Go to Hel!

A szerintem szellemes címet nagy bánatomra nem én találtam ki, hanem a Hel-félsziget turisztikai kampányáért felelős ötletelők, most pedig erre a bejegyzésre szemtelenül kölcsönveszem. Talán nem bánják.

Ma tehát tenger, és akik ismernek, tudják, szilárdan rajongok iránta, ahogyan nyilván sokan még, de ez az én örömöm, szabadságom, elengedésem, mosolyom, ami mindig ugyanolyan jó és tarthatna tovább. Északi vízzel így még nem volt dolgom, Ágóék mondogatták is, más lesz az érzés, majd meglátom a hosszan elnyúló homokkal fedett partot, és szeretni fogom. Nem tévedtek, ezentúl nemcsak a déli emlékek után vágyódom majd, hanem a Balti-tengerhez is. Talán több a lelkendezésből mára a kelleténél, de most már így marad.

És akkor Hel (további képek még itt). A félsziget egy egészen érdekes formájú képződmény, 34 km hosszú, van, ahol 3 km, de néhol csak 300 méter széles. Képzeljék el: balra nézek, tenger, jobbra nézek, tenger, tréfás pillanat. A keskeny földnyelven kisebb-nagyobb városkák, üdülőhelyek, így nyár végén amolyan békebeli hangulat. Amikor meglátom az első strandot, a homokot, a kis lábtartós kabinokban üldögélő, napozó nyaralókat, egészen filmszerű a látvány. Azután le a szandál, lábak a homokban, egyensúlyozás, nekem ez külön kihívás, a bokatöréssel ez is megbomlott, ilyen környezetben azért könnyű edzeni, szóval előre, vissza és irány a víz.

Máshol hosszú móló, lámpasor, sirályok hada, lehet messzire nézni, tudják, az nekem jól megy. Helen (ami egy város is a félszigeten) aztán hosszabb ideig maradunk, forró céklalevest iszunk, halat eszünk, látványos mennyiségű surówkát kapunk, benne apróra vágott káposzta, reszelt sárgarépa egy kis mazsolával, Herr Paprika pedig örül, mert egy újabb ismeretlen sört sikerül felfedeznie. 

Hel jó hangulatú hely, de nem csupán a tengerpart miatt, klasszak a régi házak, a sok vendéglő, könnyű csak ellenni benne. Amit viszont még mindenképpen ajánlok szívből, ha ellátogatnának, az a fókárium, ahol a Balti-tenger partjain betegen, sérülten megtalált fókákat gyógyítják, erősítik fel, hogy jó esetben újra visszatérhessenek természetes környezetükbe. A belépő, higgyék el, 140 forint, amiért ha jókor érkezünk, egy nagyon kedvesen zajló etetést is végignézhetünk, a fókák lelkes és mókás mutatványaival fűszerezve, a lengyelesek pedig egy alapos beszámolót is meghallgathatnak. Emellett azzal is szembesülhetünk, milyen károkat okoz a rengeteg szemét, és mennyire lassan bomlik le mondjuk egy elejtett műanyag palack. 

Itt a vége, go to Hel, mi mást is írhatnék. Remélem, bírják még, és nem bánják a recept nélküli napokat, mert tovább is van. Mondjam még?