2010. november 8., hétfő

Konkrétan csokis


Pénteki recept hétfőn. Történt ugyanis, hogy megtámadta a fejemet a fájás, a sütemény közben megsült, készült fénykép, de itt ki is merült a kreativitás és a kedv, a facebookra még került egy fotó azzal az ígérettel, amint megszabadulok a lüktetéstől a homlokomban, lesz bejegyzés is. Nohát szombaton még nem sikerült megválnunk egymástól, a kétnapos fejfájás negatív hozadéka a 4 (semmit nem segítő) fájdalomcsillapító és a pénteki kilencszeri étkezés. Ne nevessenek, komolyan. Szerencsére a helyzet szombatra némileg javult,  próbálkoztam egyéb fegyverekkel, ezekről majd holnap. Vasárnap pedig arra ébredtem, hogy már egészen stabil vagyok. Ennek örömére nem írtam semmit, és nem is főztem, helyettem Herr Paprika megsütötte végre 10 év után azt a pizzát, amit gimnazistaként készített mindig, és amiről én azt gondoltam, csak egy városi legenda. És erre tessék. Tíz évnyi sztorizgatás után tényleg megsütötte, ennek örömére elhívtuk Oszit és Ágót, előbbi repetázott is, és nekem is ízlett. Ha már fotó nem készült, legalább így szerettem volna megemlékezni a történelmi eseményről.
De vissza a sütihez. Az elmúlt hét másik furcsasága az volt, hogy 3 nap alatt másfél tábla csokoládét gyűrtem le, és ez bizony nem jellemző rám (bár Herr Paprika szerint a történtek után át kell értékelni az ilyen kijelentéseket). Lehet, hogy már a fejfájást érezte a szervezetem, de mindegy is az ok, cselekedni kellett, gyorsan. A hatásos ellencsapást egy masszívan csokoládés sütemény képében láttam, amihez hirtelen ötletként az almára szórt fűszerkeverékből is használtam, és higgyék el, nem volt furcsa a szecsuáni bors, borókabogyó és szegfűbors keveréke a csokoládéhoz. Sőt, a bátrak nyugodtan emelhetnek a megadott mennyiségen.  Befejeztem, recept.




Fűszeres csokoládésüti

10 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalommal)
4 tojás
5 dkg liszt
6 dkg vaj
10 dkg cukor
narancsdzsem
méz
3 tk fűszerkeverék




A tojásokat megmossuk, szárazra töröljük, szétválasztjuk, a sárgákat a cukorral habosra keverjük. Ha már a cukor teljesen feloldódott, lassan beleszitáljuk a lisztet, közben folyamatosan keverjük. Azután jöhet 3 tk a vadfűszerből, tehát a szecsuáni bors, szegfűbors és borókabogyó keverékéből, az elkészítés itt elolvasható. Végül adjunk az eddigiekhez 3 ek narancsdzsemet, alaposan keverjük el. Az étcsokit és a vajat vízfürdőben folyamatosan kevergetve felolvasztjuk, kicsit hagyjuk hűlni. Közben a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. A felolvasztott vajas csokoládét öntsük több szakaszban a fűszeres keverékhez, közben keverjünk rendületlenül. Ha már szép és egységes, akkor óvatos mozdulatokkal keverjük a többiekhez a habot, előkészület befejezve. A sütőt melegítsük elő 200 fokra (légkeverés, egyébként 220 a cél). Vajazzunk ki kb. hat kisebb formát (vagy ami alkalmasnak látszik és persze hőálló), kanalazzuk bele a csokoládés alapot. Tegyük a formákat a forró sütőbe és süssük kb. 15 percig. Ha letelt az idő és a sütik szépen megemelkedtek, kapcsoljuk ki a sütőt, nyissuk az ajtaját résnyire, majd várjunk még néhány percet, mielőtt kivennénk a formákat. Tálaláskor tegyünk a sütik tetejére 1 kanállal a narancslekvárból, nem fogjuk megbánni.



A történet befejezéseként elárulom, az akció sikeres volt. A csokoládék egy ideig újra biztonságban. De nem ígérek semmit.

 

2 megjegyzés:

chriesi írta...

Mmmm bevetem, szerintem remek lehet! Cikória a hűtőben várja, hogy leves legyen belőle. :)

Frau Paprika írta...

De jó, akkor várom a mandulás verziót!;)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails