Gépesítünk avagy spenótos ravioli

Két-három éve licitáltunk sikeresen egy régebbi évjáratú olasz tésztagépre, de már akkor nyilvánvaló volt, nem leszünk képesek ellenállni, és beszerzünk majd hozzá néhány igen fontos kiegészítőt. Dicsérem magunkat, eddig tudtunk várni és lemondani. Aztán néhány hete hívott Herr Paprika, hogy az egyik licitálós oldalon van egy raviolikészítő, és még a villámár is túl kedvező ahhoz, hogy nyugodt szívvel ne vegyünk róla tudomást. Leütjük? Leütjük. Így pár nap múlva itthon is volt az új, nélkülözhetetlen eszköz, és már csak a megfelelő pillanat, meg néhány szabad óra kellett ahhoz, hogy kipróbáljuk.

A történet másik szereplője a spenótliszt (igazából szárított, őrölt spenót), amit még Olaszországból hozott nekünk Dzseki és Herz, és eddig türelmesen várt a sorára. Hétvégén aztán forróság ide, izzadás oda, belekezdtünk a ravioliprojektbe. Az első probléma már igen hamar jelentkezett, és nem az okozta, hogy úgy éreztük, mintha folyton egy hatalmas hajszárító előtt állnánk. Rájöttünk ugyanis, hogy nem lehet a spenótliszttel önmagában dolgozni, mert túl puha és túl intenzív, ezért a meggyúrt adagot négy részre osztottuk, és kezdődött minden elölről, immár normál liszt társaságában. (A receptben ezért egy megsaccolt mennyiség olvasható, nyugodtan térjenek el tőle, ha soknak vagy épp kevésnek találják.) A végeredmény most már megfelelőnek ítéltetett, este viszont már nem mutatkozott kedv a folytatásra, maradtunk a kajszibarackos-sonkás-mozzarellás salátánál és az almás palacsintánál, a zöld golyó pedig szépen pihent a hűtőben.

Másnap aztán következett a második fázis, a próbatöltés. A kezdeti nehézségek és némi selejttermelés után egészen belejöttünk, elkészültek a táskák, főzés, evés, Éva szerint jól dolgoztunk, hogy ne csak ránk kelljen hagyatkozniuk. Azért levontunk néhány következtetést, legközelebb például krémesebb töltelékkel készülünk, és persze a gyakorlás sem fog ártani. De amikor a zöld ravioli parmezánnal a tetején a szájpadláshoz ért, az azért jó volt nagyon. És persze tudom, a jelenlegi olvasztó idő nem éppen tésztagyúrásra alkalmas, az egész nagyon jó móka volt, szóval próbálják ki. Géppel vagy anélkül.

Itt a vége, ravioli készül.

Fenyőmagos túróval töltött spenótos ravioli

20 dkg liszt (00 típusú)

2 tojás

kb. 1 ek spenótliszt 

10 dkg túró

1 nagy marék reszelt parmezán 

1 marék fenyőmag

1 tojássárgája

tejszín

só

bors

szerecsendió

vaj

parmezán

A fenyőmagot megpirítjuk száraz serpenyőben, félretesszük. A lisztet deszkára vagy egy mélyebb tálba szitáljuk, beleszórjuk a spenótlisztet, a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleütjük a két tojást, jöhet egy pici só, majd elkezdjük szépen összedolgozni, aztán gyúrni. Ha túl száraz lenne a tészta, adjunk hozzá egy kevés vizet, vagy nedvesítsük be a kezünket, és úgy dolgozzunk tovább. Ha tészta szép egynemű, formáljunk belőle golyót, tekerjük fóliába, pihentessük a hűtőben legalább 30 percig. 

Közben készülhet a töltelék. A túrót keverjük össze kevés tejszínnel, az összevágott fenyőmaggal, a parmezánnal, a tojássárgával, sóval, borssal, szerecsendióval. 

A tésztát tésztagép segítségével nyújtsuk ki. A kész tésztalapokból készülhetnek a raviolik a kézi módszerrel is, erről itt olvashatnak részletesebben. Ha van ravilokészítőjük, akkor helyezzék a tésztagépre. A tésztalapokat vágják megfelelő szélességűre, középen hajtsák félbe, helyezzék a nyílásba, tekerjenek egyet, hogy befogja a raviolikészítő, majd jöhet a töltelék és a tekerés. A kész raviolikat válasszuk szét, lisztezzük be, tegyük félre.

A raviolikat főzzük meg enyhén sós, forrásban lévő vízben néhány percig. Tányér, ravioli, olvasztott vaj és parmezán. Villa, ehetünk.

Itt a vége, köszönjük Dzsekinek és Herznek a lehetőséget, ha lesz még ilyen, és persze lesz még ilyen, jön imbiszen az újabb tésztás fejezet.