2010. március 23., kedd

Herr Paprika főz: Käsespätzle, avagy evés közben ne gondolj a holnapra


Herr Paprika már gyerekként szeretett enni. A legendárium szerint a család egyszer az osztrák rokonoknál vendégeskedett, és a nagynéni egyik este Käsespätzlét készített vacsorára. Sok-sok nokedli, még több sajt, pirított hagyma, esetleg snidling. Hogy jobban elképzelhessük, milyen sajtról is lehetett szó, csak annyit mondanék: külön hűtőben tartották. Tehát nem volt szagtalan. A zsírtartalma pedig ennek mértékével volt arányos. Herr Paprika jó étvággyal falatozni kezdett, és evett, evett, csak evett. Nagy vidáman töltötte az estét, azután szépen lefeküdt. Igen ám, de a Spätzle közben egy szép nagy kővé alakult főszereplőnk gyomrában, és légmentesen leszigetelte. Herr Paprika szörnyű hasfájásra ébredt. Az elbeszélések alapján órákig tartó szenvedés következett, hősünk valószínűleg százszor megbánta a falánkságot, de végül megmaradt.
Kedvét azonban nem vette el ez a kis közjáték, azóta is lelkesen eszi, sőt most már készíti a Käsespätzlét. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy miután kész a nokedli tésztája csak deszkára és késre van szüksége, akár egy nagymamának.) Kénytelen is, mivel én egyszer próbáltam eddig nokedlit gyártani, nem volt sikerélményem. Azóta inkább megvárom, amíg más megelőz.

Recept

Készítsünk nokedlit legalább 4 személyre, kevesebbért vizet forralni nem érdemes. Mi először Horváth Ilonát hívtuk segítségül, de valahogy a tejjel nem értettünk egyet, így következett az anyai telefon. Aki bizonytalan tehát az elkészítést illetően, vegye elő a könyvet, vagy a telefont. Minden adag elkészült nokedlit szórjunk meg sok-sok reszelt sajttal (Bergkäse, vagy valamilyen erőteljes ízű osztrák sajt. Ez mindennek az alapja, magyar trappistával ne is próbálkozzunk). Amikor készen vagyunk, a nokedlis tálat tegyük gőz fölé és az egészet keverjük alaposan össze, így mindenhol ráolvad majd a sajt. Felkarikázott hagymát forgassunk lisztbe, süssük ki olajban, és szórjunk belőle minden adag tetejére. Ha ez valakinek túl sok, próbálhatja snidlinggel is. Együk melegen, és hagyjuk abba időben. Ne repetázzunk.

Aki mégis túl bátran evett, lefekvés előtt igyon egy pohár pálinkát, hálás lesz még érte. Ha viszont csak másnap vesszük észre, hogy kicsit sok volt, igyunk valami hasonló teát. Néha jó, ha mosógép van az ember gyomrában.


Saját tapasztalatom szerint érdemes kockáztatni, mert ez egy kiváló étel. Az elkészítését viszont halasszuk el a következő télig, tavaszi diétázáshoz nem ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails