2010. október 5., kedd

Fügét mutatok


Ha bárhol fügéhez jutok, általában saláta készül belőle, sonkával, mozzarellával, Jamie alapján. Társaságunk nyári kempingezős hetének ez az egyik, most már hagyományosnak is tekinthető étele. Édességre valahogy sosem gondolok, bár volt egy nagy kedvencem, Herz kolléga tavaly a félig aszalt horvát fügéket mézzel, talán borral (várom  a javítást, ha rosszul emlékszem) és chilivel főzte össze. Édes, meleg, kicsit csípi a nyelvet, annyira jó volt, hogy itthon reprodukálni kellett.  
Magamtól azért inkább sóssal kombinálom a fügét, bár nem mondhatnám, hogy ebben az évben túl gyakran kellett volna gondolkoznom, mi is történjen vele, ritkán találkoztunk. Amikor pénteken megláttam vásárlás közben, írhatnám, hogy haboztam egy percig, kell-e most nekem. De füllentenék, inkább csak azzal töltöttem az időt, melyiket válasszam.
Minimál előétel következik tehát, 5 perc alatt elkészül, de annál nagyobb élvezetet okoz. Elhiszik?

Füge mézzel, gorgonzolával

4 füge
10 dkg gorgonzola
méz 
 
 
Akkor minden idők legrövidebb leírása imbiszen. A fügéket megmossuk, szárazra töröljük, majd egy éles kés segítségével két, egymást keresztező bevágást ejtünk a csúcsán. Szaladjon a kés a füge testének feléig. Ha ezzel készen vagyunk, alulról nyomjuk össze egy kicsit két oldalt az ujjaink között a fügét, hogy a teteje jobban megnyíljon. A gorgonzolából ültessünk 1-1 darabot a fügék belsejébe, majd locsoljunk rá egy kevés mézet. Magában vagy pirítóssal is szerethetjük, személyenként számoljunk egy, ha dőzsölésre vágyunk akkor két fügével.




Terveim között szerepel, hogy gorgonzola helyett kisebb kockákra vágott parmezánnal is próbát teszek, a méz persze nem marad el. Herr Paprika évekkel ezelőtt egy kis olasz borozóban kapott a desszertbor mellé néhány darabka parmezánt mézzel leöntve. Szerette nagyon, így azóta nálunk is előfordult már, úgy sejtem, fügével sem utálnám.


Ne hagyják el a kedvüket, mutassanak fügét az időjárásnak.

6 megjegyzés:

Mamma írta...

Imádnivaló! :))
Csorgatnék rá még egy kevés sűrű balzsamecetet is :))

Frau Paprika írta...

Mamma, köszönöm!
A tippet is, tesztelni fogom balzsamecettel is.;)

Hinyenc írta...

ezt a fuges megfejtest en is nagyon imadom!!!:) mondjuk igy meg nem csinaltam de a fotok alapjan inycsiklandozoan nez ki.

Frau Paprika írta...

A fügés bruschettád is igen vonzó megfejtés volt;)

chriesi írta...

Hmmm de guszta ahogy csorog le a méz!!

Zsená írta...

Hmmm.. én vasárnap ágyban elköltendő reggelinek szánom, pirítóssal. Mellé egy csésze kávé. Köszi a tippet! :) Jó hétvégét kívánok! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails