Ritkul a retek

A múlt heti szünet után újra itt, rögtön egy igazán tavaszi salátával, aminek legfőbb alapanyaga a kísérleti kiskertből származik. Magam szedtem. De előtte még egy kis húsvét címszavakban: sonka, sonkalében főtt tojás, torma az orrban, retek, zöldhagyma, Panni kalácsa, mézes-diós süti, aztán bárány, amolyan villa alatt szétomló, sűrű, zöldséges szósz és Éva kávés sütije. Nem főztem, csak ettem, mindent és nagy kedvvel. Most aztán lehet visszaszokni.

Ma tehát saláta, ami azért született, mert a kertben ritkítani kellett a retkeket, amik váratlanul nagy lelkesedéssel nőttek a föld fölé, bevallom, sokkal rosszabb eredményre számítottam. Most viszont, bármennyire is nehezemre esett, be kellett látni, hogy kevés a hely, ha így marad, soha nem lesz rózsaszín retekgumó belőlük, szóval ritkítani kell. Nem állítom, hogy a legkellemesebb tevékenységek közé tartozik egy vidáman növekvő retket kihúzni a földből, de túlestünk rajta. A zsenge levelek, miniatűr gumókezdemények viszont nem vesztek kárba, zacskóba, itthon pedig egy tál vízbe kerültek, és egyik részük salátában végezte. Tavaly már próbálkoztam a reteklevéllel, készült egy töltött karalábé pestóval és levesbe is került, az idei verzió sokkal egyszerűbb és gyorsabb, aztán persze ki tudja még.

Itt a vége, retket eszünk.

Reteklevél-saláta 

2 marék zsenge reteklevél (szigorúan vegyszermentes)

6-8 dkg friss kecskesajt

1 marék dió

extra szűz olívaolaj

dióecet

bors

A retekleveleket nagyon alaposan átmossuk. Ha hozzám hasonlóan maguk szedték a retket, a növekedni kezdett gumóval együtt, akkor először áztassák be, majd többször cseréljék le a vizet, hogy semmiképp se maradjon föld rajta. Végül csöpögtessük le, majd mondjuk salátacentrifugában szárítsuk a retkeket. 

Tépkedjük egy tálba a leveleket, és hagyjuk meg a kis, rózsaszín gumókat is, majd morzsoljuk a tetejére a kecskesajtot, és szórjuk a salátára az előzetesen megpirított, mozsárban összetört diót. Locsoljuk meg a salátánkat olívaolajjal és dióecettel, jöhet még egy kevés frissen őrölt bors, majd keverjük át. Kóstoljunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.

A salátát egészítsék ki bátran más alapanyagokkal, ahogy a kedvük tartja. Egyenek mellé pirítóst, langyos lepénykenyeret, de kerülhet mondjuk sült csirke vagy hal mellé is köretnek.

Itt a vége, villa a kézbe.

A reteklevél jó és még egészséges is, ha sikerül friss és biztosan vegyszerektől mentes adaghoz jutniuk, használják fel így vagy máshoz. Bátor leszek, és azt mondom, nem fogják megbánni. 

Palacsinta helyett palacsinta

Hetek óta palacsintáról beszélek, ábrándozom, álmodozom. Egyszer már annyira közel kerültem a megvalósításhoz, hogy még Pannit is felhívtam, és kifaggattam a receptről, mert nem akármilyen palacsintát akartam, csakis a gyerekkorit, lekvárral, túróval vagy kakaóval, mert bizony az utóbbi verzió volt az én titkos vagy inkább köztudott favoritom. Aztán persze túl rövid lett az a kiszemelt délután, és a terv maradt ugyanúgy. A megsütés küszöbén. 

Amikor aztán egy hirtelen ötletnek engedve mégis tésztát kezdtem kevergetni egy reggel, nyilván nem vágytam édesre, csak sósra. Így van ez, furcsa vagyok néha. Tehát sós palacsinta készült, hajdinaliszttel, ami a tavalyi blinik óta várakozott az egyik kosárban, és egyértelmű volt, most újra itt az ideje. Került a tésztába dió is, mert ha még nem tudták volna, szeretem a ropogást a fogam alatt, másrészt abban a szerencsés állapotban van a kamránk, hogy nem kevés diót tárolhat Józsiék jóvoltából. 
A megvalósítás könnyen ment, a palacsintát azért nem dobáltam még, majd legközelebb figurázok inkább. Langyosan, tetején kecskesajttal kiváló reggeli volt, ha szerénytelenül dicsérhetem magam. Itt a vége, sütünk.

Diós hajdinapalacsinta kecskesajttal

10 dkg hajdinaliszt

2 tojás

2 dl tej

1 dl szénsavas ásványvíz vagy szóda

1 marék dió

só

5 dkg natúr kecskesajt

olaj a sütéshez

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, amíg kihűl, majd mozsárban összetörjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, lassan hozzáöntjük a tejet, közben keverünk folyamatosan, majd jöhet a két felvert tojás, az ásványvíz, egy csipet só, végül a masszába szórjuk a diót, és keverünk egy utolsót. A tálat letakarjuk, és pihentetjük a tésztát úgy tizenöt percig. 

Ha letelt az idő, egy közepes méretű serpenyőbe, ideális esetben palacsintasütőbe kevés olajat sütünk, a tésztánkat átkeverjük (ha esetleg nem lenne megfelelő az állaga, liszttel sűríthetünk, vagy tejjel hígíthatunk), majd a szokásos módszerrel kisütjük a palacsintákat. Figyeljünk rá, hogy a diót egyenletesen osszuk el. Nyolc-kilenc palacsintára számítsanak.

Tányér, langyos hajdinapalacsinta, tetejére reszelt kecskesajt, villa és egy kés. Ismétlem magam, de igazán remek reggeli.

Reggelizni jó, persze nem kell azért palacsintával kezdeni a napot. Viszont egy lassú vasárnap?    Akkor erősen ajánlott. 

Szülinapi ravioli

A születésnapi vacsora tervezésekor egészen hamar kitaláltam, ázsiai ihletésű menü lesz, kókusztejbe merülve még úgy sem ünnepeltünk, és persze az sem volt hátul kullogó szempont, hogy Ágó kedveli az ilyen ízeket. Herr Paprika hasonlóan lelkesnek mutatkozott, így hát úgy tűnt, a kérdés eldöntetett, már csak a részleteket kell kidolgozni. Egyszerre aztán következett az a bizonyos 180 fok és a fordulat. A kókusztej beszerzése mindenféle akadályokba ütközött, a halvásárlás sem tűnt éppen könnyű menetnek, a részletek most nem fontosak, csak a végeredmény. Megfogyatkozott a kedv, és B tervre volt szükség. Azonnal.  

Ne kérdezzék, hogyan jutottam idáig, akkor még biztosan el tudtam volna mesélni az asszociációk láncolatát, most viszont már nagyon kellene erőltetnem a memóriát, ettől pedig inkább megkímélem magam. És mindenki mást is. A nyertes gondolat azt hiszem, könnyen kitalálható, Ázsia helyett hirtelen Olaszország költözött a fejembe, és maradt is, szóval az ünneplős vacsora próbált ezen a vonalon mozogni. Ma bemutatkozik az előételként funkcionáló ravioli, aztán jönnek majd a többiek.

A tésztagép beszerzésének történetét és első használatát olvashatták már imbiszen, akkor is ravioli készült, de nem kecskesajttal, hanem marhahúsos töltelékkel, paradicsomszósszal, és akkor is megállapítottam, tésztát gyúrni nem is olyan nagy munka, ahogy azt gondolnánk, gondoltam. Most sem volt ez másképp, de persze ebben nagy része volt a jól összehangolt munkának Herr Paprikával, és a tésztagépnek, ami minden alkalommal bebizonyítja, mennyire érdemes volt akkor nem gondolkodni sokat, inkább megszerezni. 

Itt a vége, tésztát gyúrunk.

Kecskesajtos ravioli

20 dkg liszt (oo típusú)

2 tojás

só

20 dkg natúr kecskesajt

10 dkg túró

néhány bazsalikomlevél

kb. 5-6 dkg vaj

só

bors

A lisztet egy nagyobb gyúródeszkára szórjuk, kisebb dombot formálunk belőle, a közepébe fúrunk egy mélyedést, majd egyenként beleütjük a tojásokat, végül adunk hozzá egy kevés sót. Belisztezett kézzel elkezdjük összedolgozni a lisztet a tojásokkal, majd amikor már szépen összeállt, jöhet a gyúrás. Ha túl morzsásnak érezzük a tésztát, akkor nedvesítsük be a kezünket, és folytassuk azzal a gyúrást. A végén legyen a tészta szép fényes és egynemű. Formáljunk belőle golyót, tegyük egy tálba, takarjuk le nedves konyharuhával, hagyjuk pihenni úgy egy órán át.

A töltelékhez reszeljük le a kecskesajtot, adjuk hozzá a villával összetört túrót, néhány összevágott bazsalikomlevelet és frissen őrölt borsot. Az egészet villával alaposan keverjük össze, kóstoljunk, ha bármi hiányozna, lehet pótolni.

Osszuk a tésztagolyót két részre, kicsit lapítsuk ki a darabokat, majd kezdjük el tésztagéppel kinyújtani őket. Részletesebb leírást itt találnak. A kész tésztalapokból vágjunk kb. 5-6 cm átmérőjű köröket, a szélüket kenjük meg vízzel, a tészta egyik felére helyezzünk egy teáskanálnyi tölteléket, majd hajtsuk rá a korong másik felét úgy, hogy a töltelék mentén kezdjük el összetapasztani a tésztát, így kiszorítjuk a levegőt. A kész raviolik szélét villával mintázhatjuk, ha van kedvünk hozzá.

Egy nagy lábasban forraljunk vizet, adjunk hozzá egy kevés sót, majd óvatosan dobjuk a forrásban lévő vízbe a tésztabatyukat, és néhány perc alatt főzzük készre. Ha a víz tetejére emelkednek, elkészültünk.

Tányér, ravioli, olvasztott vaj, esetleg bazsalikom, itt a vége, készen vagyunk.

A kecskesajtos ravioli jó kezdés volt, szerette az ünnepelt, az ünneplők és mi is. El is határoztuk, gyakrabban készül friss tiszta a konyhában, most ide is leírtam, lehet emlékeztetni rá.

Holnap jön a folytatás, zsályával, polentával és a többiekkel.

Névtelen saláta

Nem emlékszem, megvallottam-e már imbiszen rajongásomat a paradicsomecet iránt. Ha nem, akkor éppen itt az ideje. Imádatom teljesen véletlenül kezdődött évekkel ezelőtt, amikor egy olaszországi bevásárlás során leemeltem a polcról, aztán hagytam meggyőzni magam, hogy erre az ecetre feltétlenül szükségem van, és később kiderült, nem tévedtem. A paradicsomecet sötét színű, intenzív illatú és ízű, az utóbbi nyilván a paradicsomra emlékeztet. A konyha legunalmasabb salátáját is érdekessé, sőt szerethetővé teszi, jó dolgokból pedig még jobbat húz elő. Alapvetően is ecetes ember vagyok, szeretem, ahogy összehúzódik savanyút érezve a szám, a paradicsomecetet viszont valóban és igazán imádom, a tányér alján maradt cseppeket is megeszem, megiszom valahogy. A módszert csak képzeljék el. Amikor kiürült az az első üveg, szomorúan tüntettem el, mert nem találkoztam vele sehol, persze őszintén szólva nem is kerestem kitartóan. Herr Paprika viszont ment, látott és vásárolt, én pedig boldogan tettem a helyére a születésnapos paradicsomecetet.

Főszerepben tehát az ecet, de van itt azért egy saláta is, ami a kamrában, hűtőben talált alapanyagok felhasználásával készült. Neve nincs, nem akart támadni az ötlet, hát így maradt. Ha ránéznek, és azt mondják  "ó, hát ez egy....", akkor ne titkolják el.

Itt a vége, salátát eszünk.

Névtelen saláta

6-8 aszalt paradicsom (olajban eltett)

1 marék dió

5 dkg kéksajt

2-3 zsenge káposztalevél

2 adagnyi jégsaláta (vagy más zöld)

paradicsomecet

extra szűz olívaolaj

só 

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, amíg kihűl, majd mozsárban összetörjük. A káposztaleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, azután vékonyan felcsíkozzuk. A jégsalátát ugyancsak megmossuk, megszárítjuk salátacentrifugában vagy más módszerrel, majd vékony csíkokra vágjuk. Persze tépkedhetjük is, ahogy jólesik. Az aszalt paradicsomokat lecsöpögtetjük, kisebb darabokra vágjuk. 

Egy mélyebb tálban összekeverjük a káposztát, a jégsalátát, a paradicsomot és a diót, meglocsoljuk olívaolajjal és paradicsomecettel, egy kis só, majd összeforgatjuk. Egy tál, saláta, tetejére morzsolt kéksajt, esetleg firssen őrölt bors, aztán újra az elejéről. Villa és evés.

 Ha paradicsomecettel találkoznak, fogják, vigyék. Nem fogják megbánni. Remélem.

 

Szeptemberi születésnap

Az utazás hete ugyan véget ért, de ma újabb sorozat kezdődik, ugyanis szombaton ünnepeltük Herr Paprika születésnapját, köszöntéshez pedig vacsora is jár, mi legalábbis így döntöttünk, az ünnepelt kérte, én megígértem. Ma megismerhetik az előételt, holnap beköszön a második fejezet, végül jön a desszert, amin még ott volt a lengyel hangulat. 

Mielőtt receptbe kezdenék, egy rövid beszámoló az előkészületekről. Szombat reggel, kosár a kézbe, táska a vállra, a lábtörés óta ez az első indulás a piacra egyedül. Az út nem hosszú, viszont kétszer lassabban fogy el, mint májusban, de nincs ezzel baj, folyton koncentrálok a járásra, most még talán, biztosan felülírhatók a fejemben ragadt mozdulatok, és ha hasonlítani akarok a régi önmagamra, akkor bizony lassú vagyok. A piac még mindig olyan telített szombatonként, csak egy a vicces, kimaradt a nyár, most már szilva van, körte és sütőtök, de ettől függetlenedve minden ugyanott és ugyanúgy. Kicsit, bevallom, óvatoskodva közlekedem, nincs aki elkapjon, persze csak el kell hinni, nem történhet semmi kritikus, és próbálom is, de azért kitágult pupillákkal figyelek minden szembejövőt. A vásárlás amolyan félig spontán módon zajlik, voltak előzetes vázlatok, aztán amit látok, azzal módosulnak az ötletek. Fügét nagyon szerettem volna, idén még nem találkoztunk, de most szerencsém volt, Edit leírását követve az emeleten megtalálom a bácsit, örülök, a fóti fügék meg jönnek velem. Egy másik szint, másik bolt, van kecskesajt, akkor eldőlt minden, rizottót eszünk.

Jön a recept.
      

Fügés-kecskesajtos rizottó

20 dkg arborio rizs

7-8 dl zöldségalaplé

5 dkg natúr krémsajt

1 kis vöröshagyma

1 dl száraz fehérbor

5 dkg vaj

10 dkg lágy kecskesajt

6 szem füge

A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, az alaplevet felforrósítjuk. Egy közepes méretű edényben vagy egy magas falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymakockákat, pirítjuk üvegesedésig. Ha megfelelőnek ítéljük a helyzetet, kerülhet a serpenyőbe a rizs, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral, hagyjuk elpárologni az alkoholt, és amikor a rizs már felszívta a folyadékot, elkezdjük adagolni az alaplevet, közben időnként keverünk. A folyamat végén ellenőrizzük a rizs állagát, legyen puha, de ne főzzük szét semmiképp. Ha késznek tekinthető, a rizottóba keverjük a maradék vajat és a natúr krémsajtot, majd szokás szerint kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

A rizottót tányérokba adagoljuk, reszelünk a tetejére a lágy kecskesajtból, végül ültetünk rá néhányat az előzetesen megmosott, cikkekre vágott fügéből. Villa és egy pohár fehérbor, készen is vagyunk.

Rizottó bevált, füge még mindig olyan jó, ahogy emlékeztem rá, mellé nagyon szép bort ittunk, Osziék hozták az ünnepeltnek, ez volt a kezdet. Folytatás következik a második résszel.

Paradicsom + paradicsom

 

Panaszkodhatnék, de gondolom, mindenki ugyanazt érzi, amit én, ezért csak mellékesen jegyzem meg, hogy júliusban néha legalább igazán kisüthetne a nap. Néhány perces morzsával is megelégednék, komolyan. Titokban persze abban bízom, közel már a vége, muszáj, hogy így legyen, hétvégén ünnepeljük Pannit, és mindannyian jobban mutatunk a napon, mint félhomályban. Az időjárásról ma többet nem, inkább a bulgurról, ami hetek óta várta, hogy elfogyjon végre, vittük, hoztuk néhányszor, de valahogy folyton kimaradt. Most viszont nem tántorított el semmi, és eközben a második önálló főzés, ha lehet annak nevezni, is kipipálva. Az alapötlet az volt, hogy a megmaradt házi paradicsomlevet néhány fűszer kíséretében felforralom, majd ebben hagyom megpuhulni a bulgurt. Kapott még társul igazi édes paradicsomot Józsiék kertjéből, és kétféle bazsalikomot, zöldet és lilát. Ezek a bazsalikomok pedig arról híresek, hogy magam neveltem őket magról, a zöld már teljesen kitöltötte a ládát, és a lila is szépen növekszik, miután túlélt egy-két nehezebb időszakot.

Egyszerű recept, kevés a munka, de én azt mondom szerényen, jó nagyon. 

 

 

Duplán paradicsomos bulgur kétféle bazsalikommal

1 kávésbögre bulgur

2 dl paradicsomlé

2 paradicsom 

néhány dkg kecskesajt

római kömény

cayenne bors

nádcukor

bors

só

1 marék zöld bazsalikomlevél

1 marék lila bazsalikomlevél

A paradicsomlevet egy kevés víz kíséretében egy kisebb edénybe öntjük, adunk hozzá 1 tk őrölt római köményt, egy leheletnyi cayenne borsot, 1 tk nádcukrot, majd sózzuk, borsozzuk és felforraljuk. Eközben a bulgurt egy mélyebb tálkába szórjuk, majd ráöntjük a forró, fűszeres paradicsomlevet, átkeverjük, lefedjük. Várunk úgy 10-15 percet, majd ellenőrizzük, hogy megpuhult-e a bulgur, ha igen, le a fedővel, keverés, várjunk, míg kihűl. 

Közben mossuk meg a bazsalikomleveleket, papírtörlővel itassuk fel a vizet. A paradicsomokat mossuk meg, töröljük szárazra, majd vágjuk kis kockákra. A kihűlt bulgurt kóstoljuk meg, ha hiányozna bármi, pótoljuk, azután jöhet a zárás. Keverjük bele az összetépkedett bazsalikomleveleket, a paradicsomkockákat, majd reszeljünk, morzsoljunk a tetejére kecskesajtot, kedv szerint. Tál és villa, készen is vagyunk. Egy-két adagra számítsanak.

Péntek után jön a szombat, kívánjuk együtt a nyarat. Mindenkinek szép napokat, egyenek, igyanak, mulassanak, ha nem gátol semmi, hétfőn jövök.

 

Bruschetta és félmosoly

Pénteken írtam, hétvégén egy megvalósítandó terv vár rám, másnak hétköznapi, nekem esemény. Mankóval próbálkozom már néhány napja, először szobától a konyháig, fordulás és vissza, de elhihetik, olyan ez, mint a 12 perces futás a salakos pályán, unalmas és nem túl motiváló. Kellett már valami szórakoztató kihívás, és mivel hétvégén elhagytuk a várost, ráadásul Ágó és Oszi is társult hozzánk, éppen megfelelőnek mutatkozott a helyszín, az idő és a járása, hogy kipróbáljam a járásom a szabadban. Na persze nem csak úgy, kell a cél, és mi is lehetne erre alkalmasabb egy jéghideg hosszúlépésnél, egy sült keszegnél és néhány ropogós kovászos uborkánál. Szombaton tehát megközelítettük autóval a helyszínt, hogy azután a parkolótól a büféig már csak én meg a mankók, áthaladás az úttesten, ugrás egy lábbal a járdára, lejtőn görcsös kapaszkodás, végig kitartó szívdobogás a fülben, azután padra ereszkedés, lábat egy székre, sikerült, számban sivatag, homlokról víz folyik, de azért büszkeség és félmosoly. Hét hét után az első társadalmi eseményem, hát jó volt nagyon. Ha megnéznék a bizonyítékokat, itt megtehetik. (És találhatnak még néhány hétvégi fotót.)

Nagy főzést nem tartottunk, mi sem, volt viszont nálunk avokádó, ráadásul érett, és a júliusi Essen&Trinken, aminek a címlapján Herr Paprika rögtön kiszúrta az avokádós-mozzarellás bruschettát, ez lesz, nem volt kérdés, csak kicsit változtattunk néhány alapanyag hiánya miatt. A kertben beérett sárgabarackokból készült a másik változat, sonkával és rukolával. 

Itt meg jön a recept.

Avokádós-mozzarellás bruschetta

1 érett avokádó

citromlé

só

cukor

8-10 bazsalikomlevél

2 golyó mozzarella

extra szűz olívaolaj

bors

cayenne bors

1 gerezd fokhagyma

8-10 szelet bagett

Az avokádót meghámozzuk, magját kivesszük, kisebb darabokra vágjuk, tálba rakjuk, villával összetörjük. Adunk hozzá ízlés szerint citromlevet, frissen őrölt borsot, egy kevés sót és egy csipet cukrot, alaposan összekeverjük, kóstolunk, ha hiányzik egy íz, most lehet pótolni. A mozzarellákat lecsöpögtetjük, felkarikázzuk. A bazsalikomleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy serpenyőben melegítünk egy kevés olívaolajat, megpirítjuk a bagettek mindkét oldalát, majd a félbevágott fokhagymával bedörzsöljük az egyik felüket. Kézre vigyázni. A fokhagymás felületre halmozzunk avokádókrémet, a tetejére két szelet mozzarellát, rá 1-2 bazsalikomlevelet, végül lehet cayenne bors és egy pici só. És egy löttyintés extra szűz olívaolaj. Túl hamar elfogyott.

Sárgabarackos-sonkás bruschetta

8 sárgabarack

8 szelet szárított vagy füstölt sonka

1 marék rukola

8 szelet bagett

bors

cayenne bors

extra szűz olívaolaj

A bagettek az előbb leírt módon készülnek, csak a fokhagymás dörzsölést hagyjuk el. A barackokat megmossuk, szárazra töröljük, magoktól megválunk. A rukolát megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy serpenyőben kevés olívaolajat melegítünk, és megpirítjuk a barackokat a vágott felükkel lefelé. Szelet bagett, szelet sonka, tetejére két fél barack, néhány rukola, frissen őrölt bors, csipet cayenne bors és extra szűz olívaolaj. 

 

Készült még egy kánikulában kedvelt leves, holnap azt hiszem, éppen aktuális lesz. Most legszívesebben jégkockát ebédelnék, vacsoráznék, szóval meleg van, de legalább nem tesz bánatossá, hogy még nem tudok egyedül nekivágni a nagyvilágnak. De azért egyszer már legyőztem egyedül, azaz mankóval a lépcsőházat. Felfelé is.

Avokádós-mozzarellás bruschetta: Essen&Trinken, 2011/7

Levendula

Egy napot késtem, ennek oka egy nagyon kedves ajándék volt, amit Japánból kaptam (itt megnézhető), aminek tudtam igazán örülni, és amiről majd beszámolok részletesebben hamarosan. Szóval az övé lett a kedd, elhalasztódott az írás, de most igazán, valóban, tényleg.

A mai bejegyzés főszereplőjét már talán két héttel ezelőtt gondoltam ki, az ösztönzést a szép nagy csokor levendula adta, amit még Évától kaptunk, és én szerettem volna valami (számomra legalábbis) újat kipróbálni. Szeretem a levendulában, hogy egy kevés is intenzív ízt tud adni, remek volt a morzsás eperben, és a megrendelésünkre készült eperlekvárban is. Éppen ezért úgy véltem, ha hagyom egy kis citrommal lazított mézben állni, akkor ugyanúgy átadja majd az ízét, ez volt hát a kiindulópont. Hozzá társult a kecskesajt, végül a barack, amit Herr Paprika kedvesen megsütött nekem.

A terv szép volt és ígéretes, de napokig nem sikerült kecskesajtot vásárolni a környéken, pedig Herr Paprika próbálkozott rendületlenül. És amikor már kezdtem elengedni az ötlet kezét, a piaci látogatás segített rajtam, és így eljöhetett a megvalósítás ideje.

Egyszerű, de nagyszerű, látják, ma elememben vagyok, ami az írást illeti. De ami fontos, próbálják ki, azt hiszem, remélem, nem csalódnak majd.

Mézes-levendulás kecskesajt sült sárgabarackon

4 sárgabarack

5 dkg kecskesajt

akácméz

3-4 ág levendula

fél citrom

vaj

Egy tálkában simára keverünk úgy 2-3 evőkanál mézet 3-4 tk citromlével.  Látszik, az arányokat nem jegyeztem fel, szóval kóstoljanak, lehet változtatni.  A levendulát megmossuk óvatosan, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd lecsipegetjük a virágokat és a citromos mézhez keverjük. Most két út áll előttünk: tehetjük a levendulás keveréket legalább egy éjszakára magában a hűtőszekrénybe, vagy felszeletelhetjük a kecskesajtot (túl puha értelemszerűen most nem alkalmas), rálocsolhatjuk a levendulás mézet, és így rakjuk ugyanannyi időre a hűtőnkbe.

Ha közeledik az evés időpontja, mossuk meg, töröljük szárazra a barackokat, azután felezzük el, a magokra természetesen nincs szükségünk. Egy megfelelő méretű serpenyőben olvasszuk fel 3-4 dkg vajat, tegyük rá  vágott felükkel lefelé egymás mellé a barackokat, majd süssük néhány percig, hogy szépen megpiruljanak. Tányér, 2 fél barack, 2 szelet kecskesajt, levendulás keverék. Persze lehet duplázni az adagot, ha úgy kívánják. Mellé esetleg madársaláta, nekünk passzolt az íze.

Nem tudnám eldönteni, előétel vagy desszert. Most azt mondom, madársalátával ez előbbi, nélküle inkább az utóbbi. De gondolhatják másként.

 

Nyárleves

 

Tegnap már érezhetően nyári hangulat(om) volt, a kilátások alapján nem is kell kizökkenni belőle a következő napokban, és ez most nagyon jó, még nem untam rá az izzasztó időre, és ahogy beleszippantottam a levegőbe, a Dunának tengerillata volt. Közeleg a szombat, vicces lesz ilyen szikrázó időben bort kóstolni Etyeken, de a tavalyi özönvíznél akkor már inkább ezt választom, gondolom, nem meglepő.

Ha már májusi nyár, akkor imbiszen ma hideg leves, eperből, kicsit furcsán, de higgyék el, finoman. Kiindulásul a tavalyi őszibarackos recept szolgált, semmi tejszín, helyette buborékos ásványvíz, kakukkfű és kéksajt. A víz és a sajt megmaradt, kakukkfű helyett viszont rukolát használtam, ami egy salátában az eperrel már igen jól funkcionált. Én szeretem együtt az édeset és a sósat, tegyenek vele egy próbát, hátha. 

Itt meg jön a recept.

Rukolás eperleves kéksajttal

50 dkg eper

1 marék rukola

5 dkg kéksajt

1 dl szénsavas ásványvíz

1 tk fehér balzsamecet

méz

só

  

  

Az epreket megmossuk, lecsöpögtetjük, kicsumázzuk. Egy mélyebb tálban turmixszal pürésítjük, majd ha már teljesen egynemű, következhet a legkevésbé szórakoztató rész. Vegyünk elő egy sűrű szövésű szűrőt, majd öntsünk át rajta a pürésített epret, segítsük a folyamatot kanállal. A végén a magok fennakadnak, és mi kapunk egy szép, sűrű eperlevet. 

Adjunk az eperhez 1 dl ásványvizet, egy csipet sót, egy teáskanál fehér balzsamecetet és annyi mézet, amennyit szükségesnek tartunk. Keverjünk, kóstoljunk, ha valami hiányozna, most lehet pótolni. Mossuk meg a rukolát, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd vágjuk csíkokra, és adjuk a leveshez. Keverjük át, kanalazzuk a tányérokba, végül morzsoljunk a tetejére egy kevés kéksajtot. Vagy éppen sokat. Már csak egy kanál hiányzik.

Minimális munka, a tűzhely sem termel közben hőt, legfeljebb mi izzadunk.  Utána egy tányér hideg leves?

 

Mégis május

Akkor a kényszeres szünet után ma olyan imbisz, mint a legtöbb alkalommal, lesz rajta recept. Eddig még nem tört ki rajtam az igazi spárgaláz, pedig bőven lépdelünk már a májusban, és ez bizony merőben szokatlan nálam. Eddig egyszer készült fehér spárga eperrel, sonkával, újkrumplival, most pedig a zöld debütált, a hosszú elnevezés ne riasszon el majd senkit, az elkészítése végtelenül egyszerű. A kettő nem nevezhető túl nagy számnak, de ki tudja, lehet hogy most majd mégis elkap a hév.

A mai változat igazából grillen sütve lenne az igazi, én legalábbis úgy képzeltem el, de a konyhánkban nem rakhatok tüzet, ha az erkélyen sütögetnék, akkor pedig nem hiszem, hogy túl nagy népszerűségnek örvendenék a környéken. Ha tudnak grillezni, akkor azért hajrá. A másik fontos alkotóelem a dióecet, ami most átvette nálam a paradicsomecet helyét a rangsorban, persze ennek az is az oka, hogy az utóbbiból már csak néhány csepp figyel az üveg alján. Ez a megállapítás a dióecet érdemeit nem csökkenti, a vinaigrette-ben is nagyon jól szerepelt, először gondoltam, hogy dióolajjal társítom, de végül maradtam az olívaolajnál, és inkább egy kis dió került még a spárga tetejére a kecskesajt mellé.

Szerettem. Jön a recept.

Pirított zöld spárga diós vinaigrette-tel, kecskesajttal

50 dkg zöld spárga

5 dkg kecskesajt

1 marék dió

citromos kakukkfű (választható)

1 ek dióecet

3 ek extra szűz olívaolaj

só

bors

olívaolaj

A vinaigrette-hez egy kis befőttes üvegbe rakunk egy evőkanál dióecetet, majd 3 evőkanál extra szűz olívaolajat, egy csipet sót és kevés frissen őrölt borsot, az üveget lezárjuk, alaposan összerázzuk, a végeredmény szép egynemű legyen. Ha elkészültünk, kóstolunk, mint mindig, ha hiányozna bármi, most lehet pótolni. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, amíg kihűl, majd mozsárban egy kicsit összetörjük.

A spárgákat alaposan megmossuk, szárazra töröljük, ha nagyon frissek és vékonyak, más dolgunk nincs is, egyébként vágjunk le a végekből úgy két centit, hámozni nem szükséges (persze lehetnek abszolút biztonsági játékosok, nem tilos). Egy grillserpenyőt vagy egy hagyományosat kenjünk ki vékonyan olívaolajjal, majd süssük a spárgát két-három adagban kb. 6-8 percig, ennyi idő alatt szép színt kap, de nem puhul meg túlságosan, megmarad az általam igen kedvelt roppanás.

A spárgát osszuk szét a tányérokon, kanalazzunk rá a vinaigrette-ből, majd szórjunk a tetejére diót és morzsolt kecskesajtot. Aki szereti, szórhat a spárgára még egy kevés citromos kakukkfű levelet. Kés meg a villa.

A recept előételként és köretként is kiválóan működik, mert bizony mi Herr Paprikával dőzsöltünk egy kicsit, és megsütöttünk egy fél kacsamellet vacsorára. No, most bevallottam. Ráadásul még jó is volt. 

 

Gyalogoltam, viceházmestert ittam, bulgurt eszem

Mielőtt még a bulgur kilépne a porondra, kapnak egy kis hétvégi beszámolót, mert muszáj megemlékeznem arról, hogy életemben először 30 km-t gyalogoltam, és nem hagytam ott a fogam. Túrázni jó és egyre jobb, nem is értem, miért csak néhány éve kezdtük el. Persze ha Oszi nem jár elől azzal a nagyon jó példával, és nem ajándékoz meg minket pecsétgyűjtő füzettel, akkor valószínűleg nem ugrik be a gondolat, hogy indulás, de szerencsére már mindegy is a ha. Én, a tornatanárok réme, már nem akarom kiköpni a tüdőm minden szintemelkedésnél, és a pulzusom sem éri el az ezret, ez pedig igazán nagyszerű.

A mostani szakaszon Koldusszállástól Péliföldszentkeresztig mentünk, ha kíváncsiak a képekre, az albumot megnézhetik itt.  Voltak vicces pillanatok, elámuló részek, belül porszívózó levegő, csatakiáltás, amikor messziről sörtartalmú üvegeket láttunk, kutya, akinek csak az orra látszott, és egy hatalmas virágzó medvehagyma gyep, amerre a szem ellátott. Jövőre megvan a tavaszi lelőhely. Az utolsó pecsét megszerzése után még be kellett gyalogolnunk Mogyorósbányára, Oszi megnyugtatta a csapatot, már csak lefelé megyünk, nyilván hogy szinte csak felfelé haladt az út. Elhasználtam az utolsó energiapatronokat, és miután széket értem, a viceházmester percek alatt eltűnt bennem. Utólag nézve lehet, hogy nem ez volt életem eddigi leghatékonyabb cselekedete, mert később belázasodtam, de én azt mondom, biztosan utolért egy vírus. Viszont másnap reggel hiába vártam, elkerült az izomláz.

Két napja tehát kissé levert vagyok a betegség okán, tegnap igen bánatos hangon rendeltem Herr Paprikától morzsás zöldbabot vacsorára, és ő jó volt hozzám. Kívánom a zöldet, a bulgurt már terveztem a múlt héten is, most elkészült dióolajjal és -ecettel, az erkélyen leszüreteltem a zellert és a citromfüvet, petrezselyem pedig várt a pohárban. Kecskesajttal igazán szerethető.

Aki elolvasott idáig, kap egy virtuális ölelést, itt meg jön a recept.

Zöldfűszeres bulgur kecskesajttal

15 dkg bulgur

1-1 marék zeller- és citromfűlevél

1 csokor petrezselyem

friss kecskesajt

dióolaj

dióecet

só

A bulgurt átmossuk, leszűrjük, egy mélyebb tálba szórjuk, majd felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk, alaposan átkeverjük, majd lefedjük és kb. 10-15 percig állni hagyjuk. Közben megmossuk a zöldfűszereket, papírtörlővel felitatjuk a folyadékot, a vastagabb száraktól megszabadulunk, a többit a levelekkel együtt apróra vágjuk.

Ha letelt az idő, ellenőrizzük a bulgur állagát, ha megfelelőnek ítéljük, akkor locsoljunk rá 2-3 teáskanál dióecetet és 3-4 teáskanál dióolajat. Keverjük át, adjuk hozzá a zöldfűszereket, újabb keverés, majd kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Hagyjuk a bulgurt még legalább 30 percig pihenni, hogy jól átjárják az ízek, majd kanalazzuk tányérokra, végül morzsoljunk a tetejére kecskesajtot, ki mennyit szeretne.

Már csak egy villa. 

A zöldfűszerek természetesen szabadon lecserélhetők, ahogy a kecskesajt és a diós szekció is. Úgy persze már egy másik étel lesz, de ki bánja.

Végül pedig még egy kép a gyalogútra tévedt lábatlan gyíkról, akinek a másik neve az igazán jó: törékeny kuszma.

Lila meg a kék

Címadásügyileg már megint formában vagyok, szíves elnézésüket. De van ez a két szín és a rizottó két alkotóeleme, hát ezért. Nem mintha a lila vagy a kék lenne meghatározó, sokkal inkább a két igazán intenzív íz, na de mindegy, most már belebonyolódtam. Talán a zene teszi, írás közben mozog a nyakamon a fejem, Hivest hallgatok, kicsit összerázhatta a gondolataimat.

De akkor rizottó. Kaptam Herr Paprika mamájától radicchiót, ami egy kissé kesernyés ízű salátaféle, tőle indult a történet. Rizottó mostanság nem készült, gondoltam is, itt az alkalom, lecsapok rá, még akkor is, ha Herr Paprikával lejátszottuk a szokásos meccset. Bejelentem, annyira nem örül, de én már nem hiszek el mindent, tapasztalatból dolgozom, elkészül, eszünk, kiderül végül, hogy jó ez mégis, persze ettől még nem számítok változásra, legközelebb sem fog lelkesedni.

A radicchio mellé kéksajt került, kedvelt párosítás, most is bevált. Recept.

 

Radicchiós rizottó kéksajttal

20 dkg arborio rizs

1 kicsi radicchio

10 dkg kéksajt (gorgonzola vagy más)

5-6 dkg vaj

1 kis fej vöröshagyma

1 dl száraz fehérbor

kb. 1 liter zöldségalaplé

A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig. Ha elérkeztünk ehhez a ponthoz, az edénybe szórjuk a rizst, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a fehérborral. Várunk, amíg a bor nagyobb része eltűnik, és kanalanként adagolni kezdjük az alaplevet, közben persze nem felejtjük el időnként megkeverni. Addig folytatjuk a műveletet, amíg a rizs megpuhul, de semmiképp se főzzük szét. 

Miközben alakul a rizottó, a radicchiót szedjük szét levelekre, mossuk meg, a felesleges folyadékot papírtörlővel vagy mással tüntessük el, a leveleket vágjuk vékony csíkokra. Amikor szinte kész a rizs, keverjük hozzá a lila csíkokat, várjunk még 2 percet, zárjuk el. Két lépés még, na jó, három. A megmaradt vajat és a kéksajt kétharmadát adjuk a rizottóhoz, keverjük át. Tányér, rizottó, a tetejére néhány vékony szelet sajt. Bosbarátok a darálót is használhatják.

Itt a péntek, kívánok hát főzésben, evésben, mulatásban, alvásban, láblógatásban, bámészkodásban bővelkedő hétvégét. Tervek szerint imbisz hétfőn jelentkezik.

 

Tintázunk

 

Láthatják, ma igazán humoromnál vagyok, de ezt nem hagyhattam ki (eljátszottam a gondolattal, hogy "betintázunk" legyen a cím, szóval még igazán megúsztuk). Persze nem az alkoholé lesz ma a főszerep, hanem a tintahalé, rá épült ugyanis a születésnapi vacsora második szakasza (első itt olvasható). De ha már szó van az ivásról, annyit azért elárulok, hogy az estét a szülőkkel 1 kupica vodkával kezdtük, ami azért érdekes, mert a pohárba a lengyel zubrowka sima, fűszál nélküli, platinán átszűrt változata (Oszi majd javít, ha tévednék),  ami néhány hónapja került piacra, Herr Paprikához pedig karácsonyi ajándékként. Jeges vodka, jeges pohár, négy elégedett tesztelő.

De vissza a főzéshez, mielőtt még mámoros lesz a hangulat. A tintahal igazából teljesen spontán választás volt, álltunk a pultnál, kaptuk a rákot, közben futott végig a tekintetünk a halakon, Herr Paprika pedig megjegyezte:

- Szép a tintahal.

- Igen. 

Megkaptuk a csomagot, indultunk volna tovább, amikor én:

- Akkor hús vagy hal?

- Nem tudom.

- Legyen tintahal? 

- Hát. Igen, legyen.

Szépen irányt változtattunk, rámosolyogtunk a távolodni készülő hölgyre, akinek a szemében nem lehettünk a világ leghatározottabb figurái, de ki bánja. Második csomag a kosárban, itt meg jön a recept.

Töltött és pirított tintahal zelleres rukolasalátán

4 nagyobb, konyhakész tintahal

10 dkg aszalt paradicsom

5-6 dkg keményebb sajt

6-7 szem olajbogyó

1 marék fenyőmag

3 gerezd fokhagyma

néhány bazsalikomlevél

zsemlemorzsa

3-4 zellerszár

10 dkg rukola

olívaolaj

1 dl száraz fehérbor

borecet

só

bors

A tintahalakat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, félretesszük. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd mozsárban kicsit összetörjük. Az aszalt paradicsomot, az olajbogyót és a sajtot kisebb darabokra vágva tálba rakjuk, hozzáadjuk a darabokra tépkedett bazsalikomlevelet, az összetört fenyőmagot, két lereszelt fokhagymagerezdeket és kb. 1 ek zsemlemorzsát. Az egészet alaposan összekeverjük, majd jöhet még egy csipet só és frissen őrölt bors. Ha szilárdabb tölteléket szeretnének, akkor keverhetnek még bele 1 tojássárgát is.

Kiválasztunk két szimpatikus halat, kanalanként belepakoljuk a tölteléket, majd a végeket fogpiszkálóval összetűzzük. A másik két tintahal egyik oldalát vékonyan bevagdossuk., kicsit megborsozzuk. Serpenyőben melegítünk egy kevés olívaolajat, óvatosan elhelyezzük a töltött példányokat, pirítjuk mindkét oldalukat kb. 1 percig, majd felöntjük a fehérborral és lefedjük, alacsony hőmérsékleten kb. 8-10 percig pároljuk. Egy másik serpenyőbe kerüljön ugyancsak 1 kevés olaj, süssük benne a másik két halat oldalanként 4-5 percig, miután az egyik oldallal kész vagyunk és megfordítottuk, óvatosan kenjük meg a maradék lereszelt fokhagymával.

Már csak a saláta. A rukolát megmossuk, megszárítjuk (ki, milyen módszerrel, nálam salátacentrifuga került bevetésre). A szárzellerek késsel megtisztítjuk (eltüntetjük a felesleges szálakat), majd kisebb hasábokra vágjuk. A két elemet összekeverjük, olívaolaj, ecet (fehérbor vagy más), kevés bors és kész.

Saláta, rá néhány szelet töltött tintahal és 2-3 karika a pirítottból. Ehetünk.

Holnap desszert, bevon minket a citrom és a rozmaring.