2011. augusztus 2., kedd

Mi mégis grillezünk


Hétvégén végre sikerült megünnepelni Pannit (aki az én mamám) úgy igazán. Elmaradt bizony a születésnap, az Anna legalább nem volt olyan régen, szóval ha engedékeny akarok lenni, még éppen befértünk. Mi mentünk, ők jöttek, néhány akadály legyőzése után szombaton Ágó és Oszi is, és találkoztunk egy köztes ponton, amit mindannyian szeretünk, és amit innen is köszönünk Évának, Herr Paprika mamájának. Előzetesen az időjárás-jelentés rabjává váltam, sok eső, kevesebb, hidegebb, melegebb, ma megyünk, 0 milliméter, köszönöm, akkor grillezünk, július utolsó hétvégéjén megtartani az első sütést, hát jobb későn, mint sohasem. Szombat reggel, napsütés, fél mankóval gyakorlás a kertben, Panni felügyel, ferde vagy, most egyenes, most megint dőlsz, én meg próbáltam koncentrálni, és mellékesen jegyzem meg, fejből járni nem is olyan könnyű. Herr Paprikával azután vásárlás, nekem élmény a javából, már rég nem voltam ennyit a talpamon, majd vissza a házba, addigra csapatunk kiegészült Osziékkal. Az ég meg beborult. Nem hiszem el, hogy esik. Köszönöm, 0 mm, én egyszerűen csak hiszékeny vagyok. De a remény marad, eső eláll, csak a szél nem akarja abbahagyni, de sebaj, grillezünk, akármi lesz a vége. Férfiak a kertben, készül a parázs, előkerül a Rakéta porszívó, majd kezdetét veszi a sütés. Lányok a házban, készül a zöldségfront, konyhában néhány lépés mankó nélkül, de jó. Nevetünk, jövünk meg megyünk, elkészül az első, a második és tovább. Már csak terítés, szállítás, tálalás, ez már igen, fél nyolckor eszünk, nem fél 11-kor. Nagy siker. A vacsora: sörben és szójában pácolt tarja, mézes-balzsamecetes csirke, fehér kolbász, sült paprika joghurttal, grillezett zöldségek balzsamecettel, fokhagymával, citromfüves uborkasaláta és zöldcitromos-korianderes paradicsom. Minden persze nem tűnt el, de néhány tál teljesen kiürült a végén. Büszke fiúk, büszke lányok. 
Ha kíváncsiak, nézegethetnek fotókat itt. Ma jönnek a húsok, amihez végre használtuk BBQ Basics című szakácskönyvünket, ami hivatalosan Herr Paprikáé. Holnap következnek a többiek.


Sörös, szójás tarja


8 szelet tarja
4 gerezd fokhagyma
fél citrom leve
1 tk szárított kakukkfű
2 ek édes őrölt paprika
1 ek szójaszósz
1 ek csípős mustár
1,5 dl világos sör
bors

A fokhagymagerezdeket meghámozzuk, lereszeljük, majd egy közepes tálban összekeverjük a kakukkfűvel, a citromlével, a paprikával, a mustárral, a szójaszósszal és a sörrel. A tarjaszeleteket alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd a tálba helyezzük őket, alaposan eloszlatjuk rajtuk a pácot, és legalább három óráig hagyjuk pihenni. Sütéskor kiemeljük a hússzeleteket, lecsöpögtetjük, azután kevés só és bors, majd megsütjük a grillen.




Mézes-balzsamecetes csirke



80 dkg csirkemell
chilipehely
1-1 ág rozmaring, kakukkfű és oregánó
2 gerezd fokhagyma
2 dl balzsamecet
2 tk méz


 A csirkemellet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd felszeleteljük. A fűszernövényeket megmossuk, ismét papírtörlő, a leveleket leszedegetjük, egy kicsit összevágjuk. A fokhagymagerezdeket meghámozzuk, felezzük. A balzsamecetet a mézzel, az ízlés szerinti chilivel, a fokhagymával és a fűszernövényekkel egy kisebb edényben felforraljuk, majd alacsony lángon addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik. Lezárjuk, várunk, amíg kihűl, majd az előzetesen tálba rakott csirkeszeletekre locsoljuk, a húst átforgatjuk, hagyjuk pácolódni. Sütéskor lecsöpögtetjük a hússzeleteket, kevés só, mehet is a grillre, a folyamat közben néhányszor átkenhetjük a balzsamecetes keverékkel.


Vacsora után üldögélés a teraszon egy kis meglepetéssel fűszerezve, amit még a szúnyogok sem tudtak elrontani. Kézben a pohár, lehet messzire nézni, nem cserélnék senkivel.
Holnap következik a folytatást.


Pácok: Cornelia Schinarl - Sebastian Dickhaut: BBQ Basics, GU Verlag

2 megjegyzés:

Zizi írta...

Az első recept hozzávalóiból kimaradt a szójaszósz! :)

Frau Paprika írta...

Köszi Zizi, javítva! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails