Diós-áfonyás süti meg a tervezés

Viszonylag ritkán esik meg, hogy valamit napokig tervezzek fejben, azután valóban úgy készítsem el, ahogy azt elgondoltam. A könnyed, lelkes, kapkodós főzés híve vagyok, hűségesen, szóval vagy valamit azonnal, vagy később és már másképp. A mai süti azonban nem tágított, nem sietett, változni nem volt hajlandó és nem akart elfelejtődni sem. Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy zacskó aszalt vörös áfonyát, amit két részletben szépen megettem, és ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen egyszerre tüntettem el magamban, csak a látszat kedvéért hagytam néhány perc szünetet a két félidő között. A következtetésem nem az volt, hogy mohó és falánk vagyok, hanem hogy áfonyahiányom van, amit ennyivel biztosan nem lehetett orvosolni. És akkor egy süti, azaz a süti képében meg is jelent a megfelelő orvosság. Diós-áfonyás őszi süti. Akarom.

Aztán napok teltek el, és hiába gondoltam rá és vágyakoztam utána, az alapanyagok beszerzése mindenféle kudarcokba fulladt, de úgy egy hétnyi kitartó ábrándozás után nagy léptekkel indultam a tettek mezejére. A boltba. A süti megsült, pont olyan formában és ízben, ahogy elgondoltam az üres zacskóban kotorászva. Minden vágyam így teljesüljön.

Itt a vége, mielőtt még bolondosnak tartanának. Persze lehet, hogy már késő. Egy a fontos, sütizünk.

Diós-vörös áfonyás süti

15 dkg aszalt vörös áfonya

1 nagy marék dió

4 tojás

12 dkg vaj + kevés vaj a formához

15 dkg liszt

10 dkg nádcukor

10 dkg túró

Egy tálba rakjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat, hozzáadjuk a cukrot, majd robotgéppel addig keverjük, míg teljesen egyneművé válnak, a cukorszemek eltűnnek. Egyenként adjuk hozzájuk a felütött tojásokat, közben keverünk folyamatosan. Következhet a liszt, szitáljuk kisebb adagokban a tálba, a keverés persze folytatódik. (Zárójelben jegyzem meg, hogy készülhet a süti szétválasztott tojásokkal is, azaz először jönnek a sárgák, majd a végén a felvert hab. Akkor lazább és magasabb lesz a végeredmény.) Végül kanalazzuk a masszába a túrót, keverjünk, majd jöhet az áfonya és a mozsárban előzetesen összetört dió. Utóbbiakat már fakanállal keverjük a tésztába, különben az áfonya kis darabokra esik szét.

Béleljünk ki sütőpapírral egy 26 centis kapcsos tortaformát, azután vajazzuk ki. A sütőt állítsuk 170 fokra (légkeverés), süssük a sütit kb. 20-25 percig, a teteje kapjon egy kis aranybarna színt. Lehet tűpróbázni is, ha biztosra akarnak menni. Ha elkészültünk, a sütő ajtaját hagyjuk nyitva résnyire, majd úgy tíz perc múlva vegyük ki a sütit.

Óvatosan lazítsuk meg késsel süti körül a formát, majd vegyük le. Szelet süti, villa, jöhetnek extrák is persze. Tejszínhab, vaníliaszósz, kanál méz, narancsos vagy fahéjas szirup, több most nem jut az eszembe, de folytassák nyugodtan a sort.

A végére egy kis szolgálati közlemény, megpróbálom ezután szerepeltetni az étel nevét a címben, mert magam is nehezen keresem vissza néha a régieket. Nem tudom, jó-e, rossz-e, ellenvetést, egyetértést szívesen fogadok. És persze süssenek sütit.

Őszi kuszkusz

Az időjárás hangulata folyton ingadozik, de azért mégiscsak ősz van, elengedtem a nyári gyümölcsöket, az konyhaablak mögött sárgulni kezdtek a szőlőlevelek, és a zoknik is előkerültek a fiókból, kérte őket a hideg lábfejem. A nyári cipős napok számát azt hiszem, sikerült tíz alatt tartanom, egy ideje viszont már nem érzem sértésnek, ha mondjuk tornacipőt kell húznom. És akkor a ruhákról mindenki kedvéért inkább nem beszélek.

Az evési szokásaimban is megjelent az ősz, egyrészt már szégyellhető mennyiségben eszem almát és szőlőt, másrészt elkezdtem marharagukról, kacsasültekről, párolt káposztáról, sütőtök- és céklalevesről ábrándozni, és őszintén szólva meg is főztem-sütöttem őket. Szombatonként Herr Paprikával gyomrot, szívet felfűtő ételeket eszünk, hogy aztán a fotelban felhúzott lábbal ülve, vagy a kanapén párnára dőlve veregessük meg egymás vállát, persze csak szavakkal, mert kinek is lenne kedve megmozdulni. Mielőtt rákérdeznének, igen, már megvan a holnapi terv, kell még dolgozni rajta, de a vázlaton nem változtatunk.

A mai receptről is írok azért, ami nagyon jól illeszkedik az őszi vonalba. Van benne füge, alma, dió, egy kicsit édes, egy kicsit sós, és nagyon hamar elkészül, szóval Pénteki gyorsnak is beilleszthető.

Itt a vége, fügét eszünk.

Fügés-almás kuszkusz (2 adag)

2 kávésbögre (kb. 1,5 decis) kuszkusz

1 marék dió

2 friss füge

1 kisebb alma

kevés mazsola (elhagyható)

4-5 dkg fetasajt

méz

kb. 0,5 dl száraz fehérbor

dióolaj (vagy extra szűz olívaolaj)

só

A fügéket, almát megmossuk, előbbit vékony cikkekre vágjuk, az utóbbiból eltávolítjuk a magházat, majd kis hasábokra vágjuk. Egy edénybe rakjuk a füge- és almadarabokat és egy kevés mazsolát, jöhet a bor és kb. egy evőkanál méz, aki szeretne még fűszerezni, próbálja ki a fahéjat vagy egy kevés chilit. Közepes lángon főzzük addig a gyümölcsöket, amíg sziruposra nem sűrűsödik alattuk a folyadék. 

A kuszkuszt egy mélyebb tálba szórjuk, adunk hozzá egy kevés sót, locsolunk rá némi dióolajat, majd felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. A tálat letakarjuk, kb. 5 percig állni hagyjuk, majd átkeverjük villával, kóstolunk, ha késznek ítéljük, akkor jöhet az összeállítás.

A kuszkuszt keverjük össze az előzetesen megpirított, mozsárban összetört dióval, a kockákra vágott fetával, majd osszuk el két tányérban. A kuszkusz tetejére kanalazzuk a mézes fügét-almát, már csak egy villa kell, eszünk.

Jó hétvégét mindenkinek, tegyenek egy kis jót magukkal, menjenek piacra és főzzenek valami vágyott ételt, aztán fotel, kanapé, a többit már kitalálják. 

Szilvaidő, szilvaleves

Szeptemberre szilva, azt hiszem, imbisz igazán szezonhűen kezdi az őszt. Most mondhatják persze, nem történt semmi új, szilvával végződött a nyár, szilvával indul az ősz, de ezért csak a véletlen okolható. Bevallom, pénteki gyorsnak készülődött a bejegyzés, de mivel nem írtam egyetlen betűt se, így nehéz lett volna meg is valósítani a tervet. Ahogy az már ismeretes, mindig és mindenhol és mindenkivel történik valami, nem voltam kivétel én sem, így aztán a szilvaleves önállósodhatott. Az eltelt időben pedig megváltunk néhány tárgytól, szaladgáltunk, elmentünk az Öntödei Múzeumba, igen korán megettük az első őszi sütőtöklevest, megnéztük a Food Show-t, ettünk Wangnál, kóstoltunk egy jó marhaburgert, a remek poharas Rákóczi túróst is elkanalaztuk, és napokig terveztük, de végül nem sütöttük meg a lazacot és nem főztük meg a rizottót. De ami késik, tudják, az nem is siet múlni.

Vissza a leveshez, a recept nagyon egyszerű, de az ízek jól variálhatók és választhatók, éppen ezért találnak majd néhány fűszerjavaslatot, egyebet, hogy aztán elkészíthessék a saját verziójukat.

Itt is a vége, szilva jön.

Szilvakrémleves

kb. 1 kg szilva

méz vagy nádcukor

1,5-2 dl tejszín vagy kókusztej

fahéj / vaníliarúd / ötfűszer / őrölt chili

A szilvákat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, majd kimagozzuk. Egy közepes edénybe rakjuk a most már magtalan szilvákat, csurgatunk rájuk ízlés szerinti mennyiségű mézet, vagy szórjuk a nádcukrot, végül kevés víz kíséretében (a folyadék később még pótolható) félig lefedve főzni kezdjük. Készíthetünk egy teljesen basic verziót teljesen fűszermentesen, akkor annyi csak a dolgunk, hogy a szépen szétfőtt szilvákat a tejszínnel vagy kókusztejjel együtt krémesre turmixoljuk. Kóstolás, ha hiányzik bármi, itt pótolandó. Aki még a tejszínhez, kókusztejhez sem ragaszkodik, nyugodtan főzze alacsony lángon víz nélkül a szilvát, közben persze ne felejtsen gyakrabban keverni, azután a turmixolás idején adjon a leveshez egy kis szénsavas ásványvizet.

Ha szeretnénk még egy ízt, akkor lehet választani. Fahéj és tejszín, vanília és kókusztej, ötfűszer és kókusztej, chili és tejszín, vanília, chili és kókusztej. Ahogy csak elképzelték. A végén jöhet még egy kis pirított mandula, esetleg dió, de persze bármi más is bevethető, ha éppen azt hozza az ötlet.

Akit zavar a szilvahéj, főzze sokáig a levest, esetleg passzírozza át egy szűrőn.

Tányér vagy bögre, csak a szánk vagy kanál, végül biztosan eszünk.

A szilva jó és szeretnivaló alapanyag, vegyék, egyék, főzzenek belőle sokat. Vagy igyák meg a palackból, az sem rossz választás...