2010. március 29., hétfő

Gombóc Artúr szereti a brownie-t?


Valahogy úgy képzeltem (persze ez csak utólagos magyarázat, nyilván nem gondolkodtam rajta sosem), ha valakiről eszembe juthat Gombóc Artúr, akkor ennek a bizonyos személynek a csokoládét (a gumicukor és más egyéb most nem számít ide, tehát nem Oszira;) gondoltam) bármilyen formában szeretnie kell. Tévedtem.
Herr Paprika szerintem édesszájú, reggeli végén lekvár vagy méz, vacsora után mondjuk grízpuding, 1 pöttyös vagy csokoládé következik. Ha kifogyott a készlet, nagy a hiányérzet, ha viszont sikerül újat felfedezni, örülünk. Ő jobban mint én. Amikor viszont először próbáltam csokoládés süteményt gyártani, nem volt lelkesedés, helyeslő bólogatás, halk hmm, az jó lesz. Helyette inkább közömbös arc, vonakodó válasz, majd kiderült: csokoládé sütve, vagy fagylaltként nem tartozik a kedvencek közé. Na jó, a Sacher finom. Így hát hiába a közös háztartás Gombóc Artúr klónjával, a csokoládét csak táblás formában köszönthettem, konyhában nem volt helye.
Frau Paprika azonban nem csupán arról híres, hogy szereti a csípőset, s hamar méregzsákká változik. Nem bizony. Eljött a pillanat, amikor már nagyon unalmas volt papíron nézni felfújtat, tortát, krémeset, tömöret, elképzelni ahogy elolvad a számban. Csokis sütit, azonnal. Alkalom is adódott, vendégeskedés, desszertet mi viszünk. Kilenc gyomor, szállítás kézben: legyen akkor brownie! Nővérrel olvasztottunk, kevertünk, kanalaztunk, sütöttünk és igen: csokiillat az orromban... Szeretem.

Narancsdzsemes brownie:

10 dkg étcsokoládé
10 dkg vaj
10 dkg dió
3-4 ek narancsdzsem
4 tojás
12 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
10 dkg liszt
1 tasak sütőpor


A csokoládét és a vajat olvasszuk fel vízfürdőben. A diót pirítsuk meg száraz serpenyőben, hagyjuk kihűlni, majd törjük meg mozsárban, esetleg aprítsuk késsel. Egy kb. 20×30-as sütőformát kenjünk ki vajjal, majd tegyünk bele sütőpapírt. A tojást, cukrot, vaníliás cukrot kézi habverővel keverjük addig, amíg a tojás kifehéredik. Adjuk hozzá a narancsdzsemet (ha van, lehetőleg házit, de mindenképp olyat, amiben narancshéj is van), sütőporos lisztet és a diót. Végül lassan keverjük hozzá a felolvasztott csokoládét. A keveréket öntsük a tálba, simítsuk el a tetejét, majd 160-180 fokos sütőben süssük kb. 20 percig.

Brownie elkészült, lépcsőzést kibírta, megettük, jó volt. Nekem kicsit olyan, mint amikor egyszer annyi hortobágyi palacsintát ehettem, amennyit akartam. Nem gondoltam rá egy ideig. Sütöttem azóta is, és megtörtént a csoda: Herr Paprika magától megjegyezte, finom volt.
Akkor Gombóc Artúr mégis szereti csokis süteményt?

A recept alapja: www.kuechengoetter.de

Ha hétvégén túlzásba vinné a nyuszi, süssenek csak belőle, ne hallgassanak senkire.




2010. március 25., csütörtök

A lányok csípősre vágynak


Szalmaestéken pizsamát öltök akár már 8-kor, zoknikban szaladgálok a lakásban, enyém a távirányító, ennek örömére német műsorokat nézek, vagy rettegős filmet lefekvés előtt. (Viszont a kanapén is alszom, nem félek, dehogy. De azért fő a biztonság.) Az evés-főzés is átalakul. Konyhában sokáig állni kedvem nincs és általában már akkor éhes vagyok, amikor hámozni-vágni-keverni kezdek. Van viszont egy étel, amit Herr Paprika túl nagy lelkesedéssel nem enne meg, én viszont igenis szeretek: a sajtos-tejfölös tészta (szigorúan ízetlen trappistával, jó sósan). Ha se sajt, se tejföl, akkor következik a kamra. A talált dolgok függvényében hagymás babsaláta, (üveges) pestós spagetti, extra napokon kolbászos tojás, vagy meleg gombasaláta. Nem gasztronómia csúcsok, de elhajlásai mindenkinek vannak. Szerintem.
Most viszont bűnözésről nem lehetett szó, H. barátnőmmel lány-estét tartottunk. Mondtam, főzök, esetleg kívánság? Kiderült, hogy H. diétázik (Prágában 3 nap alatt sikerült elintéznie a gyomrát némi sörrel és sok evéssel), lassan tért vissza a normális ételekhez, de bármi azért még nem lehet. Hosszas chatelés után végül bedobtam, hogy én valami csípősre gondoltam, de akkor ez most nem aktuális. De-de, érkezett a válasz, csípős jöhet, csak hús ne legyen benne. Nyilván nem egyértelmű megoldás erre a csicseriborsó curry, de nekem az volt. Már hetek óta terveztem, hát most meg is főztem.

Recept

Hozzávalók kb. 4 személyre:

2×400 g konzerv csicseriborsó (én üvegeset találtam, kisebb űrtartalommal, abból hármat)
3 ek olaj
2 közepes hagyma finomra aprítva
1-2 tk reszelt gyömbér
2 gerezd fokhagyma
1-2-3 tk chilipehely kedv szerint (eredetileg 1-2 zöld chili, kimagozva, felaprítva)
1/2 tk kurkuma
1 hámozott paradicsom konzerv (eredetileg 2 paradicsom)
1 ek őrölt koriander (széttörtem a magokat mozsárban)
2 tk garam masala
2 ek citromlé (nálam lime)
2-3 ek friss, aprított korianderlevél (én szárítottat használtam)

A csicseriborsóról öntsük le a folyadékot, mossuk át egy szűrőben, csepegtessük le. Forrósítsuk fel az olajat egy serpenyőben, a hagymát és a gyömbért közepes hőfokon süssük néhány percig. Adjuk hozzá a kurkumát, a fokhagymát, végül a chilit (ha szárított, csak néhány pillanatig pirítsuk). Jöhet a paradicsom és az őrölt-tört koriander. Sózzuk meg, fedjük le és főzzük 10 percig. Adjunk hozzá 250 ml vizet, és főzzük tovább fedő nélkül, amíg megfelelő állagúra sűrűsödik. Tegyük bele a csicseriborsót és a citromlevet, főzzük össze, végül szórjuk rá a korianderleveleket. Ha végül mégis túl sűrű lenne, adjunk hozzá egy kis vizet.

Hozzá én rizst főztem, jól megettük, H. még repetázott is. Hogy hatott a gyomrára, nem tudom, de panasz még nem érkezett.

Eredeti recept: Das grosse Buch der asiatischen Küche



2010. március 23., kedd

Herr Paprika főz: Käsespätzle, avagy evés közben ne gondolj a holnapra


Herr Paprika már gyerekként szeretett enni. A legendárium szerint a család egyszer az osztrák rokonoknál vendégeskedett, és a nagynéni egyik este Käsespätzlét készített vacsorára. Sok-sok nokedli, még több sajt, pirított hagyma, esetleg snidling. Hogy jobban elképzelhessük, milyen sajtról is lehetett szó, csak annyit mondanék: külön hűtőben tartották. Tehát nem volt szagtalan. A zsírtartalma pedig ennek mértékével volt arányos. Herr Paprika jó étvággyal falatozni kezdett, és evett, evett, csak evett. Nagy vidáman töltötte az estét, azután szépen lefeküdt. Igen ám, de a Spätzle közben egy szép nagy kővé alakult főszereplőnk gyomrában, és légmentesen leszigetelte. Herr Paprika szörnyű hasfájásra ébredt. Az elbeszélések alapján órákig tartó szenvedés következett, hősünk valószínűleg százszor megbánta a falánkságot, de végül megmaradt.
Kedvét azonban nem vette el ez a kis közjáték, azóta is lelkesen eszi, sőt most már készíti a Käsespätzlét. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy miután kész a nokedli tésztája csak deszkára és késre van szüksége, akár egy nagymamának.) Kénytelen is, mivel én egyszer próbáltam eddig nokedlit gyártani, nem volt sikerélményem. Azóta inkább megvárom, amíg más megelőz.

Recept

Készítsünk nokedlit legalább 4 személyre, kevesebbért vizet forralni nem érdemes. Mi először Horváth Ilonát hívtuk segítségül, de valahogy a tejjel nem értettünk egyet, így következett az anyai telefon. Aki bizonytalan tehát az elkészítést illetően, vegye elő a könyvet, vagy a telefont. Minden adag elkészült nokedlit szórjunk meg sok-sok reszelt sajttal (Bergkäse, vagy valamilyen erőteljes ízű osztrák sajt. Ez mindennek az alapja, magyar trappistával ne is próbálkozzunk). Amikor készen vagyunk, a nokedlis tálat tegyük gőz fölé és az egészet keverjük alaposan össze, így mindenhol ráolvad majd a sajt. Felkarikázott hagymát forgassunk lisztbe, süssük ki olajban, és szórjunk belőle minden adag tetejére. Ha ez valakinek túl sok, próbálhatja snidlinggel is. Együk melegen, és hagyjuk abba időben. Ne repetázzunk.

Aki mégis túl bátran evett, lefekvés előtt igyon egy pohár pálinkát, hálás lesz még érte. Ha viszont csak másnap vesszük észre, hogy kicsit sok volt, igyunk valami hasonló teát. Néha jó, ha mosógép van az ember gyomrában.


Saját tapasztalatom szerint érdemes kockáztatni, mert ez egy kiváló étel. Az elkészítését viszont halasszuk el a következő télig, tavaszi diétázáshoz nem ajánlott.

2010. március 22., hétfő

Hú, a chili tényleg csíp!


A tésztákhoz (mondjuk inkább olasz) fűződő saját viszonyom leginkább tasakokkal kezdődött. Egyetemi éveim elején még nem igazán tudtam elképzelni, hogy egy szósz (ragú vagy ahogy tetszik) természetes alkotóelemekből is összeállhat, pláne hogy nekem sikerülhet. A helyzet azután változott, mert elkezdtem főzni.
Egy nyáron Olaszországba indultunk, autó, sátor, rengeteg holmi és a piros, lengyel gázpalackok. Recepteket gyűjtöttem, füzetet vezettem, nincs is jobb egy kezdő számára a projektnél: Mit főzzünk kempingben? Még szakirodalmat is vásároltam, megvan ma is, belőle sosem főztem, de a tudat, hogy van, felvértezett. Az amatriciana (vagy amit én annak gondolok) ekkor lett jóbarátom. Kevés alkatrész, két edénnyel, tehát 1 palack 2 gázrózsájával megoldható, remek.
A megvalósítás pillanata egy ravennai kempingben jött el. Sikerült szieszta idején érkeznünk, a recepció aludni tért, mi kint szikkadtunk a napon, és vártuk a bebocsáttatást. Igazi olasz övezet volt, hónapokig itt élő családokkal, nagy lakókocsik, még nagyobb sátrak és semmi sem mozdítható. Keresgélés, sátorállítás a homokban, pálinkabevitel (csak hogy jobban bírjuk a szúnyogokat), tenger azután főzés lámpafénynél.
Akinek volt már fakanál a kezében, tudja, ez az egyik legegyszerűbb étel a világon (akinek nem, majd most elhiszi). Hagymát hámozunk, aprítunk, olívaolajon üvegesítjük, majd beledobjuk a kisebb darabokra vágott húsos szalonnát (bacon, pancetta, kinek mi kedves), kerül bele néhány gerezd lereszelt-szétnyomott-apróra vágott fokhagyma, rövid pirítás, chili, jöhet egy kis fehérbor, elforraljuk. Következik a paradicsom, ebben az esetben hámozott paradicsomok voltak konzervből, só, bors, pici cukor. Fedőt rá és főzzük.
Történt aztán, hogy az első kóstolásnál valahogy nem volt csípős, kicsit sem. Gondoltam is, hogy az az aprócska szárított chili kevésnek bizonyul a végén, kerüljön bele inkább még egy. Újabb kóstolás, kicsit mintha, de ez még semmi, inkább még egy. Kóstolás, még egy. A vége előtt: hát ez még talán mindig olyan enyhe, egy még jár neki.
A befejezés gondolom már mindenki számára egyértelmű, de azért leírom. A megfőzött spagettit átforgattam az én remek, jó illatú, első szószomban, boldogan tálaltam (!), parmezán, talán még bor is volt, együnk. Hát most már csípett. Először még jónak tűnt, gondoltam, picit talán tüzes, de sebaj, itt ülök a családi ereklyének számító csíkos kempingszékeken az én remek pasimmal, szép ez az este. A második falat már inkább égetett, a harmadiknál vörös lett a fejem, fürkészve néztem eszegető másik felem: Nem csípős nagyon? Kicsit, de nem vészes - volt a válasz. Én abbahagytam. Ő megette. Kapcsolatok hajnalán mindenki kedvez egy kicsit. Még a gyomra árán is. Utána már nem kellett se bor, se pálinka, meleg sör meg pláne. Irány a bár, hideg Birra Moretti, hogy a torkom ne Süsüére emlékeztessen.
Csípett-e másnap? Persze. De túléltük, a recept maradt, havonta egyszer biztosan megfőzöm, pasi (még mindig ugyanaz) szereti, tegnapi vallomás szerint ez a kedvenc tészta. Csak most már elhiszem, hogy a chili tényleg csíp.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails