Gépesítünk avagy spenótos ravioli

Két-három éve licitáltunk sikeresen egy régebbi évjáratú olasz tésztagépre, de már akkor nyilvánvaló volt, nem leszünk képesek ellenállni, és beszerzünk majd hozzá néhány igen fontos kiegészítőt. Dicsérem magunkat, eddig tudtunk várni és lemondani. Aztán néhány hete hívott Herr Paprika, hogy az egyik licitálós oldalon van egy raviolikészítő, és még a villámár is túl kedvező ahhoz, hogy nyugodt szívvel ne vegyünk róla tudomást. Leütjük? Leütjük. Így pár nap múlva itthon is volt az új, nélkülözhetetlen eszköz, és már csak a megfelelő pillanat, meg néhány szabad óra kellett ahhoz, hogy kipróbáljuk.

A történet másik szereplője a spenótliszt (igazából szárított, őrölt spenót), amit még Olaszországból hozott nekünk Dzseki és Herz, és eddig türelmesen várt a sorára. Hétvégén aztán forróság ide, izzadás oda, belekezdtünk a ravioliprojektbe. Az első probléma már igen hamar jelentkezett, és nem az okozta, hogy úgy éreztük, mintha folyton egy hatalmas hajszárító előtt állnánk. Rájöttünk ugyanis, hogy nem lehet a spenótliszttel önmagában dolgozni, mert túl puha és túl intenzív, ezért a meggyúrt adagot négy részre osztottuk, és kezdődött minden elölről, immár normál liszt társaságában. (A receptben ezért egy megsaccolt mennyiség olvasható, nyugodtan térjenek el tőle, ha soknak vagy épp kevésnek találják.) A végeredmény most már megfelelőnek ítéltetett, este viszont már nem mutatkozott kedv a folytatásra, maradtunk a kajszibarackos-sonkás-mozzarellás salátánál és az almás palacsintánál, a zöld golyó pedig szépen pihent a hűtőben.

Másnap aztán következett a második fázis, a próbatöltés. A kezdeti nehézségek és némi selejttermelés után egészen belejöttünk, elkészültek a táskák, főzés, evés, Éva szerint jól dolgoztunk, hogy ne csak ránk kelljen hagyatkozniuk. Azért levontunk néhány következtetést, legközelebb például krémesebb töltelékkel készülünk, és persze a gyakorlás sem fog ártani. De amikor a zöld ravioli parmezánnal a tetején a szájpadláshoz ért, az azért jó volt nagyon. És persze tudom, a jelenlegi olvasztó idő nem éppen tésztagyúrásra alkalmas, az egész nagyon jó móka volt, szóval próbálják ki. Géppel vagy anélkül.

Itt a vége, ravioli készül.

Fenyőmagos túróval töltött spenótos ravioli

20 dkg liszt (00 típusú)

2 tojás

kb. 1 ek spenótliszt 

10 dkg túró

1 nagy marék reszelt parmezán 

1 marék fenyőmag

1 tojássárgája

tejszín

só

bors

szerecsendió

vaj

parmezán

A fenyőmagot megpirítjuk száraz serpenyőben, félretesszük. A lisztet deszkára vagy egy mélyebb tálba szitáljuk, beleszórjuk a spenótlisztet, a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleütjük a két tojást, jöhet egy pici só, majd elkezdjük szépen összedolgozni, aztán gyúrni. Ha túl száraz lenne a tészta, adjunk hozzá egy kevés vizet, vagy nedvesítsük be a kezünket, és úgy dolgozzunk tovább. Ha tészta szép egynemű, formáljunk belőle golyót, tekerjük fóliába, pihentessük a hűtőben legalább 30 percig. 

Közben készülhet a töltelék. A túrót keverjük össze kevés tejszínnel, az összevágott fenyőmaggal, a parmezánnal, a tojássárgával, sóval, borssal, szerecsendióval. 

A tésztát tésztagép segítségével nyújtsuk ki. A kész tésztalapokból készülhetnek a raviolik a kézi módszerrel is, erről itt olvashatnak részletesebben. Ha van ravilokészítőjük, akkor helyezzék a tésztagépre. A tésztalapokat vágják megfelelő szélességűre, középen hajtsák félbe, helyezzék a nyílásba, tekerjenek egyet, hogy befogja a raviolikészítő, majd jöhet a töltelék és a tekerés. A kész raviolikat válasszuk szét, lisztezzük be, tegyük félre.

A raviolikat főzzük meg enyhén sós, forrásban lévő vízben néhány percig. Tányér, ravioli, olvasztott vaj és parmezán. Villa, ehetünk.

Itt a vége, köszönjük Dzsekinek és Herznek a lehetőséget, ha lesz még ilyen, és persze lesz még ilyen, jön imbiszen az újabb tésztás fejezet.

Folyton szüret avagy spenótos-mángoldos lepény

Remélem, most már hivatalosan is megkezdettnek nyilváníthatom azt a nagyon várt időszakot, amikor a kiskertbe már nemcsak ültetni-gyomlálni-locsolni-rendezkedni, hanem szüretelni jár az ember. A legutóbbi két látogatás pontosan így zajlott, és bevallom, könnyen belejöttem. Nem most szokom hozzá a földhöz, gyerekkoromban volt szerencsém szőlőhöz, málnához, hagymához, ribizlihez, eperhez, paradicsomhoz és tovább, és akkor még nem élveztem minden pillanatát, gondolom, értik. A garázsajtónk oldala máig őrzi azt a nem számolom hány évvel ezelőtti bevésést, amiben rögzítettem, hogy bizony a szőlőbe megyünk, ahol a hajtásszedés nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Konkrétabban: utáltam. Az idő aztán megszépíti, amit tud, így a mostani kísérletező kertészkedés szüntelen örömforrást jelent, és azt hiszem, minden egyes centi a paradicsompalántákon endorfintermelést okoz a szervezetemben. A kerti munka mellékhatásaként pedig mindig boldog vagyok, ha esik. Ráadásul imbiszt sem mentesítem, megírok mindent a növényekről, és csak abban bízhatok, hogy nem bánják annyira. 

És akkor jön a mai szereplő. A spenót, a mángold közös sorsa jutott, egy lepény töltelékében teljesedtek ki és fonnyadtak meg. Nincs benne semmi különös, csak egy kellemes fokhagymás íz, vacsorának ajánlható, Herr Paprika legalábbis meglehetősen szerette.

Itt a vége, lepény sül.

Spenótos-mángoldos lepény

25 dkg liszt (nálam 15 sima + 10 tönköly)

12, 5 dkg vaj

1+3 tojás

1-1 marék spenót- és mángoldlevél

2,5 dl tejszín

parmezán 

2 gerezd fokhagyma

só

bors

A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk, hozzá adjuk a kisebb darabokra vágott, hideg vajat és egy tojást. Nedves kézzel az egészet összedolgozzuk, míg egy szép tésztát nem kapunk végeredményként. A tésztából golyót formálunk, frissentartó fóliába tekerjük, és kb. 30 percre berakjuk a hűtőszekrénybe.

A spenótot, mángoldot alaposan megmossuk, majd lecsöpögtetjük, végül egy serpenyőbe néhány perc alatt egy kicsit megfonnyasztjuk a leveleket. Egy tálban összekeverjük a tejszínt  három tojással, a lereszelt fokhagymákkal, sóval és egy kis borssal, végül reszelünk bele egy kis parmezánt is.

Kivesszük a hűtőből a tésztát, belisztezett felületen kinyújtjuk, majd egy lepényformába rakjuk, szépen eligazítjuk. Villával megszurkáljuk, majd letakarjuk sütőpapírral, szórunk rá babot vagy lencsét, és 170 fokos sütőben (légkeverés) 10 percig sütjük. Ha letelt az idő, kivesszük a tésztát, papírtól, babtól megszabadítjuk, kicsit hűlni hagyjuk. Elrendezzük rajta a spenót- és mángoldleveleket (előzetesen nyomkodjuk ki a vizet), azután öntsük rá a tojásos tejszínt. Tegyük vissza a lepényt a sütőbe, süssük 170 fokon (légkeverés) kb. 20-25 percig, míg a töltelék megszilárdul és egy kicsit megpirul a teteje.

Tányér, egy (két, három) szelet lepény, villa. Ha még saláta is akad, kerekebb a kereknél.

A spenót már a számolja vissza a napokat, mángold viszont nő még, lesz még, szóval számítsanak rá, hogy bővítem a recepttárt. Örülnek? Örülök.

Spenótszüret

A spenót arra használta az idei tavaszt, hogy váratlanul jól megtréfáljon. Elhatároztam ugyanis, hogy a kísérleti kiskertbe spenót is kerül, de mivel a miniföld befogadóképessége kisebb volt a vetőmagos tasak tartalmánál, így az az ötletem támadt, hogy itthon is próbálkozom. Kiválasztottam egy nagyobb cserepet, került bele föld nyakig, aztán jöhettek a magok, és víz, meg víz és újra víz. Azután lehetett várni. 

A következő hetekben a cserép és a kiskert eltérő növekedési hajlandóságot mutatott a spenót szempontjából, és persze nem úgy, ahogy vártam. Nagyon nem. Amíg az erkélyen először halvány, majd egyre erőteljesebb spenóttelep növekedett, addig a kertben szívvel meg ugye a lélekkel kialakított két sorból csak néhány zöld levél bukkant elő. Egy ideig még reménykedtem, ó, ez biztos az időjárás miatt zajlik lassabban a vártnál, de aztán be kellett látnom, a spenót megmakacsolta magát, és eszébe sincs csapatosan megjelenni. 1-0 oda. 

Az erkélyes termesztés viszont némileg kárpótolt, szépen növekedtek a levelek, és így eljutottunk az első szüretig, ne gondoljanak persze nagy mennyiségre, de az a kevés is   igen jólesett. Kézrázás, vállveregetés. Ha már ilyen zsenge levelekhez sikerült juttatni magam, egyértelmű volt, hogy saláta készül, nincs benne semmi különös, de mellékhatásként büszke mosoly ült az arcomra. És nem is próbáltam letörölni.

Itt a vége, jön a spenót.

Spenótsaláta

10 dkg zsenge spenótlevél

1 marék mogyoró

4-5 szál újhagyma

1 nagy, érett avokádó

extra szűz olívaolaj

fél citrom

méz

A spenótot alaposan megmossuk, majd salátacentrifugában vagy más módszerrel megszárítjuk. Az újhagymák szárát és végét levágjuk, alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd felkarikázzuk. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, míg kihűl, azután mozsárban kicsit összetörjük.

Egy tálban összeforgatjuk a spenótot, az újhagymát és a mogyorót. Az avokádót kettévágjuk, magját kivesszük, majd meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Az összevágott avokádót a többi alapanyaghoz keverjük. A salátára facsarjuk a fél citrom levét, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, végül csurgatunk rá mézet, annyit, amennyit szeretnénk. Csipet só, esetleg némi frissen őrölt bors nem tilos.

Tányér, saláta, villa, hozzá egy szelet pirított rozskenyér vagy egy darabka focaccia. Vagy bármi más. Két adagra számítsanak.

Itt a szezon, egyenek sok spenótot (is), és persze kertészkedjenek, ültessenek, neveljenek, bárhol, bármit. Már ha van hozzá kedvük.

Zöld leves

Gyerekkoromban kevés dolgot találtam kevésbé vonzónak a spenótnál. Na jó, egyre azért emlékszem, ma már megmagyarázhatatlan utálatot éreztem a fehérbabból készült leves iránt. Ne kérdezzék, nem tudom, miért. Én is furcsa lehettem. Vissza a spenóthoz, amit ma már nagyon kedvelek, február végén például úgy próbáltam csillapítani a mindenféle zöld iránti éhségemet, hogy spenótfőzeléket főztem jó sok fokhagymával. A nagy kedvencem azért továbbra is az olívaolajban párolt citromos-fokhagymás spenót. Bármikor, bármihez. Ebben az évben remélem, még szorosabbá válik a kapcsolatunk, ugyanis elszórtam magokat nemcsak a kísérleti kiskertbe, hanem az erkélyen egy cserépbe is. Jelentem, az utóbbiban már megjelentek a miniatűr növények, szóval egyelőre biztató a helyzet. A kertről nincs friss információm, de csupa jóra gondolok.

A mostani leves még nem saját termésből készült, de azért így is nagyon jólesett. Nincs benne semmi különös, leginkább fanyar, és persze nem meghazudtolva önmagam, ismét úgy éreztem, a római kömény jól fog dolgozni benne. Nincs változás, most is így érzem. Levesbetétként vörös lencse szerepel, vele együtt tartalmasabb a leves, de kipróbálhatják persze mással is.

Itt a vége, jön a spenót.

Joghurtos spenótleves 

15 dkg zsenge spenót levél

3 közepes krumpli

3 ek vörös lencse

2 dl natúr joghurt

1 tk római kömény

fél citrom

só

A spenótot alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, salátacentrifugában vagy más módszerrel megszabadítjuk a felesleges folyadéktól, ha szükségesnek látjuk, a nagyobb szárakat levágjuk. A krumplikat megpucoljuk, megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, majd egy edénybe rakjuk, felöntjük kb. 8-9 deci forró vízzel (bevallom, nem méregettem, tehát lehet kevesebbel kezdeni, aztán legfeljebb még hígítani). Sózzuk, beleszórjuk a római köményt, majd félig lefedve addig főzzük, amíg a krumplidarabok teljesen megpuhulnak. Akkor levesszük az edényt a tűzhelyről, beleszórjuk a spenótleveleket, átkeverjük, belefacsarunk annyi citromlevet, amennyire szeretnénk, hogy savanykás legyen, állni hagyjuk néhány percig, azután simára turmixoljuk.

A levesbe szórjuk a vörös lencsét, visszatesszük a tűzhelyre, és kb. 8-10 percig, közepes fokozaton főzzük, míg a lencse megpuhul. Az elkészült levesbe keverjük a joghurt felét, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Ha úgy érzik, túl sűrű lenne, adjanak hozzá még egy kevés vizet.

Tányér, leves, tetejére egy kevés joghurt, kanál, eszünk. Úgy három adagra számítsanak.

Egy-kettő-három, mindjárt itt az április. Szeressék a spenótot.

A végére pedig még egy szolgálati közlemény: miután a gasztro.blog.hu 4 év után befejezte működését, készült egy új gasztroblogos gyűjtőoldal, amit itt találhatnak:  http://gasztro-blogok.blogspot.com/.

Szinte már

Teljesen beszippantott a tavasz és a pólóban megélhető idő. Főzés kevés volt, ha jól belegondolok, sütöttem egy medvehagymás rántottát vasárnap reggel, aztán akadt tészta, persze medvehagymás pestóval, igen, szeretjük a változatosságot. A többi nem érdemel említést. Imbisz is megsínylette az önfeledtségemet, de ma szinte már recepttel jelentkezik, azért csak majdnem, mert a képen látható kuszkusz igazán egyszerűbb az egyszerűnél, szóval ki is maradhatott volna. Frau Paprika viszont már kezdődő lelkiismeret-furdalás jeleit kezdte magán felfedezni, ezért mégis ideért a kuszkusz, amiről elmondanám, hogy egyébként jó, mielőtt elmenne tőle teljesen a kedvük.

Recept előtt azonban még egy rövid hétvégi beszámoló. A kísérleti kertben előbújt két sor retek, és ez egészen váratlan örömöt okozott. Hangosan ujjongtam. Nem tudom, ez már mindig így lesz-e, de tartogatok további örömkiáltásokat a spenót, borsó és a többiek számára. Elültettünk málna- és szedertöveket, locsoltunk, és most mi is nagyon várjuk az esőt. Az erkélyen és a lakásban is zajlik a kertészkedés, a málna kizöldült, kíváncsian várom, hogy milyen fűszernövények élték túl a telet, és az elszórt magok közül is sok miniatűr növénnyé változott. A hat articsókamagból öt kikelt, van remény.

Szombaton voltunk egy rövidke pecsétpótló túrán is a Pilisben (amikor lejártuk a Kéktúra ezen szakaszát, füzetünk még nem volt), előtte és utána volt két imbiszhez kapcsolható élmény. Az egyik, hogy a Daubner cukrászda tökmagos pogácsája továbbra is nagy hatással van rám, még szerencse, hogy ritkán kerülök a közelébe. A másik, hogy a túra végén egy pilisi falu kocsmájában megpróbáltam hosszúlépést kérni száraz fehérborból. Végül maradtam a víznél, a félédes vöröshöz valahogy nem jött meg a kedvem, most pedig erősen kívánom, hogy a Kéktúra útvonalán a kocsmák, presszók tartalékoljanak számomra száraz fehérbort. Ujjaim keresztben.

Itt a vége, jön a kuszkusz.

Fűszeres kuszkusz dióval, spenóttal

2 kávésbögre kuszkusz

1 marék dió

1 marék zsenge spenótlevél (legjobb a bébispenót)

1 csokor petrezselyem

1-1 tk kurkuma és római kömény

késhegynyi fahéj

só

extra szűz olívaolaj

A kuszkuszt egy mélyebb tálba öntjük, rászórjuk a kurkumát, a római köményt és a fahéjat, sózzuk, majd felöntjük annyi forró vízzel, ami éppen ellepi. Átkeverjük, lefedjük és kb. öt percig állni hagyjuk. Az idő elteltével megkóstoljuk, ha elég puha, készen is vagyunk az első lépéssel. Locsoljuk meg olívaolajjal, keverjük át, hagyjuk hűlni. 

A spenótot alaposan mossuk meg, csöpögtessük le, majd papírtörlővel itassuk fel a vizet, de dolgozhatunk salátacentrifugával is. A nagyobb leveleket tépjük kisebb darabokra, és tegyük félre a spenótot. A diót pirítsuk meg száraz serpenyőben, hagyjuk kihűlni, majd mozsárban törjük össze. Adjuk a kihűlt kuszkuszhoz, keverjük át, végül jöhet a spenót is. Terveim szerint túró is került volna a tetejére, de a zsákmányolt adag, hogy úgy mondjam, megadta magát. Szóval ha találnak túrót a hűtőben, akkor morzsoljanak belőle a kuszkusz tetejére.

Készen is vagyunk. Tányér, kuszkusz, villa, hozzá lepény. Vacsorának könnyű, rossz álmokat nem vonz.

Mielőtt vége is szakadna a mai ráhangolódó bejegyzésnek, következzen két kép a szombati rövidke túráról, a többit megnézhetik itt. Tavasz és nyomokban tél.

Kudarc helyett

Még mindig karácsony, még mindig Oszi fotóival, és már megint kacsamell, bár ahogy azt már tegnap említettem, a felbujtó nem én voltam, kivételesen. Nem mintha nehezen ment volna a ráhangolódás, azzal nincs baj sosem, ráadásul ma már nem kerülget a kudarc a konyhában, ha kacsát sütünk. (A régi klasszikust már biztosan meséltem, de aki nem ismerné, csak címszavakban: vendégség évekkel ezelőtt, Herr Paprika szülei érkeznek, kacsa sül, persze nem fejből, de abban a tudatban, hogy nálam a legjobb recept, tálalás, szeletelés, először gyanú, aztán már tény, a hús az bizony nem olyan, én piros és elkeseredett, többiek esznek és próbálják elhitetni, amit úgysem hiszek el. Azóta sokat fejlődtünk, néha jó, hogy telik az idő.) A mostani variáció mellé bulgurt képzeltem, de Herr Paprika megfúrta, kiutálta, így végül gránátalmás kuszkusz készült, ami két jó dolgot is hozott magával. Egyrészt feledtette a múltkori fiaskót, amikor a szemek annyira összetapadtak, hogy végül egy egynemű masszát próbáltak a barátok megenni. Másrészt Panni, az én anyukám nagyon lelkesen fogadta a gránátalmát és a kuszkuszt is, a megmaradt készletet magával is vitte, szóval Herr Paprika nem is döntött rosszul. A karácsony jegyében narancsszósz is készült, róla lesz szó ma részletesebben, és ettünk még egy kis bébispenótot, amit a piacon petrezselyemvásárlás közben megláttam és megszerettem.

Itt a vége, recept jön.

Kacsamell narancsszósszal, gránátalmás kuszkusszal

2  egész pecsenyekacsamell

2 kávésbögre kuszkusz

2 gránátalma

fahéj

só

2-3 narancs

1 kupica narancslikőr (elhagyható)

6 dkg vaj

liszt 

bors

nádcukor

A kacsamellről nem írnék részletesen, recept itt és itt, most argentin fűszerkeveréket használtunk. A gránátalmás kuszkusz receptje itt olvasható, most elmaradt a mogyoró és a koriander is.

A narancsszószhoz a narancsok levét kifacsarjuk. Egy kis lábasban felolvasztjuk a vaj felét, rászórunk fél evőkanál lisztet, átkeverjük, majd lassan hozzáöntjük a narancslevet, közben keverünk folyamatosan. Jöhet egy kevés só, frissen őrölt bors, ízlés szerint nádcukor. Addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik, akkor hozzáadjuk még a narancslikőrt is, keverés, kóstolás, ha bármi hiányozna, szokás szerint most lehet pótolni. 

Tányér, néhány szelet kacsa, tetejére narancsszósz, mellé gránátalmás kuszkusz, ha kedvük van hozzá, akkor még spenót is. Kés, villa, pont.

A végére egy kép, nincs oka, talán csak annyi, hogy most készült a január eleji levezető séta közben. Nem árulom el, hol, hátha valaki megmondja helyettem.

Mindenkinek remek hétvégét, pihenjenek, aludjanak, vagy egyenek, igyanak, mulassanak. Imbisz hétfőn jelentkezik, ha nem felejti el.

Zöldhullám

Mára koncepciós étel készült, ha március, akkor zöld lesz imbisz, tavasz van, még ha az időjárás nem is gondolja így. Reggel azért tiport egyet a lelkesedésembe a szállingózó hó, de  hallgattam Frank Sinatrát, közben kiütögettem a horpadást, ezt a néhány hideg napot már féllábon is, nem igaz. 

Zöld alapanyagokból még nincs elbizonytalanító választék, a spenótos zacskók viszont ott sorakoztak a piacon, hogy vigyük, nem is az én ötletem volt, Panni akart mindenképp szerezni nekem még egy kis vitamint. Először a szokásos spenótban gondolkoztam, ami az a klasszikus, amit gyerekként meg nem ettem volna, ma már szeretem, fokhagymásan, tojással, de mindig Herr Paprika főzi, az enyém meg sosem olyan. Csak közelít. Így végül lepény lett, túróval, fokhagymával, szerecsendióval és minimál liszttel. Hozzá pedig egy kis snidlinges krémsajt, most ő a legszebb ehető növényem, de már nagy a haja, megérett egy vágásra. És még zöld is. Recept után fotón is szerepel.

 

Spenótlepény snidlinges krémsajttal

fél kg spenót (friss)

20 dkg túró

2 gerezd fokhagyma

szerecsendió

citrombors

liszt

3 tojás

25 dkg krémsajt

fél citrom

snidling

joghurt

só

vaj 

 A spenótot többször alaposan átmossuk, lecsepegtetjük, majd serpenyőbe rakjuk, fedő alatt kb. 5 perc alatt megpároljuk. Az összeesett spenótból kisebb adagokat veszünk ki, kinyomjuk belőle a vizet, azután kisebb darabokra vágjuk, tálba tesszük. Ha elkészültünk, jöhet az összetört túró, só, a lereszelt fokhagyma és szerecsendió, citrombors. A tálba szitálunk 2 evőkanál lisztet, keverés. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat a spenóthoz keverjük, a fehérjéket csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy normál méretű kapcsos tortaformát kivajazunk, majd beleöntjük a masszát, egyenletesen eloszlatjuk, a formát a sütőbe rakjuk. Süssük 180 fokon kb. 30-35 percig, a végén villával ellenőrizhetjük az állapotot.

Közben a krémsajtot egy kisebb tálban keverjük el a fél citrom levével, 2 evőkanál joghurttal, majd ollóval vágjunk bele annyi snidlinget, amennyit szeretnénk.

Tányér, lepény, kupac krémsajt, kész.

És akkor még egy kis zöld, snidling fodrász után:

Keserű, de édes

A cikória ösztönös választás volt, szeretem a ropogós leveleket, legyen szó bármilyen növényről, és bár néha jól titkolom, kívánom a vitamint, bármilyen furán is hangzik. Valószínűleg tavaszi gyerekként belül már kicsit tartok a téltől, próbálom ezért néha edzeni magam, hát ezért jött velem haza a cikória is, éreztem én, jönni fog az ötlet. Lehetett volna sütni, de ezt gyorsan elvetettem, akkor mi lesz a ropogással és a vitaminokkal, ráadásul ott a mangó a kosárban, saláta kell, nincs kérdés.

A cikória meglehetősen karakteres ízű növény, konkrétabban: keserű. De ez a tény ne ijesszen el senkit (Oszinak azért nem ajánlom), édessel vegyítve igazán szerethető. A gyümölcs mellé ezért mézes öntet készült, minimális savanyú és természetesen csípős hozzáadásával. Tudom, chiliben gazdag imbisz, de valahogy mindig az eszembe jut. Az utolsó elem a spenót, mert trióban mégsem olyan sovány ez a saláta. Elkészíteni percekig tart, megenni ugyancsak, bár nem mértem, melyik a rövidebb. Azután pedig még órákig szagolgathatjuk az ujjainkat, ott lesz a lime, kedvelni fogják. 

Cikóriasaláta mangóval, chilis-mézes öntettel

1 cikória

1 mangó

10 dkg bébispenót

1 lime

méz

extra szűz olívaolaj

chilipehely

A cikória leveleit egyenként letörjük, alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd keresztben csíkokra vágjuk. A spenótleveleket ugyancsak víz alá tartjuk, ha van salátacentrifugánk, akkor abban szárítjuk, ha nincs, alaposan lecsepegtetjük őket, papírtörlőre terítjük. A mangót vékonyan meghámozzuk, azután kisebb kockákra vágjuk. Ha minden alapanyag már megfelelő állapotban, akkor elrendezzük őket tetszés szerint a tányérokon, most bevallottan tippelek, 3-4 tányérra lesz elegendő.

Következhet az öntet. Egy kisebb tálba tegyünk 2 ek olívaolajat, 2 tk mézet, azután alaposan keverjük össze. A zöldcitromot forró víz alatt alaposan mossuk meg, töröljük szárazra, majd reszeljük a héját az öntetbe, utána facsarhatjuk a levét is. Már csak a chili van hátra, mennyiség viszont végképp nincs, szórjon mindenki aszerint, mennyire szereti a csípőset a nyelvén. Még egy alapos keverés, majd locsoljuk meg a salátákat az öntettel. Ha keveslik így magában, akkor csapjanak mellé egy pirítóst, nem bánom. 

Nahát, már megint péntek, észrevétlenül elszaladt mellettem a hét. Akkor immár jó szokásomhoz hűen nem marad más a bejegyzés végére, mint mindenkinek remek hétvégét kívánni. Főzzenek (és ne felejtsék, holnapra ma vásároljanak), lazítsanak, teszteljék a cikóriát, és ha még nem látták a Soul Kitchent, irány a mozi.

Hétfőn jövök. 

Ki korán kel

Ma háztartásügyi vészhelyzetre ébredtem. Se tej, se gyümölcslé, még egy árva kenyérvég sem, maximum az almát felezhettem volna el, de Herr Paprika valószínűleg nem ilyen reggelit képzelt magának. Nincs mese, elő a ruhákat, 1 pohár víz, fogmosás, szatyor, kávé nélkül irány a bolt. Megállapítottam, hogy koffeinmentesen ez volt az utolsó korai bevásárlás, egészen nehezen koordináltam magam, pláne a gondolataimat. Lista? Minek. Azért végül vettem az akadályokat, mormoltam magamban akár egy mantrát, tej, kenyér, egyebek.
Beszűkült látóterembe egyszerre mégis beférkőzött valami, kacsamellek 50%-os matricával, nahát, nahát, szépek is, kicsik is, jó, nem voltak tervben, de kellenek. Nem mondom, hogy könnyű volt gondolkodni a továbbiakon, gyors legyen, egyszerű, akkor mondjuk még gomba és spenót, feladat megoldva. Herr Paprika otthon várakozott a megfőzött kávéval a tejre, megérkeztem, ledöntöttünk 2 pohár gyümölcslevet, bevittük a szükséges koffeint, azután megmutattam, mit fog vacsorázni.

Kacsamell saláta gombával, spenóttal

1 kisebb kacsamell (2 fél, vékony bőrrel)
10 dkg bébispenót
25 dkg barna csiperke
szójaszósz
méz
szezámolaj
fél citrom
szárított chilipehely


A gombákat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd nem túl vékony szeletekre vágjuk. A spenót ugyancsak víz alá, majd elő a salátacentrifugát, forgassuk szárazra. A kacsamellet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, azután felezzük és egy éles késsel fél centis szeletekre vágjuk. Aki nem szimpatizál a bőrével, vágja le nyugodt szívvel, viszont ne felejtsen el sütéskor olajat használni. (És süsse ki tepertőnek.)
Egy nagy méretű serpenyőt felforrósítunk, belerakjuk a hússzeleteket, néha megkeverve addig pirítjuk, amíg a zsír nagy része kisül. Arra nem is lesz szükségünk, öntsük le egy megfelelő, zárható edénybe. Jöhetnek a gombák, pirítsuk a kacsával együtt néhány percig, majd öntsünk a serpenyőbe 1 ek (sötét) szójaszószt. Keverés, azután kerüljön bele 1 ek méz, chili ízlés szerint, végül 1 tk szezámolaj. Néhány percig hagyjuk még dolgozni a hőt, majd facsarjuk a serpenyőbe a fél citrom levét, keverjünk, kóstoljunk, tudják, ez a pótlás ideje, ha minden tetszik, kész.
A tányérok közepére halmozzunk egy domb spenótlevelet, a tetejére tegyünk a szójás kacsamellből, gombával együtt persze. Ha találnak otthon mogyorót, akkor abból is kerülhet még a tetejére.

Harminc percben benne van minden fázis, tegyenek próbát, kevés munka, gyors siker.

Én pedig holnap sokáig alszom.