Első

Boldog újat kívánok mindenkinek szeretettel még az óévi árnyékommal, bár azóta nem sok változott. Tréfa vége, következik az alig elkezdett év első bejegyzése, amolyan összefoglaló, ünneplős, elmesélős, koccintós, főzni tehát még nem fogunk. El is kezdem, hátha nem szaladnak el.

A karácsonyi felkészülős napokat visszatekintve egészen nyugodtnak mondhatom, közben persze néha kipirult az arcom az izgalomtól, hol elveszni láttam a terveim megvalósítását, hol békésen lábat lóbáltam, aztán nyilván újra magamban beszéltem a konyhában. Ha egyszer nem így lenne, akkor baj van. Az ajándékokat több fázisban megszereztem, 24-én reggel befejeztem a Paprika Feinkost utolsó termékét, a kókuszcsókot, csináltam még néhány fénymentes fotót, közben Herr Paprika megvette a fát, ez már nálunk ilyen utolsó napi akció marad, és a mostani igazán olyan, amilyennek a fejemben lerajzoltam. Készülődés, csomagolás, fa a helyére készült, egyenes, ferde, egyenes, ferde, most tartsd meg, jó, kész, leülünk, örülünk. Gömb,  fény, gömb, bicikli, házikó, angyal, ilyen se volt még, indulás előtt karácsonyfa teljes díszben. Azután ünneplünk, kétszer, és összesen hatszor eszünk, tudom, ez soknak tűnik, így utólag már nekem is, de akkor és utána nem tiltakozott a szervezet. Talán a koccintások miatt. Az esti vacsoránk lazac+avokádó+saláta, azután Váncsa-féle morzsás lazac lencsével és bébispenóttal, végül citromos fehércsokikrém, poharak előtte, közben, utána. A váratlan ajándék címe egyértelműen a túraboté, amit ráadásul egészen vicces formában kaptam meg, Herr Paprika ugyanis két fogvájóból elkészítette a miniváltozatot, amit aztán gyufásdobozba rejtett, becsomagolt, én kibontottam, furcsán néztem, majd leesett, aminek esnie kell. Nevetésből az este amúgy nem volt hiány, le sem tagadhatnánk, hogy van köztünk valami, sikerült egészen hasonló dolgokat is választanunk, derültünk is nagyokat, de jó volt.

Másnap érkezett Panni, Józsi, Ágó és Oszi, újabb nevetések, újabb koccintások, újabb meglepetések, volt persze vacsora is, kapros lazac édeskömény-narancs salátával, kókusztejes céklakrémleves kesudióval, kacsamell narancsszósszal, gránátalmás kuszkusszal és Panni sütije. A vacsoráról tervezek még beszámolót, Oszi fotózott, képek már nálam, akadály nem mutatkozik. Huszonhatodikán újra családi ebéd, Éva remek halászlevével, töltött pulykával és az elmaradhatatlan, nagy népszerűségnek örvendő gesztenyés sütivel, amit egyszer megpróbálok megmutatni is. Nem mondom, ezután már lomha volt a mozgásunk. A következő napok: alvás, háton fekvés, síverseny, üldögélés a fotelben, ajándékba kapott szakácskönyv átlapozása (egyet azért mégis kértem), lego, Dinah Washington, töltött káposzta, bejgli, nemlehetekéhes, de igen, tervek minden reggel, majd minimális aktivitás. 

Harmincadikán aztán elindultunk egy bakonyi faluba, hogy ott töltsük el az évnek a végét, az évnek az elejét. Vittem a túrabotokat, persze nem volt rájuk szükség, gyaloglás helyett kártyáztunk, beszéltünk, voltunk banditák, renegátok, sheriffek, nevettünk, zenét hallgattunk, táncoltunk, ettünk, főztünk, egy kicsit azért sétáltunk is. Külön szeretném megemlíteni a helyi éttermet, amit első este koccintás céljából meglátogattunk, kérdeztük, lehet-e majd szilveszterkor ebédelni, először kaptunk egy nemet, aztán mégis egy igent ("A feleségem úgyis főz másoknak, hát itt leszünk."), megbeszéltük, mikor érkezünk, ki eszik pacalpörköltet, ki cigánypecsenyét, és hogy örülünk a savanyúságnak is, azután köszöntünk és haza, hogy megegyük Jola remek bigoszát. Másnap érkeztünk az ebédre, várt a megterített asztal, kaptunk ajándékba frissen sült pogácsát, ebédeltünk, ki a pacalnak örült, ki a cigánypecsenyének, még kenyeret is sikerült kérnünk, szóval jó volt nagyon, és innen is köszönjük a bizalmat, kedvességet, rugalmasságot. 

Este aztán elbúcsúztattuk 2011-et, részleteket nem közölnék, több szülő is olvasója imbisznek, ne gondoljanak semmi rosszra, de a társaságnak is kellenek a titkok. A fotókról nem is beszélve. Néhány hívószót azért feljegyeznék a felejtés ellen, bár ez nem hiszem, hogy bekövetkezne: trikó, Koppány, üveg, muszkli, sebesség az ötödik, sajt, dió, Buick, ennyi azt hiszem, elég is lesz. Vacsorára azért megéheztünk, Herz és Herr Paprika vette át az irányítást a konyhában, hurka és kolbász sült, pirult savanyú káposzta és hagymás törtkrumpli (képek itt). És ettünk megint. Aztán koccintottunk. 

Elsején kevés mozgással próbáltuk megoldani a napot, zene, játék, evés, zene, és megfőztem végre azt a lencselevest, amivel magam is elégedett voltam, végre kezelhető mennyiségben, füstölt oldalassal, répával, kolbásszal, citrommal, tejföllel, remélem, a szerencse is érzékelte, hogy a legtöbben kétszer ettünk.

Utolsó nap volt némi szellőztetés, séta, többek között megnéztük a Cseszneki várat, és beszereztük a pecsétgyűjtő füzetet, új az év, hát kellenek a célok.

Itt a vége, hosszú lett, pedig igyekeztem rövidíteni. Mindenkinek újra mindenféle jót kívánok 2012-re, remélem, teljesülnek a kívánságaik és én is betartom a néhány fogadalmamat. (Még egy zárójeles megjegyzés, szilveszterkor lottószelvényt vettem magamnak és másnak is, és képzeljék, három találatom volt a hatos lottón, szinte gazdag vagyok, és bízom benne, az azt jelenti, hogy nem kívánt nekem senki kéz- és lábtörést.)

Most már valóban jön az utolsó pont, holnap pedig talán már recept is lesz.