mint a bor. Éppen ezért az ananászhoz minimális mennyiségű cukor került, szerettem volna, ha inkább könnyed és gyümölcsös. És érezhető, hogy ananászból készült. A dió ügyében először piskóta témakörben mozogtam, de mivel a vacsora egy hétköznapi estén zajlott, én pedig nem szabadságolhattam magam, végül a könnyebbik utat választottam, és egy intenzíven diós kekszalap készült.
A társaság másik négy tagjánál egyértelműen sikert aratott (igen, most nem voltam szerény), a nővérem próbálta kiszedni a receptet, de becipzároztam a számat, szerdáig várni kell. Most aztán remélem, olvassa majd.
Poharunkban Botond cuvée, amiről csak annyit: remek és imádom.
Recept.


Ananász mousse diókorongon


1 érett ananász
2,5 dl tejszín
nádcukor
porcukor
1 tasak zselatinfix 
20 dkg vajas keksz
2 nagy marék dió
8-10 dkg vaj


Az ananászt meghámozzuk, negyedekre vágjuk, a közepén húzódó kemény részt kivágjuk, majd a gyümölcsöt kockákra vágjuk, és egy közepes méretű edénybe rakjuk. Adunk hozzá egy kevés vizet, majd közepes hőmérsékleten addig főzzük, amíg az ananász teljesen megpuhul., ha szükséges, közben pótoljuk a folyadékot. Ha elkészült, félretesszük, hűlni hagyjuk.
A diót száraz serpenyőben megpirítjuk (ha kell, két adagban), hűlni hagyjuk. A kekszet finomra daráljuk, azután a diót is, a két elemet egy tálban összekeverjük. A vajat felolvasztjuk, a diós keverékre öntjük, alaposan átkeverjük (ha kevésnek találnánk a vajat, akkor 2-3 dekát még felolvaszthatunk). Egy közepes tepsit vagy tálat kibélelünk sütőpapírral, majd a tetejére borítjuk a vajas morzsát, elsimítjuk, a kezünkkel tömörítjük, fontos, hogy nagyjából azonos vastagságú, kb. 1 centis legyen mindenhol.  A tepsit tegyük a hűtőszekrénybe vagy bármilyen hideg helyre, legalább 1 órára.


 Az ananászt turmixgéppel pürésítsük, adjunk hozzá közben egy kevés nádcukrot. Ha már egészen egynemű, akkor keverjük el benne alaposan a zselatint. A tejszínt verjük fel egy kevés porcukorral és egy csipet sóval, majd óvatos mozdulatokkal keverjük az ananászhoz. A végén kóstoljanak, ahogy mindig, ha bármit hiányolnak, most lehet pótolni. A krémet behűtjük, legalább 1-2 órára.
Tálaláskor vágjunk korongokat a diós kekszmorzsából, emeljük óvatosan a tányérra, majd a mousse-ból kanállal hasítsunk 2 galuskát, formázzuk, emeljük a korong tetejére. De persze készülhet minitorta is vagy bármi más.

 
Szepsy vacsora végén akkor itt a pont, jó születésnap volt, szerettük ünnepelni nagyon.

2011. február 8., kedd

Furmint és mangó


Folytatódik a Szepsy vacsora, furminttal és a második résszel. Az előételt egy üveg Urbánnal fejeztük be, s vittük is tovább a következő fogáshoz, ami összességében a legtöbb időt igényelte. Nem a konyhában, hanem a kanapén, a fotelben ülve, a paplan alatt elalvás előtt. Voltak persze ötletek, de valahogy minden azt sugallta, hogy kacsamellet süssek, és bár eljátszottam a gondolattal, de már magam előtt is rögtön elpirultam. Be kellett látnom, néha illik szünetet tartani. És most azt mondom, menni fog (csak így zárójelben inkább rögzítem, pénteken születésnapra főzök, ki tudja még, nehogy a végén megrázzák a mutatóujjukat).
A kacsa tehát kihullott, én pedig gyorsan halra váltottam, az persze csak a jeges pult előtt álldogálva derült ki, konkrétan milyen is lesz az a hal, de legalább voltak már elképzeléseim. De ekkor egyet biztosan tudtam, mangópüré készül mellé, és hogy legyen benne egy kis testesség és csavar, társult hozzá a piacon még sikeresen beszerzett sütőtök. Végül pedig fehérboros édesköménnyel egészült ki a terv. És tőkehalfilé jött velünk haza.
A pohárba tehát Urbán került, majd a 2007-es Szepsy furmint. 
Recept.
 




Tőkehalfilé sütőtökös mangópürén, édesköménnyel



60 dkg tőkehalfilé
3 érett mangó
1 kicsi sütőtök
2 édeskömény
kókusztej
fehérbor
citrombors
vaj
cayenne bors
olívaolaj 

 

A sütőtököt villával egy kicsit megszurkáljuk, alufóliával kibélelt tűzálló tálba rakjuk, 180 fokon addig sütjük, amíg szép ráncos lesz, a belseje pedig teljesen megpuhul. Akkor kivesszük, hűlni hagyjuk. Közben meghámozzuk a mangókat, a gyümölcsök húsát kisebb darabokra vágva egy mélyebb tálba rakjuk. A sütőtök külsejét óvatosan lehúzzuk, kettévágjuk, a magokat kivesszük. A tököt kisebb darabokban a mangóhoz adjuk, ügyeljünk arra, hogy a gyümölcs mennyisége nagyobb legyen, mint a sütőtöké, inkább használjuk fel a felesleget valami máshoz. Öntsünk a tálba kb. 1 dl kókusztejet, majd turmixoljuk, amíg teljesen krémes és egynemű lesz. A folyamat végén adjunk hozzá sót és egy kevés cayenne borsot, az utóbbi ad egy kis élt az édeskés pürének.
Az édesköményeket mossuk meg alaposan, töröljük szárazra, végeiket vágjuk le, majd szeljünk belőlük kb. 1 cm vastagságú karikákat. A szeleteket tegyük egymás mellé egy vagy két tűzálló tálba, dobjunk a tetejükre néhány vajdarabot, locsoljuk meg egy kevés száraz fehérborral, daráljunk végül egy kevés friss borsot és persze jöhet némi só is.  Fedjük le a tálat alufóliával, tegyük a sütőbe és süssük az édesköményeket 180 fokon kb. 40 percig.
Már csak a hal van hátra. Mossuk meg óvatosan, papírtörlővel itassuk fel a felesleges folyadékot, majd tegyük egy megfelelő méretű tűzálló tálba. Szórjuk meg citromborssal, egy kevés sóval, végül locsoljunk rá némi olívaolajat. Fedjük le és süssük kb. 175 fokon 10 percig. 
Szépek így a fázisok, de bizony fontos a párhuzamosság, a végén pedig a megfelelő hőmérséklet. 


Holnap jön az utolsó fejezet: desszert és Botond. Addig is este 1 pohár furmint?

2011. február 7., hétfő

A mi Szepsy vacsoránk


Most láthatják, mire is készültem olyan nagyon, és remélem, elfogadható magyarázata annak, miért is szusszantam pénteken akkorát, hogy végül a bejegyzés is elmaradt.
De akkor kezdjük az elején. Oszi gyűjti Szepsy István borait, ezért már kétszer részesültünk abban a szerencsében, hogy eltölthettünk nála Mádon egy-egy délutánt, és persze megkóstolhattuk a borait, amelyeket nem jellemeznék, hiába is próbálnám, szakértő nem vagyok, csak szeretem a bort. A Szepsy borokat pedig nagyon. Ha kíváncsiak, hogyan is telt a tavalyi látogatás, akkor itt elolvashatják imbiszen a beszámolót. 
Szepsy István január végén ünnepelte a 60. születésnapját, Oszi és Ágó pedig kitalálták, ünnepeljük meg mi is a magunk módján. Ők hozzák a bort, Frau Paprika pedig készít egy vacsorát. Lehet-e visszautasítani egy ilyen ajánlatot? Nyilván nem, én is így gondoltam. Támadt azután néhány kisebb akadály, kicsit késésbe kerültünk, de végül minden megoldódott, választottunk napot, már csak gondolkodni kellett.
Az elején szeretném nyilvánvalóvá tenni, nem tartom magam borszakértőnek vagy szakácsnak, tehát most 3 napig olyan ételek, kombinációk következnek, amelyeket illőnek és alkalmasnak találtam, találtunk. Végeztem persze némi kutatómunkát, de igazán hasznos segítségre nem bukkantam, kénytelen voltam a saját megérzéseimre hagyatkozni. 
Az előétel kérdésében sokáig májban gondolkoztam, talán még az előző nap reggelén is benne láttam a megoldást, végül hirtelen ötlettől vezérelve füstölt libamellre tettem a szavazatomat. Hogy mellé gyümölcs lesz, konkrétan körte, az már az elején biztos volt, de szerettem volna még egy kicsit savanykásabb, frissítő ízt, így került a tányérra a már egyszer nagyon bevált sült cékla. 
Hosszú bevezetés, rövid recept.




Füstölt libamell vajban sült körtével, balzsamecetes céklával


20 dkg füstölt libamell
3 cékla
3 körte
balzsamecet
olívaolaj
4 dkg vaj
bors




A céklákat meghámozzuk (lehetőleg kesztyűben), felezzük. Egy kisebb tepsit kibélelünk alufóliával, egymás mellé rakjuk a céklákat, meglocsoljuk őket balzsamecettel és olívaolajjal, megszórjuk egy kevés sóval , végül tekerünk a tetejükre egy kis borsot. Az egészet lefedjük alufóliával, kb. 180 fokos sütőben nagyjából 1 órán át sütjük. A végén ellenőrzés villával, ha kellően puhák, kivesszük, hűlni hagyjuk. 
A körtéket négy darabba vágjuk, a magházat kivágjuk, a negyedeket meghámozzuk. Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, a körtéket alacsony hőmérsékleten addig sütjük, amíg kissé megpuhulnak, külsejük pedig szépen megpirul.
A füstölt libamellből vékony szeleteket vágunk, kedvünk szerint a tányérra rakunk néhány szelet céklát, tetejükre ugyancsak néhány szelet libamellet, melléjük pedig 2 körtenegyedet. A körtét meglocsolhatjuk a vajas szafttal, a céklára pedig kerülhet egy kis gyümölcsös balzsamecet. És persze egy kevés frissen őrölt bors, ha szeretik. 

A mi esti tányérunk (Oszi fotóján):



Mi került a pohárba? Először a forgalmazásba nem került, de tavaly ajándékba kapott 2003-as Úrágya furmint (a tanácsokat megfogadva hosszas szellőztetés után),  majd a 2007-es Urbán, amivel már szépen átléptünk a következő fogáshoz.

Holnap jön a vacsora folytatása és persze még több bor.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails