Téli lekvár, sütőtök

Panni és Józsi kertje számtalan sütőtökkel gazdagított tavaly, kettő még most is a kamrában álldogál, hogy végre megfőjenek, megsüljenek, szóval nálunk a sütőtökszezon tartósnak bizonyult. Nem tudom, jó hír-e vagy sem, de bizony számíthatnak rá még a következő napokban, hetekben imbiszen. Így aztán amikor tervezgetni kezdtem az ehető, iható ajándékainkat, a sütőtök felhasználása meglehetősen tanácsosnak és ésszerűnek tűnt, de persze nem kellett kényszert alkalmaznom magammal szemben, lekvárt régóta akartam már főzni, itt meg lett hozzá alkalom is hirtelen. Ha már karácsony, próbáltam egy kicsit ehhez hangolni az ízeket, így került a sütőtök mellé a narancs és a fahéj, és így megszületett vagy inkább készre rotyogott a Paprika Feinkost egyik első darabja. (Zárójelben leírom azért a magam kedvéért: terméke. És most kacsintottam.)

Nem terveztem, hogy imbiszre kerülnek majd a receptek, tehát ne aggódjanak, nem lesz teakeverés, fűszergyártás, forralt borozás, de a sütőtöklekvárral többszöri kóstolás után is elégedett voltam, és ez az érzés 2012-ben sem változott, ráadásul az egyik kedves megajándékozott is pozitívan nyilatkozott. A sütőtöklekvár pedig újra modellt állt (ült, feküdt), és most kap egy saját bejegyzést is. Nem tudom, melyikünk örül jobban.

Itt a vége, befőzünk.

Narancsos-fahéjas sütőtöklekvár

1 közepes sütőtök

2-3 narancs

őrölt fahéj

méz vagy nádcukor

őrölt gyömbér (elhagyható)

 

A sütőtököt hosszában elvágjuk, magokat kikaparjuk, meghámozzuk, majd alufóliával letakart tepsire rakjuk a két darabot belsejükkel felfelé, és kb. 180 fokos sütőben megsütjük . Ha nem szeretnénk, hogy megpiruljon a sütőtök húsa, akkor fedjük le alufóliával. A megsült sütőtököt vegyük ki a sütőből, és törjük össze villával egy közepes méretű edényben főzés előtt. Adjuk hozzá először két kifacsart narancs levét, 1 kávéskanál őrölt fahéjat, egy kevés őrölt gyömbért, végül ízlés szerinti mennyiségben mézet vagy nádcukrot. Én próbáltam most minimalizálni az édesítést, amennyire egy lekvár esetében persze lehet, ezért nem írnék pontos mennyiséget, kóstoljanak, az a legbiztosabb. Főzzük a lekvárt alacsony fokozaton  lefedve addig, amíg a sütőtökből egy krémszerű massza lesz, ha túl kevésnek találnánk a folyadékot, akkor a megmaradt narancs levével, esetleg vízzel pótolhatjuk. Időnként keverjük át, és ahogy mondtam, kóstoljunk, ha bármit hiányolnak, ne felejtsék pótolni. Ha megfelelőnek érezzük a lekvár ízét és persze állagát is, akkor kapcsoljuk ki a tűzhelyet, és még forrón adagoljuk előzetesen alaposan kimosott (kifőzött), szárazra törölt üvegekbe. Ha hisznek a fortélyban, állítsák a lezárt üvegeket egy pillanatra a fejükre, azután tegyék konyharuhák közé, alá. Az én sütőtököm 4 közepes üveget eredményezett.

Itt pedig a fel- és beöltöztetett változat, ha valaki még nem látta volna. 

Kudarc helyett

Még mindig karácsony, még mindig Oszi fotóival, és már megint kacsamell, bár ahogy azt már tegnap említettem, a felbujtó nem én voltam, kivételesen. Nem mintha nehezen ment volna a ráhangolódás, azzal nincs baj sosem, ráadásul ma már nem kerülget a kudarc a konyhában, ha kacsát sütünk. (A régi klasszikust már biztosan meséltem, de aki nem ismerné, csak címszavakban: vendégség évekkel ezelőtt, Herr Paprika szülei érkeznek, kacsa sül, persze nem fejből, de abban a tudatban, hogy nálam a legjobb recept, tálalás, szeletelés, először gyanú, aztán már tény, a hús az bizony nem olyan, én piros és elkeseredett, többiek esznek és próbálják elhitetni, amit úgysem hiszek el. Azóta sokat fejlődtünk, néha jó, hogy telik az idő.) A mostani variáció mellé bulgurt képzeltem, de Herr Paprika megfúrta, kiutálta, így végül gránátalmás kuszkusz készült, ami két jó dolgot is hozott magával. Egyrészt feledtette a múltkori fiaskót, amikor a szemek annyira összetapadtak, hogy végül egy egynemű masszát próbáltak a barátok megenni. Másrészt Panni, az én anyukám nagyon lelkesen fogadta a gránátalmát és a kuszkuszt is, a megmaradt készletet magával is vitte, szóval Herr Paprika nem is döntött rosszul. A karácsony jegyében narancsszósz is készült, róla lesz szó ma részletesebben, és ettünk még egy kis bébispenótot, amit a piacon petrezselyemvásárlás közben megláttam és megszerettem.

Itt a vége, recept jön.

Kacsamell narancsszósszal, gránátalmás kuszkusszal

2  egész pecsenyekacsamell

2 kávésbögre kuszkusz

2 gránátalma

fahéj

só

2-3 narancs

1 kupica narancslikőr (elhagyható)

6 dkg vaj

liszt 

bors

nádcukor

A kacsamellről nem írnék részletesen, recept itt és itt, most argentin fűszerkeveréket használtunk. A gránátalmás kuszkusz receptje itt olvasható, most elmaradt a mogyoró és a koriander is.

A narancsszószhoz a narancsok levét kifacsarjuk. Egy kis lábasban felolvasztjuk a vaj felét, rászórunk fél evőkanál lisztet, átkeverjük, majd lassan hozzáöntjük a narancslevet, közben keverünk folyamatosan. Jöhet egy kevés só, frissen őrölt bors, ízlés szerint nádcukor. Addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik, akkor hozzáadjuk még a narancslikőrt is, keverés, kóstolás, ha bármi hiányozna, szokás szerint most lehet pótolni. 

Tányér, néhány szelet kacsa, tetejére narancsszósz, mellé gránátalmás kuszkusz, ha kedvük van hozzá, akkor még spenót is. Kés, villa, pont.

A végére egy kép, nincs oka, talán csak annyi, hogy most készült a január eleji levezető séta közben. Nem árulom el, hol, hátha valaki megmondja helyettem.

Mindenkinek remek hétvégét, pihenjenek, aludjanak, vagy egyenek, igyanak, mulassanak. Imbisz hétfőn jelentkezik, ha nem felejti el.

Utólag is, engedelemmel

Tavaly íródott már egy karácsonyi beszámolós bejegyzés Pardon címmel, idén egy kicsit bővebb lére eresztem elnevezésben és hosszban egyaránt, ma előétel lesz és leves, holnap pedig - nahát, nahát - kacsát eszünk. Persze csak képletesen. A cím tehát arra utal, hogy elnézést azoktól, akik már tisztítanak, teáznak, és főleg felejteni próbálják az ünnepi ebédeket, vacsorákat, de én most utólagos engedelemmel összefoglalom a 25-ei eseményeket. És elnézést, ha feleslegesen magyaráztam, magyarázkodtam. Mielőtt még a felesleg után a lényeg jönne, annyit még mindenképpen közölnöm kell, ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha Oszi nem vállalja magára a fotós szerepkörét. Ő kapta az első tányért, beállított, kattintott, azután mutatta a konyhában a végeredményt, miközben piroskás arccal vettem ki a részem a tálalásból (jól gondolják, el- és kipirulásra hajlamos vagyok). Imbisz köszöni!

Akkor a vacsora. Sokáig teljes homályba burkolózott az egész menü, egyetlen dolog kivételével, Ágó ugyanis nemcsak szavazott a kacsamellre, de még kampányolt is mellette, egy hugi pedig tudja, mikor nem szabad nemet mondani. Ilyenkor. A többiek tekintetében egy dolog volt csak fontos, ne legyen semmi bonyolult, az elmúlt években ugyanis annyi tapasztalatot sikerült már összegyűjteni, hogy nem jó a konyhában ünnepelni, éheztetni a vendégeket, gyakran használni a majdnem szót, és ismételgetni, ó, már finisbe fordultunk, aztán éjfélkor enni a desszertet. Az egyszerűség elvét követve tehát a következőkre szavaztunk: kapros füstölt lazac édesköménnyel, naranccsal; kókusztejes céklakrémleves kesudióval; kacsamell narancsszósszal, bébispenóttal, gránátalmás kuszkusszal; Panni hólabda sütije. A terv a valóságban se bizonyult rossznak, nagyon jó ütemben és időbeosztással főztünk, volt idő kalandozni a nappaliban, beszélgetni, koccintani, aztán újra konyha, tálalás, evés, majd mindent kezdtünk az elején. Közben persze volt éneklés, csillagszóró, ölelés, puszi, meglepetés, és így tovább, ahogy az mindig, és éjfélkor nem villa volt a kézben, hanem egy pohár.

Jönnek tehát a receptek, egyszerűsített verzióban, hat személyre.

Kapros füstölt lazac édesköménnyel, naranccsal

20 dkg füstölt lazac

fél csokor kapor

extra szűz olívaolaj

lágy borecet

2 édeskömény

2-3 narancs

só

bors

A kaprot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk, majd egy kis tálkában összekeverjük egy kevés olívaolajjal. Az édesköményeket alaposan megmossuk, szárrészt levágjuk, hosszában elfelezzük, majd vékonyan felszeleteljük őket, egy mélyebb tálba rakjuk. A narancsokat meghámozzuk, gerezdekre szedjük, a gerezdeket kifilézzük, majd az édesköményhez adjuk. Locsolunk a tálba olívaolajat, egy kevés borecetet, só, frissen őrölt bors, majd óvatosan összeforgatjuk a salátánkat, majd tányérokra  rakunk egy kisebb halmot belőle, tetejére jöhet egy adag a csíkokra vágott füstölt lazacból, végül pedig egy kevés kapor. Készen vagyunk. (Egy régebbi recept édeskömény és narancs kombinációjával itt.)

Kókusztejes céklakrémleves kesudióval

kb. 1 kg cékla

fél póréhagyma

4 dl kókusztej

fél citrom

olívaolaj

só

bors

őrölt fahéj (választható)

10 dkg kesudió

A céklát szokás szerint meghámozzuk, lehetőleg védőkesztyűben, bár én őszintén mondhatom, jól áll karácsonykor néhány piros folt a tenyéren. A meghámozott céklákat kisebb darabora vágjuk. A póréhagymát alaposan megmossuk, szárazra töröljük, felkarikázzuk.  Egy közepes méretű edényben melegítünk egy kevés olívaolajat, azután jöhet a póréhagyma, néhány percig kevergetve pároljuk. Belekerülhetnek a céklák is az edénybe, majd az egészet felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. Só, bors, pici fahéj, azután félig lefedve addig főzzük a levest, amíg a céklák teljesen megpuhulnak. Akkor levesszük a tűzhelyről, kicsit hagyjuk hűlni, majd simára turmixoljuk, közben adagoljuk hozzá a kókusztejet is, ha esetleg túl sűrű lenne, akkor hígíthatjuk vízzel. A végén alaposan átkeverjük, adunk hozzá egy kevés citromlevet (elhagyható), kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Tányér, leves, tetejére egy kevés mozsárban összetört kesudió, már csak kanál hiányzik.

Itt a vége, folytatás holnap, kacsával, naranccsal, gránátalmával.

Első

Boldog újat kívánok mindenkinek szeretettel még az óévi árnyékommal, bár azóta nem sok változott. Tréfa vége, következik az alig elkezdett év első bejegyzése, amolyan összefoglaló, ünneplős, elmesélős, koccintós, főzni tehát még nem fogunk. El is kezdem, hátha nem szaladnak el.

A karácsonyi felkészülős napokat visszatekintve egészen nyugodtnak mondhatom, közben persze néha kipirult az arcom az izgalomtól, hol elveszni láttam a terveim megvalósítását, hol békésen lábat lóbáltam, aztán nyilván újra magamban beszéltem a konyhában. Ha egyszer nem így lenne, akkor baj van. Az ajándékokat több fázisban megszereztem, 24-én reggel befejeztem a Paprika Feinkost utolsó termékét, a kókuszcsókot, csináltam még néhány fénymentes fotót, közben Herr Paprika megvette a fát, ez már nálunk ilyen utolsó napi akció marad, és a mostani igazán olyan, amilyennek a fejemben lerajzoltam. Készülődés, csomagolás, fa a helyére készült, egyenes, ferde, egyenes, ferde, most tartsd meg, jó, kész, leülünk, örülünk. Gömb,  fény, gömb, bicikli, házikó, angyal, ilyen se volt még, indulás előtt karácsonyfa teljes díszben. Azután ünneplünk, kétszer, és összesen hatszor eszünk, tudom, ez soknak tűnik, így utólag már nekem is, de akkor és utána nem tiltakozott a szervezet. Talán a koccintások miatt. Az esti vacsoránk lazac+avokádó+saláta, azután Váncsa-féle morzsás lazac lencsével és bébispenóttal, végül citromos fehércsokikrém, poharak előtte, közben, utána. A váratlan ajándék címe egyértelműen a túraboté, amit ráadásul egészen vicces formában kaptam meg, Herr Paprika ugyanis két fogvájóból elkészítette a miniváltozatot, amit aztán gyufásdobozba rejtett, becsomagolt, én kibontottam, furcsán néztem, majd leesett, aminek esnie kell. Nevetésből az este amúgy nem volt hiány, le sem tagadhatnánk, hogy van köztünk valami, sikerült egészen hasonló dolgokat is választanunk, derültünk is nagyokat, de jó volt.

Másnap érkezett Panni, Józsi, Ágó és Oszi, újabb nevetések, újabb koccintások, újabb meglepetések, volt persze vacsora is, kapros lazac édeskömény-narancs salátával, kókusztejes céklakrémleves kesudióval, kacsamell narancsszósszal, gránátalmás kuszkusszal és Panni sütije. A vacsoráról tervezek még beszámolót, Oszi fotózott, képek már nálam, akadály nem mutatkozik. Huszonhatodikán újra családi ebéd, Éva remek halászlevével, töltött pulykával és az elmaradhatatlan, nagy népszerűségnek örvendő gesztenyés sütivel, amit egyszer megpróbálok megmutatni is. Nem mondom, ezután már lomha volt a mozgásunk. A következő napok: alvás, háton fekvés, síverseny, üldögélés a fotelben, ajándékba kapott szakácskönyv átlapozása (egyet azért mégis kértem), lego, Dinah Washington, töltött káposzta, bejgli, nemlehetekéhes, de igen, tervek minden reggel, majd minimális aktivitás. 

Harmincadikán aztán elindultunk egy bakonyi faluba, hogy ott töltsük el az évnek a végét, az évnek az elejét. Vittem a túrabotokat, persze nem volt rájuk szükség, gyaloglás helyett kártyáztunk, beszéltünk, voltunk banditák, renegátok, sheriffek, nevettünk, zenét hallgattunk, táncoltunk, ettünk, főztünk, egy kicsit azért sétáltunk is. Külön szeretném megemlíteni a helyi éttermet, amit első este koccintás céljából meglátogattunk, kérdeztük, lehet-e majd szilveszterkor ebédelni, először kaptunk egy nemet, aztán mégis egy igent ("A feleségem úgyis főz másoknak, hát itt leszünk."), megbeszéltük, mikor érkezünk, ki eszik pacalpörköltet, ki cigánypecsenyét, és hogy örülünk a savanyúságnak is, azután köszöntünk és haza, hogy megegyük Jola remek bigoszát. Másnap érkeztünk az ebédre, várt a megterített asztal, kaptunk ajándékba frissen sült pogácsát, ebédeltünk, ki a pacalnak örült, ki a cigánypecsenyének, még kenyeret is sikerült kérnünk, szóval jó volt nagyon, és innen is köszönjük a bizalmat, kedvességet, rugalmasságot. 

Este aztán elbúcsúztattuk 2011-et, részleteket nem közölnék, több szülő is olvasója imbisznek, ne gondoljanak semmi rosszra, de a társaságnak is kellenek a titkok. A fotókról nem is beszélve. Néhány hívószót azért feljegyeznék a felejtés ellen, bár ez nem hiszem, hogy bekövetkezne: trikó, Koppány, üveg, muszkli, sebesség az ötödik, sajt, dió, Buick, ennyi azt hiszem, elég is lesz. Vacsorára azért megéheztünk, Herz és Herr Paprika vette át az irányítást a konyhában, hurka és kolbász sült, pirult savanyú káposzta és hagymás törtkrumpli (képek itt). És ettünk megint. Aztán koccintottunk. 

Elsején kevés mozgással próbáltuk megoldani a napot, zene, játék, evés, zene, és megfőztem végre azt a lencselevest, amivel magam is elégedett voltam, végre kezelhető mennyiségben, füstölt oldalassal, répával, kolbásszal, citrommal, tejföllel, remélem, a szerencse is érzékelte, hogy a legtöbben kétszer ettünk.

Utolsó nap volt némi szellőztetés, séta, többek között megnéztük a Cseszneki várat, és beszereztük a pecsétgyűjtő füzetet, új az év, hát kellenek a célok.

Itt a vége, hosszú lett, pedig igyekeztem rövidíteni. Mindenkinek újra mindenféle jót kívánok 2012-re, remélem, teljesülnek a kívánságaik és én is betartom a néhány fogadalmamat. (Még egy zárójeles megjegyzés, szilveszterkor lottószelvényt vettem magamnak és másnak is, és képzeljék, három találatom volt a hatos lottón, szinte gazdag vagyok, és bízom benne, az azt jelenti, hogy nem kívánt nekem senki kéz- és lábtörést.)

Most már valóban jön az utolsó pont, holnap pedig talán már recept is lesz.

Paprika feinkost avagy ajándékozunk

Először elhatároztam, szépen learatom az erkélyen a fűszernövényeket, megszárítom és elraktározom őket, azután eszembe jutott, milyen jó ajándék lehetne belőlük. Elmeséltem Herr Paprikának az ötletet, ő bólintott, és ettől a ponttól kezdve nem volt megállás. Terveztünk, listát írtunk, neveken gondolkoztunk, beszereztünk, azután lassan kezdett kialakulni a végső forma. A paprika név már az elején egyértelmű volt, ha már ez a blogger fedőnevünk, akkor nem is jöhet szóba más. Társítottuk ezzel meg azzal, végül a feinkost nyert, jól hangzik együtt, a pf megfordítva ráadásul fp, azaz Frau Paprika is lehet. Nem bánom, mosolyoghatnak.

A címke, a feliratok, a logó mind Herr Paprika munkája, tervezett, rajzolt, küldte a változatokat, azután nyomtatott, vágott, ragasztott, szóval a design az ő feladata volt, és persze elfogult vagyok, de én szeretem nagyon, és itt is köszönöm. Az én részem a tartalom, tehát kitaláltam, mit is fogok főzni, kikeverni és így tovább, azután beszereztem a hozzávalókat, az üvegeket és a papírzacskókat, és bizony a legutolsó volt a legnagyobb feladat, papírtasakban mondhatni minimális a választék, de aztán minden jól alakult.

Szerdán már ajándékoztunk a barátoknak, és ezúton is köszönjük Dzsekinek és Herznek a remek estét és a vacsorát. Most tehát van egy megmutatható része a mi karácsonyi akciónknak, és kedves hozzánk tartozók, lehetséges, hogy érkezik majd még paprika feinkost a fa alá. De csak lehet, ha mégse, azért nem legyen szomorkodás.

A mi nagyon szeretett barátaink a következőket kapták a csomagban: diós rukolapesto, narancsos-fahéjas sütőtöklekvár, téli tea (rooibos gyömbérrel, narancshéjjal, fahéjjal), levendulaszirup, forralt bor gyártásához fűszerkeverék és a megszárított, morzsolt vagy épp vágott fűszerekből egy tasak. Az erkélyünk azért nem számít hatalmas kertészetnek, így egy cserép egy zacskót eredményezett, készült rozmaring, citromos kakukkfű és oregano. 

A pesto okozta a legkevesebb izgalmat, a sütőtöknél már nőtt a pulzusom, a levendulaszirupot folyton szagolgattam, a teát kevertem mérlegen, aztán próbafőztünk, a forralt borhoz úgy érzésre kerültek a fűszerek, csillagánizs, fahéj, szegfűszeg és így tovább. A saját termesztésű fűszernövények zacskóba kerülése után pedig bevallom, elnyomhatatlan mosolygás került az arcomra, örültem, igen eléggé. Az üvegek, tasakok elkészülte után egy kicsit azért büszkék voltunk, nem tagadom, aztán már csak az átadásnál izgultunk, de azt hiszem, mindenki örült, mi is. 

 Ha kíváncsiak még a többi fotóra, itt megnézhetik a paprika feinkost albumot, ami talán bővülni fog még karácsony után. Néhány nap, és kiderül...

Imbisz köszöni ez egész évet, volt benne sok jó, néhány kellemetlen, de még a rosszabb dolgokat is könnyebben viseltem, ha kiírtam magamból. Köszönöm, hogy olvasták, ha csak egyszer is, és örülök, ha visszatérnek (és persze nagyon kíváncsi lennék mindenkire, ilyen a természetem). Kívánok boldog karácsonyt, vidám ünneplést, főzzenek, egyenek, koccintsanak, érezzék jól magukat minden pillanatban. Imbisz januárig valószínűleg pihen és ünnepel, a facebookon azért a tervek szerint jelentkezik.

Tudom, elég volt ennyi szentimentális ünnepi hangulat, de nem bírom ki, ölelésem és ezt a dalt küldöm szeretettel. 

Gesztenye

Miközben a pult fölé hajoltam, a homlokomat a szekrényajtó fogantyújához támasztva, egy dologban egészen biztos voltam. Sosem pucolok az életemben újra gesztenyét. Jó volt, kipróbáltam, és hát Apáért mindent, legyen ez a születésnap felejthetetlen, ha ehhez kellemetlenkedő gesztenyékre van szükség, rendben, megadom magam, na de újra, annyira nem lehetek könnyelmű megint. Véleményem később sem változott, pedig a leves igazán próbált kiengesztelni, Oszi ráadásul egyből tudta kóstolás után mi is volt a kanalán, és a siker közös mosolygásra késztetett, de még a vacsora közben is tudtam biztosan, gesztenye az én konyhámba legközelebb csak ruhátlanul jöhet. Aztán persze aludtam egyet, megpuhultam, feladtam a bástyákat, felejtettem, megszépült az a támaszkodós harminc perc a fogantyúra tapasztott homlokkal, és már a néma szitkozódásokra sem emlékszem. Herr Paprika ráadásul később elmesélte, gyerekként ők egy sokkal hatékonyabb módszerrel héjtalanították a gesztenyét, hogy én ezt miért nem tudtam hamarabb, az már egy másik történet, viszont az a jó, hogy gyorsan el is felejtettem. A receptben tehát marad az én bosszantó verzióm.

Igen, így próbáltam kedvet csinálni ehhez a remek gesztenyeleveshez, ha nevetnek, megértem, de azért megfőzik, ugye?

Itt a vége, támadnak a gesztenyék.

Gesztenyeleves karamellizált fehérrépával

1 kg gesztenye

fél szál póréhagyma

4-5 fehérrépa

tejszín

brandy vagy konyak

nádcukor

4 dkg vaj

só

bors

A gesztenyéket néhány órára hideg vízbe áztatjuk, majd főzés előtt késsel x alakban bevágjuk egyenként a héjukat. Feltesszük főni, ha felforrt a víz, hagyjuk még úgy 10 percet a tűzhelyen, majd levesszük, lehűtjük hideg vízzel, és késsel szépen meghámozzuk. Nem ez a legjobb móka a világon.

A fehérrépákat megtisztítjuk, egyik felüket kisebb darabokra vágjuk, a másik részt a karamellizáláshoz nagyjából egyforma vastag karikákra vágjuk, ahol túl vastag, félbe vágjuk, mielőtt szeletelnénk. A póréhagymát alaposan megmossuk, szárazra töröljük, felkarikázzuk. Egy közepes méretű edényben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a póréhagymát, néhány percig kevergetve pároljuk, majd jöhet a kisebb darabokra vágott fehérrépa, keverés, végül a gesztenye és annyi forró víz, amennyi bőven ellepi az alkotóelemeket. Só, bors, közepes lángon főzzük addig a levest, amíg minden teljesen megpuhul. A folyamat végén öntsünk bele egy-két kupica brandyt is. Miután elkészült, hagyjuk hűlni, majd pürésítsük, és adjunk hozzá egy kevés tejszínt. Keverjük át, kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Egy serpenyőben olvasszuk fel a vaj másik felét, dobjuk rá a felkarikázott fehérrépát, fedő alatt pároljuk addig, amíg nagyjából megpuhul, esetleg adhatunk hozzá egy kevés vizet vagy fehérbort, hogy ne égjen le semmiképp. Ha már nagyjából megfelelő a zöldség állaga, szórjunk a serpenyőbe úgy egy evőkanál nádcukrot, keverjünk, és várjunk addig, amíg a cukor szépen karamellizálódik.

Tányér, leves, fehérrépa, már csak egy kanál hiányzik.

A leves egyébként sikert aratott az asztalnál, szerette az ünnepelt is. Azért ha valaki birtokában van egy kevésbé fárasztó módszernek, ne tartsa titokban előttem...

Születésnap, libamáj, egyebek

Születésnapot ünnepelni szerintem mindig jó, lehet készülni, tervezni, titkolózni, szervezkedni, rendezkedni, fejet törni, elfogadni, elvetni, aztán újra elővenni, és végül örülni, ha minden úgy, de legalább majdnem. A szombati köszöntés azért volt különlegesebb az átlagnál, mert Apát ünnepeltük, és persze a születésnapját, ami decemberben egy barátságos számmá kerekedett, és szerettük volna mindenképp emlékezetessé tenni. Az első mondat valóban igaz, a több tagot számláló stáb kitalált, elképzelt, megbeszélt, jött és ment, hogy aztán persze minden az utolsó pillanatban készüljön el, és a születésnapost arra kelljen kérni, sétáljon már egyet, különben ajándék helyett a vasalódeszkával találkozik, de ezt persze nem árultuk el. Végül azért átugrottuk a jelentkező akadályokat, és készen álltunk az egész estés eseményre, koccintásra. Nem árulok el több részletet, nem kaptam rá engedélyt, de annyit még összefoglalóan, azt hiszem, jó este volt, mosolygással, öleléssel, meglepetésekkel, szülinapi verssel, tortával, ahogy azt kell.

A vacsora összeállítása az én feladatom volt, készült előétel, kanalaztunk levest, vágtunk szűzpecsenyét, csak a torta érkezett a Gerbeaud-ból, ennyi izgalmat azért nem vállaltunk. Ritkán történik ilyen, de most valahogy minden sikerült úgy megvalósítani, ahogy elképzeltük, és ebben nagy érdeme van Herr Paprikának, akivel remekül osztottuk meg a feladatokat. Régen gyakran sikerült még éjfélkor is vacsorázni, a kissé elnyúló folyamatok miatt, most viszont jó ütemben készültünk el, szóval a szervezésbe nem csúszott hiba.

Itt a vége, következik a libamáj, és már most bevallom, nem jegyzeteltem, de igyekeztem pontosan és jól leírni. Ha nem sikerült, mondhatják, hogy ejnye...

Libamáj kalácson, aszalt gyümölcsökkel

50 dkg libamáj

4-5 dl tej (választható)

3-4 dkg vaj

40 dkg liszt

2 tojás

12+2 dkg vaj

5 dkg nádcukor

1 dl tej

2 dkg liszt

só

10 dkg aszalt füge

10 dkg aszalt körte

brandy vagy konyak

nádcukor

 

A libamájat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd egy éjszakára tejbe áztatjuk, de ezt a lépést nyugodtan el is hagyhatják. Először a kalács. A vajat keverjük simára a cukorral, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat, közben keverjünk folyamatosan. Az élesztőt morzsoljuk el 1 dl langyos tejben, hagyjuk egy kicsit állni. A lisztet kezdjük el adagolni tojásos vajhoz, közben keverjünk géppel vagy kézzel, majd amikor már elfogyasztottuk a liszt felét, öntsük a tálba az élesztős tejet, keverjünk. Következhet újra a liszt, csipet só, a folyamat végén lisztes kézzel gyúrjuk át a tésztát, majd takarjuk le a tálat, és hagyjuk úgy 1 órán át kelni. Ha letelt az idő, egy sütőpapírral letakart tűzálló tálra helyezzük a kalácsunkat a nekünk tetsző formában, fonhatják is, én most csak cipót alakítottam belőle, azután letakarva pihentessük még egy fél órát. Olvasszuk fel a maradék vajat, és sütés előtt kenegessük meg a kalácsunk tetejét. Süssük 170 fokos sütőben (légkeverés) úgy 30 percig, a végén szúrópróbával ellenőrizhetünk.

Az aszalt fügét és körtét főzzük fel víz, brandy és egy kevés nádcukor keverékében, pontos arányok nincsenek, bízzanak az érzéseikben. A libamájat emeljük ki a tejből, töröljük szárazra, ha szükséges, szabaduljunk meg a nem oda illő részektől, majd forró vízbe mártott késsel vágjuk úgy 1 centi vastag szeletekre, egyik oldalukat hintsük meg egy kevés sóval és borssal. A vajat olvasszuk fel egy megfelelő méretű serpenyőben, és süssük meg a libamájszeleteket néhány perc alatt.

Tányér, kalácsból egy szelet, tetejére libamáj, mellé forró füge és körte egy kevés sziruppal. Készen is vagyunk.

Holnap további ünneplés, és kiderül, szeretek-e gesztenyézni...

 

Sütikommandó: gyömbéres cookie

Ma tehát újra sütikommandó, következik a második rész, benne pedig cookie-t sütünk, mondhatjuk persze keksznek is. Amióta a piacon felfedeztem a kandírozott gyömbért, sokszor nem gyakoroltam az önmegtartóztatást, és vettem hol kisebb, hol nagyobb zacskókkal, került aztán ebbe és abba, imbiszt rendszeresen olvasók gondolom, most bólogatnak. Ígértem is, lesz még szerepe ebben az évben, és bizony már akkor tudtam, ha megismételjük a tavalyi adventi sütést, akkor a kandírozott gyömbér nem maradhat el vagy ki. Nem is történt másként.

A recept maga a tavalyi cseresznyés egy újabb változata csak, az alap ugyanaz, használtunk mandulát is. A mi pénteki verziónkba arányaiban kevesebb gyömbér került, de utólag kevésnek találtam, azt hiszem, intenzívebb ízzel még jobb lenne, ezért megnöveltem egy kicsit a gyömbéradagot. A szeletelt mandula helyett használhatnak nyugodtan egészet is mozsárban összetörve, de mogyoróval sem lehet rossz.

Itt is a vége, sütünk.

Kandírozott gyömbéres cookie

8-10 dkg kandírozott gyömbér

5 dkg szeletelt mandula

10 dkg nádcukor

12, 5 dkg vaj

1 tojás + 1 tojássárga

25 dkg liszt

1 tk sütőpor

A puha vajat kisebb darabokra vágjuk, egy mélyebb tálban a cukorral habosra és simára keverjük, azután következhet a tojás és a plusz tojássárga, közben folyamatosan keverünk tovább, végül adagonként a tálba szórjuk a sütőporos lisztet is. Alaposan átkeverjük, majd legvégül jöhet a kisebb darabokra vágott kandírozott gyömbér és a szeletelt mandula.

A sütőt előmelegítjük 150 fokra (légkeverés, egyébként 170 fok). Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztából dió nagyságú darabokat csípünk le, kicsit megformázzuk, majd a papírra helyezzük őket, egymástól némi távolságra, nehogy sülés közben összeérjenek. Ha betelt a felület, a tepsi mehet a sütőbe, süssük kb 12 percig, majd vegyük ki és hagyjuk kihűlni. Nagyjából 35 darab lesz a végeredmény, ha többre vágynak, emeljék a hozzávalók mennyiségét. Ha sikerül száraz, hűvös helyen, lezárt dobozban tárolni, úgy 10 napig eltartható.

Itt a vége, jó móka volt, jövőre legyen újra így, csak a kekszek változzanak. Sütikommandó 2012, szerintem jól hangzik, tehát azt mondom, folytatás következik.

 

 

Sütikommandó: kardamom+narancs

Pénteken a sütikommandó tehát újra találkozott, hogy megsüsse az idei kekszeket, cookie-kat, rénszarvasokat. A csapat a tavalyi résztvevőkből állt össze, ötödikként, tehát újoncként csatlakozott Zsuzsi is, megállapítom, dinamikusan fejlődünk. Így van ez jól. A történések a tavalyihoz hasonlósan zajlottak, időpontot választottunk, azután hosszas levelezésben versenyeztettük a lehetséges kekszeket, egyebeket, egy nappal a sütés előtt döntöttünk, következett a beszerzés, azután pénteken szállingózni kezdtek a tagok, fémdobozokkal, gyúrásra termett kézzel, és persze borral felszerelve. Minden jól alakult az este, kevertünk, szaggattunk, sütöttünk, kóstoltunk, megint kóstoltunk, lisztet szitáltunk, gyúrtunk, formáztunk, pihentünk, elhelyeztünk, vártunk, és így tovább. Én viszont majdnem sikeresen szabotáltam a rénszarvasokat, ugyanis amíg a lisztből másfeles mennyiséget számoltam, addig a vajból sikerült duplázni. Pedig ötösre érettségiztem matekból, bizony, igen, higgyék el. De szerencsére idejében rájöttem a hibára, és a rénszarvasok megúszták maradandó károsodás nélkül a kalandot. Fél hétkor kezdtünk, hajnali 1-kor végeztünk, itt megnézhetik a teljes végeredményt.

Először a narancsos-kardamomos kekszek következnek, a szokásos alaprecepttel dolgoztunk, most is bevált, egyszerű és kis munkát igényel. Akkor sütünk.

Narancsos-kardamomos keksz

20 dkg puha vaj

15 dkg nádcukor

32 dkg liszt

0,5-1 tk őrölt kardamom

kb. 8 dkg kandírozott narancshéj

1 tojás

só

A puha vajat a cukorral és egy csipet sóval simára keverjük. Hozzáadjuk a felvert tojást, majd a választott mennyiségű kardamomot (ki mennyire szeretné intenzíven), a kandírozott narancshéjat, azután lassan beleszitáljuk a lisztet, közben keverünk folyamatosan. A tésztából formáljunk golyót, és tegyük fóliába tekerve legalább két órára a hűtőszekrénybe.

Ha letelt az idő, vegyük ki a golyónkat, felezzük el, és formázzunk belőle belisztezett deszkán két egyforma, kb. 40 centi hosszú hengert. Fedjük le alufóliával, és újabb 45 percre hűtsük le őket. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, a sütőt állítsuk 180 fokra (légkeverés). Ha letelt az idő, vegyük ki a sütőből a hengereket, szabadítsuk meg őket az alufóliától, és vágjuk kb. 1 centi vastag szeletekre. Tegyük egymástól némi távolságra a kekszeket a tepsire, majd kb. 13 perc alatt süssük készre őket. A folyamatot ismételni kell, úgy 60-65 darab kekszre számítsanak. 
 

Illata remek, szerintem az íze is, süssék meg ajándékba vagy kedvezzenek maguknak. Végül is karácsony lesz most már hamar, túl hamar. 

Sütikommandó holnap tovább tevékenykedik a konyhában, jönnek a cookie-k.

Blini, késés, koccintás

A blinik, azaz orosz palacsinták sütése eredetileg tavalyi terv volt, karácsonyi első fogásként szerepelt volna, aztán valahogy elmaradt. A mi szokásos ünneplős menetrendünk minden évben kicsit kapkodós, hirtelen változó, folyton időszűkével küzdő, de nagyon vidám. Így esett, hogy a blinit végül szándékosan kifelejtettük a sorból, viszont a fánkon még éjfél előtt felgyulladtak a fények. Valamit valamiért. Most azonban adódott alkalom arra, hogy elkészüljenek a blinik, Herr Paprikával ugyanis kapcsolatunk hivatalossá tételét ünnepeltük, és nem volt kérdés, mi legyen az előétel. Én talán még gondolkodtam volna, de a másik fél, azaz Herr Paprika hamar egyértelművé tette, nincs min tanakodni, blini lesz.

Az alaprecept az essen&trinken oldaláról származik, beszereztem hozzá kisebb keresgélés után a hajdinalisztet, és nyugodtan mondhatom, igazán jól működött. Az orosz palacsinták tetejére kapros krém került, végül pedig lazackaviár. Szerettük, örültünk, koccintottunk, ünnepeltünk. 

Itt a vége, blinit sütünk.

Blini kapros krémmel, lazackaviárral


6 dkg liszt
3 dkg hajdinaliszt
1 dkg friss élesztő
0,9 dl tej
1 tojás
só
cukor

10 dkg natúr krémtúró (vagy krémsajt)
1 csokor kapor
fél citrom
só
5 dkg lazackaviár

 

A tejet meglangyosítjuk, majd elkeverjük benne az élesztőt. Egy tálban összekeverjük a liszteket egy csipet cukorral és sóval, hozzáadjuk az élesztős tejet, majd a tojássárgát, sima, csomómentes tésztává keverjük. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszába keverjük. Letakarjuk a tálat, és legalább 45 percig kelni hagyjuk a tésztát.
A kaprot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk. A krémsajtot egy kisebb tálban összekeverjük egy kis citromlével, a kaporral (nyugodtan csökkentsék a mennyiségét), sóval és borssal. Végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Ha megkelt a tészta, olívaolajjal kikent serpenyőben kis palacsintákat sütünk belőle, egy evőkanál segítségével adagolhatunk. Három-négy adagra számítsanak. 
Tányér, mondjuk három blini, tetejére kapros krém, végül néhány szem lazackaviár. Készen vagyunk.

Megkérdeztem Herr Paprikát a vacsora végén, emlékezni fog-e arra, hogyan töltöttük az estét, a válasz igen volt, ennél több nem is kell nekem. Vacsora még nem ért itt véget, jövő héten jön a folytatás.
Mindenkinek remek hétvégét, süssenek, egyenek, igyanak, vagy tegyenek bármi mást. Nálunk ma sütikommandó, megnőtt az itthoni lisztkészlet, annyit mondhatok.

 

Szaladnak a napok

Sok dolog kering a fejemben, és közben néha egészen elképeszt, milyen gyorsan elszaladnak mellettem a napok. Nem ez volt a legjobb évem, ezért nem fogok könnymorzsolós melankóliával búcsúzni tőle, de most, hogy már távolodom a balesettől, és kezd felejteni a szervezetem is, nagyon tudok örülni a decemberi készülődésnek. (Egyik nap a piacról hazafelé tartva tudatosult bennem, hogy igen, most sietek, és ne nevessenek, de direkt próbáltam megelőzni az előttem járókat. Egy kis öröm, nekem.) Szóval sok az ünnepi terv, valami már alakulóban, készülőben, mások várakoznak, ha sikerül, beszámolok. Ha nem, talán úgy is.

A mai recept beilleszthető a decemberi hangulatba, már csak a hal és a narancs miatt is. A füstölt makrélát ajándékba kaptuk, és szerettem volna, ha történik vele valami, nem esszük meg csak úgy, és most ne kérdezzék, miért, nem tudnám megmagyarázni. Rövid kamraszemle után jött a narancsos gersli ötlete, amit igazából főzni kell, a füstölt makrélához nyilván nem lesz használati utasítás. Szeretem a gerslit, jó volt így naranccsal főzve is, hozzá egy kis ropogós szárzeller. A diót már nem kockáztattam meg, a végén még folyton nevetnének imbiszen. (Aha, már megint egy kis ropogós a fogunk alá...) Herr Paprika pozitívan nyilatkozott, így már nem csak rám kell hagyatkozniuk.

Itt a vége, főzünk.

Füstölt makréla narancsos gerslivel

20 dkg füstölt makréla

két kávésbögre gersli

1 narancs

1 közepes vöröshagyma

3 szál szárzeller

rukola (választható)

fehér balzsamecet (vagy lágy ízű fehérborecet)

méz

borskeverék

só

extra szűz olívaolaj

+ olaj a gerslifőzéshez

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A szárzellert megtisztítjuk, megmossuk, szárazra töröljük, kis darabokra vágjuk. A narancsot forró víz alatt alaposan megmossuk, szárazra töröljük (persze az a legjobb, ha kezeletlen). Egy közepes méretű edényben felmelegítjük az olajat, jöhet a hagyma, pároljuk üvegesedésig, majd rászórjuk a gerslit, 2-3 percig még kevergetve pirítjuk. Az edénybe öntünk 4 kávésbögre forró vizet, belereszeljük a narancs héját, azután beleöntjük a kifacsart levét is. Só, majd félig lefedve addig főzzük, amíg megpuhul a gersli, jó esetben akkor már eltűnik a folyadék is. Ha elkészültünk, belekeverjük a zellert, adunk hozzá 1-2 teáskanál mézet és egy kevés ecetet, végül meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, megszórjuk frissen őrölt borssal. Kóstolunk, mint mindig, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Tányér, gersli (langyosan, hidegen), ha van kedvük hozzá, egy kevés rukola, tetejére füstölt makréla csíkokra vágva, villa és egy kés. Készen vagyunk.

Tegnap egyébként nálam is járt a Mikulás, és valahogy rájöhetett arra, szoktam főzni, ezért egy imbiszhez igazán illő meglepetésben volt részem. Érdemes volt székre állni, dobozt leszedni, csizmát kifényesíteni. Itt megnézhetik, mi is az.

 

Kekszet eszem

Az igazolatlan hiányzás után ma újra itt, és mielőtt rátérnék az igazi témára, a múlt hét címszavakban: Panni töltött káposztája, naspolyalekváros süti, forralt bororozás a szülőkkel két körben, adventi naptár egy és kettő, alakuló karácsonyi tervek és problémás papírzacskók, várakozás az érkezőkre, öröm, pljeskavica Gyuri bácsinál, Käsespätzle és pirított hagyma, Herr Paprika főzött, abbahagyni nehéz volt, tovább enni veszélyes.

Most viszont keksz. A tavalyi rozmaringos bejegyzés végén írtam, jó volt az édes, de mindenképp kipróbálom majd a sós változatot, mert kíváncsi vagyok. A terv félig megvalósult, az alaprecept onnan származik, a rozmaring viszont kimaradt, helyette dió és összetört koriandermag került a tésztába. Türelmes voltam, kivártam a hűtési időt, ezért nagyon könnyű volt a végén bánni a tésztával, és a végeredménnyel is elégedett voltam, forma és íz tekintetében is. Kóstoltam rögtön és később is, a második kört inkább evésnek kellene neveznem, eltűnt egy, kettő, három, hát igen, négy darab végül, és kénytelen voltam megállapítani, ez a keksz rám nézve veszélye. Imbisz olvasóira is, mert újabb sós változatok várhatók. De inkább nem ígérgetek.

Itt a vége, jön a recept, sütünk.

Diós-korianderes keksz

10 dkg puha vaj

17 dkg liszt

1 tojás

2 tk koriandermag

1 marék dió

1 kk őrölt gyömbér

só

A diót és a koriandert mozsárban összetörjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat és beleütjük a tojást. Jöhet a dió, a koriander és az őrölt gyömbér, végül 1-2 tk só. Az egészet összegyúrjuk, labdát formálunk belőle, majd fóliába tekerjük, és legalább 30-40 percre a hűtőbe rakjuk. Ha letelt az idő, belisztezett deszkán kb. 40 centi hosszú csíkot sodrunk a tésztából, tálcára tesszük, letakarjuk fóliával, két órára a hűtőbe tesszük.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztacsíkból kb. 1 centi széles darabokat vágunk, és egymástól némi távolságra elhelyezzük őket a papíron. A sütőt 180 fokra állítjuk (légkeverés), és kb. 15 perc alatt készre sütjük a kekszeket. Kivesszük, hűlni hagyjuk, eszünk, morzsázunk. Kb. 30-35 darabra számítsanak.

Láthatják, a recept igazán az egyszerű, csak időben kell elkezdeni. Ha nem kedvelik a koriandert vagy éppen a diót, akkor nyugodtan helyettesítsék mással, ahogyan a kedvük tartja. December lévén pedig muszáj megjegyeznem, kekszet ajándékozni is lehet.