Lábam töröm

Olvasható és látható hát a nagy hallgatás oka, és következik egy bejegyzés, amiben nem lesz most evés, se ivás, csak egy nem tervezett hét története. Most még eldönthetik, olvasnak-e tovább, nehogy megzavaródjon a nyugalom. Én írok, biztosan.

Múlt szombat, napsütés és mi nyolcan Etyeken, kóstolunk, nevetünk, gyaloglunk, megállunk, majd kezdjük újra. Este egy domb, dombon a borász, egy felfelé tartó ballépés a jobb oldalamon, egy pillanat csak és a lábam törik. Mentő, kórház, fájdalomról nem szólok, gondolom, gondolják. Még azt hiszem, egy gipszeléssel befejeződik a történet, de tévedek, rég volt már törött csontom, operálnak, előtte viszont még akad egy megoldandó probléma, kiegyenesíteni azt, ami összecsúszott, nem is értem, mi történik, azután már igen, és bizony tudatlanul jobb volt. Csak szavakban: láb, súlyok, azután két nap mozdulatlanság. Hétfőn végre műtét, ki hitte volna, hogy egyszer majd ilyesmire várok, két órányi érzéstelen észlelés vagy kábulat. Vasember lettem. 

Mélységes éjszaka, nehéz nappal, nem részletezem, tudok azért kíméletes lenni. Arccal előre, mozdulni kell, de csak az ujjak engedelmeskednek, hiába szalad a parancs, nem emelkedik a láb. Türelmetlen vagyok, türelmes vagyok, bízom, kételkedek, azután az első remek pillanat, felállok, persze nem eszköztelenül, de akkor is csodálatos kijutni a szobából, szóval itt vagyok. Tornázom rendületlenül, jönnek a szerény sikerek, pénteken úgy szeretnék már otthon heverni a kanapén, orvos jön, felmér, maradni kell. Nehéz elfogadni, van könny, mindenki nyugtat, azután átlendülök. Este elmúlik a talpból a merevség, másnap felemelkedik a láb, megkönnyebbülök. Haza kell mennem, haza akarok menni. Mozog a láb nappal és éjjel, az alvás most úgyis kihívás, múlik a fájdalom, egyre jobban hajlik, aminek hajlania kell. Szombat este úgy várom az orvost, akár egy vizsgát, végül megkapom az értékelést, és igen, vasárnap már heverhetek az otthoni kanapén. Nem tudom leírni, milyen volt egy hét után meglátni az eget. 

Tehát újra itt, és most nagyon tudom értékelni, amit korábban észre sem vettem. És néhány megjegyzés: eddig sem szerettem háton fekve aludni, ezután pláne. Beszélgetni jó, a humor kortalan, és vannak helyzetek, amikor nem számít, hogy közel vagy messze a 80. születésnapunk. Könnyű hálásnak lenni, ha valaki jó hozzánk. A rádió barát, amikor nem múlik az idő. Hajnali 4-kor elkezdenek csicseregni a madarak, és nagyon lehet örülni ennek. Nagy fájdalom után a kicsit már észre sem venni, és tréfásak a korábbi aggodalmak. De azért hiába próbálunk mindig okosak lenni, néha előjön a ha, és a melankólia, hogy a nyári terveket bizony halasztani kell. 

Hogy van család, az jó nagyon, barátok üzenetein mosolyogni pedig jobb egy fájdalomcsillapítónál. 

Most bicegek és gyógyulok, még nem tudom, hogyan fogok féllábon főzni, de majd igyekszem. Holnap még egy kis kórház, a heti menüt nem tudom feledni, hát megírom. Köszönöm, ha bírták, és szurkoljanak, mert azért két láb jobb az egynél.