2010. augusztus 18., szerda

Péter ismét megéhezett

Imbisz hűséges olvasói talán már sejtik, mi is következik. Azért hogy ne vesszünk homályba, rövid kis magyarázat: Herr Paprika apukája (azaz Péter) karácsonyra 7 vacsorát kapott ajándékként, azért éppen ennyit, mert decemberben erre a számra hasonlító születésnapot ünnepel majd. A terv persze azért jó, hogy eltérhessünk tőle, így tehát az elmúlt hónapokban voltak időbeli csúszások és eltérések a felvázolt menütől, de a lényeg megmaradt: főzök, borozgatunk, beszélgetünk, vacsorázunk. Az elsőként megírt este itt olvasható, ma pedig bemutatkozik az augusztusi előétel.
Legjobban elalvás előtt vagy utazás közben tudok ételeken morfondírozni, most a második esett meg, Berekfürdőről hazafelé kezdtem tervezgetni. A kiindulópont könnyű volt, Panni megajándékozott nem kevés uborkával, majd kitalálsz valamit, hát úgy legyen. Kovászos lehetne, de ennyit nem fogunk legyűrni, tehát alapnak jó lesz. Az uborkához társult a szüretelésre váró zsálya, megpróbáljuk, nagy hiba nem lehet, már csak a tető hiányzott. Sokáig füstölt halban gondolkodtam, azután elmentem vásárolni és lazac lett belőle, éltem azzal, ami kínálkozott.


Borsos lazac zsályás uborkával

25 dkg lazacfilé
4 kicsi uborka
1 marék zsályalevél
citrombors
citromos olívaolaj

olívaolaj

Az uborkákat vékonyan meghámozzuk, majd egy hámozó segítségével vékony szeleteket vágunk belőlük (ha maggal találkoznánk, azt a részt inkább ne használjuk el), kis kupacokban elosztjuk a tányérokon (négy adagra elegendő). A zsályaleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd vékony csíkokra vágjuk. Egy kisebb tálkába tegyünk 2-3 evőkanál citromos olívaolajat, szórjuk bele a zsályaleveleket, jöhet egy csipet só, keverjük át, tálalásig hagyjuk csak magára.
A lazacfilét mossuk meg, majd a szokásos papírtörlő, végül szórjunk rá bőségesen a citromos borsból. Egy serpenyőben forrósítsunk egy kevés olívaolajat, következhet a lazac, süssük mindkét oldalát néhány percig. Ha már a folyamat végén járunk, locsoljuk meg az uborkacsíkokat a zsályás olívaolajjal. Ha kész a lazac, vegyük ki a serpenyőből, csöpögtessük le a felesleges olajat, jöhet egy kevés só, majd vágjuk kisebb szeletekre, és helyezzünk mondjunk kettőt az zsályás uborka tetejére.

Herr Paprika elégedetten lett közülünk első, Péter megdicsért, én pedig hittem nekik.

Folytatás holnap.

1 megjegyzés:

Katód írta...

Milyen egyedi és jó ajándékötlet!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails