Gdansk először

Újra itt, de azért imbisz még nem tér vissza a megszokott napokhoz, éppen elég, hogy én nem tehettem mást, szóval a héten utazás, a címből már kitalálták, gondolom, lengyel élmények következnek, lesznek városi történések, félsziget és tenger, hosszú móló, számtalan vitorla, fókák, tejbár, áfonya és persze vodka is. Ha megpróbálnám röviden, akkor kaptam egy remek és sűrű hetet, ami a három hónapos ingerhiány után még jobban belém épült, azt hiszem, és ha kíváncsiak, a lábam egészen jól vizsgázott, mondhatni, bejárattam, voltak persze lépcsős vészhelyzetek, rugózás egy helyben, de ahogy mondják: teher és a pálma, aztán októberben majd minden kiderül.

Ma Gdansk (képek még itt), ami négyünk utazásának csomópontja volt, nem akartunk vándorolni, már csak miattam sem, ezért Oszi próbált egy olyan célt választani, ahonnan minden könnyen megközelíthető. Először azért Gdanskot kellett, ezer kilométer, nem mondom, hogy nem sűrűsödtek bennem a félelmek indulás előtt, de aztán minden könnyebb volt a vártnál, a lábam meg néha felbukkant az első két utas között. Megérkezni de jó volt, ott is nagy meleg, lakásban gyorsan lekerülnek a csomagok, te itt alszol, én meg itt, irány a város, éppen valami fesztivál zajlik, szól a zene, megiszom az első lengyel sört.  Mosoly és bennem egyebek, de nem akarok érzelgősen írogatni. Séta, mindenhol emberek, Gdansk pedig először mutatja meg magát. Ha azt mondom, szép város, igaz lenne, de nem árulna el sokat. Gdansk nekem leginkább nagyon jó hangulatot adott, könnyen átvettem a ritmusát, szerettem az utcákat, a házakat, az egységes belvárost, hogy lehetett múzeumba járni, lehetett csak semmit csinálni, és persze jókat enni, de erről majd egy másik részben.

Gdansk története hosszú és meglehetősen fordulatos, egyetlen bejegyzésbe nehezen lehetne beszorítani, ezért nem is próbálkozom, csak néhány fontos pont következik. Balti-tengeri kikötő, kereskedelmi központ, a Hármasváros legnagyobbika (a két társ Sopot és Gdynia, róluk lesz még szó a következő napokban). Igazi Hanza-város, amely gyönyörű belvárossal rendelkezett, amíg a II. világháborúban szinte teljesen meg nem semmisítették. Szembesülni az akkori fotókkal egészen megdöbbentő volt, egyes területek 90%-a vált semmivé, befejeződött a háború, és dönteni kellett, merre is tovább. Az akkori városatyák a helyreállításra szavaztak, így újjáépültek a régi házak, megmaradt a városkép, és ma már első pillantásra semmi sem árulkodik a múltról. Éppen ezért csak sétálni is remek, forog a fej, tekintet sokszor a magasban, és nehéz megállni, hogy a Dluga utcán ne álljunk meg fényképezni minden ház előtt (közben elképzelni, igen, léteznek emberek, akik ide jönnek haza). Ha megunnánk a sétát, amit szerintem nem lehet, még az én hendikepes lábammal sem sikerült, akkor következhet néhány célpont belülről is, de persze a sor még bőven folytatható. Itt pedig jöjjön egy gyakorlati tanács, Gdanskban érdemes beruházni a három napig érvényes turista kártyára, mi megtettük, és jól éltünk vele. 

A városházán megtekinthető kiállítást mindenkinek ajánlom, megismerhető a város története, élete, sok, de befogadható információval, számomra az egyik legérdekesebb az 1920-as versailles-i békeszerződés utáni időszak volt, amikor Gdansk szabad városi státust kapott. A régi épületek közül az Artus-ház és Uphagen-ház is látogatható, mindkettőnek nagyon szép a homlokzata, de helyreállított belső tereik is, semmiképp se hagyják ki őket, ha arra járnak.

Ha megközelítjük a Motlawa folyó partját, akkor szinte lehetetlen, hogy elkerülje a tekintetünk a kimagasló furcsa építményt, a fából ácsolt Darut (Zuraw), ami Európa legrégibb teljesen megmaradt ilyen jellegű kikötői létesítménye, és ami arra szolgált, nevéhez hűen, hogy a beérkező árut a magasba emelje. A Daru kívülről nagyszerű, belülről pedig megnézhető és még egy lány számára is megérthető a működése, fiúk azért előnyben, és az ő lelkesedésük egyre csak nő, amikor a vicces kis hajóval átúszunk a másik partra, hogy megnézzünk egy még nagyobbat, a Soldeket. Ugyanitt egy érdekes tengerészeti múzeum is áll, amit mi először időszűkében, azután a korai zárás miatt vétettünk el, példánkat ne kövessék. Levezetésként és mert kihagyhatatlan, ha Gdanskban járunk, egy kör a borostyán múzeumban, amelynek különösen az eleje érdekes, de ha nem jutnának el, térjenek be a borostyános utcába, ahonnan nehéz zsákmány nélkül távozni. Fiúk itt is előnyben.

Következzen végül még valami, egy múzeum, ami a legnagyobb hatással volt rám, egészen elmerültem benne. Ha Gdansk, akkor Lech Walesa és az itt elindult Szolidaritás mozgalom, ami meghatározta az 1980 utáni éveket, és ami mondhatni most is ott van a város  levegőjében. Maga a kiállítás végigköveti a Szolidaritás történetét, de kitér az azt megelőző fontosabb mozzanatokra is, láthatunk sok fotót, tárgyat, filmet, közben szól a zene, és a kezdeti sztrájkok, a siker eufóriája, az egyetlen éjszaka bekövetkező véres fordulat, majd a két évig tartó rendkívüli állapot, de a csak azért is megmaradó mozgalom és összetartozás után elérünk a végén1989-ig, a tárgyalásig a kerekasztal mellett, és a változás kezdetéig. A kiállítás remek, mindenképp ajánlom, és nem szeretnék belefulladni az érzelgősségbe, de komolyan gondolom, hogy ezzel a történettel sok dolog jobban érthető és átélhető Lengyelországban.

Első rész vége, köszönöm, ha eljutottak idáig, holnap folytatás, még mindig Gdansk, de most egy kicsit eszünk, és jól gondolják, iszunk is persze.