2010. december 7., kedd

Adventi sütés vol. 1


Az adventi hangulat november utolsó napjaiban leginkább hirtelen felismerésként érkezett. Naptár! Sürgős beszerzések, titkos kupacok, számolás, hogy akkor 1, 2, 3 és így tovább, nehogy a végén még leégjen a Mikulás. Évek óta dupla az előkészület, egyet kap nővér, akinél talán már az ötödik szezonját tölti az angyal, aki meglehetősen vicces külsejű, hajban erősen szilveszteres, viszont én csináltam, így hát szimpátia övezi, szóval ő tartja az adventi csomagokat (kíváncsiak megnézhetik itt). A másik Herr Paprikáé, 24 számozott sapka, benne 24 cetli, rajtuk a napi útmutatás, merre keresendő az aktuális dolog. Ennek következtében december 1-jétől minden hozzám tartozó doboz, fiók, szekrény tiltott terület, én pedig reggelente ruhakeresés közben biztosan találkozom egy nem egészen odaillő tárggyal (naptárkép itt).
Az idei küldetés tehát teljesítve (és persze rólam sem feledkeztek meg, szerencsémre), de ha már ilyen jól belejöttem, gondoltam, akár süthetnék is. A recept nem újdonság, megfordult már nálunk, az eredetihez képest némi módosítással, kandírozott gyömbér helyett simával, bevallom, hardcore gyömbérimádó vagyok (kedvenc tea? naná, hogy gyömbéres), törökmogyoró helyett pedig földimogyoróval. Egyszerű, gyors és megbízható. 
 


Gyömbéres-mogyorós félhold

10 dkg őrölt földimogyoró
1 marék földimogyoró a díszítéshez
20 dkg puha vaj
25 dkg liszt
1 narancs
2-3 cm-es gyömbérdarab
méz
nádcukor




A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük. A narancsot forró víz alatt alaposan megmossuk, héját lereszeljük. A vajat, 8 dkg nádcukrot, 1 ek mézet, a reszelt gyömbért, a narancshéjat és egy csipet sót géppel vagy kézzel addig keverjük, amíg a cukor teljesen feloldódik és a massza sima lesz. Akkor lassan beleszórjuk az őrölt mogyorót, közben folyamatosan keverünk, majd beleszitáljuk a lisztet is, kezünk nem áll meg. Ha elkészült a tészta, a kezünket egy kicsit lisztezzük be, és formáljunk a masszából golyót, majd tekerjük szorosan fóliába, és tegyük 2 órára a hűtőszekrénybe.
Közben pirítsuk meg egy kicsit száraz serpenyőben a mogyorót, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk kisebb darabokra. Két normál méretű tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Ha letelt az idő, vegyük ki a tésztagolyót a hűtőből, a sütőt pedig melegítsük elő 180 fokra (légkeverés, egyébként 190 fok). A tésztából csípjünk le dió nagyságú darabokat,azután formáljunk belőlük lapos kifliket, belőlük lesz a félhold. Próbáljunk meg gyorsan dolgozni, a tésztát akár el is felezhetjük, a maradékot pedig tarthatjuk még addig a hűtőben, amíg sorra kerül. Ha készen vagyunk, tegyük a tepsiket a sütőbe, süssük a kekszeket 8-9 percig. Az idő leteltével vegyük ki a tepsiket, hagyjuk kihűlni a félholdakat, azután együk meg, vagy tegyük fémdobozba (közéjük meg sütőpapírt), lehet belőlük ajándék is.



A címben már elárultam, itt még nincs megállás, érkezik pénteken 3 társ is és sütni fogunk. Hogy mit? Az még számunkra is titok. De majd jövő héten beszámolok.

Eredeti recept: VIVA 2007/12
 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails