Albengára azért esett a választás, mert nincs túl messze a francia határtól, ráadásul a kemping honlapja meggyőzőnek tűnt. A költözés előtt éjszakán Riva Trigosóban kitört a vihar, 10 év alatt nem volt részem ilyenben, az eső se jó, de azt még elviseljük, sátrunk eddig jól vizsgázott, a folyamatos dörgés és villámlás azonban egy kicsit már megviselte az idegeimet. Úgy 10 percenként minden kivilágosodott körülöttünk, biztos voltam benne, hogy pontosan mellettünk villámlik éppen (később aztán rájöttem, volt köztünk néhány km), nyakam nyúlt, fejem forgott, Herr Paprika kénytelen volt a hóna alá venni, hogy végre becsukjam a szemem. Reggel aztán még mindig esett, plusz még egy kis vihar, társaságunk hangulati süllyedése könnyen mérhető lett volna, de azután átlendültünk a nehézségeken. Pakolás, vizes sátrat még úgysem bontottunk, indulás Albenga felé. És egyszerre lehagytuk a felhőket, kisütött a nap. Kemping, tábor, gyors felfedezés, majd irány a tenger, jönnek a hullámok, mi meg csak ugrálunk.
Este aztán elindulunk az óváros felé, sok idő nem jut, valahogy beérnek minket a felhők, esni kezd. Akkor vacsora? Hát persze. Nem keresgélésre termett az idő, beülünk az első étterembe. Nincs nagy mozgás, olasz gyomornak korán van még, jön az étlap, mi bizalmatlanul lapozgatunk, inkább csak igyunk egyet. Persze győz az éhség, elhatározás után már mindenki nagy vidáman válogat, kapunk bort, majd érkeznek az ételek, fellélegzünk és egyre jobb a hangulat.
Amint látják, Herz kolléga a halszeletelésnél professzionális segítséget kapott az étterem legjobb emberétől, aki az első képen egészben is megszemlélhető. Gyorsan ráéreztünk, hogy családi vállalkozásról lehet szó, a fiúk rá is kérdeztek a viszonyokra, nem tévedtünk, apa, fia, lánytestvér és férje, utóbbi éppen a mi kedvencünk, akit később Lucának (ejtsd Luka) neveztünk el (egészen pontosan Mesi volt a névadó). Ő fogadta a vendégeket, egy kicsit pincér is volt, és ő öntötte poharakba a likőröket, pálinkákat, amik egy külön pultnál sorakoztak a polcon. Először kipróbáltuk a sima és mentás fernetet, azután valahogy a sambucára került sor, ami egy ouzóra emlékeztető ánizsos ital, benne pörkölt kávészemekkel. És megkezdődött a sambuca diadalmenete. A vidám este végén séta a városban, én meg csak kattintgatok, néhány kép, hogy ne legyen már hiába.
Másnap már nem is kérdés, hol vacsorázzunk a monacói túra után, belépéskor kapunk egy barátságos ciaót, szinte már otthonosan érzem magam, sorra vesszük az ételeket, egyeztetünk, ki és mit, beszélünk, beszélünk. És persze sambuca.
Harmadik este? Hát persze, hogy újra megjelenünk, nincs meglepődés, kapjuk az előző esti asztalt, étlap, na mit nem próbáltunk még. Jeles nap ez, Herr Paprika születésnapja, egész nap Hungária számokat írok át utazás közben a hátsó ülésen, kap egyet a férfikar (Csókkirály) és egyet a lánykórus (Csavard fel a szőnyeget). Performansz az asztalnál, fiúk énekelnek, lányok szavalnak, Herr Paprika nevet. Szöveget nem közlöm, még kiderülne Herr Paprika beceneve. Azután eszünk, ó igen, a sambucát említettem?Ha Albengában járnak, nézzenek be, Le Anfore a hely neve. Kiváló a pizza, szerettük a marsalás borjút és a pasták is rendben vannak nagyon. Hogy könnyebben felismerjék:
Hétfőtől imbisz normál üzemmódra kapcsol, mert higgyék el, főztem ám a héten. Szőlővel, szilvával, sütőtökkel.
4 megjegyzés:
Bár szívesen vindikálnám magamnak a feltérképezést, azonban a családi viszonyok felfedése a fiúkat dicséri :) (de arra egyértelműen én jöttem rá, hogy Lucát Lucának hívják :))
Na jó, a másik asztal Neked tulajdonította a feltérképezést;)
De a hűség kedvéért máris javítva:)
(Luca névadójára viszont pontosan emlékeztem:), na de mindjárt hangot is adok ennek)
Jaj, az utóbbit igazán nem azért írtam, csak hogy ne tűnjön úgy, hogy nem csináltam semmit... :)
Ez most már így marad:)
Megjegyzés küldése