2012. június 25., hétfő

Töltött cukkinivirág avagy kerti öröm


A kertészkedés kezdetén nagy vágyam volt, hogy legyen saját termesztésű cukkinivirágunk. Persze cukkinink is, de a virág konyhai kipróbálása már régi terv, kívánság volt, eddig viszont valahogy nem sikerült megvalósítani. A szülői kert túl messze van, hogy ilyesmit szállítsunk belőle, piacon nem találkoztam vele, boltokban pedig mindig sikerült ellenállnom az utolsó pillanatban. Pénztárcavédelem. Idén viszont itt volt, van a kísérleti kert és az a bizonyos remek alkalom. A cukkinik a hétvégére egészen hihetetlen méretűre nőttek, az egy enyhe kifejezés, hogy meglepődtem, pedig Herr Paprika néhány nappal korábban említette, hogy hatalmasak, én meg azt gondoltam, biztosan túloz. Nem így volt. Le is vontam néhány kertészeti következtetést, de ezekről majd máskor.
A nagy levelek alatt ott lapultak a virágok, és én boldogan kezdtem neki a szüretnek, persze csak kíméletes üzemmódban. Itthon aztán Jamie Oliver kertes szakácskönyvéből kiolvastunk néhány tanácsot az előkészítésre, töltésre vonatkozóan, majd elkészítettük a saját verziónkat. A tavalyi sörtészta bevált, így most is ezt használtuk, tölteléknek pedig egy egyszerű fenyőmagos túró készült. Ha már nekiveselkedtünk, sütöttünk halat és néhány zsenge cukkinit is, azután jól megvacsoráztunk és megdicsértük egymást. Néha azért lehet.
Itt a vége, virágot töltünk.






Töltött cukkinivirág sörtésztában sütve


8-10 cukkinivirág
(zsenge cukkini vagy más zöldség, hal a maradék tésztához)
10 dkg liszt
1 dl sör
1 tojás
10-15 dkg túró
1 kisebb marék fenyőmag
bors
tejszín
olaj a sütéshez


A cukkinivirágokból óvatosan kirázzuk a bogarakat, ha vannak, azután óvatosan szétnyitjuk a szirmokat és kivágjuk a bibéket, végül megmossuk, majd papírtörlőre rakjuk őket. 
A lisztet tálba szórjuk, a sörrel és a tojással simára keverjük, adunk hozzá egy csipet sót, harminc percre állni hagyjuk. Közben készülhet a töltelék, a túrót egy tálban kikeverjük az  előzetesen megpirított, összevágott fenyőmaggal, pici sóval, borssal, majd annyi tejszínt adunk hozzá, hogy krémesebb legyen. A kész tölteléket egy kisebb zacskóba töltjük, az egyik sarkát levágjuk, azután óvatosan megtöltjük a virágokat, a szirmok végét megtekerjük, hogy lezáródjanak. 
A cukkiniket, más zöldséget vagy halat előkészítjük, kisebb darabokra vágjuk. Egy serpenyőbe öntünk bőven olajat, felmelegítjük, majd a tésztába mártjuk óvatosan a cukkinivirágokat, lecsöpögtetjük a felesleget, és néhány perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre rakjuk őket. A maradék tésztát felhasználjuk a többi zöldséghez vagy halhoz, ezeket is kisütjük. Ha nagyobb adagot szeretnének sütni, növeljék meg nyugodtan a tészta mennyiségét.
Tányér, cukkinivirág és a többiek, mellé valamilyen mártogatós és a kezünk. Készen is vagyunk.


Ha cukkinivirághoz jutnak, próbálják ki, jó esti móka lesz a konyhában. A héten lesz még kertészeti híradó, van miről beszámolni, és most meg is ígértem. 



2 megjegyzés:

Kisildi írta...

Azt hallottam, valódi delikatesz a rántott tökvirág, ha valahol alkalmam lesz megdázsmálni a kertet, akkor én is kipróbálom!

Frau Paprika írta...

Ajánlom mindenképp, szerintem érdemes kipróbálni!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails