Kéklik

Az áfonya volt a vacsora harmadik főszereplője (előző részek itt és itt), ami valahogy mindig beköszöntött a lengyel hét alatt, piaci ládában, gofri tetején, lekvárban, gyümölcsleves dobozban, pékség pultjában és még vodkában is. Lengyelország áfonyában nagyhatalom, nincs semmi kétség. Kékből volt úton meg útfélen, de találkoztunk azért vörössel is, és nem felejtettünk el hozni egy üveggel, hogy majd egy szelesebb, jegesebb este megegyük mondjuk néhány szelet kacsamellhez.

Az utazás most már csak képekben, sorokban és a fejemben él, de az áfonya nem tűnt el végleg, a piaci szemle alatt nehéz lett volna nem észrevenni, az árát ugyancsak, de mikor legyen az ember nagyvonalú, ha nem Herr Paprika születésnapján. Indokot megtaláltam, még csak győzködnöm sem kellett magam, megközelítettem egy áfonyahalmot, kértem fél kilót, aztán gyorsan csökkentettem 40 dekára, a mínusz tízzel előre is megnyugtattam a lelkiismeretemet, és már könnyedén engedtem át a fejemen a fizetendő összeget. Egy kis ugrás a történet végére, azt hiszem, megérte kalandorkodni, Herr Paprika ugyanis vidáman desszertezett, sőt, később még többször lelkesen emlegette az áfonyát, én pedig hivatalosan felmentett költekezőnek éreztem magam.

Maga a desszert kifejezetten egyszerű mutatvány, nem is volt más tervem, csak egy fehér, kevéssé édes krém, mellé pedig egy áfonyás szósz és néhány szem friss gyümölcs. A piacon sikerült házi krémtúrót vennem, ami meglehetősen sima volt, ennek hiányában krémsajtot és nagyobb arányban joghurtot javaslok, vagy esetleg alaposan átdolgozott túrót.

Akkor áfonyázunk.

Áfonyás desszert

40 dkg házi krémtúró (krémsajt)

1,5 dl görög joghurt (vagy valamilyen zsíros, sűrű joghurt)

1 tasak zselatin fix (esetleg növelhető a mennyiség, ha abszolút szilárdat szeretnénk)

40 dkg áfonya

fél deci száraz vörösbor

méz

balzsamecet

A krémtúrót a joghurttal alaposan simára keverjük, majd adunk hozzá annyi mézet, amennyit szeretnénk, újabb keverés, kóstolás, ha szükséges, még javítunk az édességen. A zselatinport adagonként a krémhez keverjük, közben folyton mozog a csuklónk, nem vágyunk csomókra. Ha elkészültünk, kisebb formákba adagoljuk a végeredményt, ha szeretnénk később a tányérra borítani, akkor javaslom a szilikonból készült változatokat. A kiadagolt krémet hűtőbe rakjuk, legalább 3-4 órára.

Az áfonyákat óvatosan megmossuk, papírtörlőn hagyjuk egy kicsit száradni, majd úgy 15-20 szemet félrerakunk a tálaláshoz. A többieket egy kisebb edénybe rakjuk, adunk hozzájuk egy kevés mézet, fél deci száraz vörösbort, kedv szerint 2-3 teáskanál balzsamecetet, majd alacsony hőmérsékleten főzni kezdjük. Addig hagyjuk a tűzhelyen, amíg az áfonyák összeesnek, a vörösboros lé pedig szépen besűrűsödik. Fújunk, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. 

Akkor más már nincs is hátra, fehér krém marad a helyén, vagy óvatosan meglazítva a szélét tányérra borul, a tetőre vagy mellé vörösboros áfonya kerül, és néhány szem friss áfonya a félrerakott adagból. Kiskanál.

Itt a vége a szeptemberi születésnapnak, és részemről a hétnek is, vidám napokat mindenkinek, imbisz hétfőn jelentkezik, ha minden úgy és nem máshogy. 

(Zárójelben pedig egy egyáltalán nem ide illő programjavaslat, de nem tudom megállni, 22-én kezdődik a 16. Szemrevaló filmfesztivál, új német filmek és Bruno Ganz születésnapja alkalmából a Berlin felett az ég. Jegyek 100 forintért már kaphatók a Művészben és az Örökmozgóban, és ez nem tréfa.)