2012. április 19., csütörtök

Rizottó és borsólevél


Tavaly májusban elmeséltem már, hogyan is támadt rám a borsóültetés ötlete. Pontosabban, hogy ablakpárkányon próbálkozzam a termesztésével. Az első nyarunk sikeresnek mondható, persze nem készült több liternyi borsóleves, viszont a leveleket többször használtam, és azért betakaríthattam egy minimális termést is. Idén van egy kísérleti kiskertünk, ahol a borsó eddig remekül viselkedett, két tömött sorban bukkant a felszínre, szóval nagyobb adag cukorborsóban reménykedem. 
Azért itthon sem maradt el a vetés, tavalyhoz képest annyi módosult, hogy most egy nagyobb cserépbe és sokkal sűrűbben kerültek a borsószemek. A cél idén nyáron egyértelműen a levéltermesztés, szeretném használni újkrumplihoz, salátákban, tésztához, leves tetején, többit majd meglátjuk. Egyelőre remek a helyzet, a levelek teljesen elfedik a földet, növekszenek, én pedig locsolok szorgalmasan. Úgy éreztem, itt az ideje az első borsólevélszüretnek, és főztem egy gerslirizottót. Első alkalom után aztán jöhet majd a következő.
Itt a vége, gerslizünk.





Gerslirizottó édesköménnyel, borsólevéllel


15 dkg gersli
1 kisebb édeskömény
1 nagy marék borsólevél
1 kisebb vöröshagyma
6 dkg vaj
1,5 deci száraz fehérbor
kb. 6-7 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bio leveskockából)
reszelt parmezán


Az édesköményt alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd két végét levágjuk és felszeleteljük. A szeleteket egy tűzálló tálba rakjuk egymás mellé, a tetejükre rakunk kisebb darabokra vágva 2 dkg vajat, a tálba locsolunk fél deci bort, só, bors. A tálat alufóliával lefedjük, és 170 fokos sütőben (légkeverés) kb. 15 -20 perc alatt megsütjük az édesköményt.



A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A borsóleveleket megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, ha szükséges, kicsit összevágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztunk 2 deka vajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig. Akkor a serpenyőbe szórjuk a gerslit, 1-2 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral. Ha a gersli már felszívta a folyadékot, adagolni kezdjük merőkanállal az alaplevet, közben keverünk rendszeresen. Ha a gersli megpuhult, akkor levesszük a tűzhelyről, belekeverjük a megmaradt vajat és egy nagy marék reszelt parmezánt, végül pedig a borsóleveleket. Keverünk, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Tányér, rizottó, néhány szelet édeskömény, már csak egy villa kell. Két-három adagra számítsanak.


A borsólevélnek borsóíze van, még ha nem is olyan intenzíven, mint a kis zöld golyóknak. Ha hozzájutnak egy vegyszermentes adaghoz, akkor próbálják ki, ezt tanácsolom továbbra is. Vagy neveljenek maguknak az erkélyen vagy az ablakpárkányom, úgy még jobbnak tűnik az íze, nem is értem, miért...


1 megjegyzés:

Nyárikonyha írta...

sosem ettem borsólevelet. na már csak ezért érdemes ültetni..még azt sem próbáltam:-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails