Malbork

Ma tehát befejeződnek az utazós napok, ha bánják, ha nem, de előtte még Malbork (képek még itt), ami a hét egyik nagy meglepetése volt. Próbáltam indulás előtt tölteni a fejembe az információkat, de főleg Gdanskra és a tengerre koncentráltam, egyebekre nem akadt szufla. Ágó aztán mindig emlegette Malborkot, megyünk majd, csütörtök vagy péntek, csak süssön a nap, én pedig lelkesen bólogattam, lesz egy vár, jó, de igazán nem tudtam elképzelni, így nem is számítottam semmire. Amikor aztán megérkeztünk, és a hídról a szemem elé került Malbork, kissé meglepődtem, valami kezdett körvonalazódni, de ezeket a méreteket képtelenség elgondolni, nekem nem sikerült.

A vöröstéglás lovagvár hatalmas építmény, még a 13. század végén kezdték építeni, majd elkészülte után a későbbi századokban még tovább bővítették, mígnem a 17. században svéd megszállás alá került, és az állapota nagyon leromlott. Következett egy hosszú helyreállítás, de a jó időszak csak a világháborúkig tartott, 1945-ben súlyos károkat szenvedett a vár. A lengyelek később egy bizottságot hoztak létre, amely a felújítási munkálatokat felügyelte, ma Malbork remek állapotban van, egyre több helyiséget nyitnak meg benne, 2000 óta pedig az Unesco Kulturális Világörökségek listáján szerepel. A hangulatról nem tudnék jobbat írni, ezért egy rövidke idézet Bács Gyulától, aki a Panoráma útikönyvek lengyelországi kötetének szerzője: "Malbork a lengyelországi úticélok sorában előkelő helyet elfoglaló, szinte kötelezőnek minősülő látnivaló. Valóban, a Nogat partján emelkedő hatalmas lovagrendi várnak, a Német Lovagrend fő fészkének, központjának megtekintése nem mindennapi élmény: ha nem áll módunkban, hogy Warmiát vagy a Visztula vidékét kedvünkre bekalandozzuk, pusztán Malbork alapján és Sienkiewicz Keresztes lovagok c. romantikus regényéből meggyőző képet kapunk a fekete keresztes lovagrend hatalmából."

És akkor néhány gyakorlati tanács: éhesen, szomjasan ne vállalkozzanak a látogatásra, a túra gyorsaknak is legalább két, két és fél óráig tart (mi még tovább kalandoztunk bent), viszont elől akad jó néhány sátor, bigos, sült kolbász, egyebek, szóval egyenek mindenképp. A jegy mellé lehet kérni audio guide-ot, ami igen hasznos, minden pontnál (ha jól emlékszem, 45 van) szépen elmeséli a tudnivalókat, lehet saját ritmusban haladni, közben nézelődni, fotózni, mindenképpen ajánlom. Persze azért vicces, ahogy a társak sokszor jelbeszédet alkalmazva kommunikálnak egymással, mutogattunk mi is sokszor, és hát néhány fülhallgató már túl volt a fénykorán, szépen elálltak a fültől, a viselőjük pedig konkrétan Mickey egérre emlékeztetett, de hogy ki, azt azért nem árulom el.

A várban számtalan terem látogatható, különböző kiállítások, lakószobák, műtárgyak, bútorok, csodálatos üvegablakok, fotók a lerombolt Malborkról és a felújítás fázisairól, és ami mindenképpen idetartozik, egy teljesen berendezett lovagi konyha is megnézhető, miközben meghallgathatjuk, hogyan is étkeztek akkoriban, mikor böjtöltek, hányféle sört ittak, és így tovább. Amikor elhagytuk az utolsó pontot, a lábam éppen fájt, a fejem megtelt, de mégis bennem volt az a jól ismert kedvelt érzés, értik ugye? Utána persze kötelező leülni és hidratálni, aztán ha szerencsénk van, a hídról remek képeket készíthetünk ahogy megy le a Nap.

Itt a vége, remélem, találtak azért valami érdekeset az elmúlt napokban, és köszönöm, ha bírták. Imbisz visszatér a normális működéshez, mert főztem ám, a hétvégén előre megünnepeltük a blog rovattulajdonosát, Herr Paprikát, akinek éppen ma van a születésnapja, tehát este még összeütjük a poharat.