2012. április 12., csütörtök

Áprilisi lencse


Majdnem pontosan két évvel ezelőtt is a húsvét utáni sonkafelhasználás volt a téma imbiszen,   úgy látszik, ez egy mindig visszatérő feladat, és nyilván nem csak nálunk. A régi bejegyzés főszereplője a sonkás tészta volt, készült hozzá medvehagymás krém is, és annyit bevallhatok,  hogy bizony ez a mi azonnali válaszunk Herr Paprikával, ha maradék sonkához jutunk. Tehát  és nahát, a 2012-es április sem múlik el majd nélküle. 
A mostani húsvét úgy telt el, hogy fakanalat csak meglehetősen távolról láttam, és mielőtt még azt gondolnák, nem okozott ez ám semmilyen hiánytünetet bennem. Lógattam a lábam, jókat ettem, és vidáman zsákmányoltam nemcsak a megmaradt sonkából, hanem a sonkaléből is, és már akkor eldöntöttem, tavasz ide vagy oda, készül még egy áprilisi lencseleves. Egy ideje az év első napján mindig főzök lencselevest, Oszi ugyanis ragaszkodik a szerencséjéhez, na jó, és persze mi is. Több évre volt szükségem, mire sikerült elhinnem, hogy 8-10 ember nem képes két zacskó lencsét egyszerre elfogyasztani, és amit én kevésnek találok, az a végén úgyis sok lesz. Az idei januári levesemmel viszont még magam is elégedett voltam, stimmelt a minőség és a mennyiség is. Aztán sikerült annyira összebarátkoznom a lencsével, hogy többször készítettem belőle salátát, és tessék, egészen odáig fajult a viszonyunk, hogy még áprilisban is képes az eszembe jutni.
Mielőtt még tovább folytatnám, itt a vége, leves fő.






Sonkalében főtt citromos lencseleves


20 dkg lencse
1 nagyobb vöröshagyma
2-3 sárgarépa
2-3 petrezselyemgyökér
egy kisebb citrom
1 ek liszt
1,5 liter sonkalé
3 babérlevél
őrölt kömény
olaj
2-3 dl tejföl
egy darabka főtt sonka (kinek mennyi maradt, de el is hagyható)



A lencsét húsz percre hideg vízbe áztatjuk. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A sárgarépákat és petrezselyemgyökereket megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk. Egy nagyobb fazékban felmelegítünk kb egy evőkanál olajat, rádobjuk a hagymát, sütjük üvegesedésig. Ha a hagyma már megfelelő, jöhet a leszűrt lencse, átkeverjük, majd rászórjuk a lisztet, kevergetve egy-két percig pirítjuk. Folyamatos keverés mellett a fazékba öntjük a sonkalevet (ha kevésbé intenzív ízt szeretnénk, akkor használjunk kevesebb főzőlevet, és lazítsuk vízzel), majd a levesbe dobjuk a babérleveleket, és adunk hozzá egy teáskanál őrölt köményt. Keverünk, és kb. 8-10 percig alacsony fokozaton főzzük a levest, majd hozzáadjuk adjuk a zöldséget. Keverés után addig főzzük a levest, amíg a lencse, a répa és a petrezselyemgyökér is megpuhul, akkor a jöhet a citrom kifacsart leve és a kockákra vágott főtt sonka. Kóstolunk, ha bármi hiányozna, pótoljuk, mint mindig. Ha esetleg túl sűrű lenne a leves, akkor lazítsuk nyugodtan egy kis vízzel.
Tányér, leves, tetejére egy kis (vagy sok) tejföl, már csak egy kanál hiányzik.


Ha tartalékolnak még sonkát, sonkalevet, akkor főzzenek belőle mondjuk egy ilyen lencselevest. Persze csak akkor, ha felhőtlenül és sima homlokkal tudnak még a sonkára gondolni.


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails