2011. június 10., péntek

Málnaszüret


Maradunk a gyümölcsös pályán, eper helyett azonban mára málna jut, nem is akármilyen, ugyanis saját szüretelésű. Pontosabban fogalmazva, saját termesztésű, a szedést még nem tudnám kivitelezni, ezért Józsinak jutott reggel ez a szép feladat. És jól is van ez így, a tövet is tőle kaptam három évvel ezelőtt, az első nyáron még csak ápolni és figyelni kellett, tavaly viszont már lezajlott az első szüret, imbiszen olvashatták is a kapcsolódó bejegyzést, most pedig következik a 2011-es verzió.
Igazából nem távolodtam el a tavalyi elképzeléstől, a málnával nem történt semmi, csupán kapott egy kiegészítőt, jól sejtik, egy igazán egyszerűt, ami a kanapén ülve, tálcát tartva is könnyen megvalósítható. Az alap a rozmaring, amit joghurttal szerettem volna párosítani, de a hűtő megtréfált, hát szamárként maradt a tejföl, de végül nem bántam meg.




Málna mézes-rozmaringos tejföllel



személyenként 1 tálka málna
1 ág rozmaring
méz
2 dl tejföl


Azt hiszem, a lépések könnyen kitalálhatók, de azért leírom, csak megszokásból. A rozmaringot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, a leveleket lecsipkedjük, apróra vágjuk.


A tejfölt egy kisebb tálba rakjuk, simára keverjük, beleszórjuk a rozmaringot (ki mennyit bír), végül kedv szerinti mennyiségű mézet, készen is vagyunk. Tál, málna, néhány kanál rozmaringos tejföl. Nem tudom, elkészíteni vagy megenni gyorsabb.

 
 

Itt a péntek, jön a meghosszabbított szünet, mulassanak jól, egyenek epret, málnát, tervek szerint kedden jövök.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails