2011. június 9., csütörtök

Eper és kanapé


Majdnem három hét után sikerült. Igaz, kellett hozzá némi szervezés, néhány kicsavart póz, egy-két felszisszenés, de mondhatom, megérte. Megelégedtem és kisimultam. Persze ne számítsanak sok fázisra, nagy munkára (bár minden relatív), inkább egyszerű és rövid lesz, de számomra sikerélmény volt a javából. Megbátorodásom első pillanata tegnap történt, amikor is sikerült egyedül megmelegítenem a spárgalevest. És megenni is.
Eper érkezett a szülők kertjéből, egyértelműen kínálta magát a helyzet, hogy miután megettem, ami csak elfért bennem, salátát készítsek, mert az még nekem is menni fog. Fejben elképzeltem, Herr Paprikának soroltam az alapanyagokat, ő tálcán szállított, hozott kést, kanalat, deszkát, én pedig a kanapén ülve elkezdtem főzni. Csak hogy ne legyek szerény. 
Azután kellett valami lapos, párna alá deszka, valami alátét, párnára a szoknya, lehetett fényképezni, fotókat átnézni, majd miután maradt elég használható, megenni a saját epersalátát. Jó volt, a fanyar gránátalma, a méz, a citromfű, a ropogó pisztácia és persze az eper. Na jó, azért Józsit is megkínáltam. Ha már egyszer megint rám felügyel.




Gránátalma szirupos epersaláta citromfűvel, pisztáciával


25 dkg eper
1 marék citromfűlevél
1 marék sótlan pisztácia
méz
gránátalma szirup
extra szűz olívaolaj
bors (választható)



Az epreket megmossuk, kicsumázzuk, alaposan lecsöpögtetjük vagy papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd vékonyan felkarikázzuk őket, tálba rakjuk. A citromfűleveleket ugyancsak megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, azután vékony csíkokra vágjuk, az eperkarikákra szórjuk. Meglocsoljuk a salátát egy kevés extra szűz olívaolajjal, gránátalma sziruppal, végül adunk hozzá mézet is ízlés szerint. Arányok nincsenek, csak menjenek a saját fejük után. Óvatosan keverünk. Befejezésül jöhet a pisztácia, egészben vagy kisebb darabokra vágva. Természetesen héj nélkül. Ha kalandorok, próbálják ki egy kevés frissen őrölt borssal. 
Villa, kanál, ahogy tetszik.




Most pedig leírom, hogy folytatása következik. 

4 megjegyzés:

chriesi írta...

Igazi gyógyeledel! :)

mes@ írta...

Hurrá! :)

Foodafok írta...

Ez, bízony: Fincsi

Frau Paprika írta...

Chriesi, ahogy mondod, és hogy végre valamit egyedül tudtam elkészíteni, az is gyógyít.:)

Mes: :))


Foodafok, a két tesztelőnek ízlett, az biztos.:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails