2011. március 30., szerda

Medve a konyhában


Tartom magam a tegnapi ígéretemhez, itt a következő medvehagymás megmozdulás eredménye, nem gondolnám, hogy az idei utolsó, főleg mert egy kisebb adag még egy befőttes üvegben, vízben állva várakozik. Itt jegyezném meg, magam is meglepődtem rajta, milyen jól bírja akár több napon át is a medvehagyma, ha nem sajnáljuk tőle a vizet, és a cseréről sem feledkezünk meg. A címet talán még elnézik nekem, de most fedi a valóságot, csak a hagyma maradt ki belőle.
Tavaly egyébként odáig jutott kapcsolatom a medvehagymával, hogy a Füvészkertben megvásároltam néhány föld alatt pihenő hagymát. Elhatároztam, hogy majd szépen nagyobb cserépbe kerül, és nevelgetem az erkélyen, de jó is lesz, csak kettőt lépek szüretelni. Herr Paprika nem szólt semmit, vannak hóbortjaim, a kertészkedős vonal meglehetősen erős kitöréseket produkál, talán abban reménykedett, majd csak kopogtat a józan ész. A módszer bevált, elengedtem az ötletet, kicsit szomorkodtam, és Panninak ajándékoztam a szerzeményt. Panni néhány napja mondta a telefonos beszélgetésünk közben, majdnem elfelejtette, kikelt a medvehagyma, zöldellnek a levelek, 1-2 nap és lehet begyűjteni az első adagot. Hát minden jó, ha jó a vége.
Akkor főzzünk.




Diós-medvehagymás rizottó fetával



20 dkg arborio rizs
kb. 1 liter zöldségalaplé
1 kis csokor medvehagyma
1 nagy marék dió
10 dkg fetasajt
5 dkg vaj
1 dl száraz fehérbor
1 kis fej vöröshagyma


A vöröshagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, jöhet a hagyma, pirítjuk üvegesedésig, majd a serpenyőbe szórjuk a rizst, 2-3 percig kevergetve pirítjuk. Felöntjük a rizst a borral, átkeverjük, várunk, amíg felveszi a folyadék nagy részét, és elpárolog az alkohol. Következhet a leghosszabb folyamat, a meleg alapléből a rizottóhoz öntünk 1 kanállal, keverünk, ha tűnőben a folyadék, ismételünk. Folytatjuk egy addig, amíg a rizs megpuhul, de vigyázzunk, ne főzzük szét.
Miközben készül a rizottó, mossuk meg a medvehagymát, a levelek szárától szabaduljunk meg, majd vágjuk a leveleket vékony csíkokra. A diót száraz serpenyőben pirítsuk meg, várjunk, amíg kihűl,  azután mozsárban kicsit törjük össze. 
Ha a rizottó megfelelőnek tűnik, vegyük le a tűzhelyről, keverjük bele a vaj másik felét, az összetört diót és a medvehagymát. Kanalazzuk tányérokba a rizottót, végül morzsoljunk a tetejére kedv szerinti mennyiségű fetasajtot. Villa.


Próbálják ki, én pedig próbálok szünetet tartani. (Csak így zárójelben: úgy tűnik, kipattan a sütőtök magja, újabb kihívások elé nézünk.) 
 

3 megjegyzés:

chriesi írta...

Remek kombináció! Ideje lenne nekem is risotto-t főzni végre, de a héten már nem tudom beszorítani sehova sem.

Ditta tortái írta...

Újabb medvehagymás csoda,gyönyörű fotó!

Frau Paprika írta...

Chriesi, köszönöm! Akkor majd a jövő héten...:)

Ditta, köszönöm!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails