Makrélás szendvics avagy a türelmes hal

Rögtön meg is magyarázom a címet, persze csak a második felét. Herr Paprika mamájától kaptunk egy igazán kellemes külsejű füstölt makrélát, aminek először örültünk, aztán örültünk, majd megbeszéltük, hogy jaj de nagyon jó vacsora lesz belőle, aztán beraktuk a hűtőszekrény fiókjába. Az nem igaz, hogy megfeledkeztünk róla, vagy kiszerettünk belőle, egyszerűen nem akart jönni az az este, az az ötlet, szóval a szegény hal türelmesen várt, várt és várt. A történet viszont nem egy szomorú makréláról fog szólni, ugyanis nagy nehezen sikerült összehoznunk a "minden jó, ha jó a végét". 

Sütöttem egy, azaz két tönkölylisztes bucit, nem találtam nekik jobb nevet, ha tudnak, szóljanak. Készült egy tormás zellerkrém, ráadásként pedig szüreteltem salátát az erkélyen, és készen volt a vacsora. A salátaültetést ajánlom mindenkinek, ha megkapják a vízadagjukat, nagy lelkesedéssel nőnek, és remek érzés tud lenni, amikor este letéphetünk néhány levelet mondjuk a szendvicsünk tetejére. 

A makrélás buci teljes siker volt, Herr Paprika közölte, lehetne gyakrabban ilyen vacsora. Nem bánom.

Itt a vége, jön a hal.

Tönkölylisztes buci tormás zellerkrémmel, füstölt makrélával

25 dkg tönkölyliszt

2 dkg friss élesztő

só

olívaolaj

egy közepes zellergumó fele

2 dl tejföl

torma (kb. 3 centis darab)

só

egy füstölt makréla (közepesen nagy)

néhány salátalevél

Az élesztőt másfél deci langyos vízben felfuttatjuk. A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk, meglocsoljuk kb. egy evőkanál olívaolajjal, szórunk rá egy kevés sót, majd a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleöntjük a felfuttatott élesztőt, majd elkezdjük összedolgozni a liszttel. Belisztezett kézzel addig gyúrjuk a tésztát, amíg szép egynemű nem lesz, akkor golyót formálunk belőle, megszórjuk liszttel, a tálat letakarjuk, és meleg helyen kb. egy órán át hagyjuk kelni a tésztát.

A zellergumót meghámozzuk, elfelezzük, a felét lereszeljük. A tormát ugyancsak meghámozzuk, majd lereszeljük. Egy tálkában összekeverjük a zellert, a tormát és a tejfölt, kicsit megsózzuk, majd kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

A megkelt tésztát belisztezett felületen kicsit átgyúrjuk, majd elfelezzük, és két kb. 20 centi hosszú rudat formálunk belőlük. Egy tepsit kivajazunk, tehetünk bele sütőpapírt is, elhelyezzük a két bucit, majd megkenjünk őket még egy kevés olívaolajjal. 170 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük őket. 

Akkor nincs más hátra, szendvicsezünk. Vágjuk a bucikat a nekünk tetsző formára, tetejükre kevés vagy sok zellerkrém, aztán makréla (bőr, szálka nyilván nem kell), végül egy-két salátalevél. Harapjunk egy nagyot!

Péntek van, jön tehát a megszokott búcsú. Mindenkinek remek hétvégét, szívjanak  friss levegőt, egyenek, igyanak, lazítsanak. Én is így teszek majd.

Imbisz is pihen, jövő héten jelentkezik újra.

Dió, sütőtök, kenyér

Az első igazinak mondható, kézzel gyúrt, sütőben sütött, nem kevés izgalmat okozó kenyér. A Persze nem kovásszal készült, ahhoz még gyűjtenem kell bátorságot, a formája is olyan sajátos, de valahol el kellett kezdeni. Masinával már régóta sütök kenyeret, a szülőktől kaptam a gépet néhány éve karácsonykor, és azt hiszem, elég jól kihasználtam a létét, Herr Paprika nagy örömére. Egy ilyen szerkezet nagy segítség tud lenni, elműködik magában, figyelni nem kell, szóval én jó konyhai társnak tartom. De azért már itt volt az önálló sütés ideje. A kenyér a szombati vacsorára készült, a céklaleves mellé, és azt hiszem, jól teljesített, puha és levegős lett a tésztája, még magam is elégedett voltam vele. Ha már Panniék megajándékoztak néhány sütőtökkel, és még dió is akadt tartalékban, gondoltam, velük zajlik az első próbálkozás. A sütőtök ízben kevéssé felfedezhető, viszont ad egy kevés színt, és nagyban hozzájárul a kenyér állagához, ami napok elteltével sem került leszállóágba, libazsírral a tetején gyorsan fogyott.

Nincs is tovább, sütünk.

Diós-sütőtökös kenyér

30 dkg sütőtökpüré

40-45 dkg liszt

1 nagy marék dió

2 dkg friss élesztő

só

tej (választható)

vaj a forma kikenéséhez

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd mozsárban összetörjük. A lisztet egy mélyebb tálba szitáljuk, beleforgatjuk a sütőtökpürét. A püré esetében nagyon fontos, hogy minél szárazabb lesz, ezért megfőzés, összetörés után érdemes még serpenyőben átkeverni a tűzhelyen. A liszt mennyisége nagyban függ a sütőtök víztartalmától, ezért ha túlzottan ragadósnak érzik a tésztát gyúrás közben, akkor nyugodtan növeljék egy kicsivel a liszt mennyiségét. Az élesztőt 1 dl langyos vízben felfuttatjuk. A sütőtökös liszt közepében kialakítunk egy kis mélyedést beleöntjük a feloldott élesztőt és a diót, majd elkezdjük összedolgozni a tésztát, azaz gyúrunk. Tesszük ezt addig, amíg szép egynemű tésztát nem kapunk, golyót formálunk belőle, kicsit belisztezzük, letakarjuk, és meleg helyen hagyjuk megkelni. 

Ha szépen megnövekedett, legalább a kétszeresére, akkor egy belisztezett deszkán újra átgyúrjuk, cipót formálunk belőle, és a kivajazott sütőformába rakjuk. Tetejét késsel kicsit megvágjuk, letakarjuk, majd úgy 30 percig hagyjuk kelni. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (légkeverés), a kenyerünket megkenjük egy kevés tejjel (olvastam még régebben valahol, persze nem tudom, valóban szükséges-e, rontani nem rontott a végeredményen), majd úgy 25-30 perc alatt megsütjük (a végén lehet szúrópróbát alkalmazni). Ha megsült a kenyér, kivesszük a sütőből, hűlni hagyjuk, azután már csak vágni kell.

Örültem, szagoltam, néztem messziről és közelről, vágtam, fogtam, téptem, kopogtattam a tetejét, bevallom, a tapogatás sem maradt el. Folytatás várható, holnap viszont kiderül, mit is ettünk a libacomb mellé.