Kezdődnek a lengyel bejegyzések imbiszen. Az utazás két részre oszlott, az első napokat Jelenia Górában (magyarul annyit tesz: szarvashegy) töltöttük, nem véletlenül, Oszi nagybátyjának ugyanis ebben a városban van egy lakása, amit mi annyira megkedveltünk, hogy már másodszor vertünk benne tábort. A város remek fekvésű, természetbarátok számára kiváló célpont, hegyek veszik körbe, túrázók szeretni fogják, de a kevésbé sportosak is megtalálhatják a számukra kedves látnivalót, a környéken számos vár, kastély, múzeum, fürdő, park, műemlék látogatható. A területet a kastélyok völgyének is nevezik, de erről majd később írok részletesebben is.
Lengyelországban először három évvel ezelőtt jártunk, Oszi irányításával akkor Krakkó volt a célpont, és én hamar megszerettem a lengyel konyhát, rajongásom két legfőbb tárgya azóta is a leves és a pierog. Na jó, a bigosz ott liheg a nyomukban. Jelenia Górában tehát 2009. decemberi megérkezésünkkor olyan helyet kerestünk, ahol ezekből (is) nagy a választék, és nem is kellett sokáig kutatnunk, a belvárosban az árkádok alatt megtaláltuk a megfelelőt. Már nem emlékszem, mi is volt az első választásom, talán zurek és persze egy adag pierog (tudom, kellene egy kis magyarázat az ételekhez, de erre külön bejegyzést szánok), de az biztos, hogy szerettem mindent. És így volt ezzel Herr Paprika is, aki szerintem titkon külön piros pontot ad a lengyel konyhának azért, mert szinte bárhol lehet pacallevest enni. Szóval jól éreztük magunkat meglehetősen, hozzájárult ehhez a veszett kutya is, ami egy lengyel vodka alapú ital, aki nem ismerné, a héten fog még találkozni vele. Hamar megismerkedtünk az éttermet vezető igen kedves Mónikával, persze könnyű dolgunk volt, Oszi lengyelül vitte a szót, mi pedig széles magyar mosollyal, nevetéssel és bólogatással vettünk részt a társalgásban. A következő napokon kétszer még biztosan visszatértünk, örült Mónika, örültünk mi is, végül fotó is készült rólunk, és megígértük, hogy elküldjük majd. Mónika ugyanis vendégkönyvet vezet, benne képek és írások számtalan országból, de addig a napig egyetlen magyar nyelvű bejegyzés sem szerepelt, de mi persze írtunk, megdicsértük a céklalevest és a többieket, és meghagytuk Oszi telefonszámát, ha bármikor Budapesten járna, hát szeretettel várjuk.
Eltelt aztán egy év, a képet persze nem küldtük el, de utazás előtt eszünkbe jutott, Oszi kinyomtatta, vittük is magunkkal első esténken Jelenia Górában az étterembe. Beléptünk, leültünk, Mónika jött, mosolygott, mi kértük az étlapot, de megbeszéltük, hogy egyelőre nem leplezzük le magunkat. Rendeltünk italt, Mónika pedig nézett és csak annyit mondott: a magyarok, igaz? Mi csak bólogattunk, előkerültek a képek, nevettünk nagyokat, és persze ettünk is. Frau Paprika természetesen levesben és orosz pierogban utazott. Másnap aztán visszatértünk ebédelni, a bigosz még mindig olyan jó volt, a délutáni kirándulás után pedig természetesen megéheztünk, és most először ettem plackit (ami a rösztire emlékeztet) erdei gombás szósszal. De nem utoljára.
Mónika időnként odaült az asztalunkhoz, mesélt, azután kihívta a férjét a konyhából, aki ugyancsak emlékezett ránk, mi pedig jó vendéghez illően összeütöttük a tenyerünket. Kaptunk azután különleges vodkát, a férfiak helyi pénzérmét, Mónika végül még a saját vörösborából is adott nekünk kóstolót, ami azért is érdekes, mert Lengyelország hogy úgy mondjam, borban nem túl erős. Előkerült a vendégkönyv, olvastuk a bejegyzést, Oszi fordította Mónikának, aki meghatódott egy kicsit, és készült rólunk egy újabb fotó is, ami majd bekerül a régi alá.
Mi voltunk az utolsók, elköszöntünk Mónikától, a férjtől és Mónika lányától, aki ugyancsak ott dolgozott a téli szünidőben. Látják, igazi családi vállalkozás a hely. A megcélzott hegyet nem sikerült megmásznunk az időjárási viszonyok miatt, szóval tervezzük a késő tavaszi visszatérést. És akkor nyilván Mónikánál eszünk.
Ha Jelenia Górában járnak, és szeretnének igazán jó lengyel ételeket enni, ott a helyük.
Kuznia Smaku, Jelenia Góra, Plac Ratuszowy 34
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése