2011. március 21., hétfő

Szombat, piac, lazac


Szombaton Herr Paprika dolgozott, én viszont szabad voltam, mi is a legjobb időtöltés ilyenkor: piacra menni. Az egyetlen hibát ott követtem el, hogy nem reggeliztem, éhesen pedig túl lelkesen vásárolok, és most a túlon van a hangsúly, ezért szereztem egy kis croissant-t, ami megehetetlenül száraznak bizonyult. Így végül mégis éhesen indultam el a sorok között, kihívás volt, bevallom, de azért egészen jól teljesítettem. Sikerült például medvehagymát tenni a szatyorba, előtte persze fizettem érte, vettem hozzá túrót, tejfölt, az első evést egyszerűen oldjuk meg, bár én most húsvétig nem eszem kenyeret, de majd a ropogós lapok is megteszik. Azután került még hozzám néhány dolog, de inkább nem sorolnám fel, nehogy unalmukban el se jussanak a mai receptig.
Lazac kikerült a mélyhűtő rejtekéből, ő volt az alap, a többi aztán már egészen spontán garázdálkodás eredménye volt. Én egyedül, meg a konyha. Az ötlet: felfőzök néhány thai citromfüvet és egy darabka gyömbért, kihűtöm a végeredményt, halszósszal és szezámolajjal ízesítem, és ebben áztatom a lazacot néhány órán át. Jó, nem volt nagy kockázat, de azért izgultam minimális fokon. Nem húzom, szerintem, szerintünk igazán jól sikerült, mogyorós tésztával remek szombati vacsora vált belőle.
És mielőtt még jönne a recept, felhívom az érdeklődők figyelmét, itt megnézhetik és meghallgathatják a doromboló Grafitot.




Citromfüves-gyömbéres lazac mogyorós tésztán



4 lazacszelet
3 szál thai citromfű
1 darabka gyömbér (kb. 4 cm-es)
halszósz
szezámolaj
20 dkg kínai tojásos tészta
2 marék mogyoró
szójaszósz
1 csokor koriander
olaj
citrombors


 A citromfüveket, gyömbért megmossuk, majd az előbbit karikákra, utóbbit kisebb darabokra vágjuk. Egy edénybe öntünk kb. 2 dl vizet, mehet bele a citromfű és a gyömbér, lassú tűzön felforraljuk, majd alacsony lángon még nagyjából 6-8 percig főzzük. Ha az idő letelt, levesszük az edényt a tűzhelyről, várunk, amíg a meglehetősen jó illatú folyadék teljesen kihűl.
Közben a lazacszeleteket megmossuk, szárazra töröljük, egy zárható dobozba fektetjük  őket egymás mellé. A kihűlt citromfüves-gyömbéres folyadékba öntünk két evőkanál halszószt és 1 ek szezámolajat, elkeverjük, majd a lazacra öntjük, dobozt lezárjuk, hagyjuk a halakat pácolódni néhány órán vagy akár egy éjszakán át.
Sütéskor a lazacszeleteket kiemeljük a folyadékból, szárazra töröljük, majd serpenyőben kevés olajon megsütjük őket (persze választhatjuk a sütőt is, ha szimpatikusabb), ha van kevünk hozzá, megszórjuk egy kevés citromborssal is a halat. Közben a tésztát egy mélyebb tálba rakjuk, öntünk rá kb. 2 dl forró vizet, adunk hozzá egy csipet sót, lefedjük, 5-6 percig állni hagyjuk. Az idő leteltével ellenőrizzük az állagot, ha megfelelőnek ítéltük, az esetleges megmaradt folyadékot leöntjük róla, meglocsoljuk szójaszósszal, rászórjuk az összetört mogyorót és az apróra vágott koriandert, átkeverjük, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Tányér, tészta, hal, ruhára vigyázni, nehogy ráugorjon némi szójaszósz. 


Holnapra meglepetéssel készülök, de most még titkolózom, szóval remélem, kíváncsiak. Csak ki ne lyukadjon az oldaluk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails