Strandmerítés

Ma receptmentes hétvégi beszámoló, de azért egy nagy adag evésre számíthatnak.
Berekfürdő megközelítése egy kicsit nehézkesre sikerült, miután inkább a virtuális úttervezőnek és nem a saját szemünknek hittünk. Legközelebb előbb térkép, azután legfeljebb még összehasonlítunk. De a minden jó, ha a vége is szellemében megérkeztünk, Panni és Józsi már várt ránk nagy öleléssel és vacsorával persze, 1 pohár bor és élménybeszámoló, azután én kidőltem, a kitartóbbak még megvárták a repülőgéppel is megküzdő Oszit.
Reggel különféle illatokra ébredtem, a vérnyomásomhoz mérten tempósan lementem a lépcsőn, várt a kávé, sült a lecsó, nagy mosoly jobbról, jó reggelt balról, én pedig egy pillanat alatt nyaralásra váltottam. Teraszon csoportos reggeli, azután mindenki fürdőszettre váltott, napszemüveget, kalapot fel és Panni felvezetésével irány a strand. Bejutni nem volt éppen könnyű (valamiért nem hitték el, hogy megértjük a "Nem tudunk visszaadni" mondatot, ezért inkább megismételték néhányszor, mire megvehettük a jegyet), az akadályok átugrása után viszont már csak gyors táborhelykeresés, aztán dobjuk le a ruhát és merüljünk. Berekfürdőn többségben vannak a melegvizes medencék, ami számomra kánikula idején nem volt túl csábító, de hidegben úszás után mégis ráéreztem az ízére. Az úszótechnikám fejlesztése viszont elmaradt, kerülgetni nem túl jó, hát akkor majd reményeim szerint a tengerben tempózgatok rendületlenül.
Mozgás után jön meg az étvágy, ugye ezt ismerik, én mondjuk kivétel vagyok, az éhezés rám tör bármikor, de ez már egy másik történet. Két nap alatt sikerült egészen nagyot merítenünk a strand kínálatából, először persze lángos, nálam megütötte a szintet, a gofri után viszont felesleges volt vágyakozni, az utolsó darabot már Oszi ette meg hősiesen. Mi ketten még a palacsintát is kipróbáltuk, ha már a gofrival nem volt szerencsénk, persze csak a legnagyobb titokban, Panni ugyanis nem keveset sütött, na de ha már egyszer ott voltunk. Herr Paprika a kukoricát is emlegette egyszer, de ő inkább nem kockáztatott. Fürdők légterében két nagy gyengém van még: a házi hamburger és a vattacukor. Nem voltam önsanyargató, vasárnap előbb az egyik, azután a másik következett (Oszi még társnak jelentkezett, az akció idején aztán valahogy mégis ellenállt a cukornak). Gyerekkoromból van egy kép rólam, Ágó mellett ülök a padon, a hajam százfelé, de kit érdekel, amikor a kezemben a vattacukor kétszer nagyobb a fejemnél. Ágó mondta is, ismételnünk kellene, de most már azért inkább egész bikiniben. Fotó persze nem lett, a vattacukrot is már csak én eszem meg, kettővel nehéz lett volna. Herr Paprika később így is nagyokat nevetett, zöld volt a nyelvem, hát persze, mert zöldalmásat ettem.
Szombat este a strandon kívül is kalandoztunk egyet, vacsora a halászcsárdában, az étel felejthető volt, viszont a hangulat remek. Mellettünk egy nagy csapat lengyel (Oszi igazán otthon érezhette magát), először még csak az asztalnál hullámoztak, aztán már a parketten ropták, hát nem most táncoltak először, az biztos. Annyit elárulok, társaságunkban sem maradt mindenki ülve, megmutattuk a magunk magyaros rongylábát.
Berekfürdő összességében klassz, ráadásul még az idő is kedvezett nekünk, a vihar is csak akkor jött, amikor mi már mentünk. A rövidebb úton persze.

A fényképezőgép nem jött velem úszni, ezért a képek innen.