2010. augusztus 23., hétfő

A törzshely

Szerintem mindenki vágyik egy helyre, ahol ismerősként köszön a pincér, és miközben lerakja az étlapot, csak annyit kérdez: akkor 1 pohár bort? Én szerettem volna, de sokáig túl messze volt tőlünk bármilyen vendéglátóipari egység ahhoz, hogy rendszeres vendég lehessek. Azután Herr Paprikával tettünk egy nagy lépést, lakást eladtuk, másikat kerestünk, találtunk, felújítottunk, terveztünk, vásároltunk, cipekedtünk és végül egy december 23-i napon beköltöztünk. Nem volt még konyha, se víz, viszont a bútorok egy nagy kupacban és rengeteg doboz. És Józsi, aki 1 matracon aludt azon az éjszakán. Akkor talán elmehetnénk enni valahova. Nem keresgéltünk sokat, a Vigadó közel, elég barátságosnak is tűnt, bár mindegy is, ha máshova irányítanak, az is jó, csak végre együnk. Nem vártam túl sokat, a konyhából szivárgott a sokféle illat, a bútorok kicsit régimódiak, túl sok a barna. Rendeltünk, hogy mit is, már nem emlékszem, de az első benyomás jó, mentőöv volt ez a karácsony előtti estén egy dobozokban gazdag lakás birtokában. Lassan megszűnt a káosz, átléptünk egy másik évbe, egyre többször látogattuk a Vigadót, megismerkedtünk az étlappal és a pincérekkel, és megszerettük. Minden hibájával együtt. A viszony most már években mérhető.

A konyha a házias ételekben erős, különleges fogásokat ne itt keressenek, jómagam egyszer próbálkoztam currys csirkével, megettem, de ismétlésre nem került sor. Szóval ide akkor jöjjenek, ha nem éppen a diétás heteket élik, vágynak egy tartalmas falatra, és lehetőleg szeressék a húst. Bár ez így pontatlan, a halételekben sincs hiba. Mondjuk borjúbécsi, Kisbojtár, kacsasült, sztrapacska és lepcsánka juhtúróval. Utóbbit Herr Paprika nagy adag erős paprikával szereti, de előfordult már, hogy figyelmeztették, válasszon inkább mást, ma nem olyan jó a krumpli. Herr Paprikának egyébként már többször kedveztek, egyszer olyan átéléssel emlegette a rántott borjúlábat, hogy miután felkerült napi ajánlatként, szóltak, ma van, és félretettek egy adagot. De persze nem csupán a konyha a szimpátia oka, kitartottak akkor is, ha ünnepelni mentünk, születésnapot, gyerekszületést vagy épp házasságot.
És akkor a megörökített vasárnapi ebéd. Pincérünk ajánlotta a lecsót, nem csaptunk le a lehetőségre, mostanában jutott elég, esetleg valami más. Napi ajánlatként hozhatok bárányt (Herr Paprika szeme megcsillant), kacsamájat (Frau Paprika arcán széles mosoly)... Nem gondolkodtunk sokat. Bárány tárkonyos szósszal, házi burgonyafánkkal:

Sült kacsamáj almával, burgonyapürével:

Nem bántuk meg. Fogynak a nyári napok, ha meghoztam a kedvüket, ne várjanak sokat, a legjobb a teraszon. Leülésnél ne legyenek nagyvonalúak, ha jól helyezkednek, a Parlament lesz az ebéd háttere.

A végére egy kis hála. Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre Herz segítsége nélkül. Tegnap ugyanis még ellátogattunk a Mesterségek Ünnepére, nyakamban a fényképezőgép, kattintok nem kevésszer (írás nem lesz, de néhány kép azért majd megnézhető a facebookon). Néhány órás séta, 1-2 hosszúlépés, koncertnézés után irány haza, közben még 1 sátornál megállunk, én oldalt várakozom. Addig megnézem a képeket. Hú, ez nagyon homályos, gondoltam, majd egy mozdulattal kitöröltem az összes fotót, beleértve vasárnapi ebéd. Legörbült a szám, Herr Paprika vigasztalni próbált, bár én ilyenkor menthetetlen vagyok, hát most már mindegy. És akkor Herz felajánlotta, hogy megpróbálja helyreállítani a kártya tartalmát. Így is lett, otthon elő a laptopot, Herz keresett, kérdezett (hát fogalmam sincs), majd másfél óra múlva megjelentek a képek.

Imbisz köszöni!


Vigadó Söröző és Étterem, 1011 Budapest, Markovits utca 4.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok! Az írás,no és a tatartalom is megkapó.
A matracról már nem is teszek említést.

Üdv: J.

trendo írta...

Zseniális promóció, drágám! Ha ettől nem lenül fel a Hely forgalma, hát semmitől! Gratulálok! :)
És ha bármikor éttermet nyitnék (nem fogok!) csak ilyen törzsvendégekre vágyna a szívem!
üdv. Trendo a Gastrodamustól

Frau Paprika írta...

Kedves J.,

hiányzik az a matrac, igaz;)?

Szia Trendo,

köszönöm a gratulációt, bár a Helynek szerencsére most is nagy a forgalma, szóval nem hiszem, hogy az én bejegyzésem hozza majd a nagy fellendülést;).
Ha pedig mégis lesz étterem, csak szólj, szívesen tesztelek:).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails