2010. április 27., kedd

Hagymát hagymával? Eperrel?

Vannak választóvonalak az evésben. Káposztás tészta cukorral vagy mindig sósan? (Gyerekként inkább az első, ma már jobb a második fele.) Kolbász a lecsóban? (Ki nem hagynám, szalonna is jöhet.) Rántott csirke baracklekvárral? (Csakis szárnyból, ha más csinálja. És csípjen az a barack.) Reggelihez borsos paradicsom? (Rászoktam, Herr Paprika az oka. Tudnám még sorolni.)
Valami jöhet, mást viszont sosem. Régen könnyen és gyorsan mondtam nemet, ha valamit veszélyesnek láttam, ma már inkább próbálkozom. Megeszem és elfelejtem. Vagy inkább nem eszem meg.

Az eper hagymával viszont szimpatikusnak tűnt azonnal. Most ez akkor a felnőttség jele? Elkészült a saláta, nem okozott traumát, szerettem, nem egyedül.

Recept

25 dkg eper
2 nagy csokor rukkola
2-3 szál újhagyma
chilipehely ízlés szerint

2 tk méz
2 ek balzsamecet

4 ek olívaolaj

2 ek pirított fenyőmag

néhány bazsalikomlevél


Az eprek szárát vegyük le, mossuk meg a szemeket, majd nagyságuk alapján felezzük, negyedeljük. A rukkolát mossuk meg alaposan, a nagyobb szárakat tépjük le. Ha a levelek túl nagyok, vághatjuk kicsit apróbbra is. Az újhagymákat mossuk, majd karikázzuk fel, keverjük a rukkoláshoz.
Keverjük el a chilit a mézzel és a balzsamecettel, majd lassan adjuk hozzá az olívaolajat, végül kicsit sózzuk meg. Az epret, rukkolát, hagymát keverjük lazán össze, tegyünk a tányérokra 1-1 adagot, locsoljunk rá az öntetből, majd szórjuk meg pirított fenyőmaggal és néhány bazsalikomlevéllel.

Meleg estékre könnyű vacsora. Van már eper, tavasz, péntektől még akár nyár is.

Eredeti recept: Vegetarian Basics (Cornelia Schinarl, Sebastian Dickhaut)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails