Lengyelül eszünk

Új hét, változatlan téma, de ne aggódjanak (vagy éppen de), már a végéhez közeledünk. Ma eszünk: étteremben, otthon, családnál, kicsit rajongunk, kicsit elmélkedünk, kicsit irigykedünk, de tényleg csak éppen. Holnap pedig iszunk. Imbiszen már volt szó a lengyel konyháról, elárultam azt is, hogy gyorsan megkedveltem nem is egy ételt, és bizony később sem mentesülnek, mert tervbe vettem néhány önálló megvalósítást. Három utazás nem múlik el nyomtalanul. Tehát rövid összefoglaló, szigorúan saját benyomásokkal.

Ha a lengyel konyhára gondolok, akkor először levesek. Nincs történeti magyarázatom, nem is kutattam az okát, de én két dologgal indokolnám a hihetetlenül jó levesmezőnyt: a tél komolyan hideg, és kedvelt a vodka. Gondolom, értik. Céklából általában tiszta, mélylila erőleves készül, amiben a zöldség már nem szokott szerepelni, a lengyelek a levét értékelik, de azt nagyon. A céklaleves felhörpinthető magában, ha gazdagabban szeretnénk, akkor kérhetjük töltött tésztabatyukkal, kisütött pástétomos táskákkal, vagy benne tojással és kapros, pirított szalonnával és annak zsírjával meglocsolt főtt krumplival. Ez utóbbi az én személyes kedvencem, tervezem az itthoni reprodukálást.

A másik abszolút kedvenc a zurek, ami egy kovászos alappal készül (boltban is megvásárolható szerencsére), fő alkotóeleme a kolbász és a tojás, ízben pedig általában savanykás, de alapvetően olyan, mint mondjuk nálunk a halászlé: mindenkinek van egy saját receptje. Az alábbiak közül az első egy wroclawi söröző változata, a második pedig a lengyel nagybácsinál kóstolt zurek:

 

Természetesen közkedvelt a tejleves, a káposztaleves és a pacalleves is többek között, de róluk most nem írok bővebben, hátha lesz a bejegyzésnek egyszer vége is. 

A másik étel, amiből megpróbálok mennyiséget enni, mert ki tudja mikor adódik ismét lehetőség, a pierog. Nem mondható egyedinek, hiszen szinte valamennyi környező ország rendelkezik hasonló töltött tésztával (elég csak az orosz pirogra gondolni), de mivel én a lengyel változatot teszteltem szorgalmasan, nálam ő a favorit. Pierog szinte minden lengyel vendéglőben szerepel az étlapon, mi három típusával találkoztunk, húsos, káposztás (gyakran kiegészül erdei gombával) és orosz, azaz krumplival töltött tésztabatyukkal. A pierogokat megszórják pirított hagymával, meglocsolják olvasztott zsírral (olajjal), és bár egy adagban első pillantásra kevésnek tűnő 8-9 darabot kapunk, én azt javaslom, ne egyenek előtte levest. Vagy szeressék a vodkát. Pierog terveim szerint lesz még imbiszen, most éppen próbálok még szerényen enni, de egyszer elmúlik ez is. 

A plackiról már írtam itt, emellett még egy félmondatban megemlékeznék azokról a helyes krumpligombócokról, emlékeim szerint valamilyen húsos szósszal leöntve, amik Herr Paprikának jelentettek kihívást. Ha Lengyelország, akkor persze bigosz, ettünk most is, nem is egyszer, a róla szóló korábbi bejegyzés itt elolvasható. A sült kolbászt kipipálta Herr Paprika, más húsos ételekre viszont már nem jutott hely, csak Ágó grillezett csirkéjét kóstoltam, rajta olvasztott oscypek, a lengyelek jellegzetes füstölt sajtja, mellé pedig surówka, vagyis savanyúság: reszelt cékla, répa, édes és savanyú káposzta, uborka. A surówka kiváló, a cékla és a káposzta a két kedvencem, és szerencsére a bolti változat is jó, így volt szerencsénk kipróbálni mindenfélét.

Itt rá is térnék irigységem okára. Lengyelországban élelmiszert venni szerintem tanácsos, a választék klassz és bizony nagyon sok olyan dolog akad, ami szemtelenül olcsó. Vásárlás közben tehát sóhajtoztam és bosszankodtam néha. Azon persze nem lepődtem meg, hogy halból nagy a kínálat, kapható nyersen, füstölve, salátaként, vagy éppen az első képen is látható pácolt, esetleg töltött formában, kicsit jobbak a lehetőségeik, és még azt is megemésztettem, hogy mindezért igazán baráti árat kell fizetni. Ennek örömére egyik este halvacsorát tartottunk Jelenia Górában, vettünk füstölt makrélát, heringet, lazacot, ruszlit, halsalátát, hozzá pedig ipari mennyiségű surówkát. Ó, igen.

 Az viszont már kicsit elszomorított, hogy a nagyon finom pástétomot a kis delikát boltban 500 Ft / kg áron árulták, az egyadagos kocsonyát pedig már el sem árulom, mennyiért szereztük.

Persze kesergés helyett inkább a mindent megkóstolok stratégiáját követtük, és mivel Oszi meglehetősen édesszájú, így a csokoládék, kekszek, sütemények terén is végrehajtottunk néhány tesztet, és persze kisebb szállítmánnyal érkeztünk haza, nem mintha itthon éppen hiány mutatkozott volna belőlük. Néhány csokit sikerült már kipróbálni, fej fej mellett a vörös áfonyás, az aszalt szilvás és a mentás. De még nyerhet egy kibontatlan tábla a végén.

És akkor így a befejezéshez közeledve még mindenképp egy rövid beszámoló a nagybácsiéknál töltött étkezésekről. Szilveszter napján érkeztünk, este egy egész asztalnyi finom falat mellé ültünk le, először zureket ettünk, amit a nagynéni barátnője főzött, azután érkezett sült hús, végül pedig mindenki szabad falatozásba kezdett: sonka, főtt tojás, házi pácolt hering, saláták, desszertnek pedig mákos és mézes sütemény.

Ettünk hajnalban is, miután visszatértünk a wroclawi éjszakából, így aztán reggel meglehetősen éhesen ébredtünk, de ez nem jelentett újdonságot a nagynéni számára, mert az asztal megrakva várt ránk. Visszatértek a sonkák, saláták, és megjelent az én kedvencem, a friss sajt, amit vörös áfonya lekvárral szeretek nagyon. 

Elsején aztán én is jártam a konyhában, mivel Oszi ragaszkodik a lencseevéshez, így levest főztem, répával, füstölt sonkával, kevés ecettel és némi izgalommal (nagybácsi, nagynéni, unokatestvér, feleség, kislány és a baráti házaspár várta a lencsést rajtunk kívül), de a végén sikerrel vettem az akadályt,  Oszi megdicsért, volt repeta, akkor idén gazdagok leszünk.

Itt a vége, ami kimaradt, arról majd legközelebb, és volt már ilyen, de most ismét kijár: aki elolvasta a bejegyzést, igazán megérdemel egy virtuális kézfogást.

Holnap tehát iszunk. Találják ki, mit.