2011. január 14., péntek

Színesen (plusz Grafit)


Nohát voltam már jobban is, sikerült szereznem egy kis betegséget lázzal fűszerezve, így a legjobb barátom most a vajas kenyér és a grapefruit. Többet erről nem is írnék, inkább koncentrálok a mai bejegyzés főszereplőjére, ha túljutottak a recepten, akkor láthatnak néhány friss képet Grafitról is. Szerdán már volt arról szó a remek pástétom kapcsán, hogy tartottunk karácsonyi partit a barátokkal, adtunk-kaptunk ajándékokat, de az én egyik meglepetésem addig nem érkezett meg, így a lányok készítettek nekem egy szép kis utalványt, benne a könyvről egy kép (Sven Regener Neue Vahr Süd, az első rész Berlin Blues címmel magyarul is kapható). Az átadást pedig elhalasztottuk a következő évre, nincs is annál jobb, mint januárban még karácsonyi ajándékot kapni. 
A könyv megérkezett, szépen megbeszéltünk egy pénteki találkozót, de mivel a lengyel napokat még nem sikerült kiheverni, így javasoltam, legyen nálunk a szolid esemény, lesz sok tea, és persze főzök is. A sok hús és nehéz falat után színesre, fűszeresre és főleg zöldségre vágytam, még akkor is, ha nem minden alkotóelem került frissen az ételbe, különböző okok miatt. Ráadásul ki akartam próbálni a Ras-el-Hanout marokkói fűszerkeveréket is, amelynek főbb alkotóeleme a koriander, a szerecsendió, a gyömbér és a kardamom, jól passzol húsokhoz és zöldséghez is. Ha nincs ilyen otthon a polcon, hát semmi vész, helyettesítsék a felsoroltakkal, és adjanak hozzá egy kis kurkumát.


Fűszeres zöldségragu kuszkusszal

3 sárgarépa
2 vöröshagyma
60 dkg zöldbab (fagyasztott)
2 doboz fehérbab
1 doboz sűrített paradicsom
7 dl paradicsomlé
1 csokor petrezselyem
koriander
chilipehely
római kömény
ras el hanout
nádcukor
mogyoróolaj

30 dkg kuszkusz
1 narancs
olívaolaj 


A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk, a répákat megtisztítjuk, kis darabokra vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben olajat melegítünk, mehet bele a hagyma, pirítjuk üvegesedésig, azután jöhet a sűrített paradicsom, 2 tk ras el hanout, 1 tk római kömény, majd az egészet pirítsuk néhány percig. Mehetnek a serpenyőbe a répadarabok, keverés, majd öntsük fel a paradicsomlével és kb. 1,5 deci vízzel, adjunk hozzá sót, chilit kedvünk szerint és egy kevés nádcukrot. Keverjük át az egészet alaposan, fedjük le, és hagyjuk kb. 10-12 percig főni. Akkor szórjuk a serpenyőbe a zöldbabot, keverés, fedő, hagyjuk a zöldségeket addig főni, amíg már nagyjából megpuhultak, akkor vegyük le a fedőt, forraljuk el a felesleges folyadékot, majd szórjuk többiekhez a leszűrt, átmosott fehérbabot, keverjünk, és hagyjuk még néhány percig rotyogni. A végén szórjuk bele az apróra vágott petrezselymet és koriandert, majd kóstoljunk szokás szerint, ha valamit hiányolnak, most lehet pótolni.
Már csak a kuszkusz van hátra. Szórjuk egy mélyebb tálba, öntsünk rá kb. 3 dl forró vizet, adjunk hozzá egy csipet sót, a narancs levét és 2 ek olívaolajat. Alaposan keverjük át, hagyjuk 4-5 percig fedő alatt puhulni a kuszkuszt, majd le a fedővel, kóstoljunk, kész.

No és így a végére néhány friss kép Grafitról, aki szépen növekszik, és éppen kalandor korszakát éli, szóval nagyon vicces pillanatokat okoz. Ez persze nem zárja ki, hogy végtelen bizalommal átadja magát és a bundáját egy kis baráti dögönyözésre, miközben égbe merednek a lábai.







Mindenkinek jó hétvégét, én kúrálom magam, hétfőn jövök.

1 megjegyzés:

chriesi írta...

Gyógyulj meg hamar! Tetszik a fűszerezés.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails