Gépesítünk avagy spenótos ravioli

Két-három éve licitáltunk sikeresen egy régebbi évjáratú olasz tésztagépre, de már akkor nyilvánvaló volt, nem leszünk képesek ellenállni, és beszerzünk majd hozzá néhány igen fontos kiegészítőt. Dicsérem magunkat, eddig tudtunk várni és lemondani. Aztán néhány hete hívott Herr Paprika, hogy az egyik licitálós oldalon van egy raviolikészítő, és még a villámár is túl kedvező ahhoz, hogy nyugodt szívvel ne vegyünk róla tudomást. Leütjük? Leütjük. Így pár nap múlva itthon is volt az új, nélkülözhetetlen eszköz, és már csak a megfelelő pillanat, meg néhány szabad óra kellett ahhoz, hogy kipróbáljuk.

A történet másik szereplője a spenótliszt (igazából szárított, őrölt spenót), amit még Olaszországból hozott nekünk Dzseki és Herz, és eddig türelmesen várt a sorára. Hétvégén aztán forróság ide, izzadás oda, belekezdtünk a ravioliprojektbe. Az első probléma már igen hamar jelentkezett, és nem az okozta, hogy úgy éreztük, mintha folyton egy hatalmas hajszárító előtt állnánk. Rájöttünk ugyanis, hogy nem lehet a spenótliszttel önmagában dolgozni, mert túl puha és túl intenzív, ezért a meggyúrt adagot négy részre osztottuk, és kezdődött minden elölről, immár normál liszt társaságában. (A receptben ezért egy megsaccolt mennyiség olvasható, nyugodtan térjenek el tőle, ha soknak vagy épp kevésnek találják.) A végeredmény most már megfelelőnek ítéltetett, este viszont már nem mutatkozott kedv a folytatásra, maradtunk a kajszibarackos-sonkás-mozzarellás salátánál és az almás palacsintánál, a zöld golyó pedig szépen pihent a hűtőben.

Másnap aztán következett a második fázis, a próbatöltés. A kezdeti nehézségek és némi selejttermelés után egészen belejöttünk, elkészültek a táskák, főzés, evés, Éva szerint jól dolgoztunk, hogy ne csak ránk kelljen hagyatkozniuk. Azért levontunk néhány következtetést, legközelebb például krémesebb töltelékkel készülünk, és persze a gyakorlás sem fog ártani. De amikor a zöld ravioli parmezánnal a tetején a szájpadláshoz ért, az azért jó volt nagyon. És persze tudom, a jelenlegi olvasztó idő nem éppen tésztagyúrásra alkalmas, az egész nagyon jó móka volt, szóval próbálják ki. Géppel vagy anélkül.

Itt a vége, ravioli készül.

Fenyőmagos túróval töltött spenótos ravioli

20 dkg liszt (00 típusú)

2 tojás

kb. 1 ek spenótliszt 

10 dkg túró

1 nagy marék reszelt parmezán 

1 marék fenyőmag

1 tojássárgája

tejszín

só

bors

szerecsendió

vaj

parmezán

A fenyőmagot megpirítjuk száraz serpenyőben, félretesszük. A lisztet deszkára vagy egy mélyebb tálba szitáljuk, beleszórjuk a spenótlisztet, a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleütjük a két tojást, jöhet egy pici só, majd elkezdjük szépen összedolgozni, aztán gyúrni. Ha túl száraz lenne a tészta, adjunk hozzá egy kevés vizet, vagy nedvesítsük be a kezünket, és úgy dolgozzunk tovább. Ha tészta szép egynemű, formáljunk belőle golyót, tekerjük fóliába, pihentessük a hűtőben legalább 30 percig. 

Közben készülhet a töltelék. A túrót keverjük össze kevés tejszínnel, az összevágott fenyőmaggal, a parmezánnal, a tojássárgával, sóval, borssal, szerecsendióval. 

A tésztát tésztagép segítségével nyújtsuk ki. A kész tésztalapokból készülhetnek a raviolik a kézi módszerrel is, erről itt olvashatnak részletesebben. Ha van ravilokészítőjük, akkor helyezzék a tésztagépre. A tésztalapokat vágják megfelelő szélességűre, középen hajtsák félbe, helyezzék a nyílásba, tekerjenek egyet, hogy befogja a raviolikészítő, majd jöhet a töltelék és a tekerés. A kész raviolikat válasszuk szét, lisztezzük be, tegyük félre.

A raviolikat főzzük meg enyhén sós, forrásban lévő vízben néhány percig. Tányér, ravioli, olvasztott vaj és parmezán. Villa, ehetünk.

Itt a vége, köszönjük Dzsekinek és Herznek a lehetőséget, ha lesz még ilyen, és persze lesz még ilyen, jön imbiszen az újabb tésztás fejezet.

Töltött cukkinivirág avagy kerti öröm

A kertészkedés kezdetén nagy vágyam volt, hogy legyen saját termesztésű cukkinivirágunk. Persze cukkinink is, de a virág konyhai kipróbálása már régi terv, kívánság volt, eddig viszont valahogy nem sikerült megvalósítani. A szülői kert túl messze van, hogy ilyesmit szállítsunk belőle, piacon nem találkoztam vele, boltokban pedig mindig sikerült ellenállnom az utolsó pillanatban. Pénztárcavédelem. Idén viszont itt volt, van a kísérleti kert és az a bizonyos remek alkalom. A cukkinik a hétvégére egészen hihetetlen méretűre nőttek, az egy enyhe kifejezés, hogy meglepődtem, pedig Herr Paprika néhány nappal korábban említette, hogy hatalmasak, én meg azt gondoltam, biztosan túloz. Nem így volt. Le is vontam néhány kertészeti következtetést, de ezekről majd máskor.

A nagy levelek alatt ott lapultak a virágok, és én boldogan kezdtem neki a szüretnek, persze csak kíméletes üzemmódban. Itthon aztán Jamie Oliver kertes szakácskönyvéből kiolvastunk néhány tanácsot az előkészítésre, töltésre vonatkozóan, majd elkészítettük a saját verziónkat. A tavalyi sörtészta bevált, így most is ezt használtuk, tölteléknek pedig egy egyszerű fenyőmagos túró készült. Ha már nekiveselkedtünk, sütöttünk halat és néhány zsenge cukkinit is, azután jól megvacsoráztunk és megdicsértük egymást. Néha azért lehet.

Itt a vége, virágot töltünk.

Töltött cukkinivirág sörtésztában sütve

8-10 cukkinivirág

(zsenge cukkini vagy más zöldség, hal a maradék tésztához)

10 dkg liszt

1 dl sör

1 tojás

só

10-15 dkg túró

1 kisebb marék fenyőmag

bors

tejszín

olaj a sütéshez

A cukkinivirágokból óvatosan kirázzuk a bogarakat, ha vannak, azután óvatosan szétnyitjuk a szirmokat és kivágjuk a bibéket, végül megmossuk, majd papírtörlőre rakjuk őket. 

A lisztet tálba szórjuk, a sörrel és a tojással simára keverjük, adunk hozzá egy csipet sót, harminc percre állni hagyjuk. Közben készülhet a töltelék, a túrót egy tálban kikeverjük az  előzetesen megpirított, összevágott fenyőmaggal, pici sóval, borssal, majd annyi tejszínt adunk hozzá, hogy krémesebb legyen. A kész tölteléket egy kisebb zacskóba töltjük, az egyik sarkát levágjuk, azután óvatosan megtöltjük a virágokat, a szirmok végét megtekerjük, hogy lezáródjanak. 

A cukkiniket, más zöldséget vagy halat előkészítjük, kisebb darabokra vágjuk. Egy serpenyőbe öntünk bőven olajat, felmelegítjük, majd a tésztába mártjuk óvatosan a cukkinivirágokat, lecsöpögtetjük a felesleget, és néhány perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre rakjuk őket. A maradék tésztát felhasználjuk a többi zöldséghez vagy halhoz, ezeket is kisütjük. Ha nagyobb adagot szeretnének sütni, növeljék meg nyugodtan a tészta mennyiségét.

Tányér, cukkinivirág és a többiek, mellé valamilyen mártogatós és a kezünk. Készen is vagyunk.

Ha cukkinivirághoz jutnak, próbálják ki, jó esti móka lesz a konyhában. A héten lesz még kertészeti híradó, van miről beszámolni, és most meg is ígértem. 

Spárga, lepény, május

Mielőtt még megpróbálnám menteni a menthetetlent, és kibogozhatatlan magyarázkodásba kezdenék arról, miért is vált az április ilyen bejegyzésekben ritka hónappá, inkább egy percig  szégyellem magam. Aztán remélem, nem felejtettek és nem bosszankodtak. 

Nincs is tovább, inkább néhány szó a nyári melegben eltöltött hétvégéről, amiben volt születésnap, a sajátom, csatangolás, kert, tó, hekk és kovászos uborka, palacsinta és harcsapaprikás, végre eper, ami kellemesen meglepett, és persze spárga, amit amolyan előzetes ajándékként vásároltam a piacon, hogy megkezdhessük a szezont, ahogy mindig. Az első hivatalos spárgaevés (a nem hivatalos most Éva spárgalevese volt, a legyőzhetetlen) minden évben a következő: spárga, lehetőleg fehér és zöld vegyesen, szárított sonka (most egy remek szlovént sikerült beszereznem), újkrumpli vajjal, petrezselyemmel, és valamilyen mártás. Az idei választás a narancsos hollandi mártásra esett, ami mondhatom, teljes siker volt, Herr Paprika remekül készítette el, és biztosan ismétlésre kerül. 

A spárgázásnak itt még nem volt vége, megbeszéltük, hogy a megmaradt adagból lepényt sütünk, és itt kiemelném Herr Paprikát, aki nélkül ez a remek és lelkesen fogyasztott étel nem jöhetett volna létre. Dióecetes salátával nehéz belőle eleget és nem többet enni.

Itt a vége, lepény sül.

Spárgás-túrós lepény

35-40 dkg zöld spárga

25 dkg túró

1 dl tejszín

4 tojás

parmezán (választható)

25 dkg liszt

12, 5 dkg vaj

szerecsendió

só

bors

A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott vajat és egy egész tojást, végül némi só, majd gyors mozdulatokkal és hideg kézzel sima tésztává gyúrjuk. Ha esetleg túl száraznak találnánk, akkor nedvesítsük be a kezünket, és úgy gyúrjuk át. A tésztából golyót formálunk, fóliába tekerjük, kicsit kilapítgatjuk, majd legalább 30-40 percre hűtőbe tesszük.

A spárgák alsó, esetlegesen fás részét levágjuk, azután az alját egy kicsit meghámozzuk, majd alaposan megmossuk őket. Forrásban lévő vízben (csipet só) 4-5 percig főzzük a spárgát, azután leöntjük a vizet, és azonnal lehűtjük, hogy ne puhuljon tovább. 

A túrót egy tálban simára keverjük a tejszínnel, sózzuk, adunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót, borsot és egy marék reszelt parmezánt, végül belekeverjük a három tojást.

A tésztát kicsit kinyújtjuk, majd egy kivehető aljú lepényformába vagy egy kapcsos formába simítjuk úgy, hogy legyen egy kb. két centi magas pereme. Megszurkáljuk a tésztát villával, lefedjük sütőpapírral, öntünk a tetejére babot vagy lencsét, és 160 fokos (légkeverés) sütőben kb. 10 percig sütjük. Kivesszük a tésztát, ha esetleg van felesleges tojásfehérjénk, vékonyan megkenhetjük a tetejét, majd ráöntjük a túrós masszát, és szépen eloszlatjuk. A spárgák fejét levágjuk, majd felváltva elrendezzük a fejeket és a szárakat a lepény tetején, a forma szabadon választott.

A lepényt 170 fokos sütőben (légkeverés) 15-20 perc alatt készre sütjük.

Tányér, lepényszelet, mellé zöldsaláta és persze villa jár.

Jól látják, ez már nem lepény, nem spárga, hanem egy darabka orgonabokor, és itt még nincs vége, levezetésként jöjjön néhány hétvégi fotó, itt tartott éppen az április-májusi kert. És persze a lepény jó, igazán szezonális, és megérdemelhet egy kipróbálást.

Zöldre várva

Bevallom, én már szívesen integetnék a télnek. Sikerült feltölteni magam hideggel, hóval, és több már sehova se fér. Nem szeretnék hosszas panaszkodásba kezdeni, csak megállapítom, a február valahogy mindig ilyen vagy hasonló reakciókra számíthat nálam, és az az érzésem, nem vagyok ezzel egyedül. Szóval érkezhetne egy kicsit gyorsabban is a tavasz, és jöhetne némi változatosság, azaz több és még több zöldség, gyümölcs a konyhába, mert nincs mit titkolni, én bizony már sóvárgok utánuk. Amíg viszont nem szerzek egy évszakváltó csodapálcát, marad az alma, a narancs, a mindenféle káposzta, és képzeljék, hétvégén még retekcsírát is ettem, ami ráadásul nemcsak nekem, de Herr Paprikának is ízlett. Súlyos a helyzet, most már érzik és értik, ugye?

A mai szereplő is csillapítóként született, egy könnyű kis rizottó sült céklával, láthatatlan, de valóban felbukkanó kakukkfűvel és túróval, hogy kalciuméhség se legyen. Rizs helyett most gerslivel, mert a gersli jó és kedvelt alapanyag nálam, szóval épp itt volt az ideje, hogy megjelenjen újra.

Itt a vége, nincs több panasz a télre, inkább főzünk.

Gerslirizottó sült céklával, túróval

2 kávésbögre gersli

3-4 cékla

10 dkg túró

1 kisebb vöröshagyma

1 dl száraz fehérbor

5-6 ág kakukkfű

5 dkg vaj

6-7 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bioleveskockából)

só

olívaolaj

A céklákat meghámozzuk, negyedeljük, sütőpapírral kibélelt tepsire rakjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, majd lefedjük alufóliával, és kb. 180 fokos sütőben puhára sütjük. Ha elkészült, hűlni hagyjuk, majd kockákra vágjuk.

A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A kakukkfüvet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd lecsipkedjük a leveleket. Egy kisebb edényben vagy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pároljuk, míg üveges nem lesz. Akkor jöhet a gersli, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral, várunk, míg elpárolog az alkohol, akkor elkezdjük adagolni az alaplevet, és persze nem felejtünk el kevergetni sem. Ha megpuhult a gersli, akkor a rizottóba keverjük a kakukkfüvet, a túró felét (előzőleg villával összetörjük), és a maradék vajat. Végül belekeverjük a céklakockákat, majd kóstolunk, ha bármi hiányozna, ne felejtsék pótolni.

No és ha már annyit emlegettem, egy kis tavasz, még csak a szobából ugyan, de akkor is.

Szülinapi ravioli

A születésnapi vacsora tervezésekor egészen hamar kitaláltam, ázsiai ihletésű menü lesz, kókusztejbe merülve még úgy sem ünnepeltünk, és persze az sem volt hátul kullogó szempont, hogy Ágó kedveli az ilyen ízeket. Herr Paprika hasonlóan lelkesnek mutatkozott, így hát úgy tűnt, a kérdés eldöntetett, már csak a részleteket kell kidolgozni. Egyszerre aztán következett az a bizonyos 180 fok és a fordulat. A kókusztej beszerzése mindenféle akadályokba ütközött, a halvásárlás sem tűnt éppen könnyű menetnek, a részletek most nem fontosak, csak a végeredmény. Megfogyatkozott a kedv, és B tervre volt szükség. Azonnal.  

Ne kérdezzék, hogyan jutottam idáig, akkor még biztosan el tudtam volna mesélni az asszociációk láncolatát, most viszont már nagyon kellene erőltetnem a memóriát, ettől pedig inkább megkímélem magam. És mindenki mást is. A nyertes gondolat azt hiszem, könnyen kitalálható, Ázsia helyett hirtelen Olaszország költözött a fejembe, és maradt is, szóval az ünneplős vacsora próbált ezen a vonalon mozogni. Ma bemutatkozik az előételként funkcionáló ravioli, aztán jönnek majd a többiek.

A tésztagép beszerzésének történetét és első használatát olvashatták már imbiszen, akkor is ravioli készült, de nem kecskesajttal, hanem marhahúsos töltelékkel, paradicsomszósszal, és akkor is megállapítottam, tésztát gyúrni nem is olyan nagy munka, ahogy azt gondolnánk, gondoltam. Most sem volt ez másképp, de persze ebben nagy része volt a jól összehangolt munkának Herr Paprikával, és a tésztagépnek, ami minden alkalommal bebizonyítja, mennyire érdemes volt akkor nem gondolkodni sokat, inkább megszerezni. 

Itt a vége, tésztát gyúrunk.

Kecskesajtos ravioli

20 dkg liszt (oo típusú)

2 tojás

só

20 dkg natúr kecskesajt

10 dkg túró

néhány bazsalikomlevél

kb. 5-6 dkg vaj

só

bors

A lisztet egy nagyobb gyúródeszkára szórjuk, kisebb dombot formálunk belőle, a közepébe fúrunk egy mélyedést, majd egyenként beleütjük a tojásokat, végül adunk hozzá egy kevés sót. Belisztezett kézzel elkezdjük összedolgozni a lisztet a tojásokkal, majd amikor már szépen összeállt, jöhet a gyúrás. Ha túl morzsásnak érezzük a tésztát, akkor nedvesítsük be a kezünket, és folytassuk azzal a gyúrást. A végén legyen a tészta szép fényes és egynemű. Formáljunk belőle golyót, tegyük egy tálba, takarjuk le nedves konyharuhával, hagyjuk pihenni úgy egy órán át.

A töltelékhez reszeljük le a kecskesajtot, adjuk hozzá a villával összetört túrót, néhány összevágott bazsalikomlevelet és frissen őrölt borsot. Az egészet villával alaposan keverjük össze, kóstoljunk, ha bármi hiányozna, lehet pótolni.

Osszuk a tésztagolyót két részre, kicsit lapítsuk ki a darabokat, majd kezdjük el tésztagéppel kinyújtani őket. Részletesebb leírást itt találnak. A kész tésztalapokból vágjunk kb. 5-6 cm átmérőjű köröket, a szélüket kenjük meg vízzel, a tészta egyik felére helyezzünk egy teáskanálnyi tölteléket, majd hajtsuk rá a korong másik felét úgy, hogy a töltelék mentén kezdjük el összetapasztani a tésztát, így kiszorítjuk a levegőt. A kész raviolik szélét villával mintázhatjuk, ha van kedvünk hozzá.

Egy nagy lábasban forraljunk vizet, adjunk hozzá egy kevés sót, majd óvatosan dobjuk a forrásban lévő vízbe a tésztabatyukat, és néhány perc alatt főzzük készre. Ha a víz tetejére emelkednek, elkészültünk.

Tányér, ravioli, olvasztott vaj, esetleg bazsalikom, itt a vége, készen vagyunk.

A kecskesajtos ravioli jó kezdés volt, szerette az ünnepelt, az ünneplők és mi is. El is határoztuk, gyakrabban készül friss tiszta a konyhában, most ide is leírtam, lehet emlékeztetni rá.

Holnap jön a folytatás, zsályával, polentával és a többiekkel.

Mini

A mai bejegyzés egy meggondolatlan és ösztönös esti megmozdulás eredménye, amikor egyetlen célt követtem: a túrónak el kell távoznia a hűtőszekrényből, mert még egy napos halasztást már magam előtt sem tudok kimagyarázni. Nyilván egy doboz túró eltüntetése nem nagy kihívás, a legtöbbször kapros krém készül lilahagymával, köménnyel és tejföllel, ez utóbbi azonban éppen hiányzó cikk volt a konyhában, lehetett volna túrós csusza ropogós szalonnával, de számomra is hihetetlenül egy évben akad négy-öt hat nap, amikor éppen nem kívánom. És ez pont az a nap  volt. Végül úgy döntöttem, nem keresek receptet, ötletet, se kedvem, se egyebem hozzá, így egy hirtelen gondolatot követve eldöntöttem, lepényt sütök. Tojás, kevés liszt, tejföl helyett joghurt, és az egyetlen érdekesebb hozzávaló, a feketekömény, amit még Ágóék hoztak nekem Isztambulból, amit nem olyan régen egy kenyérsütés alkalmával használtam, és megszerettem az átható ízét és színét. A kész masszából minilepények sültek, egyben maradtak, én boldog, haraptam egyet, és akkor talán még meg is szólaltam a konyhában, hogy jó, kicsi, de ízlik. Herr Paprika aztán később megerősített.

Akkor sütünk.

Túrós minilepény

25 dkg túró

1 dl joghurt

feketeköménymag

2 tojás

3 ek liszt

só

olaj a sütéshez

A túrót egy mélyebb tálban villával alaposan összetörjük, majd egyenként belekeverjük a feltört tojásokat, végül lassan hozzászitáljuk a lisztet, közben persze jár a kezünk. Jöhet egy kevés só és 2 teáskanál feketeköménymag, végül 1 dl natúr joghurt. A masszát alaposan átkeverjük, 10 percig pihentetjük.

Serpenyőben felhevítünk 2 evőkanál olajat, majd óvatosan, evőkanállal adagolva három-négy kupacot rakunk egymáshoz nem túl közel. Egy-két percig sütjük a lepények egyik oldalát, majd egy lapos fakanállal óvatosan megfordítjuk, újabb egy-két perc. A kész lepényeket papírtörlővel letakart tányérra rakjuk. Mellé mentás joghurt, egy kanál tejföl, akár valamilyen pesto, vagy persze bármi más, ahogy csak szeretnék. Készen is vagyunk.

A minilepények közül egy, kettő, talán három aznap este egy tányér spenót mellé kerültek, szóval nyugodtan társítsák kedvük szerint akár egy jó főzelékkel is. De hogy bonyolítsam a helyzetet, imbiszen most a reggelik csoportjába kerülnek. Nem véletlenül.

Víz, víz és desszert

Hétvégén bebizonyosodott, még tudok úszni, leírni nem tudnám, mennyire remek érzés volt a baleset óta először lebicegni a lépcsőn, hú de hideg a víz, na még egyet, le ne fröcskölj, mély levegő, elrugaszkodás, nahát, úszom. Vagy valami olyasmi. Annyi biztos, nem süllyedtem el, és volt bennem nem kevés felhőtlenség, lehet, hogy az tartott a tó felszínén. A kezdeti gyors sikert több ismétlés követte, a végére egészen belejöttem, és végre a napfényből gyűjthette a csontom a D-vitamint. Örülök, örülnek?

Ami a főzést illeti, jó dolgunk volt Herr Paprikával, mondhatni nagyon. Éva (H. P. mamája) ugyanis amolyan nehezen abbahagyható ételeket készített, péntek este erdei gyümölcsös muffinnal fejeztük be a vacsorát, hogy jobban menjen az alvás, szombaton az én nagy kedvencem, borjúbécsi és remek zelleres krumplisaláta. Utána meg konyak, szükség volt rá, ugyanis lelkesen én teljesítettem a legjobban (de csak az izomépítés miatt, természetesen). Vasárnap végül francia lecsó és kacsamáj, velük még találkoznak imbiszen a tervek szerint. Könnyített volt tehát a feladat, így aztán kiéltem magam a desszertben, ha már a kerti munkában egyelőre nem sikerül. A megmaradt szedret mézzel és chilivel főztem, hozzá pedig egy diós túrógaluska  készült, itt a vége, jön a recept.

Chilis szeder diós túrógaluskával

30 dkg szeder

25 dkg túró

2,5 dl tejszín

1 marék dió

1 marék citromfűlevél

méz

chilipehely

1 tasak zselatinfix

cukor

A túrót egy mélyebb tálban villával alaposan összetörjük, adunk hozzá 1 ek mézet, átkeverjük. A citromfűleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd összevágjuk, a túróba keverjük. Az előzetesen száraz serpenyőben megpirított, mozsárban összetört diót is a tálba szórjuk. A tejszínt kevés cukorral kemény habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal a túróhoz keverjük, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Végül adagonként a túróhoz keverjük a zselatint, majd lesimítjuk a massza tetejét, lefedjük a tálat alufóliával, és legalább 3-4 órára hűtőbe rakjuk.

A szedret megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, majd egy kisebb edénybe rakjuk. Adunk hozzá 2-3 tk mézet és chilit kedvünk szerint, azután alacsony hőmérsékleten főzni kezdjük. Néha átkeverjük, és addig folytatjuk a folyamatot, amíg a szeder szépen összeesik és besűrűsödik. Ha elkészültünk, kóstolunk, bármi hiányozna, lehet pótolni.

Chilis szeder langyosan vagy hidegen, tetejére 1-2 túrógaluska (két kanál segítségével formázhatjuk), készen is vagyunk.

Szerettük, szerettem, a maradék nyárban könnyű desszertként jól működhet, persze csak ha kipróbálják.

Befejezésként a Velencei-tó, de most nélkülem.

Borsólevél

 

A történet úgy indult, hogy egy tavaszi hétvégén éppen álmaim kertjét néztem kissé sárgás színben játszva a paprikás csatornán, amikor a főszereplő, a kertészkedő, azután főző vörös hajú lány rátért egyszerre a zöldborsóra. No nem a kis zöld golyókat kezdte kipattintani a hüvelyekből, hanem a leveleket aratta le, közben pedig elmagyarázta, milyen finom is a zsenge borsólevél, és mennyire egyszerű földtelenül is csupán egy ládában nevelgetni. Azután valamilyen koktélt kevert belőle, erős és zöld lett, de engem ez már kevésbé érdekelt, egy dologra gondoltam csak, kipróbálni muszáj. Másnap micsoda véletlen, éppen egy kertészeti áruházba mentünk, Herr Paprika már csak mosolygott, amikor előadtam a tervemet, legyen, hát persze, jött tehát haza egy újabb láda és egy tasak borsó, amit otthon szépen elvetettem, azután vártam, mondjuk türelmesen. A borsó pedig meghálálta, kikelt, nőtt és növekedett, én pedig örültem, figyeltem és mutogattam Herr Paprikának a jól látható változást. 

A napokban úgy éreztem, eljött az idő, hogy tegyek egy próbát, ami végül egy újkrumpli saláta képében valósult meg. Mivel a zöldborsót és a mentát szívesen társítják, úgy gondoltam, a levél mellett sem lesz rossz, és most kénytelen vagyok szerénytelenül azt mondani, nem tévedtem. Persze, ha nem jutnak zsenge és kezeletlen borsólevélhez, akkor készülhet más zöldfűszerrel is, ez ne jelentsen akadályt.

Mielőtt tovább dőlne belőlem a szó, itt a recept.

Mentás újkrumpli túróval, borsólevéllel

fél kg újkrumpli

1 marék mentalevél

6-8 dkg túró

zöldborsó zsenge levele (opcionális)

fehérborecet

extra szűz olívaolaj

só

bors

A krumplikat megtisztítjuk, alaposan megmossuk, ha szükséges, kisebb darabokra vágjuk, majd egy kevés víz és só kíséretében puhára főzzük, de figyeljenek, nehogy darabokra hulljon a végeredmény. A kész krumplikat mossuk át hideg vízzel, alaposan csepegtessük le, rakjuk egy mélyebb tálba, majd locsoljuk meg olívaolajjal és egy kevés borecettel. Óvatosan keverjük át, hagyjuk hűlni.

A menta- és a borsóleveleket mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, az előbbit vágjuk apróra, utóbbi zsengesége okán egészben is maradhat. Ha már megfelelő a krumplik hőmérséklete, keverjük hozzájuk óvatosan a mentát és a borsóleveleket, jöhet egy kis frissen őrölt bors, majd kóstoljunk, ha bármi hiányozna, mondjuk a só, most lehet pótolni.

Kanalazzuk a salátát tányérokra, és már csak egy dolog hiányzik, morzsoljunk a tetejére túrót, amennyi csak jólesik. Készen is vagyunk.

Szépen nő a borsó, bizony ez azt jelenti, hogy várható következő forduló, nem tudom, ez jó hír vagy inkább nem. Én azért bízom az előbbiben.

Lapos, hosszú, kerek

Vettem padlizsánt, gondoltam, majd szépen megtöltöm, marhahússal remek lesz, és legalább a házi paradicsomlé maradványait is felhasználom. Azután eljött az idő, ahogy az lenni szokott, az én kedvem meg odalett. Ki akar most tölteni? Én biztosan nem. Legyen inkább tekercs, ha fetával függőséget okoz, akkor hússal sem fogom utálni. Csak egy a baj, hosszú szeletek vágására nem vagyok minden pillanatban alkalmas, ha még nem mondtam volna, a precizitás nálam meglehetősen hangulatfüggő. Ha éppen a völgyben tartózkodom, akkor legszebb mosolyom kíséretében az ilyen feladatok elvégzésére Herr Paprikát kérem meg, aki szakmájához hűen mindig képes egyformán széleset, vastagot és hosszút vágni, de ez a lehetőség távollét okán megvalósíthatatlannak bizonyult. Így aztán a harmadik utat választottam, a legkisebb kihívást jelentő karikázást kezdtem el. Persze később újra bebizonyosodott, hogy a padlizsánt serpenyőben sütök nem tartozik a legjobb mókákhoz, de átugrottam az akadályt.

A végeredmény pedig nem csak nekem ízlett, de Herr Paprikának is, aki nem is sejti, hogy megúszott egy legkedvesebb mosolyt és egy szeletelést.

Akkor főzzünk.

Sült padlizsán csípős-mentás marhahússal

30 dkg darált marhacomb

2 nagyobb padlizsán

1 nagy marék mentalevél

1 tk pul biber (vagy chilipehely)

3 dl paradicsomlé

1 kisebb vöröshagyma

1 kk római kömény

só

bors 

olívaolaj

5 dkg túró (választható)

A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük, végeket levágjuk, majd kb. fél centis karikákra szeleteljük őket. Egy grillserpenyőt (nem kötelező) forrósítsunk fel, öntsünk bele 1 ek olajat, majd süssünk meg egy adag padlizsánt. Két oldaluk szépen piruljon meg, a belsejük pedig legyen puha és krémes. A kész példányokat rakjuk egymás mellé egy papírtörlővel letakart tálcán. Folytassuk a sütést, amíg tart a készlet, az olajat időnként pótoljuk.

A hagymát pucoljuk meg, egy kevés olajon pirítsuk üvegesedésig, majd adjuk hozzá a marhahúst, néhány percig süssük keverés mellett. Adjuk a húshoz a római köményt, a pul bibert, sózzuk, borsozzuk, majd öntsük fel a paradicsomlével, keverjük át, főzzük közepes lángon, félig lefedve, amíg a hús megpuhul. Ha kevésnek éreznénk a végén a folyadék mennyiségét, nyugodtan pótoljuk egy kevés vízzel. A mentaleveleket mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, vágjuk vékony csíkokra. Ha elkészült a marhahús, vegyük le a tűzhelyről, keverjük hozzá a mentát, kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Tányér, padlizsán, egy réteg marhahús, padlizsán és így tovább, amíg csak szeretnénk. A tetejére locsolhatunk egy kicsit a paradicsomos léből, és morzsoljunk egy kevés túrót végül. Ha furán is hangzik, jól működnek együtt, szóval egy próbát megér. És langyosan a legszerethetőbb.

Ha napsütéshez és grillhez jutnak, nyugodtan felejtsék el a serpenyőt. A szabadban mégis csak jobb sütögetni, nem igaz?

Gömbölyű

Néha, gyakran, időszakonként tejfölt és túrót akarok, azonnal, sokat, ilyenkor hívom fel Herr Paprikát, hogy ugyan lehetne-e túrós csusza vacsorára, persze pirított szalonnával, és ha lenne olyan kedves meg is főzni. Szinte mindig sikeres a hadművelet. Egy időre akkor elmúlik a túróinger, azután kezdődik minden az elején, és néha nem csuszában végződik. Nem tudom, létezik-e valamilyen hiánybetegség, ami túróevés hatására csillapodik, de talán én valami ilyennel rendelkezem.

Néhány napja is gondoltam a boltban körözve, veszek túrót, sosem lehet tudni, majd szépen elsüllyesztettem a hűtő fiókjában, nem történt semmi. A medvehagymás receptek kapcsán azután előbukkant a tavalyi túrógombócos verzió, először akartam is ismételni, azután végül átalakult a dolog, csak a gombóc maradt. A menta elképesztő növekedésnek indult az erkélynek, hozzá társult a mogyoró. A figyelmes olvasók most mondhatják, volt már ilyen, menta és a mogyoró közös akcióban, és igazuk van, hétfőn éppen velük készült a kuszkusz, szerintem jó páros, most sem okoztak csalódást. A gombócokhoz hiányzott valami még, így főztem egy nagyon egyszerű paradicsomszószt, így legalább a Pannitól kapott házi levek is fogynak a nyári szezon előtt.

Recept.

Mentás-mogyorós túrógombóc paradicsomszósszal

25 dkg túró

6 dl paradicsomlé

1 marék mentalevél

1 marék mogyoró

1 tojás

só

bors 

cayenne bors

liszt

A túrót egy tálban villával összetörjük, majd belekeverjük a tojást, adunk hozzá egy kevés sót is. A mentaleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, miután kihűlt, mozsárban összetörjük. A mentát és a mogyorót a túróhoz keverjük, majd a tálba szitálunk kb. 2 evőkanál lisztet, közben mozog a kezünk, hogy a végeredmény szép egynemű legyen. Vizes kézzel gombócokat formálunk a masszából, tálcára pakoljuk őket. Egy nagyobb edényben vizet forralunk egy csipet só kíséretében, ha forr a víz, kanál segítségével belerakjuk a gombócokat, addig főzzük, amíg a felszínre emelkednek, akkor szűrőkanállal kivesszük őket, lecsöpögtetjük, tányérra pakoljuk.

A gombócok készítése közben párhuzamosan főzhetjük a paradicsomszószt is, ami igazán minimál. Kisebb edénybe öntjük a paradicsomlevet, adunk hozzá egy kevés sót, frissen őrölt borsot és egy kevés cayenne borsot. Az utóbbitól egy kicsit megharapja a nyelvünk, aki nem vágyik erre, nyugodtan hagyja el.

Tányér, paradicsomszósz, gombócok, evés. Az adag kb. 2-3 személynek elegendő, növeljék igény szerint.

Talán furcsának találják a kombinációt, és nem is hagyatkozhatnak másra, csak rám, de higgyék el, érdemes tenni egy próbát. Ha mégsem válna be, lehet rám nyugodtan haragudni.

Medve a hagymában

A hagymát mindenféle formájában szeretem, tőlem lehet vörös, lila, zöld, hosszúkás, gömbölyű, vékony, vastag, gerezdnyi, nem teszek különbséget. Eszem nyersen, sütve, főzve,  igazából helyzet- és hangulatfüggő, mikor melyik megoldás kerül elő, de ha mégis választani kell, akkor a sült fokhagyma nálam a nyertes, van mellékesen mondjuk egy csirke, mellette 1-2 fej (igen, ezt akartam írni) fokhagyma, aztán a koncentráció, nehogy a végén kevesebb jusson.

A medvehagymát is kedvelem, nem meglepő, remekül lehet használni alapelemként és kiegészítőként is, intenzív ízéhez, pedig intenzív szín is tartozik, nagyon zöld, nálam ez sem utolsó szempont. Tavaly készült már diós pesto és medvehagymás túrógombóc, az idei szezont egy minimál túrókrémmel kezdtük, most pedig elkészült az első étel, ami önállóan képes ebédként, de még inkább vacsoraként működni. Különböző fesztiválokon ettünk már többször puliszkát juhtúróval, tejföllel, most hozzájuk társult a medvehagyma. Gondolkodtam is egy ideig, hogy most puliszka vagy polenta néven szerepeljen a végeredmény, végül inkább az elsőre szavaztam, de persze nem ez a fontos. Inkább, hogy nagyon szerettük, de balgán csak az alábbi mennyiség fele készült, Herr Paprikával 5 perc alatt megettük, maradt az üres tányér és a megállapítás, hogy lehettünk volna nagyvonalúbbak is.

Recept.

Puliszka (polenta) medvehagymás juhtúróval

12 dkg kukoricadara

1 liter tej

4 dkg vaj

2 dl tejföl

1 kis csokor medvehagyma

30 dkg juhtúró 

A tejet a vaj felével egy magasabb falú serpenyőben felforraljuk, majd beleszórjuk a kukoricadarát, alaposan átkeverjük, alacsony hőmérsékleten lefedve főzzük, időnként megkeverjük. A folyamat kb. 15-20 percig tart, ha közben túl sűrűnek érezzük, vízzel pótolhatjuk a hiányzó folyadékot, a végéhez közeledve adjunk a puliszkához egy kevés sót, kóstoljunk, ha megfelelőnek érezzük az állagát, vegyük le a tűzhelyről, keverjük hozzá a maradék vajat, majd borítsuk egy nagyobb deszkára vagy egy lapos, szögletes tálba, simítsuk el, hogy mindenhol nagyjából egyenlő vastagságú legyen. Várjunk néhány percig, majd vágjuk kisebb darabokra, forma tekintetében szabad választás.

Miközben fő a kukoricadara, elkészülhet a medvehagymás krém. A juhtúrót tegyük egy megfelelő méretű tálba, villával törjük össze, majd keverjük hozzá kisebb adagokban a tejfölt. A medvehagymát mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, a szárakat vágjuk le, azután a leveleket vágjuk vékony csíkokra. A zöld halmot keverjük a juhtúrós krémhez. Tányér, szelet puliszka, tetejére medvehagymás juhtúró, villa, persze lehet kés is, ehetünk.

Mindenkit idejében figyelmeztetek, az a csokor medvehagyma, amit boldogan megszereztem, a nagyobbak közül való, szóval igen, jól gondolják, itt még nincs vége. Én már azt is tudom, hogyan tűnik fel a medvehagyma újra imbiszen. Holnap.

 

Zöldhullám

Mára koncepciós étel készült, ha március, akkor zöld lesz imbisz, tavasz van, még ha az időjárás nem is gondolja így. Reggel azért tiport egyet a lelkesedésembe a szállingózó hó, de  hallgattam Frank Sinatrát, közben kiütögettem a horpadást, ezt a néhány hideg napot már féllábon is, nem igaz. 

Zöld alapanyagokból még nincs elbizonytalanító választék, a spenótos zacskók viszont ott sorakoztak a piacon, hogy vigyük, nem is az én ötletem volt, Panni akart mindenképp szerezni nekem még egy kis vitamint. Először a szokásos spenótban gondolkoztam, ami az a klasszikus, amit gyerekként meg nem ettem volna, ma már szeretem, fokhagymásan, tojással, de mindig Herr Paprika főzi, az enyém meg sosem olyan. Csak közelít. Így végül lepény lett, túróval, fokhagymával, szerecsendióval és minimál liszttel. Hozzá pedig egy kis snidlinges krémsajt, most ő a legszebb ehető növényem, de már nagy a haja, megérett egy vágásra. És még zöld is. Recept után fotón is szerepel.

 

Spenótlepény snidlinges krémsajttal

fél kg spenót (friss)

20 dkg túró

2 gerezd fokhagyma

szerecsendió

citrombors

liszt

3 tojás

25 dkg krémsajt

fél citrom

snidling

joghurt

só

vaj 

 A spenótot többször alaposan átmossuk, lecsepegtetjük, majd serpenyőbe rakjuk, fedő alatt kb. 5 perc alatt megpároljuk. Az összeesett spenótból kisebb adagokat veszünk ki, kinyomjuk belőle a vizet, azután kisebb darabokra vágjuk, tálba tesszük. Ha elkészültünk, jöhet az összetört túró, só, a lereszelt fokhagyma és szerecsendió, citrombors. A tálba szitálunk 2 evőkanál lisztet, keverés. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat a spenóthoz keverjük, a fehérjéket csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy normál méretű kapcsos tortaformát kivajazunk, majd beleöntjük a masszát, egyenletesen eloszlatjuk, a formát a sütőbe rakjuk. Süssük 180 fokon kb. 30-35 percig, a végén villával ellenőrizhetjük az állapotot.

Közben a krémsajtot egy kisebb tálban keverjük el a fél citrom levével, 2 evőkanál joghurttal, majd ollóval vágjunk bele annyi snidlinget, amennyit szeretnénk.

Tányér, lepény, kupac krémsajt, kész.

És akkor még egy kis zöld, snidling fodrász után: