2011. május 31., kedd

Kórházban (nem) eszem

Ahogy azt tegnap ígértem, következik még egy balesetes beszámoló, ami azonban már inkább illik imbiszhez. Mit eszünk kórházban? Vagy mit nem eszünk. 
Az első napokban inkább a magam ritmusát próbáltam felvenni és megtalálni, a műtét után azonban már gyorsan megtanultam a kórházi napirendet, például a negyed 6-os felkelést, persze ez most kevésbé érdekes, ma az evésre koncentrálunk. A napi menetrend a reggeli-ebéd-vacsora hármasára épült, általában hasonló időpontokban megjelent a nővér, kezében tányér(ok) vagy a konkrét étel, mi szépen evésre előkészülő mozdulatokat tettünk, és vártunk kíváncsian. Itt jegyezném meg, ha szomorú sorsuk kórházba terelné önöket, sose feledkezzenek meg a saját evőeszközökről, mert ha nincsenek, marad a hopp, hiába szeretnék, nem lesz villa, se kés, se kanál.
A reggeliben egy dolog volt biztos: kapunk egy szelet fehér kenyeret. Ez persze lehetne jó is, de a társak, a társak bizony rontották a helyzetet. Egy mini margarin, jó, én vajpárti vagyok, de ez az én bajom, és az egészen barátságtalan külsejű és vastagságú felvágottak. A kérdés, vagyok-e annyira éhes. Nem mindig. Egyszer váratlan tréfaként mogyorókrém érkezik, legalább kalória nyerhető az edzéshez. 
A csúcspont, közös poénjaink kifogyhatatlan forrása egyértelműen az ebéd, ami következetesen kétszereplős. Leves és valami. A leves néha húslevesre akart hasonlítani, akkor még egészen baráti volt, de akadtak napok, amikor közös erővel sem tudtuk megállapítani, mi folyik a tányérunkban. Szó szerint. A savanykás ízt nagyon szerethették a konyhán, hűen visszatért hozzánk, a zöldségek főzésénél viszont túlzott volt a lelkesedés, és gyakran egészen felismerhetetlennek bizonyultak az alkotóelemek.

 
Az igazi meglepetés csak ezután következett, de nem emlékszem, hogy csak egyszer is örültem volna. Lisztben gazdag rózsaszín tökfőzelék; kőkemény máj, vizes krumpli, lisztes mártás; buzgón főzött tészta, paradicsomosnak kikiáltott szósz, kikandikáló gombák; rizsben bujkáló húscafatok és az egyik felejthetetlen darab, paradicsomos krumpli, persze liszt gazdagon és egy szelet hús, mélybarnába öltözve. Nem volt kívánatos. Nem akarok füllenteni, kétszer kaptunk savanyúságot is, valahonnan mégis be kellett gyűjteni a vitamint. Szóval az ebéd, az minden alkalommal bebizonyította, hogy mennyire tapasztalatlan vagyok, amikor már azt hittem, nem lehet rosszabb, az orromra koppintottak, hát dehogynem. 
A vacsora ezek után már csak magasabbra törhetett, nyilván kenyér és valami, tepertőkrém kis pohárba adagolva, felvágott, semmi kilengés, bár dehogynem, szerdán kaptunk egy szelet kalácsot és kakaót,  boldogság és elégedettség. Sajnos ismétlés nem volt. 
Összegezvén az élményeket, kórházban remekül lehet alakot formálni, ételközpontú rejtvényt fejteni, viccelődni a tányér fölött és örülni, ha valami mégis sikerül. Azért ennyire rossz ételek megfőzéséhez már komoly tehetség szükségeltetik. Másként hogyan sikerülhet?

5 megjegyzés:

Kiskonyha írta...

Tavaly én is kénytelen voltam 1 hetet kórházban tölteni. Borzalmas volt az étel, ahogy írtad, általam még soha nem látott felismerhetetlen felvágottak, ehetetlen és beazonosíthatatlan ebédek. Első két nap még nem tudtam enni a fájdalomtól, miután megműtöttek és jobban lettem, nagyon megéheztem, még szerencse, hogy a családom és a szerelmem, hoztak nekem finom otthoni kosztot, gyümölcsöt. Aki korábban nem volt gyomorbajos,a kórházban biztosan az lesz az egészségtelen ételektől...

Frau Paprika írta...

Akkor hasonlóak az élményeink, kórházi koszttól nehéz meghízni...

Foodafok írta...

Fogakat összeszorít, és kibír minden megpróbáltatást Frau Paprika.

cricri írta...

Én is voltam kórházban. Gondolhatod, hogy röhögtek rajtam, mikor arra a kérdésre, hogy "Te miért vagy itt", azt válaszoltam, "hogy felhízlaljanak"! "Kórházi kaján???!!" Na ja, ha 28 kilósan visznek kórházba, és ott főállásba tapossák az emberlányába a kaját, akkor még a kórházi koszttól is lehet hízni, de meg is utáltatják az evést!!! Még szerencse, hogy kaptam "hazait"" (is)!! Az ebédlőben volt pár virágcserép, némi haldokló kóróval. Egy darabig nem értettem, más evészavaros hogyan képes megenni a levesnek nevezett mosogatólevét, aztán rájöttem, miért pusztulnak ki a növények....

Frau Paprika írta...

Foodafok, köszi, ez egy gyógyító megjegyzés.:)

Cricri, akkor Neked is van elég sok rossz tapasztalatod. A hazai segít, az biztos, én most itthon igyekszem roborálni magam.:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails