Camogli, San Fruttuoso avagy a láncot el ne ereszd

Itthon megint, a visszaszokás még nem gördülékeny, váltás nyárról őszre, de szép lassan belesimulunk újra a hétköznapokba. Imbisz azért még néhány napig az utazásra koncentrál, beszámolók olasz és francia városokról, lesznek ételek, italok, megkedvelt helyek és egyéb kalandok. Kezdjük is az utóbbival.
Riva Trigosóban laktunk a hét első felében, onnan vonattal utaztunk Camogliba, hogy azután gyalog menjünk San Fruttuoso, majd Portofino felé. Camogli klassz hangulatú olasz város, akár a többi Liguriában, tenger, kikötő, sziklák, kávézók, boltok és persze turisták, bár a szeptembernek köszönhetően belőlük azért kevesebb jutott. Rövid séta, fotók és persze egy kis üldögélés az egyik teraszon, hogy erőt gyűjtsünk az útra. A gyaloglásra most felkészültebben indultunk, mindannyiunk lábán cipő vagy túraszandál, ennyit legalább tanultunk a két évvel ezelőtti kalandból, amikor én például papucsban vágtam neki. Az útvonal kilométerekben mérve nem hosszú, de a különböző leírásokban megadott időkből már sejtettük, hogy a szintek lassítanak majd. Kezdetben sok lépcső, persze felfelé, közben házak, kertek az út mellett, meg is állapítjuk, aki itt lakik, biztosan nem panaszkodhat a vérkeringésére. Társunk is akad még bőven, főleg az idősebb korosztály teljes sportfelszerelésben, botokkal, lihegés és izzadás nélkül, szóval van még hova fejlődni. San Roccóban rövid pihenő, Herr Paprika legnagyobb örömére éppen Vespa találkozó zajlik a templom előtt, kattintunk persze, gyorsan választunk is, ez a piros a legjobb és ez a fehér.

A gyaloglás további szakasza már mutatja a kihívásokat, egyre kevésbé kiépített az út, egyre több a fel és le, elérjük a katonai bunkereket és onnan próbálunk minél messzebbre nézni.

Az igazi kalandok ezután következnek, már libasorban haladunk, nézünk a lábunk elé, megjelennek a haladást segítő láncok a sziklákon, mi azért poénkodunk kapaszkodás közben, főleg Dzseki (szegény anyám, ha látna) és Herr Paprika jár élen ezen a téren. (Szóval azért írják, hogy lélegzetelállító a kilátás, mert nem kapok levegőt. Fogd erősen a láncot - mondja egyikünk. Hogy a fog valóban jövő időt jelentsen - szólal meg Herr Paprika.) A tempónk lassul persze, de szépen vesszük az akadályokat és a kilátás kárpótol mindenért.


Miután elhagytuk a kapaszkodós szakaszt, elveszítjük a megszerzett magasság legnagyobb részét, hogy azután 200 méteres szintemelkedést kelljen egyben legyűrnünk. A végén Oszi szól hátra biztatóan, már nincs sok, hamarosan elérjük a tetejét, egy lépés, na még egy, lihegünk, leülünk. Az út innen lefelé vezet az apátságig, már egyértelmű, hogy ugyan nagyon klasszak és izmosak vagyunk, de inkább hajóval megyünk tovább,Portofino pedig egy másik napra marad. 275 méterről lemászunk 5 méteres magasságra (vagy inkább mélységre), az elején persze nagyon jó, hogy nem a fülemben érzem a pulzusom, a térdem viszont már nem lelkesedik ennyire. De már visz a lendület, egyre jobban hallani a tengert és a fürdőzők hangját, és végül meglátjuk San Fruttuosót:

Az apátságot (amit csak gyalogosan vagy hajóval lehet megközelíteni) még a 10. században alapították görög szerzetesek, majd a bencések bővítették, később a genovai Doria család épített hozzá további épületeket, például egy tornyot, ahová mi elgyalogoltunk. Feleslegesen, ugyanis felmenni nem lehetett. Az apátság viszont megnézhető, ezt megtettük mi is, persze előtte azért pótoltuk az elvesztett folyadékot, és néztük a partot, ahol nem kevesen süttették magukat a napon.

Ami kimaradt, az a tengerbe süllyesztett Jézus szobor. Csónakkal megközelíthető és búvárok előnyben, nekünk az utóbbi nem lehetőség, az előbbit pedig majd bepótoljuk, ha megint erre járnánk.
Csapatunk tehát hajóra szállt, hogy Santa Margherita Ligure és a bőséges vacsora felé vegye az irányt. Közben azért nem csuktuk be a szemünk.


A túrát ajánlom mindenkinek, megéri mászni, remek és látványos szakasz, esőben, kánikulában és gyerekkel azért ne vágjanak neki. Az étvággyal utána problémájuk nem lesz, nyolcan 8 pizzát ettünk meg mindenféle nehézség nélkül. És milyen vidámmá tett minket az evés.

Holnap folytatódik az utazás hete az imbiszen.